Budapesti Hírlap, 1908. október(28. évfolyam, 235-261. szám)
1908-10-01 / 235. szám
. Vágy az új, friss, tartalmasabb életre hevesebb, erőszakosabb, semhogy kivárhatná azt az időt, amire a békés, a megrázkódásoktól ment átváltozásoknak föltétlenül szükségük van. A faji jellem, az akarat makacssága, csökönyössége magyarázza ismét, hogy Spanyolországban a múlt század háromnegyede alatt miért volt annyi véres forradalom, annyi erőszakos megrázkódás, hogy miért változott annyiszor a kormány, hogy miért próbálkoztak meg még a respublikával is. A forradalmak, trón-, kormány- és rendszerváltozások azonban nem csak vért ontottak, nem csupán pusztítottak. Ezekben a zavaros, válságos időkben született meg a modern Spanyolország, alakult ki a modern spanyol nemzet, amely a múlt tradícióiból csak a megtartandókat tartotta meg. A viharos idők alatt egész megváltozott a spanyol föld s a spanyol nép. Gazdasága föllendült s a szellemiekben sem másol többé, hanem a maga lelkének a javát adja. Spanyolország, ha még nem is elsőrendű nagyhatalom, de többé nem csak megtűrt a nemzetek tanácsában. Ahol a világ dolgait intézik, ott nemcsak szava, de szavának súlya is van. Hogy a modern élet, a modern eszmék, amelyek spanyol földön is megtalálták már rendes medrüket, még kik kicsapnak partjaik közül, hogy még pusztító áradással fenyegetnek, azt korunk nyugtalan szelleme, a spanyol viszonyok még teljes ki nem forrottsága s a nemzet véralkata és jelleme eléggé magyarázzák. Nem közönséges terhet hordoz még gyönge, tapasztalatlan vállán tehát az a huszonkét éves ifjú, aki négy év óta a spanyol koronát viseli. E rövid idő alatt ■már kétszer tört életére az anarkisták forradalmi szektája, altették propagandája. Először éppen lakodalma napján,a midőn választottját az Isten házából rezidenciájába vitte. És az orvvadászok mindenütt a sarkában vannak, hogy terítékre kaphassák. A politikai fanatizmus ma sehol sem olyan féktelen, mint éppen Spanyolországban, a komor, zordon, sötétben lappangó, bármi Vakmerőségre kész szenvedelmek hazájában. A spanyol király élete talán még az orosz cárénál is kevésbbé biztos.. A modern teknika minden gyilkos szerszáma fenyegeti otthon és hazáján kívül, maga sem tudja, s valószínűen ellenségei sem igen tudják, miért. A vézna, sápadt ifjúban azonbanmeglehetősen elszánt, makacs, igazi spanyol lélek lakik, pedig aligha van ereiben egyetlen csöpp igazi spanyol vér. Amint útjára indult, megmozdult a tettek propagandája is s mindenfelől riasztó, borzalmas híreket kolportálnak. Ő azonban áll szándéka mellett, pedig látogatásának aligha vannak politikai céljai. Az etikettnek hódol, a majdnem legfiatalabb monarka Európában be akarja mutatni ifjú, bájos feleségét Európa legaggabb, legtapasztaltabb, legtöbb vihart látott monarkájának. A spanyol királyt anyai ágon igen közeli vérkötelék fűzi királyunkhoz, felesége meg az angol királyhoz áll nagyon közel. XIII. Alfonzét nehéz tisztében ezért támogatja, némely politikai okokon kivil,a legerősebben Anglia királya. Nálunk is okulhat, királyunktól is sokat tanulhat az ifjú spanyol király, kivált állhatatosságot, kitartást a legsanyarúbb próbák között is. Ma már a királyok is csak emberek, neon