Budapesti Hírlap, 1910. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1910-01-01 / 1. szám

1910. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP (1. sz.) van ahhoz az állásponthoz, hogy minek is az a magyar köntös azokon az idegen gondolatokon, legjobb lesz őket az illető nyelven hirdetni. Ezek az urak nyíltan vallják, hogy kin nekik Ma­gyarországon élni, mely őket is elzárja a nagy hírnévtől, holott valószínű, hogy míg ott künn semmik se volnának, itt benn magyar nihiliz­musukkal bizonyos szerepléshez jutottak. Az­előtt azzal vigasztaltak bennünket, illetőleg véd­ték magukat, hogy hiszen ők magyarul beszél­nek és írnak, csak másképp, mint mi, nem ra­gaszkodva ósdi és ócska hagyományokhoz. De ez a magyar beszéd és gondolkodás olyan, mint a niggerek angol beszédje; nyelv az is, az igaz,­ de a niggereknek való. A történet logikája min­ket arra tanít, hogy minden nemzetnek megvan a maga szelleme, melyet meg kell óvni és to­vább fejleszteni, a hagyományok tiszteletben tartásával. Mi Széchenyi tanítását követjük, hogy a magyar szellem, a magyar nemzet sajá­tos orgánuma a világszellemnek, az emberiség­nek, melyet ne engedjünk elsenyveszteni, mert pótolhatatlan. A kozmopolitizmus­­r­ a szónak jó értelmében —­ nem jelent nemzetietlenséget, de igen­is jelenti a nemzetinek oly belső fej­lesztését, hogy minden értékes idegen elemet magához tud hasonítani. A kinek szűk Ma­gyarország, mehet egy házzal odébb, nem fog­juk siratni. Modern kozmopolitáinknak, kik csak Berlinben vagy Párisban érzik jól magu­kat, ugyanazt mondjuk, mint az osztrákoknak: Hands off! Ne bántsátok a magyart! Résen kell lennünk a külső és belső ellenfelek ellen, meg kell védenünk alkotmányunkat, nyelvünket, gondolkodásunk és érzésünk módját, ifjúsá­gunkat, irodalmunkat. Legyünk kérlelhetetlen kritikusai minden hibánknak és fogyatkozá­sunknak, de ne legyünk német vagy francia kritikusok. Nevezetes, hogy ezen a téren is a német szempont ránk nézve a legrosszabb, job­ban mondva azok a magyarok, kiket Berlin részegített meg, legidegenebbek hozzánk, sem mi nem értjük meg őket, sem ők nem értenek meg bennünket.* Mit tehetünk ? Dolgozzunk és bízzunk munkánk foganatosságában. Újra és újra mondjuk, az unalomig: támogatni kell mindent, a­mi a magyarságot egye­síti, ellenezni, a mi konkolyt hint föl­dünkbe. Ha azt az erőt, melyet de­monstrációkra, üres fecsegésekre köt-A billiárd-golyó: Biz az, kedves öcsém, dákó, nehéz kenyér. De mit mondjak én, a­kit gonosz emberek folytonos testvérharcra kény­szerítenek? Az asztalon kergetnek, mint egy cir­kuszi vadállatot és saját testvéreimre uszítanak. Kénytelen vagyok fejjel nekirohanni golyótest­véreimnek és velük szakadatlanul összekoc­canni. S az emberek akkor boldogok, ha minél több golyóval összeütközöm és minél gyak­rabban. A billiárd: Neked is igazad van, golyó öcsém. De az én helyzetem se irigylendő. Mert tudjátok meg, hogy engem szörnyen csiklandós­nak teremtett az Úr és tűrnöm kell, hogy széles hátamon folyton szaladgáljatok, ugráljatok, ve­rekedjetek és engem csiklandozzatok. Sőt azt is tűrnöm kell, hogy egy ügyetlen játékos a dáké­val nagy sebet ejtsen rajtam. A márvány­asztal: Ez mind semmi. Mit szóljak én, a teherhordó állat, a­kire mindent ráraknak. De ha még csak ez volna. Azonkívül folytonosan leöntenek forró kávéval és jeges vízzel . . . A szék: Hát mit szóljak én, az alvilágba száműzött, nyomorult rém­, kivel szemben az emberek annyira érzik bűnösségüket, hogy sohse mernek a szemembe nézni? Csak akkor tesznek kivételt, ha verekszenek egymással, mert akkor engem használnak fegyverül s egymás csontjai helyett az én csontjaimat törik össze. A cukortartó: Mindez a sok panasz semmi az én szenvedéseimhez képest. Én vagyok a ká­véház Tantalusa. A gyomromat megtöltik édes cukorral s aztán egyenkint kiszedik belőle s én­nekem nem jut