Budapesti Hírlap, 1909. június(29. évfolyam, 128-153. szám)
1909-06-01 / 128. szám
2 Alább egész terjedelmében közöljük a cikket és a cáfolatokat, — hadd lássák naiv hazánkfiai, mi rejlik a lármás bankpolitika mögött. * Ugyanaz a bécsi lap, amely a föntebb ismertetett leleplezést közli, vezércikkében — dialógus alakjában — azt a kérdést fejtegeti, mi volna a következménye annak, ha Kossuth Ferenc megjelenne a Belvederében, kihallgatáson Ferenc Ferdinánd királyi hercegnél. A párbeszéd formája arra való, hogy pusztán elméleti, bölcselkedő, szinte novellisztikus szint adjon a fejtegetésnek, amelynek azonban kétségtelenül megvan az a komoly célzata, hogy ráirányítsa — egy sajátságos világításban — a hatalmi körök figyelmét Kossuth Ferencre s arra a hatalmas szerepre, amelyet a jelenlegi válságban játszik. A párbeszéd, úgy látszik, támaszkodik arra a másik közleményre, amelyben a lap elmondja, hogy a függetlenségi pártnak egy része olcsóbban kínálkozik föl Bécsnek, mint a hatvanhetes Andrássy és is Wekerle, s ezért hajtogatja azt a kérdést, hogy miért nem fogadja Ferenc Ferdinánd Kossuthot, ha a függetlenségi párt vezére kihallgatást kér? Világosan céloz a cikkely arra, hogy Kossuth közvetítő útján (Festetich Tasziló?) audienciát kért a trónörököstől. A lap azt mondja: ha Kossuth a trónörökös elébe akar járulni, akkor igen nyájasan kellene fogadni őt. Mert — így okoskodik —, Kossuth bizonyára nem azért kívánkozik a trónörököshöz, hogy ily nyilatkozatot tegyen: ,,Mi pedig (én és a függetlenségi párt) a perszonális unióról soha le nem mondunk.” Kossuth bizonyára el akarja mondani azt, a mi a szivében lakozik s bizonyítani akarja a pártja kormányképességét —■ miért nem fogadja hát Ferenc Ferdinánd Kossuth Ferencet? S utal a bécsi párbeszéd a tragikus végezetű Teleki László grófra, mint akiben hatalmas változást idézett elő egy Hiszen férfi, hiszen nő? És mégsem tud ilyenül hatni. Nincsen meg az érzés bizonyossága. Úgy vélem, a drámából is ez hiányzik. A magyar beszéd a drámában és színpadon manapság vagy teljesen pongyola, vagy körmönfont és kendőzött. Azt mondjuk rá, hiszen lehet így is beszélni; vagy ezt megengedem, hogy bizonyos városrészben, bizonyos emberek így beszélnek. A nyelv nem tiszta, nem becsületes és őszinte, de keresett, vagy közönséges. Nem a jellemek és helyzetek szerint használódik a nyelv, a forma, a kiejtés. A különféle egyén egyféle szennyes, laza és magyartalan beszédet „követ el“, teljesen mindegy,hol, ki és miért beszél! Nincsen igazán szép, magyar, kifejező beszéd a drámában. Bocsánat, különböztetni akarok. Ez nem szól mindenkire. Légióként és inkább csak a fiatalokra, az újakra. A mi régi és igazi nyelven megszólaló " drámaíróinkat nem érheti gáncs. Ezt előre kell bocsátanom. Az újak, újabbak és eljövendő legújabbak, a tehetséges, szintúgy, mint a szorgalmatos előzködők, akikről az ének szól. Az idegen befolyás is őket éri legjobban. Az ő fejük van még nyugat felé fordítva, az ő fülök és impresszionabilitásuk szívja még mindig frissen magába a kozmopolitizmus színes ruhája, de a magyarságot elernyesztő hatását. Öregjeink törődöttek"; unják" vagy megelégelték a harcot, vagy tán megalkudtak. Ki tudná hirtelen megmondani ? audiencia, amelyben a fejedelem részesítette a rebellis magyart. Sajátságos tünete a jelenlegi válságos politikának, hogy bécsi lapokban ilyen fejtegetések jelennek meg, mert ez azt mutatja, hogy a fölfogásban és a föltevésekben is teljessé lett a zavar, élanynyira, hogy immár az avatott bécsi