Budapesti Hírlap, 1908. október(28. évfolyam, 235-261. szám)

1908-10-01 / 235. szám

. Vágy az új, friss, tartalmasabb életre hevesebb, erőszakosabb, semhogy kivár­hatná azt az időt, a­mire a békés, a meg­­rázkódásoktól ment átváltozásoknak föl­tétlenül szükségük van. A faji jellem, az akarat makacssága, csökönyössége ma­gyarázza ismét, hogy Spanyolországban a múlt század háromnegyede alatt miért volt annyi véres forradalom, annyi erő­szakos megrázkódás, hogy miért válto­zott annyiszor a kormány, hogy­ miért próbálkoztak meg még a respublikával is. A forradalmak, trón-, kormány- és rendszerváltozások azonban nem csak vért ontottak, nem csupán pusztítottak. Ezekben a zavaros, válságos időkben szü­letett meg a modern Spanyolország, ala­kult ki a modern spanyol nemzet, a­mely a múlt tradícióiból csak a megtartandó­kat tartotta meg. A viharos idők alatt egész megváltozott a spanyol föld s a spanyol nép. Gazdasága föllendült s a szellemiekben sem másol többé, hanem a maga lelkének a javát adja. Spanyolor­szág, ha még nem is elsőrendű nagyha­talom, de többé nem csak megtűrt a nemzetek tanácsában. A­hol a világ dol­gait intézik, ott nemcsak szava, de sza­vának súlya is van. Hogy a modern élet, a modern eszmék, a­melyek spanyol föl­dön is megtalálták már rendes medrü­ket, még kik­ kicsapnak partjaik közül, hogy még pusztító áradással fenyeget­nek, azt korunk nyugtalan szelleme, a spanyol viszonyok még teljes ki nem forrottsága s a nemzet véralkata és jel­leme eléggé magyarázzák. Nem közönséges terhet hordoz még gyönge, tapasztalatlan vállán tehát az a huszonkét éves ifjú, a­ki négy év óta a spanyol koronát viseli. E rövid idő alatt ■már kétszer tört életére az anarkisták forradalmi­ szektája, altették propagan­dája. Először éppen lakodalma napján,­­a midőn választottját az Isten házából rezidenciájába vitte. És az orvvadászok mindenütt a sarkában vannak, hogy terítékre kaphassák. A politikai fanatiz­mus ma sehol sem olyan féktelen, mint éppen Spanyolországban, a komor, zor­don, sötétben lappangó, bármi Vakmerő­ségre kész szenvedelmek hazájában. A spanyol király élete talán még az orosz cárénál is kevésbbé biztos.. A modern teknika minden gyilkos szerszáma fe­nyegeti otthon és hazáján kívül, maga sem tudja, s valószínűen ellenségei sem igen tudják, miért. A vézna, sápadt ifjúban azonban­­meglehetősen elszánt, makacs, igazi spanyol lélek lakik, pedig aligha van ereiben egyetlen csöpp igazi spanyol vér. A­mint útjára indult, meg­mozdult a tettek propagandája is s min­denfelől riasztó, borzalmas híreket kol­­portálnak. Ő azonban áll szándéka mellett, pedig látogatásának aligha van­nak politikai céljai. Az etikettnek hódol, a majdnem legfiatalabb monarka Euró­pában be akarja mutatni ifjú, bájos fe­leségét Európa legaggabb, legtapasztal­tabb, legtöbb vihart látott monarkájá­­nak. A spanyol királyt anyai ágon igen közeli vérkötelék fűzi királyunkhoz, fe­lesége meg az angol királyhoz áll nagyon közel. XIII. Alfonzét nehéz tisztében ezért támogatja, némely politikai oko­kon kivil,a legerősebben Anglia királya. Nálunk is okulhat, királyunktól is sokat tanulhat az ifjú spanyol király, kivált állhatatosságot, kitartást a legsanya­­rúbb próbák között is. Ma már a kirá­lyok is csak emberek, neon földi