Budapesti Hírlap, 1910. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1910-03-01 / 50. szám

Budapest, 1910. XXX. évfolyam, 50. szám. Kedd, március 1. Budapesti Hírlap 3. megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor , negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Tőkk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 55-53- Apróhirdetés 65-95..Hirdetés 55*53. Könyvkiadó 55*53. Igazgató 61-04. Városi párt. Budapest, febr. 28. Szegény­ Magyarország! Alig van néhány pártja, holott Ausztriában tizen­hét párt van. Ezzel szemben mi csak a két függetlenségi pártot, a nemzeti munkapártot, a néppártot,,az egy ember­ből álló és Bánffy Dezső által képviselt új­ pártot, meg a Giesswein Sándor kano­nok által képviselt keresztény-szocialista pártot tudjuk fölmutatni. A szocialisták­ról és a nemzetiségiekről nem­ beszélünk, mert ezek társadalom- vagy haz­aellenes­ pártok. Be is­ vallják- De még­­ nem is volna jó­ róluk beszélni, mert akkor az-, után csak kevéssel maradnánk el Ausz­tria tizenhét pártja mögött. Ennyi párt azonban a fővárosi városházán kevés. Ennek a fele­kezet­ileg kilencféle és nem­zetiségileg a hétfelé tagolt szerencsétlen nemzetnek nem elég annyi párt,, a­meny­nyi eddig volt. Összeülnek tehát a város­háza urai s elhatározzák, hogy új orszá­gos pártot szerveznek, városi pártot, a városok érdekeinek a védelmére. A városi párt kiszemelt­­ vezére Vá­­zsonyi Vilmos, szervezője pedig J­árczy István, a főváros pogármestere A’pína, a­ki a székesfővárosnál kipróbált, és igen eredményesnek bizonyult szervező tehet­ségét most a politikai szervezés­ terén is ki akarja­­próbálni. A napilapok jelentet­ték,­­és e jelentések cáfolatát eddig m­ég sehol sem olvastuk... hogy e pártnak szer­vezési és programkészítő munkája most folyik és Bárczy István polgárrmester, nem az az ember, a­ki a félúton, megáll. Bizonyos dolog, hogy ez a párt meg fog alakulni s­ rövid idő­ múlva egybe fog gyűlni a városok kongresszusa Budapes­ten, hogy ünnepies formában manifesz­tálja létezését (0 .imponáló erejét. A mi­nap , állítólag, program-megállapító érte­kezlete volt a pártnak, a­melyben a pol­gármester előterjesztette terveit, mert k­izrti új kormány álit az ügyek eléré s ke­resi a támogatást. , Itt­­van hát, az alka­lom, hogy megszabják támogatásuk árát. " A városi párt programjának lényege az általános, egyenlő választói jog beho­zatala a városokban, és a közoktatásügy fejlesztése volna. Természetesen ezen kí­vül a városi érdekek ápolása és előmoz­­dítása, hiszen azért városi párt.. Lássuk közelebbről, ezt­ a programot. Az általános, egyenlő választói jog­­ról nézetünk ismeretes. Ez nem a­ demo­kratikus haladásnak, hanem a szájas em­berek politikai­ szereplésének az eszköze. De­ megnát a,, program­pontot a szociális a lak- is, a Justh-párt is, meg a nemzeti vezérszerep­ föntartásával a nemzeti munkapárt is hirdeti. A városi párt pro­gramjában itt csak­ az, hogy előbb a vá­rosokra akarja ezt megcsinálni és csak esetleg később a vidékre is kiterjeszteni. De nézetünk szerint éppen ez az, a­mi helytelen. A szavazati jognak általánossá té­tele a­ városokra látszólag a magyar nem­­zeti érdek megóvása, mert a városokban a magyarság számaránya messze fölül­múlja azt a­ számarányt, a­mellyel a ma­gyarság az ország átlagos népességében rendelkezik.. A városokban tehát az egyenlő általános, szavazati jog nem ve­szélyezteti a magyarság vezérszerepét. De a­ki ezt állítja, az csak a statisz­tikát nézi, még­pedig lélek nélkül. Mert a városok népessége csak nyelvben ma­gyar, de egy-két várost kivéve, sem lélek­ben, sem szokásokban, sem érzésben nem­ az, hanem internacionális jellegű, sőt a­ legtöbb helyt a lakosság zöme még a nyelvet ,is hibásan beszéli, még az is, a­ki más nyelvet nem tud. Ezt maga a polgár­­mester fogja legjobban tudni, a­ki igen jól ismeri hazai közviszonyainkat s ma­gát a fővárost is. H Ha a városoknak megadná a tör­vény az általános, egyenlő szavazati jo­got, de a vidéknek nem, ennek az volna­ a következm­énye, hogy a városok stá­tussá lennének az államban s követelnék, hogy választókerületeik száma nagyobb­ legyen, mint a falusi vidékeké. Azaz, a városi elem a falusi rovására erősebben lenne képviselve az országgyűlésen, a­mi a mai szinmagyarság helyett az új ma­gyarságot juttatná politikai túlsúlyra. Ez