földi istenek, mint voltak Alfonzo ősei: V. Károly és II. Fülöp. Ma már ők is alá vannak vetve az állhatatlan szerencse forgandóságának; ők is tapasztalják naprólnapra, hogy: ludit in humanis divina potencia, rebus. A divina potencia két nagy veszedelemből sértetlenül hozta ki Alfonzét. Nem hisszük, hogy nálunk érhetné baj, ahol nincs politikai fanatizmus, ahol a tett propagandájának nincsenek prozelitái. A magyar nemzet szíves Isten hozottal fogadja a spanyol fél Földvár. —Az Analreoni dalokból. Irta Endrődi Sándor. Ma holnap elmegyek már Heszkát árulni Földvár Csöndes határán. De ti még itt maradtok Néhány évig, barátim, S vidám kuruc-kedéllyel .Járjátok a bolondját, Míg bírja a tüdőtök, . A szívetek s bokátok,. Valamit mondanék hát Tinektek búcsúképpen.. Tgy végrendelkezésül. ' Ha jön a kikelet majd, És langy fehére minden.Virág és szív kinyílik: Gondoljatok reám, és Szeressetek helyettem. Ha jön a nyár s bolyongtok Zöld erdők sűrűjében, Hol lomb susog, madár zeng: Gondoljatok reám, és Daloljatok helyettem. . S ha jön az ősz szüretje, is együvé verődtök Valamely pinceszernél: Gondoljatok vidáman Az alvó cimborára, Kipróbált, vén-kupátok - Üssétek össze csengőn És — igyatok helyettem ! BUDAPESTI HÍRLAP. (235. sz.) 1908. október 1. Wagner Rikhárd. — 4 .Beöthy-emlékkönyvből. —- . írta Rákosi Jenő. A Wagner-kultusz a lefolyt, évszáznak egyik legnagyobbszerű, jelentősége. Én nagy sajnálatomra ,nem vagyok műveit muzsikus,, hogye kultusz becsét, és jogosultságát Wagner zenei alkotásaiban keressem. Egészben, azt hiszem, nem volt nagyobb muzsikus, mint az előtte élt nagyok, élükön Beethovennel, aki a muzsikának oly tökéletes, mélységekkel és magasságokkal bíró alkotásait hagyta ránk, amelyek minden összehasonlítást kizárnak, mert magukban abszolút művek, melyekkel más műveket összehasonlítani együgyű dolog. Nem lehet Goethét Shakespearerel, Shakespearet Homerossal öszszehasonlítani oly értelemben, hogy melyik volt nagyobb. Ezek egyszerűen nagyok. Sem nem nagyobbak, sem nem legnagyobbak. A komparatives és szuperlativus használatát a kisebbek számára kell föntartanunk, ahol relatív értékekkel számolunk. Wagner, azt gondolom, kiszélesítette, gazdagította a zeneköltészetet ; a hangok és harmóniák használatában új utakat és módokat talált, mint operaszerző bensőbb és közvetetlenebb kapcsolatot hozott létre költemény és zene között és végső kifejlődésében, tehetsége kibontakozásának tetején megalkotta az úgynevezett zenedrámát, amit bolondok elneveztek a jövő zenéjének, (őt se veszem ki a bolondok, közüle, ha ő tőle származik ez az elnevezés) és én erről a zenedrámáról akarok egyet-mást mondani. De előbb miért nevezem bolondnak a jövő zenéjét? Azért, mert a Wagner zenéje a legteljesebben a jelen, azaz az ő kora zenéje. Mivel, ha volt is oppozíciója, kezdettől fogva voltak rajongói is és pályafutása nem"a félreértett vagy meg nem értett zsenik pályája, hanem a diadalmas fejedelmeké. Senkin szebben nem valósult meg a szálló igen, melyet Temisztoklész kiáltott oda rajongó hallgatóságának: Tüpte mén ákné mű, tess, de hallgass meg. Akárhogy zajongtak Wagner ellen, mihelyst valahol meghallgatták, ott meg is nyerte a csatát. Megkoronázódott pályafutása