semmi­­tünk, munkára, alkotásokra forditanak, nem tudnának igy packázni rajtunk. Semmi gyakorlati útmutatást nem szár­maztatunk le elmélkedéseinkből a jelen helyzetre vonatkozólag. De ha tudjuk, mit akarnak osztrák barátaink, akkor helyt tudunk majd állani. Ennek a né­metnek igazán soha semmi körülmé­­nyek közt nem szabad hinnünk. Ha nem hiszünk nekik, már nem oly veszedel­mesek , kárt tehetnek bennünk, de meg­rontásunkra se erejük, se eszük. Az osz­trák politika előbb-utóbb óriási kudarc­cal fog végződni, akkor majd éljön a mi időnk, a­midőn meg fognak becsülni bennünket. Addig dolgozzunk kultúrás, gazdasági és nemzeti erősödésünkön. A komoly nemzeti érzés t­üzesítése legyen legfőbb gondunk. Nagy hibát követtünk el, hogy eddigelé átengedtük a tért a po­litikai izgatóknak, kik bűnösen vissza­élve a nép könnyű hitével, politikánkat zsákutcába vitték. Föl kell világosítani a népet, de elsősorban magukat a jóhi­szemű fölvilágosítókat. Igen bolond taktikát követtünk eddig: mindent kér­tünk és azután beértük a nesze semmi­vel. Megfordítva kell tennünk (úgy mint az osztrák): a fődologról mentül keve­sebbet beszélni, de mindig rágondolni és lépésről-lépésre haladni. Láttuk, hogy huszártempóval nem jutunk föl a hegy­csúcsra, hátha sikerül gyalog, gondosan kimérve lélekzetünket, erőnket. Mert csak az erőseké a világ, csak a siker védi meg a jogot. Az adószedés felfüggesztése. Félhi­vatalosan jelentik: Weizerle Sándor miniszter­elnök a legszükségesebb kiadásoknak exlexben való utalványozásáról kiadott minapi körrende­letével kapcsolatosan ma a közadók behajtása, illetőleg a behajtás szüneteltetése tárgyában a kormány külön utasítását is kiadta. Ezt az uta­sítást a miniszterelnök a pénzügyigazgatóságok­hoz, valamint a székesfővárosi királyi adófél-Sörös, boros üvegek és kávés csészék. Ez a mi esetünk, szakasztott így vagyunk mi is. Kér­jük, hogy legelőször is ez tárgyaltassék, mert mi vagyunk legtöbben. A lámpások: Ez ellen tiltakozunk, mert az igazi mártírok, a nagy szenvedők mi vagyunk, a­kiknek beleiben minden nap egy poklot gyúj­tanak. Senki se merjen mi elénk tolakodni! A kis porcellán-csésze (a sarokból vékony hangon felsivit): De merek én! Ti csak dolgoz­tok és szenvedtek. Én ugyanezt cselekszem és emellett megvetésben, lenézésben is van részem. Nem is akarom említeni, hogy mit tesznek ve­lem. Pfujf Mind (felháborodva): Pfuj! Ki az, mi az? A sarki csésze? Abcug, ki vele! Hogy mer maga ebben a tisztességes társaságban meglenni, sőt felszólalni. Hallatlan! A csésze (ijedten): De kérem, kérem . .• . Általános fölháborodás és zenebona. A spongya odaugrik és betömi a száját. Az ajtó nagy zörejjel fölnyílik s belép a sarki rendőr. A tetőtől talpig áthalt ember gordonka hangján forró drogot kér. A kisasszony fölébred s nyája­san mosolyog. A pincér nagyot köszön és rohan a konyhába. Boldogok, hogy a kínos ünnepi csöndet valaki megzavarta. Az emberi hang és mozgás a tárgyak értekezletének egyszerre véget vet. Mozdulatlanul áll mindegyik a maga helyén. A rendőr, a kisasszony és a pincér foly­tatják a beszélgetést ott, a­hol a tárgyak elhagy­ták. Mindenki csak a maga baját látja, ügyelőhöz intézett körrendeletében bocsátotta ki. A fontos utasítás lényegesebb rendelkezései a következők: A rendelet vételétől további intézkedésig a köz­adóknak és a közadók módjára beszedendő követe­léseknek végrehajtás útján való behajtását egész ált­talánosságban szüneteltetni kell. Ennélfogva útielő­­legek sem a főszolgabíróknak, sem azok segédeinek nem utalványozhatók és az állami végrehajtók to­vábbi intézkedésig behajtással nem foglalkoztatha­tók. Az említett rendelkezések azonban a közadók módjára beszedendő egyéb, nem kincstári követelé­seknek kényszerbehajtását nem érintik, a­miből ön­ként következik, hogy ezek behajtásának költségei a fennálló szabályok szerint az exlex