Budapesti Hírlap, 1909. augusztus (29. évfolyam, 181-205. szám)

1909-08-01 / 181. szám

­egjelenik hétfő kivételével mindennap.. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedóvr© 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 111. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. XXIX. évfolyam, 181. szám. Budapest, 1909 Vasárnap, augusztus 1. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonját: Előfizetés 65-95. Elbrusitu­s 55-53. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 65-53. Igazgató 61-04. A cár és Faíliéres. Budapest, júl. 31. , A francia köztársaság elnöke tavaly nyáron látta utoljára a cárt Reválban, a­hol Faíliéres látogatása kiegészítette az Edvárd király és Miklós cár reváli és Faíliéres és Edvárd király londoni talál­kozását. E három érintkezés célja akkor főleg a Balkán-kérdésben való állásfog­lalás volt. A hármas érdekeltség azóta a Balkán-kérdésben csődöt mondott és Fal­­lières, a francia köztársaság elnöke a Szent István-rend nagykeresőjét kapta királyunktól azért a barátságos viselke­déséért, a­melyet az annexió kérdésében és fejleményei során irányunkban tanúsí­tott. Ezzel a kitüntetéssel egyszersmind megpecsételték azt a barátságos vi­szonyt, a­melynek Franciaország,­­és Ausztria és Magyarország között való lé­­­tesülését Franciaország bécsi nagykö­vete, Crozier úr, már hosszabb idő óta igyekszik megvalósítani. Másrészt Mik­lós cár a Balkán-bonyodalmak óta már­ kétszer találkozott a német császárral s mindkét találkozás, a­mennyire­ a hivata­los híradásokra építeni lehet, rendkívül lelkes és barátságos volt. Azt kell tehát hinnünk, hogy a cár és elnök mai találkozása, jóllehet mind­két államfő a hármas érdekeltség körébe tartozik, nem ellenséges természetű a hármas szövetséggel szemben és sokkal kisebb jelentőségű, mint a tavalyi lon­doni és két rendbeli riváli találkozás volt. A jelen pillanatban­­ nincs is sok olyan nemzetközi kérdés, a­mely ben­nünket köz­vetetlenül érinthet és a mai találkozás keretében megvitatás alá­ ke­rülhet. Az orosz és a francia államfőket és külügyminisztereiket most más kérdé­sek foglalkoztatják, a­melyek inkább gyarmati kérdések, s ránk csak általános nemzetközi vonatkozásaik miatt járhat­nak némi következményekkel. Egészében e gyakori uralkodótalál­kozásokról,­ a­melyek ,során­­barátságos, semleges és ellenséges­ érzületű hatalmak fejedelmei össze-vissza­ ölelkeznek, a hi­vatalos magyarázatok , azt terjesztik, hogy azok tisztán barátságos, úgyszól­ván társadalmi érintkezései az uralkodó főknek, s azt a kellemes tudatot akarják az állig fölfegyverkezett európai népeknek szugge­rálni, hogy a háború esetére váló fegyver­szövetség nem­ zárja ki az ellen­táborral való békés és barátságos vi­szonyt a béke idején. Hogy azonban a hármas-érdekeltség harmadik, hatalma, Anglia, a másik kettőnek a hármas-szö­vetséggel való barátkozását nem jó szemmel nézi, azt mutatja,­hogy e­ kis barátságos síacér­kodások a hármas-ér­dekeltség körében való amúgy is laza vi­szonyt, a­melyet a benne képviselt népek szimpátiája sem támogat,­ nem igen erő­síti meg. Ez a viszony pedig valósággal na­gyon laza és két esztendővel a hármas­­ér­dekeltség­ összeállása után azt tapasz­taljuk, hogy a három uralkodófő talál­kozásait úgy Angliában, mint Francia­­országban, de Oroszországban is igen mérsékelt lelkesedéssel fogadják, Angliá­ban és Franciaországban pedig éppenség­gel demonstráltak ellene s a kormányok­nak legnagyobb erőfeszítésükbe kerül, hogy a cár látogatása alkalmára kilá­tásba helyezett nyílt botrányokat el­nyomják. A cherbourgi találkozás is kínos elszi­geteltségben történt, úgy hogy az egész világ előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a szövetség, a­mely­ egy évtizeddel ezelőtt még lelkesítette a franciákat, ma már csak a diplomácia kifőzésében föltálalt kotyvalóknak bizonyult. Még tizenkét évvel ezelőtt Miklós cár diadalmenetben vonult be Parisba és a francia főváros örömmámorban úszott a­ hatalmas szö­vetséges láttára. • Azóta a revámses­zme is inkább hanyatlott, mint nőtt intenzitás­ban, s a francia kormaidnak ma három szocialista tagja, egy Ferenc József-rend­­jel nagykeresztjével, kitüntetett elnöke és igen sok befolyásos politikusa van, a­ki­vel a német császár barátságosan érint­kezik és alkalomadtán a­latt-látogatáso­kat vált.