Budapesti Hírlap, 1910. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1910-02-01 / 26. szám
Budapest, 1910. XXX. évfolyam, 26. szám. Kedd, február 1. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kör. 40 fll. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi. Hirdetések milliméter számítása*, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: vm. ker., Bükk Salárd utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 55*59. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55*59. Könyvkiadó 55*53. Igazgató 61*04. A trón bizodalma. . . ‘ ’ ' ' ' . ' « , Budapest, jan. 31. , Kétszer huszonnégy órán belül Khuen-Héderváry Károly gróf kétszer is megfordult Bécsben s a zsákmánya egy királyi kézirat, az ő további cselekedeteinek mintegy komitivája és alapja. Ok ,mányilag hitelesített birtokosa a "trón bizalmának, aki sikamlós útjára indul elnyerni, elhódítani,kierőszakolni(amint lehet) a nemzet bizodalmát. Útközben még ráér állítólag megoldani a horvát kérdést is azzal, hogy ■ elejti a bánt és rehabilitálja a zágrábi és bécsi kettős perben kompromittált horvát koalíciót. Ha ez való, akkor némi aggodalommal látjuk, hogy a bátor miniszterelnök nem nagyon válogatós. Egyébként, ebben a horvát fordulatban egyelőre még kételkedünk. Nem kételkedhetünk azonban abban, hogy itthon mindenre el van szánva. Ha mind igaz, arajit forgalomba hoznak,mint az ő nyilatkozatát. ..akkor megdöbbentőnek kell ítélnünk önbizadalmát. Kijelentette, hogy főispánjelöltek dolgában sokkal jobban áll, mint Fejérváry Gréza báró állt annak idején, aki a legkétesebb alakokravolt, szorulva, míg ő hozzá csak úgy tódul az alkalmas és megfelelő elem. Kijelentette Andrássy Gyulára és Tisza Istvánra vonatkozólag, hogy ha nem tudja őket kielégíteni pro- gramjával, ez, a két úr félre fog állani. Kijelentette még, hogy hadjárata Justhék letörésére irányul. . Ezek bizony fenhéjázó és önérzet dolgában túltengő kijelentések. Nagyon fiatalosak és nagyon vérmesek. Igazolni látszanak azt a föltevést, amit eddig nem igen hittek el, hogy eddigi elhatározásaiban nem élt sem Tisza, sem , Andrássy tanácséval. Konstatálnunk kell, hogy Khuen- Héderváry minden számítása két igen labilis erkölcsi alapra van építve. • Az egyik, mely más körülmények közt fontos és nagyjelentőségű lehetne, a trón bizodalma. De ma Magyarországon e tekintetben egy “sajnálatos meggyőződés vett erőt az elméken, ez, a ki itthon a nemzet szolgálatába szegődik, az nem számíthat a trón bizodalmára.‘"A" szivekben e tekintetben meghasonlás van és csak kétféle politikus: egy fajta, a mely e$qka.nemzet bizalmát, egy, a mely csak a‘trón bizalmát bírja. A nagy föladatra pedig,,a. trón és, a nemzetközti meghapoplást gyógyítására s az egyetértés felélesztésére e két, kategóriabeli " politikus közü- egyik sem alkalmas. Ezt az üdvös munkát csak az végezheti el sikeresen, aki a nemzet és a király bizodalmát együtt bírja.. Ha ilyen embert nem lehet kiállítani, akkor» an választás, melyet a Héderváryhoz intézett királyi kézirat bejelent., ""némi választási küzdelem, nem alkotmányos mérkőzés lesz, hanem irtóháború. A szenvedelmek, az elkeseredés, a gyűlölség szilaj harca.. Világos, akárhogy végződjék, úgy nem végződhetik, hogy a trón és a nemzet egyetértése származhassék belőle. Lehet a kormány nagyveresége, lehet a kormány pirrhuszi győzelme. De nem lehet a trón győzelme a nemzeten, nem lehet a nemzet győzelme a trónon, hanem lesz a válság, a zajvar, a kétség, a felfordulás, a nyomorúság győzelme" a jó és nemes célú hazafiak szándékán, jó visszavonás győzelme a keresett egyetértésen. -1.1 A másik megbízhatatlan erkölcsialapja Héderváry vállalkozásának a nemzet kifáradt, kiábrándult volta, állítólag abbeli dispozíciója, hogy minden áron óhajtja a békét. r» ■ ‘ Minden számításra melyet erre alakítanak,' csalókának és hibásnak fog bizonyulni. Mert igaz, hogy immár joga volna e zaklatott nemzetnek a békére.Igaz, hogy ' mindnyájan ■ óhajtjuk ' is, várva-várjuk, lesve-lessük az olajágat, a mely meghozza. De vagyunk sokan, akik nem minden békét fogadunk hozsannával. A kifosztatás békéjét nem áhítjuk. A rabszolga békéje ,nem az ideálunk. A behódolás békéje értéktelen nekünk. Nekünk becsületes béke kell csak, amely adományaitnemcsak a trón zsámolyára rakja le, hanem a nemzet asztalára is tud tenni olyat, a minek becser van. És ezek a mink,' a kik ’igy' gondolkozunk, elfogadjuk az elénk dobott keztyüt és oly elszántsággal és