Budapesti Hírlap, 1909. június(29. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-01 / 128. szám

2 Alább egész terjedelmében közöljük a cikket és a cáfolatokat, — hadd lássák naiv hazánkfiai, mi rejlik a lármás bank­­politika mögött. *­ Ugyanaz a bécsi lap, a­mely a fön­tebb ismertetett leleplezést közli, vezér­cikkében — dialógus alakjában — azt a kérdést fejtegeti, mi volna a következ­ménye annak, ha Kossuth Ferenc meg­jelenne a Belvederében, kihallgatáson Ferenc Ferdinánd királyi hercegnél. A párbeszéd formája arra való, hogy pusz­tán elméleti, bölcselkedő, szinte novel­­lisztikus szint adjon a fejtegetésnek, a­melynek azonban kétségtelenül megvan az a komoly célzata, hogy ráirányítsa — egy sajátságos világításban —­ a ha­talmi körök figyelmét Kossuth Ferencre s arra a hatalmas szerepre, a­melyet a­ jelenlegi válságban játszik.­­ A párbeszéd, úgy látszik, támasz­kodik arra a másik közleményre, a­mely­ben a lap elmondja, hogy a független­ségi pártnak egy része olcsóbban kínál­kozik föl Bécsnek, mint a hatvanhetes Andrássy és is Wekerle, s ezért hajtogatja azt a kérdést, hogy miért nem fogadja Ferenc Ferdinánd Kossuthot, ha a füg­getlenségi párt vezére kihallgatást kér? Világosan céloz a cikkely arra, hogy Kossuth közvetítő útján (Festetich Tasziló?) audienciát kért a trónörökös­től. A lap azt mondja: ha Kossuth a trónörökös elébe akar járulni, akkor igen nyájasan kellene fogadni őt. Mert — így okoskodik —, Kossuth­ bizonyára nem azért kívánkozik a trónörököshöz, hogy ily nyilatkozatot tegyen: ,,Mi pedig (én és a függetlenségi párt) a perszonális unióról soha le nem mondunk.” Kossuth bizonyára el akarja mo­ndani azt, a mi a szivében lakozik s bizonyítani akarja a pártja kormányképességét —■ miért nem fogadja hát Ferenc Ferdinánd Kossuth Ferencet? S utal a bécsi párbeszéd a tragikus végezetű Teleki László grófra, mint a­ki­ben hatalmas változást idézett elő egy Hiszen férfi, hiszen nő? És még­sem tud ilyenül hatni. Nincsen meg az érzés bizo­nyossága. Úgy vélem, a drámából is ez hiányzik. A magyar beszéd a drámában és szín­padon manapság vagy teljesen pongyola, vagy körmönfont és kendőzött. Azt mondjuk rá, hi­szen lehet így is beszélni; vagy ezt­ megenge­dem, hogy bizonyos városrészben, bizonyos em­berek így beszélnek. A nyelv nem tiszta, nem becsületes és őszinte, de keresett, vagy közön­séges. Nem a jellemek és helyzetek szerint hasz­nálódik a nyelv, a forma, a kiejtés. A különféle egyén egyféle szennyes, laza és magyartalan be­szédet „követ el“, teljesen mindegy,­­hol, ki és miért beszél! Nincsen igazán szép, magyar, kifejező be­széd a drámában. Bocsánat, különböztetni aka­rok. Ez nem szól mindenkire. Légióként és in­kább csak a fiatalokra, az újakra. A mi régi és igazi nyelven megszólaló " drámaíróinkat nem érheti gáncs. Ezt előre kell bocsátanom. Az újak, újabbak és eljövendő legújabbak, a tehetséges, szintúgy, mint a szorgalmatos előz­­ködők, a­kikről az ének szól. Az idegen befo­lyás is őket éri legjobban. Az ő fejük van még nyugat felé fordítva, az ő fülök és impressziona­­bilitásuk szívja még mindig frissen magába a kozmopolitizmus színes ruhája, de a magyarsá­got elernyesztő hatását. Öregjeink törődöttek"; unják" vagy meg­elégelték a harcot, vagy tán megalkudtak. Ki tudná hirtelen megmondani ? audiencia, a­melyben a fejedelem része­sítette a rebellis magyart. Sajátságos tünete a jelenlegi válsá­gos politikának, hogy bécsi lapokban ilyen fejtegetések jelennek meg, mert ez azt mutatja, hogy a fölfogásban és a föl­tevésekben is teljessé lett a zavar, élany­­nyira, hogy