azzal, hogy Németországban színház keletkezett, melyben a görög szokásokra emlékeztető ünnepi módon évenként csakis az ő darabjait játszók és semmi mást nem játszanak. Ehhez járul, hogy mindazok a zeneköltők, akik tőle nem azt tanulták el, amit ő a zeneírók számára újított s ami eltanulható, hanem akik azt akarták utána csinálni, a mi benne egyéni, tőle el nem vehető, el nem sajátítható, azok lelketlen utánzók lettek, torzképei a mesternek, a kik nem lelkesedtek, hanem megbolondultak rajta, saját magukat elveszítették anélkül, hogy Wagnert megtalálták volna. Ezeknek a muzsikáját és darabjait nézve, hallva, konstatálnunk kell, hogy Wagner zenéje nemcsak nem a jövő zenéje, hanem immár nagyon is és visszavonhatatlanul a múlté. Wagner maga tudná visszahozni vagy egy második Wagner, aki azonban nem Wagner lenne, különben nem lehetne akkora. Az igazi muzsikusok, akikben élt a zene, azok megértették a mestert és tanultak tőle. Nem lettek fiókwagnerek, hanem maradtak annak, amik voltak és fölhasználták saját egyéniségük földiszítésére, amit Wagner minden muzsikus számára újított a muzsikában. Ezek közé sorolom a világ egyik leggazdagabb muzsikusát, Verdit. Azok a szerencsétlenek, akik azt hiszik, hogy nekik Wagner-féle zenedrámákat kell kpm-ségeket, mert a magyar nemzetnek az ifjú királyi pár s a nemes spanyol nemzet egyaránt szimpatikus. Az osztrák hajsza. Bécs, szept. 30. (Saját munkatársunktól.) Az osztrák sajtóban most nap-nap után olvasunk támadásokat ellepünk. A magyargyűlölet ez újabb dühös kitörése a választói reform alkalmából ismét egyesítette mindazokat Ausztriában, akiket mint a magyar nemzet és a magyar állam esküdt ellenségeit ismertünk. A társaság ilyenformán fölöttébb vegyes: feudálisok karöltve szociáldemokratákkal, keresztény-szocialisták vállvetve a szláv radikálisokkal, nagy németek a csehekkel, liberális délszlávok együtt az ortodox románokkal. Ez a párosulás oly természetellenes és oly visszataszítóan furcsa, hogy sehol a világon létre nem jöhetett volna, csak Ausztriában, ahol a magyargyűlölet oly pokoli tűzzel ég mindenekben, hogy összeolvasztja a legellentétesebb elemeket. A pártszenvedélyek és politikai törekvések rugóin kívül még a mindenható osztrák bürokrácia és a hadsereg mindig tagadott, de mindenütt jelenvaló politikai befolyása is nyilvánvalóan közreműködik e hajszában. Néhány bécsi német lapon kivil, -amelyek, bármily nagy is publicisztikai súlyok: a pártokra és a tömegekre kevés befolyással bírnak — az egész ausztriai sajtó Csernovictól Bregenzig és Weschentől Triesztig kilenc nyelven és huszonhét párt hívei számára hirdeti a harcot a magyar választói reform terve ellen. Vegyük ma kezünkbe akármelyik újságot Ausztriában, mindig csak a magyarfaló düh és fenekedés kifejezéseivel találkozunk. Napi krónikát kezdhetnénk e támadásokról. Tegnap például a keresztény-szocialisták régibb szárnyának a klerikálisokkal kissé ellenlábas Deutsches Volksblatt-nak jutott a szerep, hogy végigvágjon a választói reform tervén. Megfelelően a lap olvasói szellemének, főképpen az ellen kel ki, hogy a tervezett reform a judno-magyarische osztály kezébe adja a hatalmat. Vitázni a bécsi újsággal bajos volna, de kuriózum.