Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)
1908-12-01 / 287. szám
Budapest, 1908. XXVIII. évfolyam, 287. szám. Kedd, december 1. Budapesti Hírlap — Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 3 kor. 40 hl. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos Rákosi Jenő. Linkesítőség: vm. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-83. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-kort 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Klárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. A néppárti felhívás. Budapest, nov. 30. Minden egyéb érdeklődést és izgalmat elnyomott ma huszonnégy néppárti képviselőnek egy fölhívása, amelyben a katolikus hívőket arra szólítják föl, hogy az anyakönyvi okmányok aláírását tagadják meg. Ezt a fölhívást egy kúriai ítélet provokálta, amely elítélt egy katolikus, papot, amiért ugyanily cselekedetre buzdította híveit a szószékről. A nagy föltűnés és izgalom okát nyilván abban kell keresnünk, hogy országost képviselők azok, akik egyfelől tüntetnek a legfelsőbb bíróság ítélete és tekintélye ellen, másfelül a renitencia egy nemére buzdítják a nagyközönséget, szemben egy fönnálló törvénnyel. Nem mintha azanyakönyv aláírása kötelező volna, de azaláírás az okirat rendes kiállításáhoztartozik és megtagadása tüntetés a törvényes intézmény ellen. Súlyosbítja a képviselő urak fölhívásának esetét az, hogy oly párt tagjai, amely a koalícióhoz tartozik, amely tehát nem tarthatja feladatának, hogy az amúgy semrózsás polit etikai helyzet nehézségeit szaporítsa. Mindezekből kitetszik, hogy higgadt ,és elfogulatlan szempontból ma ezt az eljárást helyeselni nem lehet. Más megítélés alá esnék, ha példának okáért katolikus papok adnának ki ily fölhívást. De hogy a koalícióhoz tartozó párt tagjai indítsanak meg ma néppárti mozgalmat ,ez közelebbről érinti magát a koalíciót, talán a kormányt is és nem lehetetlen, hogy a dolognak további, esetleg súlyos következményei lesznek. Egészben nekünk úgy tetszik, hogy ez az eset csak egy újabb láncszeme azoknak a sajnálatos föllépéseknek, amelyeknek az utóbbi időben tanúi voltunk. Zsilinszky kezdte, ismételve, Baltazárék folytatták, beleszólt még Antal Gábor püspök is elég hangosan, ráduplázott minden konvent és kerületi gyűlés és most a katolikus papok számos kerületi gyűlésének megnyilatkozása után elsüti ágyúját a katolikus néppárt is, így majd csak fölfordul valahogy a helyzet, mert hiszen a felekezeti kérdéseknek e mérges belevitele a politikába bizonyára csak legkisebb részben munkálja az egyházak érdekét. Önző politikai célok szolgálatában mozgósítják legtöbbször az egyházakat, különben érthetetlen volna az,hogy Zsilinszky, példának okáért, ma egyszerre oly izgató kérdések megoldását, sürgeti, amelyek hosszú államtitkársága idején, rá nézve nem is voltak a világon .Sajnos, az ítélet, amely pártatlan- jogászok szerint- helytelen, mert a törvény nem kötelez senkit arra, hogy az anyakönyvet aláírja; aki tehát az aláírás ellen buzdít, az nem törvényes kötelezettség ellen izgat, a fájdalom, ez az ítélet rendes után már irreparábilis. Azt legföljebb a királyi kegyelem változtathatja meg. De az ítélet következményeinek súlya nem az elitélt papra esik (az sűrü orgomabokrok húzódtak föl egész a lépcsőig, úgy hogy a háziak a kapun érkezőt nem is látták addig, amig a tornácajtó előtt be nem kanyarodott. Mivel nem tartottam illendőnek, hogy a házigazda engedelme nélkül egyenesen szekerestől beállítsak az udvarra, azért, a szekeret a kapu előtt hagyva, egyelőre csak magam mentem be. Az orgoniabokrok mellett azonban kissé bizalmatlanul álltam meg. A tornácból ugyanis haragos perpatvar hallatszott. — Hol a tűzlángjába’ van az a kamarakulcs, te ? — zúgolódott egy vontatott, álmos hang. Erre valami cselédféle erősen kezdett mosakodni: — Én nem láttam! Ejisze az urfiak hányták el valahova. — Nem mama járt vele, mikor ma reggel a Karcsi kalapját kereste ?