­­ Miklós cár pedig kény­telek­ a tenge­ren találkozni a francia elnökkel, ráért Franciaország szociálistól megrontanák az ünneplést s a mióta az Azövek, Lopu­­kinok, Hartingok és más orosz nagyok, a­kikre a cár élete és biztossága bízva Elvira. írta Sipulusz. Mai tárcámat újra egy tehetséges szám­­tiszttel mondatom el, fölkérem tehát az olvasót, hogy foglaljunk helyet, vessük keresztbe lábun­kat és hallgassuk őt figyelemmel. Mocsoktalan múltam és három mocskos­­gyermekem van. Az előbbi jogot ad arra, az utóbbi kötelességemmé teszi, hogy újra meghá­zasodjam. Ki tartsa tisztán múltamat és gyer­mekeimet, ha nem az asszony ? Második feleségemet Elvirának hívták. Szintén szeplőtelen múltja, de szeplős arca volt. Nyáron a minden rendű és rangú szeplők való­ságos nemzetközi kongresszust tartottak rajta, s elnöknek egy lencsét választottak, mely a füle mögött lakott. Télen azonban, úgy látszik, a tár­­­­saság melegebb vidékre utazott, csak három szeplő maradt meg magnak. Ebből a leírástól az következik, hogy Elvira téli szépség volt­. Én is télen bolondultam bele, s fájdalom, nem vártam , meg szeplőinek kiújulását, a nagy meleg beállta előtt feleségül vettem. Nem kell azonban azt hinni,­­hogy felesé­gem nyári elcsunyulása engem boldogtalanná­­tett. Magam sem voltam jelen, mikor a jó Isten a szépséget osztogatta. Érteni küldtek ugyan egy üzentet,, hogy siessek, a nekem szánt porciót át-­­ venni, de bizony én későn kaptam az üzenetet, s a záróóra után érkeztem, így aztán csúnyául megjártam, s békén kell tűrnöm, hogy az asszo­nyok egyszerűen hozzám jöjjenek feleségül,­­a­nélkül, hogy homoljanak utánam. Első felesé­gem elég szép, de kissé fogékony szivü asszony volt. Az uniformist annyira szerette, hogy még az önkéntes tűzoltónak és fináncnak is utána né­zett az utcán. Mindig attól reszkettem, hogy egy huszártisztnek egyszerűen a nyakába talál bo­rulni a villamoson. El is határoztam, hogy má­sodik nem megválasztásánál óvatosabb leszek. Azért Elvira tulajdonságait alaposan kipróbál­tam, mielőtt oltárhoz vezettem. Mint menyasz­­szonyt, olyan kávéházakba és kocsmákba hurcol­tam, melyek tele voltak katonatisztei. Első fele­ségem szem­pillái ilyenkor csak úgy táncoltak az izgatottságtól, de Elvira szemhéjai­­ meg sem mozdultak. Jobbra-balra pengtek a sarkantyúk és csörögtek a kardok, de Elvirának egy vonása sem változott. Világos, hogy a rántott csirke job­ban érdekelte őt a lovaskatonaságnál. Ez prózai hajlam, de én örültem neki, az ilyen nőkből lesz­nek a jó feleségek és a sikerült családanyák. Az olyan asszony, a­ki két kézre­­fogja a­ csibét és úgy megeszi, hogy az orra is zsíros lesz tőig és a ki ehhez őszinte,­­becsületes étvággyal elnyel egy­két, kovászos uborkát, sohosem csalja meg az­­urát.­­ Egy alkalommal együtt­­ ültünk a Fator­nyos hazád­hoz címzett korcsmában, Elvira, a mamája, meg én. Kora tavasz volt. Elvira arca még teljes szeplőtelenségében ragyogott. Egy kis erőfeszítéssel szépnek lehetett őt mondani. Hangulatunk emelkedett volt, mert többrendbeli sör és egy üveg bor után egy leveses tál bólét is megittunk, a­mitől a mama szemei oly ferdén állottak, mintha mindenáron az orrára szállott legyet akarta volna megpillantani. Elvira pedig oly vörös­ volt, mintha a legújabb kabaré-kupl­ék jutottak volna eszébe. Itt a pillanat, — gondo­lom. — Gyermekeim a züllés legutolsó­ fokára jutottak, ezen a nyáron már igazán nem tudom, mit csináljak velük. Ha Elvirát rövidesen elve­szem, a gyerekek a jó nagymamával az ő pro­­montori házába vonulnak, mi pedig Elvira hozo­mányán nászútra megyünk. Nincs tehát egy percnyi veszteni való időm sem. Elhatároztam, hogy tekintettel az idő rövidségére, egyszerre kézzel-lábbal szerelmet fogok vallani. Ezt any­ujával is könnyebben­­ tehettem, mert Elvira mamája a régi jó romantikus iskolához tartoz­tak, melynek novelláiban minden szerelem láb­taposással kezdődött. Megragadtam tehát Elvira kezét, s megnyomtam az asztal alatt egy lábat. A mama szeme szögletében egy könycsepp jelent meg, s tremolázó hangon így szólt: — A láb tekintetében téved Urasá­god,­ de ez nem" baj, látom, hogy a kezet nem hibázta el. Azonkívül, el lévén készülve erre az esetre, ezi­ kai számunk 46 oldal.

Next