immár az avatott bécsi poli­tikusok sem tudják, mi az, a­mi lehetsé­ges és mi az, a­mi lehetetlen. Az állás­­foglalásokban oly kevés a nyíltság, a vezetésben oly kevés a biztosság, annyi ámító és megtévesztő tendencia jutott szerephez a válságban, hogy immár senki sem ismeri ki magát s kétségei kö­zött a közvélemény hovatovább kényte­len lesz lehetségesnek tartani mind­azt, a­mit különben lehetetlenségnek, sőt rágalomnak gondolt. Ily körülmények között jóleső lelki megnyugvással olvassuk azokat a becsü­letes szavakat, a melyeket Apponyi Al­bert gróf mondott Cegléden, a hol az ifjúság zászlóavató ünnepén nejével együtt megjelent. Ez idő szerint köteles­sége mindenkinek, hogy nem a szivében lakozó érzelmeket kövesse, hanem rideg megfontolással a nemzet jövőjének biz­tosítását tartsa szeme előtt. Továbbá: nagy szükség van most a hazairányító tényezők együttműködésére, nemcsak az ellenséggel ,­ hanem saját legneme­sebb érzelmeinknek esetleges túlcsapon­­gásával szemben is, így szólt Cegléden Apponyi, a­ki­ből a hazafiul méltó aggodalom beszél, nem pedig a hatalomért való­­ licitáció. Pánszláv támadás József királyi herceg­ ellen. A Szlovenszki Tizsdenik című tót újság, Hodzsa Milán lapja minősíthetetlen hangú támadást intéz József királyi herceg ellen azért, mert a Dél­­magyarországi Magyar Közművelődési Egyesület hangversenyének véd­őségét elfogadta. A cikk cim­e Magyarosítás az uralkodóház egy tagjának védelme mellett. — A támadásból kijut Apponyi gróf kul­tuszminiszternek, Teleki Árpád grófnak és Justh Gyulának, mint az egyesület elnökének. „A­mi azonban" folytatja a lap, „mélyen sért bennünket, az uralkodó család hűt alattvalóit, az nem más, mint hogy a kifejezetten magyarosító egyesü­letnek védője éppen az uralkodóház egy tagja, Jó­zsef királyi herceg. Mi, szegény tótok, szerbek, ro­mánok és németek híven szolgáltatják a véradót és ilyenkor senki sem kérdi tőlünk, hogy magyarok va­gy­unk-e. A­mikor azonban békén akarnék élvezni polgári jogainkat, akkor a királyi herceg nem ben­nünket véd, hanem a sovéneket, kik nekü­nk, ha alattvalóknak elszedik az anyanyelvünket. És ilyen egyesület élén kell az uralkodóház egyik tagját lát­nunk? Fájdalmasan érinti bizony ez alattvalói szí­vünket! Tudjuk, — folytatja a lap, — hogy a D. M. K. E. az egész uralkodó családban nem foghatott meg védőül más fenséges urat. Sem a tótok, sem a szerbek, sem az oláhok, sem pedig a németek — Jó­zsef fenséges úr vérszerint való testvérei — nem ér­demelték, hogy József királyi herceg e fensége védel­mezze a sovén gonosztevők egyesületét.” Beszámoló: Miskolcról jelentik: Kubik Béla képviselő ma Mezőcsáton beszámolót mondott. A koa­líciót, — úgymond, lehet bírálni, de el kell ismerni, hogy nagy szorgalmat, fáradságot és hazafias készsé­get fejtett ki. A választói reformra vonatkozóan a benyújtott törvényjavaslat nem biztosítja a magyar­ság túlsúlyát, különösen azért, mert a szabad de­mokratikus fejlődésnek nem nyújt biztos alapot. Tá­madja a pluralitást; az önálló nemzeti bank fölállí­tásának föltétlen hive. BUDAPESTI HÍRLAP, (128. sz.) 1909. junius 1. Csak az az egy bizonyos, hogy nem jelent­keznek a söprűvel. Nézzük csak meg egy kicsit közelebbről az idegen művek fordításait. Nemcsak a színpadi műveket. A leggondozottabb hajviselet is tót­ágast áll akárhányszor, összehasonlítva ezeket az eredetivel. Nemcsak értelem szerint rosszak e fordítások, de magyartalanságuk fölér egy-egy járvánnyal, olyan pusztítást visz végbe a nyelv zenéjében és zamatjában. A színpadi műveket rendszerint a ren­dező vagy a színész fésüli