lelkesedéssel megyünk az öldöklő, háborúba, a melytől a kifáradtak uj erőt, a kiábrándultak uj eszményeket kapnak s magunkkal fogunk ragadni mindenkit, aki érzi,hogy magyar és a ki- Csak egy szál viola! " írta Szekula Jenő. " A szőke gróf, a regék és a pusztai dalok hőse, a magyar vitézek virága, miután elfogyasztotta a szegényes ebédjét, a rizsben főtt berbécstokányt, fölsóhajtott: — Ez ősömnek, Sebestyénnek való étel, — mormogta boszosan. — Igen, Sebestyénnek, aki fakereskedő volt. Egy pipa dohányt szeretett volna elszívni, amit nagyon megszokott, bár ebben az időben nem igen volt még divatban. De ő török vitézek között morzsolta le kenyere javát, nagyon eltanulta a szokásaikat, s idővel belőle is , valóságos muzulmán lett. A szultán kegyence volt egyidőben. Szerelmes fiának nevezte őt régen, arany kardjának. De ennek vége. Mazulságra esett. Csatákat vesztett. S most fogoly. A Hét-toronyban. Ahonnan a jó Bélas Pált is eltemették. De egyik lábával már a trón lépcsőin átjött, s hirtelen zuhant le a börtön feneketlenségébe. Még jó, hogy selyemzsinórt nem küldtek neki, mint ahogy a kegyvesztett basákkal szokták tenni. de őt még tartogatták. Maga sem tudta mire. Fölállokt. Amennyire a hétfontos lánc engedte. De az ablakon át nem látszott más, csak a szürke ég és a fehér tenger. ■—Vénülök, — mormogta a vitéz babonásan, s összerázkódott. Pedig még nem volt, csak harminckét éves, de ő nyolc éves korában már Mármaros megye főispánja volt, s azóta, hét, hétszer emelte föl a szerencse, hogy ugyananynyiszor lezuhanjon. • Római császárokkal viaskodott egykor, s arról álmodozott, hogy birodalmi hercegek fognak féltérdre borulni a lábai előtt. Később öszszezsugorodtak az álmai. Csupán arra vágyott, hogy a Felvidék hercege legyen és a saját képére verhesse aranyait. . . . Akkor már meg volt törve, békét akart Béccsel és sólyomszárnyú vágyaiból nem maradt más, mint hogy ő uralkodjék fönn, a tiszta és szűzies Szepességben. . Talán ez volt a veszte. Mert neki a szabad mező volt a hazája, a csatazaj, a porfelhő, a szilajon száguldó tatár lovasok forgatagában, az oroszlán bátorságú magyar hajdúk élén. Behunyta a szemét, s egy pillanatra mintha a szabad rétek illatát érezte volna újra, s hallaná megint az elvonuló diadalmas hordák patkójának a kattogását. Pedig csak a tengerszoros halk mormogása volt! De mindez már nem izgatta. A harcmező, az udvaroncok zaja, ahogy körülkódolták őt, mint a szitakötők a napraforgót, a tábortüzek meleg fénye, ahol áttetsző halványsárga arca annyira fölmelegedett, úgy tűnt föl csak már, mint egy messzi kedves ,áldani a mélynek már elmúlt minden varázsa. Rengeteg mezőségeiből, ahol most más az úr, nem kellett neki más, — csak egy violaszál! Hiányzott az asszony, a kiért szive szerelmével lángolt itt a Hét-toronyban. Minden kincséből csak ez az egy! A kit nem lehet elfelejteni a sírig! — Csak egy szál viola! — sóhajtotta a vitéz könybelábbadt szemmel, mintha láthatatlan árnyakkal feleselne, akik kísértő messzeségből, sötét kolostor-tornácról öltögették a nyelvüket feléje. Csak káprázat volt.De ő az aszszonyra gondolt szüntelenül. Már kilencszázadik éjszakája, mióta elszakították tőle. r. Kérkedéssel és hiúságokkal volt teljes az élete, igen, most érezte csak. Kevés időt töltött ennél az asszonynál, aki pedig jobb és szebb volt, — úgy gondoltam— amaz istennőknél is, akikről a régi latin és görög krónikák megemlékeznek. Felordított.: Ha még egyszer kiszállhatna a mezőségekre! Csak éretté tenné. Miatta! Eldobna kardot, királyi palástot, csak őt rabolná vissza, menekülne vele és futna ki a világból. Elsápadt, Heisterre gondolt. Ha ez útját állaná és újra megverné őt, mint Nagyvárad alatt, mikor alig tudott elmenekülni, eszeveszetten futó tatárjaival. Összerázkódott. A keze ökölbe szorult. Ostoba német generális, — mormogta — a sarkantyúmig sem ér, de nem tudok szembeszállni a szerencséjével. A tenyerébe temette az arcát. ■— Engem Teleki Mihály babonái rontottak meg, s Heister szerencséje tett tönkre. Mig igy álmodozott arab vitéz, alig vette észre, hogy kinyílik tömlöce ajtaja, s csillogó küldöttség lép be rajta. Mély hajlongással és bókkal állanak körülötte. Csupa aranysujtásos hatalmasság,’bégek és básák, divánülő vezérek. Megdörgölte a szemét. — Mivel lehetek szolgálatára kegyelmeteknek? ■ — Légy üdvözölve, — mondták mély hajlongással — Erdélyország nagyságos fejedelmei A vitéz hátratántorodott. — Hát Apafi meghalt? Mai számunk 28 oldal.