— kockáztatta meg a kérdést valaki szerényen. — Nyakon ütlek, ha effélét beszélsz! — vágott vissza, aki a beszédet kezdette. — Van két napja, hogy nem is jártam a kamarában. — Na, na, lelkem, hiszen majd megkerül! — szólt a vitába egy másik engesztelő, szolid, kenetes hang, mely azonnal elárulta, hogy most a pap beszél. A tiszteletes ur jóságos hangja aztán engemet is nekibátoritott s pár pillanat múlva már a tornácajtóban állottam. Bemutattam magam s elmondtam, hogy ittas ember vagyok és szállást kérnék, mig a közelgő zivaty elmúl. — Hogyne, kedves öcsém! — rázta meg a kezem a tiszteletes are nyomban szaladott is, csak kiheveri a büntetést, hanem az izgalomra, a békételenségre, a gyűlölködésre, a felekezeti visszavonásra, amelyet könnyen támaszthat. Közéletünk, fájdalom, fonák és visszás. Hibák ,követtetnek el itt is, ott is és százával állanak lesben az emberek, hogy az elkövetett hibát kiaknázzák, kihasználják, ráduplázzanak ; de száz közül alig akad egykettő, aki jóvátételét munkálná. Ma száz tudós dobálja a követ e szerencsétlen nemzet közkutjába s csak egy-egy bolond vesződik azzal, hogy próbálja kihúzni. Mindennek mély okai vannak a múltban s a jelenben egyaránt. Mindezt megmagyarázni, mindezt megérteni lehet. Hiszen nincs-e módjában beledobni sistergő bomba módjára Rakovszkynak a vitába ’azt, hogy a kúriai ítélőtanácsban, mely a katolikus papot elítélte, négy református és két zsidó bíró ült. Természetesen, már az magában jellemzi állapotunkat, hogy az ember firtatja a bírák vallását. De ha már olyan harcias a szellem és oly éles a versengés, miért ne tenné föl az elkeseredett ember a kérdést: vájjon így ítéltek volna-e, ha a felekezetik csak országos arányuk szerint ültek volna abban a tanácsban? Ismétlem: mind a jelenségeknek megvannak okaik; meg is lehet érteni Zsilinszkyt is, Antal Gábort is, Rakovszkyt is, a néppárti képviselők fölhívását is. Csak egyet nem: hol van mindé torzsalkodásban a nemzet, hol a haza hogy a szekérnek nyissa meg a kaput s elrendezzen holmit • A tiszteletes asszony, ki az előbb a kamarakulcs után érdeklődött, szótalanul bámult reám egy darabig, aztán egyszerre csak egész váratlanul elnevette magát. — Nem ismer meg, ugye? — Bizony , é s bocsánatot kérek, de ... nem emlékszem. — Persze, mert ilyenek maguk férfiak mind! — Igazán röstellem, de . . . — Látja, én magát mindjárt megismertem. De maga engem bezzeg nem! Pedig én vagyok az egykori Giziké, a vásárhelyi könyvkötő leánya. Nem emlékszik? Erre már bennem is megmozdult az emlékezés ! — Áh, hogyne emlékezném! — mondom élénk lelkesedést színlelve. — Csak az tévesztett meg, hogy a tiszteletes asszony igazán alig változott valamit! A tiszteletes asszony lemondó mosollyal bökte meg a vállam: — Ugyan ne izéljen! S nagyot sóhajtva legyintett: — Hat gyerek s a sok házi gond megőrli az embert! A mi volt, az elmúlt! Inkább mondja, hogy megcsufultunk, megöregedtünk! — Na, azt éppen nem mondhatnám! — tiltakoztam meglehetősen túlzott udvariassággal. Mert hát bizony a tiszteletes asszonyt kegyetlenül megtépázta az idő! Olyan volt, szegény, mint az őszi mező, mikor az első hó már készül leesni. A Gizike név már csak úgy illett Giziké. írta Jakab Ödön. Mikor a fuvarosom ernyőtlen szekerével a kis faluba értem, a hátunk mögött már egyre sűrűbben mennydörgött. Úgy látszott, hogy mindjárt nyakon önt a zápor. Elhatároztam tehát, hogy megszállok valahol, míg tisztul az idő. Megszólítottam egy szembejövő, jóképű parasztot: — Hé, atyafi! Van itt valami vendégfogadó ? — Nincs, de az édesapám sokszor beszélte, hogy az ő gyermekkorában még volt. — Hát aztán, mondja csak, hova lehetne itt mégis beszállani ? — Be lehet itt akárhova. — De valami alkalmasabb helyre. . Az én emberem gondolkozva nézett maga elé, aztán vállat vonva jegyezte meg, némi bizonytalansággal : — Ha csak a paphoz nem. — És a pap hol lakik? — Ott fenn a templom mellett, a hol a jegenyefák látszanak. Megköszöntem a szives útbaigazítást s fölhajtattam a jegenyefákhoz. A templom mellett csakugyan ott állt megbújva a szegény parokhia. A zöld zsalugáteres, keskeny tornácu ház meglehetős avas épület volt s bizony a gazdasági épületek sem különböztek sokat. Az udvart a háztól törpe rácskerités választotta el, melynek lécei olyan hiányosak voltak, mint a vén ember fogsora. A kerítésen belül trai számunk 36 oldal.