Budapesti Hírlap, 1907. szeptember (27. évfolyam, 208-232. szám)
1907-09-01 / 208. szám
Budapest, 1907. XXVII. évfolyam, 208. szám. Vasárnap, szeptember 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 hl. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyane ház József körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ül., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Protekció. Budapest, aug. 31. A magyar ember mint egyéniség megállja a sarat, van benne tehetség és férfiasság, életrevalóság és egyéni méltóságának érzése, megbecsüli magát és ezért meg is becsülik. Nem a végett mondjuk, hogy hízelegjünk neki, ez nem a mi kenyerünk, hanem hogy kutassuk, hogy egyéni kiválóságával miért nem boldogul. Itt valami bajnak, valami egyetemes nagy bajnak kell lennie, amely fogyasztja egyéni erejének gyümölcsét. Erre a honi bajra utal, hogy külföldre szakadt testvéreink közül sokan beválnak. A magyart mint egyént külföldön szeretik és megbecsülik. Sokan csudálatos pályát futnak meg. A magyar tanulók rendszerint az elsők közt vannak, nem egy közülök tekintélyes állásra tett szert, tanársegédek, majd tanárok lettek, nagy vállalatok igazgatói, kiváló művészek, vagy hírlapírók, kitűnő mérnökök. Nagy nehézségeket kellett leküzdeniük; a protekció, amely itthon a magyar embernek mindene, támaszkodó botja, harcoló fegyvere, vezérlő csillaga, ott künn nem vele van, hanem ellene ; a „család“ nem tehet érte semmit, a maga erejére van utalva és boldogul. Valaki mondhatná: Éppen ezért! Igen ám, de mi öli ki belőle itthon az egyéni erő tudatát és vállalkozó kedvét? Kossuth Ferencnek rendeletet kellett kibocsátania, hogy a tisztviselők ne akarjanak protekció útján érvényesülni. Akik ezt a rendeletet az újságokban kommentálták, ugyancsak rövid emlékezetűek lehetnek. Ily rendeletet majd minden évben adnak ki és hogy mennyi a hatása, mutatja az, hogy folyton újra meg újra ki kell adni. A büszke magyarnak oda kell mondani: Járj egyenesen, ne akarj csúszva-mászva előre jutni! Azok az intézők, akik a protekció pusztításait meg tudják figyelni, akiknek becsületes lelke iszonyodva látja, hogy az érdemes emberek mint szorulnak hátra és az ügyek végzése mennyire megsínyli ezt, nem tudnak magukon és a rájuk bízott ügyeken segíteni, a protekció erősebb náluk és erősebb mindennél. Mégsem a protekció a főbaj. A protekció csak betegségi tünet, melynek gyökereit még mélyebben kell keresnünk. Mondhatni: senki sem akarja a protekciót, kivéve a tehetetleneket és a protekció mégis virágzik. Miért? A felelet, melyet mi találtunk, megszégyenítő ránk nézve. Az egyéni erő érvényesülése, munkájának sikere két tényezőtől függ: magának ennek az erőnek a mivoltától és a társadalom szervezetétől, melyhez az egyéniség tartóPaidli Mátyás uram tehát szorgalmasan látogatta a franciskánusok templomát, hogy a Szentlélek fölvilágosító malasztjában részesüljön. Arról aztán már megint nem ő tehetett, hogy tekintete ilyenkor nem az oltár fölött lógó szalézi Szent Ferenc glóriás arcát kereste, hanem szívesebben megpihent a baloldali padsorban egy másik glórián, melyet a reggeli nap sugarai fontak a Borbála leányzó szőke haja köré. Lám, a napsugár is, mely a szentély ablakán át széles kövében beözönlött a templomba, szívesebben pihent a viruló leányfejen, mint a szentnek halvány aszkéta-arcán. Pedig az az égből jött s igy csak tudhatná, hogy mi illik! Hanem az már megint igaz, hogy a tekintetes urnák — akarom mondani, a napsugárnak nem is volt olyan rossz gusztusa. Amikor a leányzó mise végeztével szemlesütve, amint egy szende szűzhöz illik is, Paidli Mátyás uram mellett elhaladt és kilépett a templomajtón, hát a templomban is, azon kívül is minden fej hátrafordult utána. Pártás szőke fejével, szolid kék szemével szakasztott olyan volt, mint az a madonnakép, melyet Linnaeus Walter, az elűzött irlandus püspök hozott magával Győrbe s melynek méltóságos Heister Szigbert gróf generálisfőkapitány ur ő nagysága az idén külön oltárt emeltetett a katedrálisban. Az egész város beszélt erről a hasonlóságról s Ugróczy Péter uramat mód fölött boszantotta, hogy leánya épp most nem akar a nagytemplomba járni, ahol pedig a hires csodakép előtt még a saxoniai herceg ő magassága is szokott misézni néhanapján, a kinek keskeny válla egyéb méltóságok mellett oly szépen elbírja a győri főispánságot és a győri püspökséget. Az öreg gyanakodni kezdett s mikor egy