Budapesti Hírlap, 1909. augusztus (29. évfolyam, 181-205. szám)

1909-08-03 / 182. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP (182. sz.) 1909. augusztus 3. a pétervári, moszkvai, kaukázusi, szibériai és ka­­záni kerületek hadbiztosságai, továbbá több katonai és tengerészeti hatóság.­­ (A kijátszott postakincstár.) Nagy­váradról jelentik nekünk: Az itteni postaigaz­gatóság és a rendőrség nagyszabású postacsalás ügyében kutat. Kiderült ugyanis, hogy a Bécs­iben alakult Lloyd Express-cég ügynökei segít­ségével óriás összeggel károsította meg a posta­kincstárt. A cég ugyanis kijátszotta a postai szállítás monopóliumát: ügynökei révén bérbe vette a kereskedőktől a levél- és csomagszállí­­tást. Azok a kereskedők, a­kik a Lloyd Express kötelékébe léptek, bizonyos havi vagy évi áta­lányt fizettek s ezért a Lloyd összegyűjtötte és együtt expediálta leveleiket és csomagjaikat, a­mely természetesen ilyenformán egy csomagban sokkal kevesebbe került, mintha a kereskedők mind külön-külön küldték volna. Nagyváradon mintegy ötven kereskedő tartozott a kötelékébe, ügynökei pedig legutóbb a Koch-testvérek férfi­­ruhakereskedők voltak, a­kiknek szolgája min­den este bejárta a kereskedéseket s elvitte tőlük a postát, a­melyet Kochék aztán együtt kül­döttek Bécsbe. A kereskedők tíz koronától öt­ven koronáig terjedő havi bért fizettek. Siket Traján postaigazgató, miután meggyőződött a manipulációról, nyomban jelentést tett a keres­kedelmi minisztériumban, hogy egy országra szóló óriás jövedéki kihágásról van szó. A mi­nisztérium utasította a posta­igazgatót, hogy te­gyen följelentést, a­minek következtében a rend­őrség mindenekelőtt előállította a cég szolgáját, Nagy Józsefet, a­kit kihallgattak, majd a hoch­­testvérek nagyváradi üzletében lefoglalták a manipulációra vonatkozó összes könyveket, a­melyekből kiderül a vállalat kiadása és bevétele. A Koch-testvérek cég azzal védekezik, hogy nekik sejtelmük sem volt, hogy tilos dolgot művelnek s a­mikor erről értesültek, nyomban lemondtak a Lloyd Express képviseletéről. A megriadt kereskedők, a­mikor az eset kiderült, gyűlést tartottak, hogy a védekezés módjait megvitassák. A vizsgálatot a legnagyobb ener­giával tovább folytatják. v — (Svájci léghajó Vármegyében.) Sárvár­ból jelentik: Szombaton déli fél egy órakor Lánc­­puszta fölött léghajó lebegett, a­mely 12 óra 50 perc­kor Egyházas-Hetyén ért földet. A léghajó utasai voltak Victor de Beauclair, a­ki egyúttal a léghajó tulajdonosa is, Sprüngli berni csokoládégyáros és Mauser mérnök. A léghajó Züricből pénteken este tíz órakor indult el és tizennégy óra alatt tette meg a 650 kilométernyi légi utat. A leszállás után lég­hajójukat összecsomagolták és vasúton küldöttek vissza Zürikbe. A léghajósok Budapestre utaztak s a főváros megtekintése után folytatják útjukat Zürikbe.­­ (Az Országos Levéltár.) Egy olvasónk írja nekünk: Az Országos Levéltár az állam irat­tára, mely a jelenkor történetének anyagán kivü­l a nemzet múltjára nézve mindazt magában foglalja, a mi a századok viharaiban megmaradt és sokszor nagy áldozatok árán megszerezhető volt. Alig van hazánk történetének mozzanata, melyre vonatkozólag az Országos Levéltár értékesebbnél­ értékesebb­­ ada­tokat ne szolgáltatna. Innen van az, hogy ez intéz­ményünket a külföld s a vidék komolyan dolgozó intelligenciája aránylag sűrűbben látogatja, mint ta­lán más intézményünket, így például legutóbb rövid idő alatt három orosz tudós fordult meg ott. De milyen lehet a benyomása a külföldi tudósoknak