alatt is utalvá­­nyozandók. Az 1910. évre esedékes és a közadók ke­zeléséről szóló törvény 39. szakaszában megállapított határidőkben be nem fizetett adóösszegek után kése­delmi kamatok mindaddig, a­míg az államháztartás továbbvitele törvényhozásilag biztosítva nem lesz, nem számíthatók és nem is szedhetők, ebből folyólag a teljesítendő befizetések egészen az adótőkére szá­­molandók el. Ellenben az 1909. évről, valamint az előző évekről fenmaradt állami adók befizetése ese­tében késedelmi kamatok számíthatók és számítan­dók. Minthogy azonban a kincstári követeléseknek kényszerbehajtását a kormány — a föntebbi rendel­kezések szerint — az exlex tartamára egész általá­nosságban beszüntette, az esetben, ha az említett régibb adók fizetésére jelentkezők közül valaki a ké­sedelmi kamatok fölszámítását, illetve bevételezését kifogásolná, a befizetés késedelmi kamatok nélkül az adótőkére is elfogadandó, fönmaradván természe­tesen a kincstárnak az a joga, hogy a költségvetési, illetve fölhatalmazási törvény életbelépte után az 1909-ik és előző évekből eredő tartozásukat késedel­mesen fizető adózóktól a késedelmi kamatokat utó­lag beszedhesse. Hogy pedig az elmaradó késedelmi kamatok utólagos kiszámítása és beszedése körül ne­hézségek ne merüljenek föl és hogy ebben az irány­ban az illetékes közegek működése könnyebben és hatályosabban ellenőrizhető legyen, a pénzügyi ha­tóságok kötelesek lesznek a régibb adótartozásokra teljesített s a felek kívánságára egészben a tőkére be­vételezendő befizetések után a kamattartozásokat esetről-esetre pontosan kiszámítani és ezt a kiszámí­­tást az adófőkönyv jegyzet rovatába bejegyezni.­ ­ Az osztrák miniszterelnök kitüntetése. Bécsből jelentik nekünk. Az uralkodó Bienerth báró miniszterelnököt a Lipót-rend nagykeresztjé­­vel tüntette ki. A trónörökös és a külügyminiszter audien­ciája. Bécsből táviratozzák a Budapesti Tudósító­nak. Több lapnak az a híre, hogy ő felsége tegnap kihallgatáson fogadta Aehrenthal gróf külügyminisz­tert, nem felel meg a valóságnak. Ugyancsak ellen­kezik a valósággal az a hír is, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös tegnap kihallgatáson jelent meg a ki­rálynál. Andrássy Gyula gróf üdvözlése. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter Kolozsvárról a követ­kező táviratot kapta: A városok részére megszavazott állami segít­ség kiutalványozása tárgyában kelt magas leiratát, tisztelettel véve, elmulaszthatatlan kedves kötelessé­günknek tartjuk nagyméltóságodnak a városok és városi tisztviselők iránt tanúsított kiváló jóindula­táért meleg köszönetünket nyilvánítani és nagymél­tóságodat ebből az alkalomból is nagyrabecsülésünk­ről és tántoríthatatlan hűségünkről biztosítani. Ko­lozsvár szabad királyi város tanácsa nevében, Szva­­csina Géza polgármester, Anglia és Németország. Londonból je­lentik: Earl of Cawdor, a­ki az unionista­kormány alatt az admiralitás első lordja volt, tegnap megismételte nyilatkozatát, hogy az Asquith miniszterelnök által pártolt humerále kor­szakában semmi sem védhetné meg Belfastot attól, hogy Németország hadműveleteinek bázisává legyen. Mac Kémia, az admiralitás első lordja North Mon­­mouthshire választókerületben beszédet mondott, melyben a következő nyilatkozatot tette: Nem tudom, hogy a Blatchford által közzétett cikkek minő hatás­sal vannak egy nagy és velünk barátságos külföldi hatalomra, a­melynek szándékait gazdag fantáziával fejtegeti, — bizonyos vagyok azonban abban, hogy Anglia lakosságának gondolkodásmódjára nagyon csekély hatással voltak. Kétségtelennek tűnik előttem, hogy Blatchford cikkei egyetlen szavazópolgár szava­zatára sem voltak befolyással. És ugyan miért is lett volna hatásuk? Ha mindez a vélt fenyegető rész va­lóban léteznék, — a­minthogy egyáltalában nem léte­zik — úgy mindenki tudná, hogy ez idő szerint vizen

Next