Budapesti Hírlap, 1908. augusztus (28. évfolyam, 185-208. szám)
1908-08-01 / 185. szám
Budapest 1908. Vasárnap, augusztus 2. XXVIII. évfolyam, 185. szám. megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor.40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadóh. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-feltést!: Fztvehát József-körút 5. n. a. oldalán. ’ Apró hirdetések ára: Egy szó 5 fil., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Mai számunk 48 oldal. * W osipovich Géza, Budapest, aug. 1. A koalíciós kormány többi tagjával együtt nem egy időben lett miniszter. A szövetkezeti pártok kormányra jutása új helyzetet teremtett a horvátokra nézve a magyar parlamentben. A magyarországi szabadelvű párt bukását követte Horvátországban a horvát nemzeti párt bukása, amely párt mindaddig a magyar szabadelvű pártnak föltétlenül megbízható kiegészítő részeként soha sem zavarta a szabadelvűpártivizeket- sem Budapesten, sem Zágrábban és valóságos szinekurává, afféle Landsmannmúiáster-jellegűvé tette a horvát miniszteri állást. Valóban, egészen a koalíciónak korrepányrajutásáig a horvát miniszter létezéséről csak a kinevezésekor vagy lemondásakor szerzett tudomást az ország. A magyar koalíciónak kormányrajutása nagy változást idézett elő a horvát állapotokban is. A nemzeti párt vezérszerepét átvette a rezolucionistáknakSupila vezérségével keletkezett horvátszerb koalíciója, amelyről ama bizonyos fiumei tárgyalások ellenére is, mindenki kezdettől fogva tudhatja Magyarországon, hogy nem a kellő respektussal viseltetik az 1868-iki magyar-horvát ki-C*/ ecvezés iránt. E kinevezés föntartása lényeges feladata lévén a koalíciós kormánynak is, természetesen nem támaszkodhatott kizárólag Supiló úrék kétséges értékű bizalmára, hanem az unionista eszme föntartása érdekében garanciákat kellett keresnie egyrészt a báni méltóság, másrészt a horvát miniszteri állás betöltésében. A bánokról ne legyen most szó. Most a horvát miniszterről beszélünk és egész bátran állíthatjuk, hogy igen szerencsés kezűnek bizonyult Wekerle, mikor közvetetlenül a kormány megalakulását követő napokban folytatatott tárgyalások eredményeként Josipovich Géza vállalta a horvát miniszteri tárcát. Josipovich Géza ma ötvenegy éves. A híres és kedves emlékű túrópólyás nemesség egyik legtekintélyesebb családjának ivadéka, akinek már atyja, a joviális Josipovich Imre is horvát miniszter volt, akinek magyar hazafias lelkét, az ősi magyar-horvát állami közösséghez és barátsághoz való őszinte ragaszkodását teljes mértékben örökölte a fia. Tanulmányait magyar földön végezte, Nagykanizsán, Pozsonyban és a budapesti egyetemen. Turopolya nemes közönségének 1881 óta élethossziglani ülnöke és 1887 óta képviselő. Egyszerű, igénytelen föllépését az, aki a föltűnést soha sem kereste, mindenkor csöndes, komoly munkássággal iparkodott használni Horvátországnak és Magyarországnak; szimpatikus, úri, a pózt szinte félre kerülő modora közkedveltté tette a társaságban. Minisztersége csöndesen indult. Olyannak mutatkozott, a minek elődjeiéi voltak. Egy álló esztendeig jóbarátságot tartottak vele a horvát rezolucionisták, de akkor jött a nagy fordulat. Jött a magyar államvasutasok pragmatikájáról szóló törvényjavaslat és Supiloék, akik még aznap reggel mint a Wekerle-kormány hűséges támogatói és a magyar koalíció megbízható fegyvertársai keltek föl, este már mindkettőnek esküdt ellenségeként feküdtek le. Nagy horvát, szeparatisztikus álmaikban kijátszottaknak érezték magukat ők, akikről csak most — jobb későn, mint soha — kitűnt, hogy ki akarták játszani a magyar kormányt és a magyar koalíciót, legrettentőbben pedig Josipovich Géza ellen fordult a haragjuk, aki e válságos pillanatokban rendületlenül megmaradt, a magyar-horvát kiegyezés törvényes talaján és egy percig sem volt hajlandó az utóbb egészen egyoldalú jámbor óhajtások foglalatjának bizonyult fiumei rezolució sikamlós lejtőjére