Budapesti Hírlap, 1908. december (28. évfolyam, 287-312. szám)
1908-12-25 / 308. szám
40 BUDAPESTI HÍRLAP. (308. sz.) 1908. december 25. Uber Ödön: Kevés hijján száz esztendeje, hogy egy francia tudós rájött a fényképezés elemi titkára, de hazánkba csak mintegy hetven esztendeje vonult be az első, természetesen igen kezdetleges fényképezőgép. A tudomány jegyében született meg a fényképezés, majd hosszú időn át ipari mesterség gyanánt szerepelt, ma azonban már egyik ága lett a művészet nagyterebélyű fájának. E bámulatos fejlődést azonban nemcsak a gép és a tömérdek eszköz tökéletesedése idézte elő, hanem az, hogy az utóbbi időkben már akadt olyan ember is, aki művészi kvalitásokkal fogott bele a fényképezés tanulmányozásába. Megszűnt az a fölfogás, hogy a fényképész csak másol, de a saját egyéni ízlését, tudását nem varázsolhatja oda a fotográfiára. Éppen ellenkezően áll a dolog. Nem a gépé a főszerep, hanem a fotográfusé. Csak ő tudja a képre odavarázsolni azt, amit a művész akar. A festői talentumú fényképész ismeri az arcot, meg tudja látni az alak művészi vonalait, számot tud vetni a színek és fény bűvös játékának csodálatos harmóniájával, meg tudja választani minden alaknál a miliőt, amelybe belehelyezi és mindezen kivil még el tudja találni azt a pózt, ki tudja választani azt a röpke mozdulatot, amely egy arcot, vagy akár egy egész alakot a maga természetes, de mégis legszebb formájában juttat érvényre. Ila még mindezek mellett nem vét a hűség ellen hajszálnyit sem, akkor a valónak igazi, de művészi mását, a tökéletes fényképet nyújtja, amely vetekedik a legkülönb festménnyel. Hol vagyunk ma már attól a időtől, amikor a térképész mindezt ezzel a sztereotip kérelemmel intézte el: — Tessék mosolyogni! Ma már nincs fényképész, aki ezen a kérelmen maga is ne mosolyogna. Iparkodtak is a magasabbrendű követelményeknek megfelelni, sőt törekvésük sok, gyakran ízléstelen aberrációra adott alkalmat, így például főként a nők hiúságának iparkodtak szolgálni azzal, hogy megszépítik őket a képen. Persze vétettek a hűség és az ízlés ellen, mert nem tudták eltalálni, hogy mik a művészi eszközök, amelyek az igazi szépnek megalkotására alkalmasak. Csak egy vérbeli festőművész-talentum képes erre. A magyar fényképészek között már van ilyen: Uher Ödön, aki a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti műtermében lett ennek a művészi irányzatnak hivatott követője s itt nálunk Magyarországon úgyszólván, úttörője. A nagyváros utcáin járva, a kirakatokban és egyebütt ezer és ezer fotográfia tekint a járókelő emberre, de csak kevés akad olyan, amely az utca tömérdek látnivalóin szerterévedező tekintetet meg tudja ragadni. Az Uber Kossuth Lajos utcai kirakata előtt a nap minden pillanatában meg-megállnak a sétáló urak és hölgyek, hogy gyönyörködjenek a képekben. Úgy hat mindenik, mint egy művészi portré; nem a gép produktumát, de a művész kezének nyomát látják rajta. Az alakok élnek, az arcukon ott van az igazi élet kifejezése, a mely egyéniségüknek legjellemzőbb sajátossága s a melyet hűségesebben a piktor ecsetje se tudna megrögzíteni. Hogy a fényképezésnek immár sok köze van a művészethez, azt ma már érti és érzi a közönség. Legjobban bizonyítják ezt az amatőrfényképészek, akiket tulajdonképpen nem vezet más, mint valami művészi alkotás belső vágya. De ők csak egyes képekre fordíthatnak gondosabb tanulmányt s innen van, hogy ritkábban is érnek el művészi sikert. Aminek oka egyébként az is, hogy a legtöbb amatőr csupán szórakozásból, gyönyörűségből űzi a fényképezést s igy a legnagyobb témánál az élő ember fotográfozásánál nem mindig alkotnak tökéleteset. A hivatásos fényképészé a babér, mert neki minden képe sikerül, ő, mint a festő, már fiatal korában ellenállhatatlanul vonzódik művészetéhez, a melyet érez és később ért. Ezt lehet elmondani Uher Ödönről, a kinek a művészete össze van