Budapesti Hírlap, 1908. november (28. évfolyam, 262-286. szám)
1908-11-01 / 262. szám
cionális tárgyalások közt e tekintetben is nagy volt a különbség. 1. A törvény közös ügyekben teljes paritást követel, amely paritás azonban nincsen meg sehol. A külügyi hivatalok legnagyobbrészt osztrákokkal vannak betöltve. A magyar állam szuverenitása a követségek által használt zászlóban és címerben, mely ma is az ausztriai császárságé, kifejezésre nem jut. A közös kormányzat hivatalos nyelve a német. A közös hadsereg Magyarországon is a német vezényszót és a német szolgálati nyelvet használja. A közös hadsereg tisztjeinek túlnyomó része osztrák állampolgár és a magyar ezredeknek igen jelentékeny része Ausztria területén van elhelyezve. Ott fogyaszt és ott szolgál a magyar huszár és a magyar baka. A hadsereg ellátásában az osztrák ipar még mindig nagy előnyben részesül a magyar mellett s az állam zászlajának és címerének a hadsereg magyar részében semmi szerepe nincsen. .Elég ennyit is fölhozni arra, hogy a paritás csak papiroson van meg s még csak komoly, félre nem érthető ígéret sem tétetett arra, hogy ez meg fog változni. Ausztria tehát a közös ügyek közösségének minden előnyét élvezi ma is, Magyarországnak pedig közjogi sérelme még mindig van elég. És mégis, amíg a magyar delegációban teljes egyértelműség uralkodott a nagy kérdésekben, s tekintettel a súlyos külügyi helyzetre, a magyar delegáció tagjai iparkodtak elnyomni azt a keserűséget, amelyet éreznék és támogatni a közös minisztereket a külfölddel Szemben s ennek megfelelőleg felsőbb nézőpontból tárgyalták a fölmerült kérdéseket, addig az osztrák delegációban az apró érdekek, a szeparatisztikus, széthúzó tendenciák nyilatkoztak meg és kevés kivétellel alig hangzott el beszéd, mely az európai konstellációk szempontjából tárgyalta volna a kérdéseket. Nem nyomtak el ezek az urak semmi gyűlölködést, mely keblüket marta, hanem Európa szeme láttára kitálalták mindazt a benső antagonizmust, mely az osztrák népeket emészti. A közös miniszterek láthatták, hogy itt csak egy államalkotó nemzet van, a magyar, amelynek magatartására, politikai belátására és nagy kérdések iránt való érzékére építeni és politikát alapítani lehet. Iparkodtak is ezt némiképpen honorálni, amennyiben nyilatkozataikban konciliánsak voltak és a hadügyminiszter annak a nézetének adott kifejezést, hogy a hadsereg kérdésében a legjobb reményekkel tekint a jövőbe. . Ő felsége is láthatta, hogy miként elődei a múltban, úgy Ő és utódai a jövőben, nehéz időkben mindig megnyugvással tekinthetnek a magyar nemzetre, mely mindenkor féltékenyen őrködött királyának külső tekintélyén, királya hatalmának nemzetközi súlyán, s ha tettrekerült a dolog, a magyar nem sajnálta a vérét ontani , sem Mária Terézia alatt, sem a Napoleon-féle háborúk idejében, még olyankor sem, a mikor idegen érdekek és nem a nemzetérdeke kívánták tőle. . .-f: A magyar nemzet mindenkor tudott áldozni nemcsak a maga érdekében, hanem olyankor is, amikor csak a király, hűség és az elvállalt kötelezettség, az adott szó megtartása követelte, hogy ..áldozzon. És nem egyszer történt, hogy a mikor már — királyi szóval élve, ,— „ad aimaritudines non medicas processum est", a magyar nemzet föladta keserűségeit, mellőzte sérelmeit, hogy királyát kiszabadítsa válságos helyzetéből, így volt most is. A külügyi bonyodalmakkal szemben, az elmúlt idők keserű napjait feledve, sietett támogatni a magyar királyt. Pedig nem lehet mondani, hogy sérelmei orvosolva volnának, sőt még Bosznia annektálása sem történt olyan formában, mely a nemzetet teljesen kielégíthetné. De nem tették szóvá, nehogy súlyosbítsák a nehéz helyzetet. A magyar delegációnak ezt a magatartását ő felsége az udvari ebéden Okolicsányi képviselőhöz intézett néhány szóval honorálta s a hadügyminiszter azzal, hogy biztató reménnyel tekint a jövőbe. De téved a hadügyminiszter, ha ezt a reményt nem a nemzet királyhűségére, hanem arra a reményére alapítja, hogy ez a nemzet és a függetlenségi párt már eléggé megpuhult arra, hogy fát vághassanak a hátán. A sérelmek megvannak ma is és minden magyar embernek fájnak ma is. Ha a közös hadügyminiszter szebb reményei nem, arra vannak építve, hogy a nemzet sérelmei orvosoltatni is fognak, akkor homokra és nem sziklára épít a hadügyminiszter. Pedig a dinasztia, sőt Ausztria érdeke is az volna, ha sziklára építené reményeit. Ezt a sziklát, a méltányos megegyezés szikláját azonban csak egyetlenegy osztrák delegátus emlegette. " Talán később lesznek majd többen is, akik megértik, hogy a magyar szívekben csak magyar hazaszeretet ég és nem osztrák gyűlölet. S eztakarta most a delegáció is dokumentálni ország-világ előtt. Ez azonban nem ok arra, hogy elhigyjék, hogy a magyar nemzetet mindig ki lehet fizetni néhány jó szóval. Ezt vegyék tudomásul ő felsége nem magyar tanácsosai, kísért. Hát ha annak megteszi a pap, aki mást gyilkolt meg, akkor csak annak is megteheti, a ki magára emelt kezet? Hisz tán ez a kisebbik bűn ? A papnak kötelessége elősegíteni, hogy minél több meghalt lélek üdvözüljön, a szerint jó pap, ha ezt elősegíti.