istenek, mint voltak Alfonzo ősei: V. Károly és II. Fülöp. Ma már ők is alá vannak vetve az állhatatlan szerencse forgandó­­ságának; ők is tapasztalják napról­­napra, hogy: ludit in humanis divina po­tencia, rebus. A divina potencia két nagy veszedelemből sértetlenül­ hozta ki Al­fonzét. Nem hisszük,­­ hogy nálunk ér­hetné baj, a­hol nincs politikai fanatiz­mus, a­hol a tett propagandájának nin­csenek prozelitái. A magyar nemzet szí­ves Isten hozottal fogadja a spanyol fél­ Földvár. —Az Anal­reoni dalokból. Irta Endrődi Sándor. Ma­ holnap elmegyek már Heszkát árulni Földvár­­ Csöndes határán. De ti még itt maradtok Néhány évig, barátim, S vidám k­uruc-kedéllyel .Járjátok a bolondját, Míg bírja a tüdőtök, . A szívetek s bokátok,. Valamit mondanék hát Tinektek búcsúképpen.. Tg­y végrendelkezésül. ' Ha jön a kikelet majd, És langy fehére minden­­.Virág és szív kinyílik: Gondoljatok reám, és Szeressetek helyettem. Ha jön a nyár s bolyongtok Zöld erdők sűrűjében, Hol lomb susog, madár zeng: Gondoljatok reám, és Daloljatok helyettem. . S ha jön az ősz szüretje, is együvé verődtök Valamely pinceszernél: Gondoljatok vidáman Az alvó cimborára,­­ Kipróbált, vén-kupátok - Üssétek össze csengőn És — igyatok helyettem ! BUDAPESTI HÍRLAP. (235. sz.) 1908. október 1. Wagner Rikhárd.­ ­— 4 .Beöthy-emlékkönyvből. —- . írta Rákosi Jenő. A Wagner-kultusz a lefolyt, évszáznak egyik legnagyobbszerű, jelentősége. Én nagy saj­nálatomra ,nem vagyok műveit muzsikus,, hogy­­e kultusz becsét, és jogosultságát Wagner zenei al­kotásaiban keressem. Egészben, azt hiszem, nem volt nagyobb muzsikus, mint az előtte élt na­gyok, élükön Beethovennel, a­ki­­ a muzsikának oly tökéletes, mélységekkel és magasságokkal bíró alkotásait hagyta ránk, a­­melyek minden összehasonlítást kizárnak, mert magukban ab­szolút művek, melyekkel más műveket összeha­sonlítani együgyű dolog. Nem lehet Goethét Shakespearerel, Shakespearet Homerossal ösz­­szehasonlítani oly értelemben, hogy melyik volt nagyobb. Ezek­­ egyszerűen nagyok. Sem nem nagyobbak, sem nem legnagyobbak. A kompara­tives és szuperlativus használatát a kisebbek számára kell föntartanunk, a­­hol relatív értékek­kel számolunk. Wagner, azt gondolom, kiszélesítette, gaz­dagította a zeneköltészetet ; a hangok és harmó­niák használatában új utakat és módokat­ talált, mint operaszerző bensőbb és­­ közvetetlenebb kapcsolatot hozott létre költemény és zene között és végső kifejlődésében, tehetsége kibontakozá­sának tetején megalkotta az úgynevezett zene­drámát, a­mit bolondok elneveztek a jövő zené­jének, (őt se veszem ki a bolondok, közüle, ha ő tőle származik ez az elnevezés) és én erről a zenedrámáról akarok egyet-mást mondani. De előbb miért nevezem bolondnak a jövő zenéjét? Azért, mert a Wagner zenéje a legteljesebben a jelen, azaz az ő kora zenéje. Mivel, ha volt is oppozíciója, kezdettől fogva voltak rajongói is és pályafutása nem"a félreértett vagy meg nem értett zsenik pályája, hanem a diadalmas feje­delmeké. Senkin szebben nem valósult meg a szálló igen, melyet Temisztoklész kiáltott oda ra­­jongó hallgatóságának: Tüpte mén ákné mű, tess, de hallgass meg. Akárhogy zajongtak Wag­ner ellen, mihelyst valahol meghallgatták, ott meg is nyerte a csatát. Megkoronázódott pálya­futása