Budapesti Hírlap, 1909. június(29. évfolyam, 128-153. szám)
1909-06-01 / 128. szám
Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 128. szám Kedd, junius 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 3 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fik Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Bökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítós 55-53. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Pünkösd. Budapest, máj. 31. A piros pünkösd esővel vegyes ragyogó napsütésben múlt le rólunk. Ittott talán az eső már sok is, de maga az eső első minőségű májusi eső volt. A rossz telelés és a száraz tavasz korának, reméljük, jó részét helyrehozta. A politikai pünkösd semmi újat nem hozott. A közigazgatási tisztviselők herkulesfürdői kongresszusa volt az ünnep egyik legérdekesebb eseménye. Ott tette jóvá Horváth József, a Vármegye szerkesztője egy, a lapjában írt cikkét azzal a nyilatkozattal, hogy a nemzeti ellenállásra, ha szükség lenne rá, készen áll a vármegyei tisztviselők kara. Kedves szenzációja volt a kongresszusnak a lakomáján az, hogy a felköszöntőre, melyben Fazekas Ágoston a királyt ünnepelte, a katonai zenekar a Kölcsey himnuszára zendített, melyet aztán a társaság lelkes éneke kísért. Andrássy Gyula gróf és Hadik János üdvözlő telegramját is lelkesedéssel fogadta a kongresszus, melyről alább bővebb tudósítást talál az olvasó. Ezen kivül jóformán csak újságcikkekkel lehet cselekedetek helyett beszámolni. Ezen a téren komikus benyomást tesz az emberre (ámbár van-e még valakinek ez országban kedve nevetni), ha az úgynevezett bankcsoport lapjában egy volt miniszter nyilatkozván, azt mondja, hogy a Hatvanhét immár halott. Mi úgy látjuk, hogy ma a Hatvanhét is, a Negyvennyolc is jóformán írott malaszt. Ellenben, nézve azt az igen lelkiismeretlen erőszakosságot és kínálkozást, amelylyel a negyvennyolcasok ama csoportja hatvanhetes alapon, kormányt akar vállalni, a logikánk azt mondja, hogy voltaképpen a negyvennyolcas program a halott. Mert ma ugyan függetlenségi negyvennyolcas politikus az öreg Szappanoson és Nagy Györgyön kívül alig van a fórumon. Erről legkivált az a leleplezés győzhet meg bennünket, amely a bécsi N. Fr. Presse pünkösdi számában olvasható. A függetlenségi pártnak az a csoportja juttatott e közlés szerint egy memorandumot ő felsége kezébe kerülő utón, a melyben a hatalomért mindent megajánlanak s maguknak csak azt kötik ki, hogy kormányra jutván, engedtessék meg azOrszággyűlésnek oly határozathozatala, mely szerint a kormány utasíthatnék az önálló bank előkészítésére. Ez az előkészítés megtörténnék az 1910. év végére és akkor a király tagadja meg tőle a szankcióját. Akik ezt a memorandumot csinálták vagy ezt a tervet kieszelték, igen ravasz embereknek tarthatják magukat, de igen rossz emberismerők. Ha az utóbbi napokban sokféleképpen híre terjedt, hogy ő felsége semmiképp sem hajlandó a kormányt kizárólag a függetlenségi pártra bízni, akkor azt gondoljuk, hogy a király ebbeli elhatározásának egyik döntő oka lehetett ez az ostoba tervezet. Meggyőződésünk, hogy olyan alakokkal, akik I. Ferenc Józsefnek ily, perfid szerepet szántak és ezt neki pozitív formában föl is merték ajánlani, soha ő felsége komolyan szóba nem áll. A Habsburgok sokat engedtek történni Magyarországon. Vásároltak árulókat is, megtűrtek népcsalókat is, zsarnokokat és hóhérokat. De mindezek a magok szakállára árultak, csaltak és sanyargattak, soha sem kívánták, hogy valamelyik császár vagy király szolidáris legyen velük a nemzet becsapásában. Kossuth Ferenc a Magyar Tudósítól bán kijelenteti, hogy ilyen memorandumról egyáltalán nincsen tudomása és hogy egy percig sem hiheti, hogy a függetlenségi párt tagjai közül bárki is ilyen memorandummal terhelte volna ő felségét. •Némely részletéről pedig azt mondottaKossuth, hogy csak őrült ember agyában születhetnek ilyen gondolatok. Hogy Kossuth Feremnek nincsen, nem lehet róla tudomása : arra nekünk nem kell cáfolat. Hogy őrület, az is igaz. De hogy ez az őrület ott van s hogy a királynak tudomása van erről a felkínálkozásról, amelyről a N. Fr. Presse azt írja, hogy olcsóbb, mint az Andrássy—Wekerle-féle kibontakozási tervezet, az, fájdalom, igaz. A bécsi leleplezés folytán Kristóffy