forrva élettörténetével. Uher katonatiszt volt s már akkor szép képeket festett és egyidejűleg kedvtelésből fotográfozott. Bajtársait festette le s az ország garnizonjainak tiszti szobáiban nem egy pompás portré őrzi tehetségének korai emlékét. A fiatal katonatiszt figyelmét közben megragadta a fényképezésnek művészi irányban való fejlődése. Körülbelül húsz évvel ezelőtt átlépett a tartalékba s attól kezdve teljesen a portré-festésnek, majd pedig a fényképezésnek szentelte erejét és tehetségét. Sokat járt a külföldön s miközben az artisztikát tanulmányozta, mint képzett embernek nem kerülte el figyelmét a technikai eszközök hihetetlen fejlődése sem. Tisztában volt gépekkel, papírnemekkel, világítási hatásokkal, a villamos fény csodás alkalmazásával már akkor, amikor nálunk ezeket oly nagy fejlődési fokon nem is ismerték. Tudta azonban azt is, hogy az igazi sikert nem azzal éri el, ha emez eszközök megszédítik, hanem azzal, hogy ha valamennyit a maga tehetségének, ízlésének és önálló fölfogásának szolgálatába tudja hajtani. Éveken át dolgozott, tanult, járta a külföld kiállításait, műteremit, gyárait, műhelyeit, kísérletezett idehaza, amíg végre olyat tudott alkotni, ami egészen más volt, mint az a sablon, amely a régi fényképészek atelierjéből kikerült. Hosszú ideig tartott, amíg képeivel ki mert lépni a nyilvánosság elé, de akkor aztán egy csapásra hódított úgy a szakemberek, mint a közönség körében. Meglátszott képein, hogy készítőjük meg tudja látni az arc minden finomságát, mesterileg alkalmazza a világítás hatásait a legszubtilisebb árnyalatokig s érzéke megsúgja neki, mit kell jobban kiemelni s mit szabad homályba burkolni. Az Uber specialitása a fényképezésnek ez idő szerint bár költséges, de legpompásabb fajtája: az úgynevezett szépia-plattin-kép, amely a legartisztikusabb hatást kelti gyönyörű barna színével, e szilinek tömérdek és igen finom árnyalataival, ez árnyalatok elragadó összhatásával. Ilyen képet, amely már abszolút tartós voltánál fogva is különb a többinél, olyan tökéletesen, mint Uher Ödön Kossuth Lajos utcai atelierjében, nem tudnak készíteni sehol. Ezekkel a szépia-plattin-képekkel már a külföldön is nagy becsületet szerzett a magyar fotográfozásnak. Egy ízben hat darabot küldött el belőlük a bécsi Photographische Gesellschaft kiállítására, amelyre csak elismert kiváló fényképészeket hívtak meg. A kiállítást megnézte a király is, a tömérdek fotográfia között föltűnt neki a hat szépia-plattin-kép, sokáig nézte őket és alaposan elmagyaráztatta magának a készítés módját. A külföldi szaklapok is, különösen a magas művészi értékénél fogva, igen magasztalóan nyilakoztak róla. Az elismerés osztályrészül jutott Uhernek a magyar szakemberek részéről is. Ő hozta néhány évvel ezelőtt egy táborba a magyar fényképészeket. Megalakult a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége, amely egyhangúan elnökévé választotta. Az ő sürgetésére adja ki a szövetség is a maga szaklapját, a Fényt. Kitüntetés is érte már pályáján régebben is Uher Ödönt; megkapta a császári és királyi udvari fényképészi címet és kamarafényképésze lett Erzsébet királyi hercegnőnek. Aki belép a Kossuth Lajos utca 7. számú ház két felső emeletét elfoglaló atelierjébe és dolgozótermeibe, első pillanatban érzi, hogy itt művészi légkörben van. A pompás szalonok, a stílusos remek bútorok, szőnyegek, a falakon valóságos tárlata a művészi fényképeknek, a fényszóró csillárok, a csínnal berendezett öltözőszobák, mind gazdájuk ízlését dicsérik. Technikailag tökéletes a műterem berendezése, a szakértelem látszik rajta. Minden modern vívmányt meg lehet találni, mert Uher most is évente tesz tanulmányutat a külföldön. A műveit és jóizlésű közönség pedig tódul Uherhez, a legelőkelőbb körökből egyre többen s nem mennek már a külföldre, mert belátták, hogy ott se találnak különbet, sőt ilyet is csak ritkán.