Budapesti Hírlap, 1909. április (29. évfolyam, 77-102. szám)

1909-04-01 / 77. szám

Budapest, 1900. XXIX. évfolyam, 77. szám. Csütörtök, április 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: vm. ker., József-körst 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-96. Kiárusítás 65-53. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-63. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 91-04. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Számadás: Budapest, márc. 31. A bécsi szerb követ átadta a más helyen Olvasható jegyzéket a magyar külügyminiszternek, aki elfogadta. A belgrádi szkupstinában pedig fölolvasták azt a jegyzéket, amelyet a nagyhatalmak követei adtak át a szerb kormánynak, amely Szerbiát úgyszólván a kapitulációra kényszerítette. A szkupszina néma csöndben hallgatta meg ez okmányt és szótlanul szétment. Ezzel a két jegyzékkel forma szerint el van intézve a költséges bonyodalom, a népek, birodalmak, kormányok áttérnek napirendjükre. Az élet folyik tovább, tekintet nélkül akár azokra, akik örvendeznek, akár azokra, akik kétségbeesnek. A viharfelhő nem vonult el súlyos pusztítások nélkül. Ránk tetemes pénzáldozatot kényszerített, de erkölcsi kárpótlásban gazdagon fizetett. Megnyugvással emeljük ki, hogy külügyminiszterünk, Aehrenthal báró, nagy feladatokra termett férfiúnak bizonyult e komplikáció kezelésében. Veséit nem vizsgálhatjuk, de képességei tiszteletünket provokálják. Az osztrák és magyar úgynevezett nagyhatalmi állás, amelyre oly sokszor történik elkedvetlenítő hivatkozás a mi magyar és nemzeti törekvéseinkkel szemben, nemcsak fényesen megállotta helyét, de tekintélyében és fényében meggyarapodott, éppen a koalíció kormányzása alatt, sőt vele és általa. Erkölcsi hasznunk listájába kell iktatnunk egy felül politikai pártjaink komoly s az áldozatos helyzet magaslatán álló magatartását is. Másfelül magának a közönségnek, a segédkező hatóságoknak és az egész nemzetnek lojális, a maga súlyát és hivatását érző viselkedését. Nemkülönben erkölcsi sikereink közé számítjuk nemzetiségi némely képviselőnk és némely sajtóorgánumok elszólását is. Mert erkölcstelen és a hittelenséggel határos volt ugyan ez az elszólás, de fontos ,tudnunk, mi lappang e képmutató elemek szíve fenekén, amit az ilyen háborús izgalmak aztán felszínre vetnek. Mert nyugodt időben lehet hazafiságot is, császári hűséget is színlelni, de mikor váratlanságok, nem álmodott lehetőségek lebegnek az izzó levegőben, olyankor a legfegyelmezettebb lélek se bír mindig magával s kitör belőle, a mit oly mélyen tudott addig rejtegetni Ő felsége a király és a hadserege és két birodalma és összes népei elszántan számoltak le azzal a helyzettel, hogy hadba megyünk Szerbia ellen és esetleg ama hatalmasságok ellen is, amelyek az önmagában gyönge Szerbiát vakmerő magatartásra biztatták. S midőn mindnyájan, áthatva a pillanatok komolyságától, készen álltunk a legsúlyosabb áldozatokra, akkor egynémely vérmesebb nemzetiségi képviselő a szerbeket pártfogolta királya és hazája ellenében és egy-egy nemzetiségi újság dicsőítette Szerbia magatartását és követésre méltó példának állította oda a többi Balkánbeli népek elé. E kétszínű, magokról, bazájokról, királyukról megfeledkezett exisztenciák valódi színükben mutatkoztak be ezúttal. Ezek velünk szemben, szemben a magyar nemzet jogos és törvényes törekvéseivel, saját hazájukkal szemben a császárhoz szoktak appellálni, hol élő szóval, hol memorandummal; ellenben a császár dolgát az első alkalommal — mondhatnék, még a kakas kukorékolása előtt — elárulják Szerbiáért és Romániáért. Ezt föl kell jegyezni róluk, mert ilyet nem szabad elfelejteni. Ezek az urak eljátszották ezzel abbeli jogukat, hogy akár a császár, akár a