- Hát ennek, uramfia az a módja, hogy a másvilág kapujánál cserbehagyjon egy veszendő lelket ?... Ilyen módon dünnyögött az öreg... Amig Buzsákiból a mi pusztánkra jutott, sok argumentumot kitalált s azt nekünk ott mind kitálalta. Másnap bementünk a faluba a Hidvégii családhoz. A szerencsétlen öngyilkosnak anyja, leány testvérei, meg a rokonsága a ..legnagyobb kétségbeesésben voltak. Mikor minket megláttak, a szó szoros értelmében ránk rohantak, mintha mi lettünk volna a mentőangyalok.. Igyekeztünk vigasztaló szavakat mormogni.. Hogy ámulatunkra nem igen hallgattak ránk, mert jóformán kizárólag az egyházzal való összeütközés érdekelte és izgatta őket. A fiú életét az „öngyilkosságig úgy tekintették, mint egy befejezettegészet, amely megváltoztathatatlan és ígynépi érdemes vele foglalkozni. Az öngyilkossággal kezdődik egy új stádium s most ennek a rendbeszedéséről van szó. A temetésről úgy beszéltek, mint valami olyan eseményről, amely jelentékeny befolyással van a fiú másvági karrierjére. Különös benyomást tett rám “az egész dolog. Egy csomó egyszerű lelket láttam magam körül, melyekben egy képzeleti világ erősebben élt, mint az ő mindennapi világuk. Magamban csodálattal adóztam Csiborka tisztelendő úrnak, aki híveiben a túlvilágnak oly intenzív képzetét tudta fölkelteni,hogy-magával-a pozitív földi léttel egyforma fontosságú, szerepet játszott. Ez kétségtelen sikere a papnak, mert így tarthat a túlvilági élettel rendet idelett a földön. A szomszéd szobában fehér lepedővel leterítve feküdt a szegény ,öngyilkos fiú. Mi pedig az asztal körül helyet foglaltunk, hogy megbeszéljük a teendőket s az ég és föld, a purgatórium, a mennyország és a. .pokol között nyugtalanul bolygó lelket valahogy a helyes útra igazítsuk. Mert ez volt a kérdés lényege és ez volt a mi föladatunk. A nagybátyám is, én is fekete ruhában voltunk és ünneplés megjelenésünk a tisztességes,gyászos külsőnk már maga annyira hatott a családra, hogy az izgalom lecsillapult, a meghatottság a kellő korlátok közé vonult s a zaklatott lelkekbe, mint a ránk szegezett szemekből láttuk, viszatért a bizalom és a remény. -—-- Tekintetes úr — kezdette az öreg Hidvéginé, az áldozat anyja. —- Hát lehetséges az, hogy az én fiam pap nélkül menjen a temetőbe és hogy na szenteljék be a koporsójában ? -Hisz akkor én többet nem merek becsületes keresztény katolikus hívők közt megjelenni. Én, aki huszonöt év óta a templomban is mindig ugyanarra a helyre ülök. Hiszen ez a megszenteletlent sir átka lesz a mi hívő famíliánknak. Imádkozni se merekaz én meghalt fiamért,mert hiszen a jó Isten nem is tudhat róla semmit, vagy ha tud, hát csak azt tudhatja, hogy elkárhozott, mert hisz ,nem azIsten szolgájának, karján jelent meg az örök üdvösség kapujában, hogy bebocsáttassék, hanem az angyalok tüzes karddal kergették le a poklok országába... Figyelemmel tekintettem az üreg asszonyra. Ősz haja kicsúszott főkötője alól a homlokára. Szemében köny csillogott, szája széle remegett. És én rám, amint ott néztem, csodálatos hatást tett, a lelkem is reszketett bele. Először láttam életemben magam előtt ilyen erős hitet, mely érzékelhető valóságnak veszi a másvilágnak félelmesen szép regéit, ahogy azt szentek, prófééták, bölcsek elképzelték. És e nagy hit mellett, a minő talán a vadállatok elé dobott vértanúban élhetett, az egyszerű, csiszolatlan, falusi elmének kicsinyes fölfogása az óriási titokról, a Mindenható Istenről.Hogyha Csiborka tisztelendőur, a buzsáki plébános be nem szenteli, akkor az angyalok becsukják a fényes kaput s kijelentik, hogy Hídvégi Andrásnak nem szabad belépni. Mint ahogy itt a földön a hajdú kilöki a főszolgabírói hivatalból a szegény parasztot, ha a hivatalos óra után talál bekocogtatni/ A vér- BUDAPESTI HÍRLAP. (262. sz., 1908. november 1. Osztrák közállapotok. Grác, október. Amíg Magyarországban a delegációk Budapesten folytatott tanácskozása, a nagy események, a bosnyák annexió, Szerbia hadakozó kedve s a fejedelmi látogatások kötik le a közérdeklődést, nem árt, ha a magyar közvélemény Ausztria életéről is közelebbről tájékozódik, mert bizony a nagyobb osztrák lapok, kifejezett politikai tendenciák szolgálatában áll vám, nem mindig írják meg a közvélemény fölfogását úgy, amint a valóságban van. Grác, Stájerország fővárosa most élénk politikai mozgalmak színtere, amennyiben a tartománygyűlés csak a minap fogadta el az új tartományi választójogi törvényjavaslatot, így tehát.