is adott ki cáfolatot, amely azonban csak formaságokat tagad meg, a dolgokvelejét megerősíti. A színpad magyarsága. írta Császár Imre. A megdobáltatás veszedelmével is bátran szembenézek, természetesen tisztes távolságból, ha valaki rámsütné akár a politizálás, akár a személyeskedés bélyegét. Egyik se szándékom, se kenyerem. Nem tudok hozzá. Valami, nekem és mindnyájunknak sokkal fontosabb dologról szeretnék beszélni. A drámairodalom és színpad magyarságáról. Vádolni is kívánok, védeni is szeretnék. Hic Rhodus, hic salta. Szóval valamiképpen furcsa az eset. De majd csak megúszom ezt a vizet is. Ha netalán összecsapna fölöttem, jó mentőöv van derekamra kapcsolva: a magam erős magyar érzése. Aki valamit vizsgálgat, vagy akár nézeget is, mindig egy bizonyos nézőpontra helyezkedve cselekszi. Ez lehet sokféle, az kétségtelen, de nekünk van ezeken felül még egy saját külön nézőpontunk is, az pedig mindeneknek előtte az eset magyarsága. Szól pedig ez elsősorban és legkivált az irodalomra és minden ágabogára. Az újsághíreken kezdve a drámáig. Azt hiszem, nálunk sose veszett ki és nem is fog kipusztulni soha annak a parancsoló szüksége, hogy magyarságunkat tüntetőleg mutassuk ki. Még ma sem jutottunk odáig, hogy nyugodtan ejtőzhessünk a végzett munka után. A jóllakottság pihenője, fájdalom, nem kínálkozik. A látóhatár mindig felhőzetes. Hol a német, hol az egyéb nemzetiségű,legújabban pedig a kozmopolitizmus burjánzik ki kertünkben és soha se kapjuk elég jókor két kézre az ásót-kapát. A boldog végét pláne nem kínálgatjuk a jövevényeknek. Rögtön be tudjuk kapni az új áramlatokat. Mindjárt modernek lettünk, alig csapott meg a szele és mindig elfelejtjük, hogy csak magyarul lehetünk azok. Megtanulhatunk mindent, de azonnal váltsuk be jó magyar pénzre és ennek adjuk ki, ha meg tudtuk emészteni. Ne utánozzunk vakon mindent és a magyarság érzés alapját ne engedjük kicsúszni vagy kihúzatni magunk alól. Nem arról beszélek én, ami politikai és nemzetgazdasági vonatkozás. Ezen a téren nagyot fordult a világ. Tudunk és akarunk is magyarok lenni. Valljuk is a magyarságot az egész vonalon, azok vagyunk, de nem tudunk olyanoknak látszani. Eszembe jut Moliére, aki azt mondatja Sganarellel, hogy akit nőül vesz, annak nem elég szűztisztának lenni, még látszatával sem szabad bírnia, mintha nem volna olyan. Szóval nem elég magyarnak lenni, annak is kell látszani. A magyar drámának is megvan ez a hiánya. Két igen nagyjelentőségű megmutatója van ennek. A levegő és a hang. Drámánknak nincsen magyar levegője és nincsen magyar hangja. Ami az elsőből megvan, az kozmopolita, a második pedig tisztátalan, fajtalan, erő és zamat nélkül való. Az idegen befolyások számlájára írom én ezt. Magyar, aki írja, magyarul ír, így játszák is el, de azért mégsem magyar egyik se. Elvétve, nem mondom, kiismerszik ez is, de nem ez az ereje, nem ebben rejtőzik bája. Sem a dráma nem eléggé magyar, a színjátszás pedig nélkülözi majdnem teljesen a levegőt, a zamatos hangot, az igazi magyarságot. A legcsúnyább magyar beszéd manapság jórészt a színpadról hangzik. Ezzel senki se törődik. Hiszen magyarul beszélnek! Ámde hogyan ? Megmételyezik ez által a közönséget is, aki csak nem teheti föl, hogy a színpadról hangzó beszéd nem magyar, hisz’ olyanként hallatszik? A darabok nincsenek magyarul írva és nem magyarul mondják el. Nem szabadna megengedni, hogy germanizmusok, gallicizmusok, a faji és felekezeti jelleg, meg a némileg még megbocsájtható tájszólás büntetlenül garázdálkodjanak a dráma keretében a színpad deszkáiról. A magyar drámairodalom óriásilag fejlődött. Nem beszélek a meglévőkről, de új, erőteljes nemzedék van fejlődésben. Tehetség van elég. Tudnak írni, van meglátó és kitaláló tehetségük is, csak a magyar levegő és hang az, ami nem akar erőteljesen kiesmerszeni. Hovatovább odáig jutunk, hogy szószerinti magyarázó függeléket kell a darabok végére illeszteni, hogy az is megértse, aki csak magyarán tud és érez. Az idegen irodalmak óriási befolyása ennek az oka. Leginkább pedig az a megfeledkezésünk, hogy nemcsak magyarul kell írnunk, de éreznünk is. Hányszor megesik, hogy a férfi és nő nem tudnak a színpadról ilyennek hatni, pedig megvan a pozitívbizonyosság a nemben és az ábrában. Hat számunk 24 oldal.