Budapesti Hírlap, 1909. november (29. évfolyam, 259-283. szám)

1909-11-28 / 282. szám

30 BUDAPESTI HÍRLAP (282. sz.) 1909. november 28. 2 isii amvirsitii ------------------= RÉGI HELYISÉGEINKBEN BUDAPEST, V., BÉCSI-UTCA 7. SZÁM. V., DEÁK FERENC-UTCA 12. es===== “SELYEM- ÉS NŐI DIVATÁRUHÁZA Mintákat vidékre készséggel küldünk. •'Riedel&Beulel* * \iChrs?TM I.Stefansplaíz 9sd1 WIEN, in Hauotsírasse 2 Intézeti fehérnemű-kelengye. — Önkénteseknek való fehérnemű-készlet. — Menyasszonyi fehér­nemű-kelengye. Utóbbi 350 K-tól 10.000 K-ig Gazdagon illusztrált árjegyzék ingyen. Hüsonlspességi gyártmányai chevreaux, box-call és lakk-cipőkben torontáli cipőt kérjünk Budapest Debrecen Esztergrom Mária­-Sziget Miskolc Pancaort Versec Zimony Zombor Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kér­jen mindenkor „Hoclw* eredeti csomagolást. Cinen *z ttvtgyat t* • tettsúlyt, m­egszte* Mi ■ kOhCteat, váladékot, én­sti ku-iUd. Kaphat* orvon rendeletre a gydgyszertande tan.— Ára Qvd­enklot 4­— Sirotn-BrosGrát A II ingyen és bérmentve F. Hoffmann-La Roche & Co., Wien, l­l/1. Keolinggasse 11. k.­d azt mondták volna neki, hogy 5 gazdag és kést kedvelő főúr, a ki üres szívvel él díszes kastélyá­ban, nevetett volna. Nem, ő gyermeknek érezte magát. Boldog gyermeknek, az istenekbe vetett naiv hittel, a­ki még soha sem olvasta Lucián szatíráit. Borbála pedig lehajta fejét és arra gon­dolt, hogy ezt a férfiút egy leány miatt akarták agyonülni. Erre oly nagy szomorúság fogta el, hogy szerette volna fejét hangos sírással az alvó férfi mellére hajtani és a fülébe súgni: — Hát miért akartad te megvenni a csil­­lagszemű Alyattet, miért? A fájdalom egyre erősebb lett a szivében. Hátra hajtotta a fejét és a sötétbe bámulva, hal­kan énekelni kezdett. Keresztény éneket. Lágy, szomorú egyhangú zsolozsmát, a­mely a vérta­nuk ajkán született. És énekelt egyre erősebben és a szivében egyre erősebb lett a szomorúság. A férfi pedig, a­kinek homlokán tartotta kezét, az ének szavára felébredt és egészen ki­nyitotta a szemét. És látta a szűznek arcán a kényeket végigperegni és érezte kicsi, forró ke­zének érintését a homlokán. Hát nem volt-e ez álom! Folytatása annak a másik boldog képze­lődésnek? De nem. Ez nem volt képzelődés, ha­nem valami megfoghatatlan nagy valóság. A fehér, szoborarcú szűz, a­kit Cybellének éjszaká­ján látott mozdulatlan arccal maga elé bámulni, most itt ül ágya szélén. Hanem arcában és egész testében élet vagyon. Zengő, élő szoborrá lelt és kis, forró kezén átérzi szivének gyors lüktetését. A férfiú megmozdult és halkan kérdezte: — Te vagy az, Borbála, te, a volt királyok leánya ? S a leány egész testében megremeg vala és azonnal fölállott. Fehér ruhája áttetszővé lett, a mint rávetődött az ampulla hat lángja. — Igen, én vagyok, — felelte lassan, kissé elfáladt hangon. — Atyám pálmaligetében talál­talak és nem akartam, hogy meghalj. A férfi félig föltámaszkodott és mo­solygott. — Hát nem akartad, hogy meghaljak, — mondta. —­ Hát mégis van benned érzés, szere­tet? — folytatta kissé fojtottabb hangon és Bor­bála érezte, hogy a férfi szeme mintegy megnö­vekedett és rátapadt a félhomályban. Halkan tiltakozva felelte, miközben mé­lyen elpirult: — Én a Krisztus irgalmasságának hevében hoztalak be. A római megdöbbenve kérdezte: — Így tehát keresztény vagy? — Az vagyok, — felelte a leány szomo­rúan. — Akkor hát, — folytatta a római és a sötétbe bámult, — hiába mondom neked, hogy szeretlek. Hogy amaz éjszaka óta, mikor először láttalak a tavasz ünnepén, egyre rád gondoltam forró vágyódással. — Valóban, hiába mondanád. Nekem nem szabad, csupán Krisztusban szeretni. A római felült és homlokát kezébe tá­masztva, halkan mondta: — Milyen boldog vagy te, Borbála. Aztán egészen feléje fordulva, folytatta: — Persze, te nem ismered a modern római irodalmat, a szatirikus írókat. Mert ha azokat olvastad volna, nem mondanád olyan lelkesen: Krisztust Pedig jó lehet lelkesedni! Valami nagy gondolatban élni, világcélban hinni. Borbála, taníts meg engemet szeretni, új, erős érzéssel, a megszokott dolgok unalma nélkül. Majdnem azt hiszem, az életem függ ettől. A leány szíve ellágyult és vállai megcsuk­lottak, úgy érezte, vágyódik rá, hogy nagy zoko­gással a férfiú mellére hajtsa fejét, hanem egy intő szellem belopódzott s az egyik sarokból tompán, gúnyosan suttogta feléje: „Alyatte, Alyatte.4* Borbála fölrezzent és megfordult A hajnali fázós világí­tás beáradt az abla­kon. S a leány hidegen, sápadtan mondá: — Hajnalodik!... Ha elég erős vagy már, térj haza. A római fölugrott. — Ha elüzesz atyádnak házából, — mondta — elmegyek. De lehet, hogy meg látni fogjuk egymást. — De hát ki is vagy te tulajdonképpen — kérdezte a szűz tétován. A római pedig vála­szolta: — Én vagyok a római helytartó, Marcial. És szomorúan tekintve a leányra, elment vala az ő szobájából és végigment a termeken, a­hol a rabnők aludtak. A szűz pedig arcra bo­rulva és Jézust hívta hangos szóval. VIII. FEJEZET. Borbála a helytartó előtt állott. Csendesen jött be, fakóvörös vászonköpenyegébe burko­­lódzva, a­melybe sajátos jegyek voltak hímezve, fekete fonállal. Arca sápadt volt, ajka remegett, mintha nagy fázás gyötrené. Marcial kiküldte katonáit, a­kik idekisér­­ték a leányt. Aztán lejött az emelvényről, a­hol ült vala és közeledett Borbálához. De az nem fordult feléje, csak ajkának szélét vonta föl megvetően. Marcialt annyira zavarba hozta ez a nyugalom, hogy szinte mentegetni kezdte magát: — Tudod a Déd­usz ediktuma alapján, hivatalból köteles vagyok minden keresztényt magam elé hivatni. (Folyt. köv.)

Next