az Országos Levéltárról? Dolgozószobájában, melyet télen kisűteni nem lehet, alig fér el nyolc ember, de tizenkét helyet préseltek bele. Személyzet nincs kellő számban, megtörténik, hogy órákig kell várnia a ku­tatónak, míg a kért iratot végre kezéhez kapja. En­nek oka az is, hogy a levéltár szét van darabolva a belügyminisztérium különféle helyein, persze — s ez a szomorú — az olyan helyiségekben, melyek alap­jukban semmire sem használhatók. A szolgának ezért emeleteket kell futkosnia, míg a kellő szignatúrával ellátott kérőlap alapján a keresett irathoz jut. De az is megtörténhetik, hogy megvan az irat és még nem lehet kiadni, mert az penészes, korhadt. Tes­sék betekinteni az erdélyi vonatkozású ügyosztályba és szégyenszemre azt kell látnunk, hogy a levéltáros, ki nagyműveltségű tudósunk, kénytelen azzal tölteni idejét, hogy a penészedő okiratokat kiválogassa és szárítgassa. Hogy ez a művelet a nedves falazat miatt milyen munka, könnyen elképzelhető! Ebben a dohos, egészségtelen s azonfelül egyáltalában nem tűzmentes levegőben éli le életét a magyar történet­­írásnak annyi jeles kutatója, mint Nagy Gyula a főlevéltáros, Csánky Dezső, Tagányi Károly, Komá­­romy András, Barabás Samu, Pettkó Béla, Hor­váth Sándor, Iványi Béla, Dőry Ferenc és mások. Ezekre az állapotokra föl kell hívni az illetékes körök figyelmét és sürgős orvoslást kérünk. Ha a költség­­vetés nem engedné új épület emelését, (kulturális cé­loknál ez az állandó kifogás) ideiglenesen valamely bérházban kellene legalább a levéltárt elhelyezni, hogy­ könnyebben hozzáférhetővé tegyék.­­ . (A szabad gondolkodók nagygyűlése.) Szegedi tudósítónk jelenti: Tudvalevő, hogy az idei katolikus kongresszust augusztus végén Szegeden tartják meg. A Szabadgondolkodók Egyesülete most elhatározta, hogy ugyanebben az időben szintén nagygyűlést rendez Szegeden. A Pikler-Jászi gár­dából Jászi Oszkár, Fényes Samu, Kunfi­ Zsigmond s még mások rándulnak le a nagygyűlésre.­­ (Gyászrovat.) Serényi István gróf, volt országgyűlési képviselő, földbirtokos, tegnap negyven­hét éves korában hirtelen meghalt Dédes községben. A halottat kedden délután szentelik be a dadasi kas­télyban, azután Putnokra viszik és ott a családi sír­boltban helyezik örök nyugalomra. Az elhunytban Serényi Béla gróf, volt kereskedelmi államtitkár öc­­­csét gyászolja. Mokosay András esperes, a szabadkai függet­lenségi párt díszelnöke, vasárnap délelőtt hirtelen meghalt Szabadkán. Reggel még intézkedett a Szent Annna-napi búcsú dolgában, s beszélt káplánjával. A­mikor a káplán kiment, az esperes leült karosszékébe, s néhány perc múlva holtan találták. Az elhunyt jó­­nevű történetíró volt, Wreda Miklós herceg, titkos tanácsos, volt nagykövet, mint Gmundenből jelentik, tegnap szél­ütés következtében meghalt hetvenegy éves korában. Latsch­er báró táborszernagy, volt osztrák land­­wehr-miniszter, mint Szalzburgból jelentik, szélütés következtében hirtelen meghalt. Küzdy István királyi segédtanfelügyelő jú­lius 27-én negyvenegy éves korában meghalt Tren­­csénben. Kl­éh Kálmánné, született Gruber Mária, Kléh Kálmán nyugalmazott műszaki tanácsos és királyi tanácsos felesége július 31-én hatvanhét éves korá­ban meghalt Budapesten. Temetése ma délután volt. Özvegy barabásszeghi Barabás Dánielné, szüle­tett Antalit­ Vilma július 31-én életének nyolcvana­dik évében meghalt Fonyódon. Csiksonőfalvi Vizi Márton, nyugalmazott ma­­gyar királyi fővámszedő, a koronás arany érdem­­ikereszt tulajdonosa július 30-án hetvenhat éves korá­ban Marosvásárhelyen elhunyt. Gyöngyösi Petheő Jánosné, született németlip­­ecei és rózsahegyi Zimányi Róza, július 30-án negy­venegy éves korában meghalt Egerben. Özvegy Pitroff Lajosné, született Lieber Ilona, július 31-én negyvenöt éves korában meghalt Győrött Magyin Elek gazdasági számvevő julius 29-én életének ötvennyolcadik évében meghalt Ludas köz­ségben. Özvegy Vidákovits Lukácsáé, született Gergely Katalin julius 31-én hetvenhét éves korában Szabad­kán meghalt.