politikusok sem tudják, mi az, ami lehetséges és mi az, ami lehetetlen. Az állásfoglalásokban oly kevés a nyíltság, a vezetésben oly kevés a biztosság, annyi ámító és megtévesztő tendencia jutott szerephez a válságban, hogy immár senki sem ismeri ki magát s kétségei között a közvélemény hovatovább kénytelen lesz lehetségesnek tartani mindazt, amit különben lehetetlenségnek, sőt rágalomnak gondolt. Ily körülmények között jóleső lelki megnyugvással olvassuk azokat a becsületes szavakat, a melyeket Apponyi Albert gróf mondott Cegléden, a hol az ifjúság zászlóavató ünnepén nejével együtt megjelent. Ez idő szerint kötelessége mindenkinek, hogy nem a szivében lakozó érzelmeket kövesse, hanem rideg megfontolással a nemzet jövőjének biztosítását tartsa szeme előtt. Továbbá: nagy szükség van most a hazairányító tényezők együttműködésére, nemcsak az ellenséggel , hanem saját legnemesebb érzelmeinknek esetleges túlcsapongásával szemben is, így szólt Cegléden Apponyi, akiből a hazafiul méltó aggodalom beszél, nem pedig a hatalomért való licitáció. Pánszláv támadás József királyi herceg ellen. A Szlovenszki Tizsdenik című tót újság, Hodzsa Milán lapja minősíthetetlen hangú támadást intéz József királyi herceg ellen azért, mert a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület hangversenyének védőségét elfogadta. A cikk cime Magyarosítás az uralkodóház egy tagjának védelme mellett. — A támadásból kijut Apponyi gróf kultuszminiszternek, Teleki Árpád grófnak és Justh Gyulának, mint az egyesület elnökének. „Ami azonban" folytatja a lap, „mélyen sért bennünket, az uralkodó család hűt alattvalóit, az nem más, mint hogy a kifejezetten magyarosító egyesületnek védője éppen az uralkodóház egy tagja, József királyi herceg. Mi, szegény tótok, szerbek, románok és németek híven szolgáltatják a véradót és ilyenkor senki sem kérdi tőlünk, hogy magyarok vagyunk-e. Amikor azonban békén akarnék élvezni polgári jogainkat, akkor a királyi herceg nem bennünket véd, hanem a sovéneket, kik nekünk, ha alattvalóknak elszedik az anyanyelvünket. És ilyen egyesület élén kell az uralkodóház egyik tagját látnunk? Fájdalmasan érinti bizony ez alattvalói szívünket! Tudjuk, — folytatja a lap, — hogy a D. M. K. E. az egész uralkodó családban nem foghatott meg védőül más fenséges urat. Sem a tótok, sem a szerbek, sem az oláhok, sem pedig a németek — József fenséges úr vérszerint való testvérei — nem érdemelték, hogy József királyi herceg e fensége védelmezze a sovén gonosztevők egyesületét.” Beszámoló: Miskolcról jelentik: Kubik Béla képviselő ma Mezőcsáton beszámolót mondott. A koalíciót, — úgymond, lehet bírálni, de el kell ismerni, hogy nagy szorgalmat, fáradságot és hazafias készséget fejtett ki. A választói reformra vonatkozóan a benyújtott törvényjavaslat nem biztosítja a magyarság túlsúlyát, különösen azért, mert a szabad demokratikus fejlődésnek nem nyújt biztos alapot. Támadja a pluralitást; az önálló nemzeti bank fölállításának föltétlen hive. BUDAPESTI HÍRLAP, (128. sz.) 1909. junius 1. Csak az az egy bizonyos, hogy nem jelentkeznek a söprűvel. Nézzük csak meg egy kicsit közelebbről az idegen művek fordításait. Nemcsak a színpadi műveket. A leggondozottabb hajviselet is tótágast áll akárhányszor, összehasonlítva ezeket az eredetivel. Nemcsak értelem szerint rosszak e fordítások, de magyartalanságuk fölér egy-egy járvánnyal, olyan pusztítást visz végbe a nyelv zenéjében és zamatjában. A színpadi műveket rendszerint a rendező vagy a színész fésüli át, kipusztítva