alkalmas lehet arra, hogy itt forra­dalmi átalakuláson menjen át minden, de nem arra, hogy az Árpád magyar népe otthon érezze magát e hazában. Nazareth leánya. Irta Hevesi József. Látó Elemér gróf levele Monory Gidához. Kedves barátom! Biz én megszöktem. Megszöktem minden­kitől. Tőled is. Nyugtalan vérem elkergetett ha­zulról. De most, hogy itt ülök a nagy óceánjárón és homlokomat hűsíti a tengeri briz és a lelkem lemerülhet a gaurizankári szédületes mély­ségbe, mely a globigerinák, e legutolsó véglé­nyek parányi mészhéjaival van beszőnyegezve, valami jóleső megnyugvás vesz erőt rajtam. És úgy érzem, tartozó kötelességem, hogy élet­jelt adjak magamról. Ismerd meg, milyen vágyak hajszolnak, kergetnek és mely ok az, a­mi miatt olyan hirtelen összeszedtem a sátorfámat, hogy még tőled sem búcsúztam el. Nagyot fogsz csodálkozni, ha ezt az okot megnevezem: A Biblia! Mert hát tudnod kell, hogy az élet nagy csömöre alatt, mely egy esztendő óta a lelkemre nehezedett, úgy, hogy már semmiben kedvem nem tellett, egész véletlenül akadtam egy olyan idegcsillapítóra, mely hatásosabb volt minden brómnál és egyéb patikai kotyvalóknál és ez a csoda-arkanum a biblia volt. No, no, no, azért ne nevess! Don Juan nem öltött barátcsuhát. Ellenkezőleg. Ismét vérem forró vágyó- 35sa kergetett útra. A sok-sok modern könyv után, a­mit egy év óta zárdái visszavonultságomban magamba szedtem, a sok hipermodern lila író után, a­ki a fülével szagol, az orrával lát és a szemével hall, a sok ólomba öntött és betűkbe szedett perverzitás után, a mivel a fél-, negyed- és nyol­­cadszüzek íróinak könyvei a lelkem csömörét katarrhális nyomorúságba ejtette: a véletlen a bibliát juttatta a kezembe. És a­mint a nagy barna könyvet kinyitot­tam és megpillantottam benne azokat a képe­ket, melyeket tiszta gyem­ekszemmel egykoron olyan nagyon megcsodáltam: Noé bárkáját, Jó­zsefet és testvéreit, a kis Mózest a Nílus sasai között, Dávidot, a­mint hárfájával a frigyszek­rény előtt táncol, aztán a Megváltó szelíd, jósá­gos alakját, az utolsó vacsorát, Gethsemane kertjét, a transfiguráció csodáját, a­mint a nagy barna bibliában mindezeket az áhitatosan szép képeket megpillantottam, valami rég, rég neon érzett szent gyönyörűség fogta meg a lelkiemet. És belemerültem a kedvesen naiv, édes, bájos történetek olvasásába, melyek olyan tisz­ták és ártatlanok, olyan magasztosak és épüle­tesek, hogy olvasásukkor áhitat fogott el. Va­lami csodás érzés vett rajtam erőt. Mintha egy angyal legyintgetett volna fehér szárnyakkal. Egész tisztának, romlatlannak éreztem ma­gamat. •­ Bizony, alig tudtam abbahagyni a nagy, barna bibliának az olvasását. És olyan csodála­tos vágyakozás ejtett hatalmába, hogy megis­merjem azt a földet, a­hol az emberiségnek bibliai idilljei és drámái lejátszódtak. Tanulmányozni kezdtem a Szentföld le­írásait és mindinkább megérett bennem az a szándék, hogy fölkeresem a biblia földét. Különösen mélyen hatottak rám egy fran­cia utazónak következő sorai:­­ „A kora reggeli órákban ültünk lóra Szűz Mária kútja mellett, mely köré Nazareth fiatal asszonyai most gyülekeztek, hogy az aznapra szükséges vizet merítsék. Mérhetetlen idők óta ez lévén az egyetlen kút, mely a várost vízzel ellátja, egész bátran föl lehet tenni, hogy már Jézus is idejárt az anyjával... és a hajdani reggeli összejövetelek, nem igen különbözhettek a maiaktól. Az asszonyok, a­kik itt csöndesen és ke­csesen hajladoznak a kútra boruló antik bolt­hajtás előtt, mikor fölemelkednek, hogy korsó­­jukat vállukra állítsák, olyan graciózusok, akár egy-egy tanagra-figura. Csaknem valamennyi dicsekedhetik a már a keresztes hadjáratok idején magasztalt szépséggel, melyet akkoriban Szűz Mária ajándékának tekintettek, mellyel Nazareth leányait kitüntette.** Ha elgondolom, kedves barátom, hogy én egykoron Schweiger-Lerchenfeld nyomait kö­vetve, fölkerestem úgyszólván a világ minden népfaját, hogy az asszonyi szépségeket tanul­mányozzam, hogy éppen úgy ismerem a párisi nő csókját, mint a becsuána­ vagy szakalava­­leány harapását, és éppen csak a Szentföld asz­­szonyai idegenek előttem, vétkes mulasztásnak kellene tekintenem, ha egy kirándulást Naza­reth leány közé továbbra halasztottam volna.­­ Csakhamar eltökéltem magamat és íme, után vagyok egy nagy óceánjárón a Szent­föld felé. Mai számunk 36 oldal.

Next