azzal, hogy Németországban színház ke­letkezett, melyben a görög szokásokra emlékez­tető ünnepi módon évenként csakis az ő darab­jait játszók és semmi mást nem játszanak. Ehhez járul, hogy mindazok a zeneköltők, a­kik tőle nem azt tanulták el, a­mit ő a zene­­írók számára újított s a­mi eltanulható, hanem a­kik azt akarták utána csinálni, a mi benne egyéni, tőle el nem vehető, el nem sajátítható, azok lelketlen utánzók lettek, torzképei a mes­ternek, a kik nem lelkesedtek, hanem megbo­londultak rajta, saját magukat elveszítették a­nélkül, hogy Wagnert megtalálták volna. Ezek­nek a muzsikáját és darabjait nézve, hallva, konstatálnunk kell, hogy Wagner zenéje nem­csak nem a jövő zenéje, hanem immár nagyon is és visszavonhatatlanul a múlté. Wagner maga tudná visszahozni vagy egy második Wagner, a­ki azonban nem Wagner lenne, különben nem­ lehetne akkora. Az igazi muzsikusok, a­kikben élt a zene, azok megértették a mestert és tanultak tőle. Nem lettek fiókwagnerek, hanem maradtak an­­nak, a­mik voltak és fölhasználták saját egyéni­ségük­ földiszítésére, a­mit Wagner minden mu­zsikus számára újított a muzsikában. Ezek közé sorolom a világ egyik leggazdagabb muzsikusát, Verdit. Azok a szerencsétlenek, a­kik azt hiszik, hogy nekik Wagner-féle zenedrámákat kell kpm-­­ségeket, mert a magyar nemzetnek az ifjú királyi pár s a nemes spanyol nem­zet egyaránt szimpatikus. Az osztrák hajsza. Bécs, szept. 30. (Saját munkatársunktól.) Az osztrák sajtóban most nap-nap után olvasunk támadáso­kat ellepünk. A magyargyűlölet ez újabb dühös kitörése a választói reform alkalmából ismét egyesítette mindazokat Ausztriában, a­kiket mint a magyar nemzet és a magyar állam es­küdt ellenségeit ismertünk. A társaság ilyenfor­mán fölöttébb vegyes: feudálisok karöltve szo­ciáldemokratákkal, keresztény-szocialisták váll­vetve a szláv radikálisokkal, nagy­ németek a csehekkel, liberális délszlávok együtt az ortodox románokkal. Ez a párosulás oly természetellenes és oly visszataszítóan furcsa, hogy sehol a vilá­gon létre nem jöhetett volna, csak Ausztriában, a­hol a magyargyűlölet oly pokoli tűzzel ég min­denekben, hogy összeolvasztja a legellentétesebb elemeket. A pártszenvedélyek és politikai törek­vések rugóin kívül még a mindenható osztrák bürokrácia és a hadsereg mindig tagadott, de mindenütt jelenvaló politikai befolyása is nyil­vánvalóan közreműködik e hajszában. Néhány bécsi német lapon kivil, -a­melyek, bármily nagy is publicisztikai súlyok: a pártokra és a tömegekre kevés befolyással bírnak — az egész ausztriai sajtó Csernovictól Bregenzig és Weschen­től Triesztig kilenc nyelven és huszon­hét párt hívei számára hirdeti a harcot a ma­gyar választói reform terve ellen. Vegyük ma kezünkbe akármelyik újságot Ausztriában, min­dig csak a magyarfaló düh és fenekedés kifeje­zéseivel találkozunk. Napi krónikát kezdhetnénk e támadások­ról. Tegnap például a keresztény-szocialisták ré­gibb szárnyának a klerikálisokkal kissé ellen­lábas Deutsches Volksblatt-nak jutott a szerep, hogy végigvágjon a választói reform tervén. Meg­felelően a lap olvasói szellemének, főképpen az ellen kel ki, hogy a tervezett reform a judno-ma­­gyarische osztály kezébe adja a hatalmat. Vi­tázni a bécsi újsággal bajos volna, de kuriózum.

Next