követni Supilót és társait. Ekkor nyert Josipovich Géza minisztersége, egyáltalán a horvát miniszteri állás, kiválóan fontos politikai jelentőséget. Ekkor bizonyult be, hogy Josipovich mennyire erős meggyőződésű híve a magyar-horvát uniónak, ő szigorúan az 1868. évi magyar-horvát kiegyezés, valamint az ezt kiegészítő 1873. évi XXXIV. törvénycikk alapján áll és ezen az alapon két alkotmányos kötelességet látott maga előtt: föntartani az összeköttetést a korona és a horvát-szlavondalmát országos kormány közt és a magyar kormány kebelében képviselni Horvát-Szlavon-Dalmátország érdekeit. Ha már most szem előtt tartjuk azokat a zavart, legkevésbbé sem stabilis állapotokat, amelyekben Horvátország a Wekerle-kormány hivatalba léptekor sínylődött, és ha szem előtt tartjuk, hogy az 1906-iki horvát követválasztás menynyire gyöngítette a zágrábi szábormunkaképességét, amelyet Supila és társai legutóbb még aggasztóbban megbénítottak és ha mindezek után megállapítjuk azt a valóságot, hogy ez a két esztendő eddig nem látott válságot idézett elő Horvátországban és a legnagyobb veszedelembe sodorta, a magyarhorvát kiegyezést, a Magyarország és Horvátország közti jó viszonyt, akkor lehetetlen el nem ismerni, hogy Josipovich Géza e válság közepette a legkorrektebbül teljesítette miniszteri kötelességét. Ő megmaradt a Magyarország és Horvátország között lévő törvényes viszony viselkedése és Pejacsevich bán idejében és nem tért le erről a helyes útról akkor sem, mikor Pejacsevich a hátsó lépcsők politikájára adta magát, amely végső eredményében mai helyzetét teremtette a horvát kérdésnek. . A rezolucionistákkal. .való összeütközések, az eszközökben nem válogatós és Josipovich személyét sem kímélő taktikájuk azonban nem gátolta Josipovichot abban, hogy resszortja keretében minél előbbre vigye Horvátországot. Ebbéli tevékenységének eredményeképp a szábor megalkotta 1906-ban a Horvátország felekezeti viszonyairól, a horvátországi izraelita hitközségek rendezéséről, a horvátországi bírói kar szervezetének kiegészítéséről, a közegészségügyről, a folyóvizek és tavak halászatáról, a magyar-horvát pénzügyi egyezmény becikkelyezéséről, végül a horvátországi közigazgatás költségeinek fedezéséről szóló törvényeket. 1907-ben pedig a sajtóügyi büntetőeljárást szabályozó, a vármegyei közigazgatást reformáló, a kisajátítási törvényt Eszékre kiterjesztő, a horvát-szlavonországi höltségnevekről, az 1907. évi horvátországi költségvetésről szóló, a községi törvénykezéstmódosító, a választásiszabadságról szóló, a sajtótörvényt módosító, a telepítésről szóló és még néhány kisebb jelentőségű törvénynek szentesítését közvetítette. Azonkívül horvátra fordittatta és Horvát-Szlavonországban is kihirdettette az 1906. és 1907. évi magyar országos törvényeket és viszont magyar nyelven tette közzé az 1901—1907. évi horvát-szlavonországi autonóm törvényeket. Politikai álláspontjának irányelveit különösen a rezolucionistákkal kitört harc óta több ízben, a legmegkapóbban, a legnagyobb hatással az idei költségvetési vita során, a horvát miniszteri tárca költségvetésének tárgyalásakor precizírozta Josipovich Géza. Supiló és társai ez alkalommal különösen heves és személyes támadásokat intéztek ellene és Rauch báró bán ellen. Josipovich ezeket a támadásokat elegánsan verte vissza és zajos ovációban részesült valamennyi magyar képviselő részéről, midőn egyszerű, keresetlen szavakkal, a meggyőződés meleg hangján a legenergikusabban hangoztatta, hogy őt a szenvedelmes pártharcok gyártotta kifakadások nem képesek megingatni Magyarország és Horvátország állami közösségének s Horvátország törvényes autonóm jogainak legenergikusabb megvédésében. Ő a vasutasok pragmatikája folytán támadt nyelvkérdést nem kezeli olyan domináló kérdés gyanánt, amelyet csak kvázi ököljoggal lehet eldönteni, s amely miatt háttérbe kellene szorítani Horvátegyenes útján a rezolucionisták csöndes országnak Magyarországéival azonos