belőlük legalább a szemet kibökő értelmetlen zagyvaságot. A színház nem ér rá még ezzel is foglalkozni. Megbízik a fordítóban. Ha az idegen nyelvet érti, miért ne tudna fordítani, hiszen magyarul csak tud? Az a baj, hogy nem tud. Talán még kisebb rossza, ha az idegen nyelvet nem beszéli úgy, mint egy odavalósi, de magyarul kell tudnia. Az angoloknál van egy különös, de érdekes szokás az idegennyelvű darabokkal szemben. Ez az adoptálás. Nem fordítják le angolra, hanem átültetik, megváltoztatják, nyírják, fésülik, igazgatják, míg végre az anya sem ismerne rá gyermekére. Szóval, az ő szájuk íze szerint valóvá, angollá teszik. Nem mondom, hogy igazuk van, de ez mégis csak valamivel jobbhiszemű eljárás, mintha mindent meghagynak a darabban, csak éppen az értelmet, a jellemzést, szóval a mindent megmutató beszédet fordítják le rosszul. Volt nálunk olyan időszak is, amikor mindent megmagyarítottak. Isten nyugosztalja! Volt ideje a szolgai szó szerint való fordításnak. Mikor a Feigel nevű embert Fügesinek fordították. Most pedig, se így, se amúgy nincsen. Sehogy sincsen. Se magyarul, se idegenül, legkevésbé pedig magyarán. Félek, hogy nálunk az adoptálás is csak ilyesmi lenne. Messziről lekiabálna róla, hogy zabigyerek. Intelligens anyának terhelt apától származó korcsszülötte. Nagy irodalmi éserős magyar érzésbeli biztosíték kellene a fordítóban, hasonló alapon nyugovó becsületes ellenőrizés a tetejébe a színházak részéről. Ördög vigye az operettet, de még ott sem bocsátható meg, ami a magyarság rovására megy. A fordítás legyen irodalom, ne pedig ipar, legtöbbször postamunka. Már hosszú idő óta vajúdik Londonban a nemzeti színház és színjátszás megteremtése. Ez tisztára művészi szükséglet náluk. Ki akarják venni, legalább részben, a színpadok vezetését a vállalkozás kezéből. Államosítani, gyökeret verővé, nemzetivé akarják tenni a színjátszást és drámairodalmat. Úgy vélem, náluk ez javarészben művészet-erkölcsi kérdés. A drámairodalom és színpad nagy erejét meg- és elismerni és nemzetivé tenni; művészivé a kalmárkodó szellemet, mely a színházakban tanyát ütött! A csata, mely folyik, az államosítók javára fog eldőlni nem is sokára. Ott a nyelv tisztasága, a nemzeti érzés felsőbbsége nem kerülhet számításba. Nem ezen és ezért dolgoznak. E nélkül ott nincsen semmi. A kormányválság. Budapest, máj. 31. A pünkösdi ünnep többrendbeli szenzációt hozott, de csak papiroson, főképpen bécsi újságban. Ezeknek érdeméről lapunk első helyén szólunk. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy azok a kibontakozási tervek, amelyekről a pünkösdi lapszámok szólnak, szétszórva többé-kevésbbá már, megjelentek a nyilvánosság előtt, a többi közt a mi lapunkban is. A függetlenségi párt megcáfolja azt az állítást, hogy a bankcsoport valami memorandumot tétetett le a király asztalára. Ezt ellenőrizni nincs módunkban; a cáfolatra felelnie kell a N. Fr. Pr.-nek, amely a hírt közölte. De ami azt a kibontakozási tervet illeti, amely a bécsi közlemény keretében foglaltatik, arra vonatkozóan komoly értesülés alapján megírhatjuk, hogy a közölt terv nem koholt, hanem való. A függetlenségi párt memoranduma. A Neue Freie Presse pünkösdi száma állítólag kiváló forrásból közli a következő információt, mely Budapesten minden politikai körben igen kellemetlen feltűnést keltett. Egy memorandum fekszik a császár előtt. Egy érdekes irat, amely erősen eltér az ilyenfajta dokumentumok sablonjától. Érdekes elsőbben azért, mert kerülő után jutott az uralkodó asztalára és nem