király, akár a nemzet komolyan és jóhiszeműnek legyen kénytelen venni törekvéseiket. Csak idő és alkalom kérdése ezekre nézve, hogy elárulják a hazát, a királyt és a császárt. Az olasz szövetséges lojális magaviselete szintén nem maradhat elismerés nélkül. Mert hiszen tudnunk kell, hogy Olaszországban a hármas szövetség támasza kizárólag az olasz kormány, melyet hűségre ebben a pontban felelősségének érzete kényszerít. Abban a pillanatban, amelyben az olasz kormányszékeket oly férfiak foglalják el, akik magukra nézve fontosabbnak tartják a népszerűséget, mint állásuk felelősségét: Olaszország el van veszve a hármasszövetségre nézve. Mert az olasz nép el van telve aspirációkkal, amelyek a hármasszövetség keretében meg nem valósíthatók. És csak idő kérdése, meddig tudnak az olasz kormányok ez aspirációkkal dacolni s mikor lesz rájuk nézve az állandóságnál és békénél becsesebb a kockázat politikája. Nem tudom, ha Isten szava Messzina romlásával oly irtóztatón bele nem szól Olaszország dolgába, nem látták volna-e már most elérkezettnek ezt az időt. A német szövetség hűségéről mások mondtak már messze elhallatszó ódákat a képviselőházban. Nem hogy kisebbítené, de értékében inkább gyarapítja e hűség értékét az, hogy nem lovagi szolgálat, nem szentimentális fölbuzdulás és baráti szívesség volt, hanem jól fölfogott és jól meggondolt német birodalmi érdek sugallata. Edvárd király trónralépte uj tartalmát és irányt adott az európai politikának s a mostani bonyodalom volt az újra csoportosult s uj életre szólított erők és hatalmak első mérkőzése. Ez az első mérkőzés angol kudarccal végződött. Edvárd király uj politikáját súlyos vereség érte. De az angol újságok kitöréseiből és boszúval való fenyegetőzéséből meg kell értenünk, hogy csak a sikerről mondtak le egyelőre, de éppenséggel nem az irányzatról is. Folytatni fogják e politikát, amelynek szövetségeseket tudtak szerezni maguknak Ausztria szláv népelemeiben. El lehetünk rá készülve, hogy az angol sajtó és politikai irodalom tovább fogja a mi szlávjaink protektorát is játszani és nem adja föl abbeli reményét, hogy szlavizálással sikerül dekomponálnia a Habsburgok birodalmait, melyekről a régi, konzervatív angol politika azt tartotta, hogy föl kellene az európai egyensúly kedvéért találni, ha már fel nem találták volna. Most az Angliában a jelszó, hogy szlavizálni kell s el kell vonni Németországtól, vagyis lehetetlenné kell tenni azt, hogy Németország szövetségese lehessen. És ebből a szempontból kell kiemelnünk Wekerle tegnapi beszédének egy mondatát a dualizmusról, amely — azt hisszük — nem is mondatott célzatosság nélkül, de amely valóban ránk nézve a legfontosabb mozzanat az egész beszédben. A délszláv birodalom alkotásától, ilyet mondott, megvédelmez bennünket a dualizmus és mi meg fogjuk védelmezni a dualizmust. Itt, azt jelenti ez,nincsen egy harmadiknak helye. Itt csak ketten vagyunk: Ausztria egyfelül, Magyarország másfelül. Ha hódítunk, kénytelenségből, ha kiterjesztjük szuverenitásunkat, ezt meg kell tudnunk oldanunk úgy, hogy vagy Magyarországé vagy Ausztriáé legyen, nem lehet sem a kettőé együtt, sem harmadiké a kettő mellett. És ha vannak törekvések ez utóbbi irányban, amint Wekerle szavaiból sejtjük,hogy vannak, e törekvések magukkal szemben fogják találni Magyarországot mindenestül. Utolsónak hagytuk erkölcsi hasznunk sorában azt a különösebb, tekintélyt, mely a megoldott bonyodalomfolytán a Balkán előtt háramlik ránk. Nem lehet velünk könnyedén kikötni. Még oly tekintélyes és hatalmas pártfogók mellett sem tanácsos velünk szembeszállani. Ellenkezőleg, aki pártfogóra szorul, jobb, ha a szomszédjában keresi, mert kevesebbet kockáztat és szert tesz könnyebb haszonra. Szerbia Mai számunk 28 oldal.