délután Borbála imádságos könyvében megtaláltzik. Mennél fejletlenebb valamely társadalom, annál kevésbbé függ az egyéniség tőle; ott az egyéni derekasság a fő és a derék ember mindig kiválik. De a viszonyok bonyolódásával nő a társadalom szervezetének fontossága. Mennél jobb az a szervezet, annál több tért enged az érdemes embernek; vagy megfordítva, mennél több tért enged az érdemesnek, annál jobban megfelel céljának. Mihelyt az a szervezet, bármely oknál fogva, olyanná lesz, hogy a derék ember érvényesülését megakasztja, beáll a tespedés, a szervezet megromlik és romlása ráragad az egyéniségekre. Ezt jól tudták azok, kik nagy testületeket szerveztek. A katolikus egyház így szervezte a maga papságát és ennek a szervezetnek ma sincsen párja az egész világon. A nép minden rétegéből szedi újoncait és a legszegényebb sorban levő rávetheti szemét a legnagyobb méltóságokra. Az érvényesülés joga mindenkire nézve egyforma; az érvényesülés ténye elsősorban az arravalóságtól függ. Amely korszakban az egyház hitelenné vált az elvhez, megszenvedett érte; tökéleteset ő sem tudott alkotni; a stréberség itt is befészkelte magát; de hogy oly irányú testületben a baj csak annyi, amennyi a szervezet csodás erejéről tanúskodik. Utána következik a katonaság. Mennyivel tökéletlenebb ez! A hosszú békekorszakok egy lepréselt virágot, hát rögtön tudta, hogy hányadán van. Valami indigén a sárga virág volt Törökországból vagy Perzsiából, vagy a griffmadár tudja, hogy honnan — de annyi bizonyos, hogy még magyar neve sincs, a deák neve meg fritillaria. Hogy ezt honnan tudta Ugróczy uram ? Hát Bibics kanonok úrtól, a kivel néhanapján ékes latin diskurzus közben sétálgatni szokott a bástyán s a ki mutatott neki egy ilyen fránya virágot. A magnifikus szomszédjától, Paidli Orbán főbiró uramtól kapta, a ki a Szent Rudolf-utcában lakott, de házának kertje messze fölnyúlt a káptalandombra. Nem is volt ilyen virág sehol máshol, csak ebben a kertben, melyet a főbiró, a virágok bolondja, teletömött külső országbeli palántákkal. A rác, a török és örmény csiszárok jól ismerték a szigorú főbiró passzióját s Törökországból drága pénzért hordták neki a tűzliliomot, törökszekfűt, asztragant és mit tudom én, még miféle virágnak a magvát. Ha tehát a leányzónál egy ilyen virág találódott, annak az origóját itt kellett keresni. S ki adhatta volna neki más, mint a főbiró fia, a Mátyás gyerek. Punktum! Ám a leány váltig hajtogatta, hogy Mecséry Juliskától kapta a virágot, s az ördögszemű fruska vállalta is a gazdaságot. Hogy ő kitől kapta? Hát lopta! Ehhez azonban a bácsinak semmi köze ... Már most ,okosodjék ki az ember az ilyen beszéden! Ugróczy uram megpróbálta az utcán meglesni a leányát. De Borbála nem tartozott a dőrű szüzek közé és Paidli Mátyás sem esett a feje lágyára. Közelről rá sem néztek egymásra, beszélni egymással soha senki sem látta őket, s ha elhaladtak egymás mellett, Mátyás még csak nem is köszönt. No isten! Hogy megtudja az apja, aki őt a polgármester Ágotájának szánta A toronyóra. Irta Zoltán Vilmos. I. A győri székesegyház toronyórája kétszer üti az órát. Mindenki meggyőződhetik róla: először egy kicsiny harang üti a negyedet, azután egy nagyobb az egész órát s végül a nagy harang megismétli a teljes óraszámot. A győriek tehát mindig nagyon jól tudhatják, hogy hányat ütött az óra.fár Tudta nemzetes Ugróczy Péter uram is, a csizmadiák derék céhmestere és Szent Jakab-közi háziúr, mikor gyönyörűséges leánya, Borbála, ahelyett, hogy a közeli katedrálisba ment volna, a franciskánus barátok templomába kezdett járni reggeli misére. A franciskánusok temploma a Szent Adalbert-utcában volt, a megyeháza mellett. Útjába esett hát Paidli Mátyás tekintetes úrnak, a vármegye fiatal szolgabirájának, aki hivatal előtt szintén be szokott fordulni egy Miatyánkra. Jó ez, mert megvilágosítja az elmét és erőt ad a nehéz hivatalbeli kötelességek teljesítésére. Mert arról teremtett léleknek fogalma nincs, hogy milyen nehéz néha kibogozni az igazság összegabalyított csomóját. Jön a paraszt, akinek nagyobb igazsága van és hoz egy tyúkot, egy bőtön vajat és egy kicsiny hordó, nem is éppen primae classis bort. Azután jön a másik paraszt, akinek kisebb ugyan az igazsága, de odakinn a szekerén két tyúk, két bödön vaj és három pint finom szilvapálinka hever. Már most ilyen cirkumstanciák közt tessék jó lélekkel igazságot tenni! Mai ssírnunk 48 oldal.