­­ (Botrány egy kiránduló­hajón.) A Ka­tolikus Néptisztviselők Egyesülete tegnap délután ki­rándulást rendezett a Vác mellett lévő Pokol-szi­getre. Az egyesület intézősége külön hajót akart bérelni a körülbelül kétszáz főnyi kiránduló-csapat részére, de a hajóstársaság csak a nagymarosi ki­ránduló­hajót bocsátotta az egyesület rendelkezésére, de biztosította az egyesületet, hogy a kirándulók azon is a legnagyobb kényelemben utazhatnak. A visszatérés alkalmával azonban Vácott baj történt. Tanos Ferenc, a hajóstársaság felügyelője ugyanis kijelentette, hogy az egyesület kibocsátotta jegyek visszautazásra szóló szelvénye érvénytelen s hogy a­ki utazni akar, annak újra jegyet kell váltani. Erre aztán nagy kavarodás támadt. A közönség tolongott a hajóhídon, de a felügyelő utasítására az alkalma­zottak visszaszorították a népet, de olyan túlbuzgó­sággal, hogy valóságos dulakodás támadt, a­melyben a kiránduló társaság több hölgytagja elájult. A kö­zönség haragja most már a hajósok ellen fordult, mert állítólag a kis hidat is el akarták rántani a lábuk alól. Erre nagy botrány támadt. A hajón lévő közönség is mód fölött fölháborodott, különösen Tanos­ felügyelőre haragudtak. A hajó kapitánya há­rom hatalmas botütést kapott a fejére, úgy hogy kénytelen volt fülkéjébe visszavonulni. A közönség haragja a hajó többi alkalmazottját sem kímélte, úgy hogy Tanos felügyelő kénytelen volt a parancsnoki hídról lemenekülni. Az egész után fülkéjébe zárkó­zott. A kirándulók haragja annál nagyobb volt, mert az egyesület rendezősége 400 koronát akart Tanos rendelkezésére bocsátani, hogy a botrányt elkerülje, és a társaságot csendesen a hajóra szállni engedje. Tanos azonban nem engedett. Az egyesület rendező­sége azután még egyszer megváltotta a jegyedet,­ a váci hajóállomáson s ezzel helyreállott a rend. A Ferdinánd Max kiránduló­hajó több órai késéssel in­dult el Vácról és tizenegy és fél órakor érkezett­ Budapestre.­­­ (Munkások a szakszervezet ellen.) A szocialisták táborában dúló belső harc során napi­renden van immár a munkások elégedetlensége a vezetőséggel szemben. Legutóbb, mint megírtuk, az az üveges-, kövező- és cementmunkások szakszer­vezete vált ki a pártból és visszakövetelte befizetett díjainak egy részét. Ebből természetesen harc tá­madt. A munkások ennek következtében tegnap nyilvános népgyűlésen foglalkoztak a további teen­dők dolgában. A gyűlést a Népszínház­ utca és a Tisza Kálmán-tér sarkán lévő Piskoty-féle vendég­lőben tartották meg. A gyűlés napirendje az Építő­­munkások Szövetségével szemben fennálló követelé­sek érvényesítése és a szakszervezeti választmány el­járásának megbírálása volt. A rendőrség képvisele­tében Bónis István rendőrkapitány és Pauly Emil rendőrfelügyelő jelent meg. A gyűlés szónoka Hirusek János cementmun­kás volt, a­ki beszédében élesen támadta a szakszer­vezeti tanácsot. A néhány évvel ezelőtt alakult Épí­ .