át, kipusztítva be­lőlük legalább a szemet kibökő értelmetlen zagyvaságot. A színház nem ér rá még ezzel is foglalkozni. Megbízik a fordítóban. Ha az ide­gen nyelvet érti, miért ne tudna fordítani, hi­szen magyarul csak tud? Az a baj, hogy nem tud. Talán még kisebb rossza, ha az idegen nyel­vet nem beszéli úgy, mint egy odavalósi, de ma­gyarul kell tudnia. Az angoloknál van egy különös, de érde­kes szokás az idegennyelvű darabokkal szem­ben. Ez az adoptálás. Nem fordítják le an­golra, hanem átültetik, megváltoztatják, nyír­ják, fésülik, igazgatják, míg végre az anya sem ismerne rá gyermekére. Szóval, az ő szájuk íze szerint valóvá, angollá teszik. Nem mondom, hogy igazuk van, de ez mégis csak valamivel jobbhiszemű eljárás, mintha mindent meghagy­nak a darabban, csak éppen az értelmet, a jel­lemzést, szóval a mindent megmutató beszédet fordítják le rosszul. Volt nálunk olyan időszak is, a­mikor mindent megmagyarítottak­. Isten nyugosztalja! Volt­ ideje a szolgai szó szerint való fordításnak. Mikor a Feigel nevű embert Fügesinek fordí­tották. Most pedig, se így, se amúgy nincsen. Sehogy sincsen. Se magyarul, se idegenül, leg­kevésbé pedig magyarán. Félek, hogy nálunk az adoptálás is csak ilyesmi lenne. Messziről lekiabálna róla, hogy zabigyerek. Intelligens anyának terhelt apától származó korcsszülötte. Nagy irodalmi és­­erős magyar érzésbeli biztosíték kellene a fordítóban, hasonló alapon nyugovó becsületes ellenőrizés a tetejébe a szín­házak részéről. Ördög vigye az operettet, de még ott sem bocsátható meg, a­mi a magyarság rovására megy. A fordítás legyen irodalom, ne pedig ipar, legtöbbször postamunka. Már hosszú idő óta vajúdik Londonban a nemzeti színház és színjátszás megteremtése. Ez tisztára művészi szükséglet náluk. Ki akarják venni, legalább részben, a színpadok vezetését a vállalkozás kezéből. Államosítani, gyökeret verővé, nemzetivé akarják tenni a színjátszást és drámairodalmat. Úgy vélem, náluk ez javarészben művé­­szet-erkölcsi kérdés. A drámairodalom és szín­pad nagy erejét meg- és elismerni és nemzetivé tenni; művészivé a kalmárkodó szellemet, mely a színházakban tanyát ütött! A csata, mely folyik, az államosítók javára fog eldőlni nem is sokára. Ott a nyelv tisztasága, a nemzeti érzés fel­­sőbbsége nem kerülhet számításba. Nem ezen és ezért dolgoznak. E nélkül ott nincsen semmi. A kormányválság. Budapest, máj. 31. A pünkösdi ünnep többrendbeli szenzációt hozott, de csak papiroson, főképpen bécsi újság­ban. Ezeknek érdeméről lapunk első helyén szólunk. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy azok a ki­bontakozási tervek, a­melyekről a pünkösdi lap­számok szólnak, szétszórva többé-kevésbbá már, megjelentek a nyilvánosság előtt, a többi közt a mi lapunkban is. A függetlenségi párt megcá­folja azt az állítást, hogy a bankcsoport valami memorandumot tétetett le a király asztalára. Ezt ellenőrizni nincs módunkban; a cáfolatra felelnie kell a N. Fr. Pr.-nek, a­mely a hírt kö­zölte. De a­mi azt a kibontakozási tervet illeti, a­mely a bécsi közlemény keretében foglaltatik, arra vonatkozóan komoly értesülés alapján meg­írhatjuk, hogy a közölt terv nem koholt, ha­nem való. A függetlenségi párt memoranduma. A Neue Freie Presse pünkösdi száma állítólag kiváló forrásból közli a következő információt, mely Budapesten minden politikai körben igen kellemet­len feltűnést keltett. Egy memorandum fekszik a császár előtt. Egy érdekes irat, a­mely erősen eltér az ilyenfajta doku­mentumok sablonjától. Érdekes elsőbben azért, mert kerülő után jutott az uralkodó asztalára és nem

Next