­­tőmunkások Országos Szövetsége legfőbb céljául tűzte ki a munkanélküliek segítését. A segítség­­kéréseket eleinte azzal az a megokolással utasították el, hogy kicsiny az alap, később pedig arra utaltak, hogy az alapból bérházat építenek s az így fölszapo­rodott tőkéből majd tíz év múlva segítik a rokkan­takat. Ez a határozat világosan az üveges-, kövező- és cementszakmák munkásai ellen irányult és a szakszervezeti tanács tehetetlensége okozta, hogy ezt megakadályozni nem tudta. Ekkor váltak ki a szö­vetségből a megrövidített munkások, ám a munka­nélküli alapra és a sztrájkalapra befizetett pénzüket hosszas herce-hurca után is csak részben adták vissza. A kijátszott munkások ekkor a szakszervezeti tanácshoz fordultak, de innen a bírósághoz utasítot­ták őket. Hosszas utánjárás árán a szakszervezeti választmány utasította a szakszervezeti­­tanácsot, hogy vizsgálja meg a kivált szakmák sérelmeit. Azonban ez sem segített a dolgukon, mert a tárgya­láson a kijátszott szervezetek megbízottainak mind­össze öt percig engedték meg a fölszólalást, így mondották ki azután, hogy a cementmunkások ki­válása jogosulatlan. Beszéde végén a gyűlés tagjai­nak helyeslő közbekiáltásai közepette a szak­­szervezeti tanács vezetőit támadta. Utána Gyulai József az üvegesek nevében, Leib György pedig a­­ követők megbízásából szólalt föl.­­ Valamennyien he­lyeselték Hirusek szavait, végül pedig a következő határozati javaslatot fogadták el. A budapesti üveges-, kövező- és cement munká­sok gyűlése kimondja, hogy a magyarországi szak­­szervezeti tanácsnak a kivált szakmákkal követett eljárása inkorrekt volt. Főként azért, mert a buda­pesti szakszervezeti választmány arra utasította a tanácsot, hogy a kivált szakmák és az Építőmunká­­sok Szövetsége között fölmerült konfliktust lehetőleg békésen intézze el, s az eredményről tegyen jelen­tést a választmánynak. Ez utasítás mellett a tanács meg sem kísérelte a megegyezést, sőt az érdekelt szakmák meghallgatása nélkül egyoldalúan döntött az ügyben. A gyűlés elítéli a szakszervezeti választ­mány eljárását és a határozatot nem fogadja el. Ki­mondja a gyűlés, hogy utasítja a kivált szakmák vezetőségeit arra, hogy az építőmunkás-szövetségtől a jogtalanul visszatartott pénzek megszerzésére használjon föl minden radikális eszközt, s végső esetben a bíróságot is vegye igénybe.­­ (A kalotaszegi varrottai meg a tótok.) Ismeretes a magyarországi pánszláv sajtónak az az önámító kérkedése, hogy minden szép dolog, a­mit a magyar elme és ízlés alkotott, tulajdonképpen a „tót nemzeti géniusz“ és művészet forrásából fakadt. Sze­rinte Petőfi Sándor és Kossuth Lajos egyszerűen tót renegát vett s éppen igy a művészetnek és iroda­lomnak későbbi művelői közül Mikszáth Kálmán, Vizváry Gyula és Náday Ferenc a tótságtól átpártolt magyarón.“ A minap már azt is kisütötték, hogy Arany János, a „szalontai hajdú“ oláh volt, Madách Imre pedig eredetileg tótul irta meg az Ember tra­gédiáját, csak azután fordíttatta le Sréter Kálmán­nal, az ismert sztregovai fűzfapoétával magyarra. Most legújabban a Národnie Noviny című tót újsá­gon tört ki ez a nagyzási hóbort, a­mely úgy látszik, teljességgel gyógyíthatatlan betegsége a felvidéki pánszlávoknak. Azt írja ez az újság, hogy a kalota-­­ szegi varrottast, a­mely mint eredeti magyar nép­művészeti termék méltó feltűnést keltett a londoni és müncheni kiállításon, a­mely megnyerte Izabella királyi hercegasszony pártfogását, s a­melyet­ szép sikerrel árusítanak Budapesten és a külföldön: ezt a sajátos magyar terméket voltaképpen a tót nép­művészet alkotta meg, s a magyarok csak úgy tulaj­donították el a tótoktól. A pánszláv újság, okulva

Next