Budapesti Hírlap, 1910. szeptember (30. évfolyam, 207-232. szám)
1910-09-01 / 207. szám
2 ____________________________________ BUDAPESTI HÍRLAP (207. sz.) ____ _.... ---- . ........... -■* 1910. szeptember 1. vetkezménnyel jár, hogy a keresett cikknek nagyobb lesz az ára. Akárhogy nézzük, tanulmányozzuk is ezt a ma közzétett miniszteri jelentést, ha az az első tekintetre valamivel kedvezőbbnek is mutatja az idei termést, alapjában véve mégsem az. A nagyobb ár, melyet okvetetlen elér az idén a gabona, sok mindent pótol, az igaz, de a tulajdonképpeni bajon mégsem segít. A gazda bizalma földjéhez nem fokozódik, ha látja, hogy verejtékes munkájának nincs meg a kellő sikere. Pedig a föld szeretetének erősödni kell mindig, évrőlévre táplálni, dédelgetni kell, nem úgy, mint hajdan, csak fölhasogatni az ekevassal. Ha tudással, szeretettel műveljük a földet és gazdálkodunk okosan, akkor bizonyos, hogy a ridegen számító gazda is megtalálja számadását, még akkor is, ha olcsóbb lesz a kenyér. A Times a magyar helyzetről: állami Szükségleteket, újoncokat,nagy kölcsönt stb. Húsz éven át mindig a jövő emberének tekintették Héderváry grófot. A király bizalmát a legseljesebben bírta. De mostani vállalkozásakor igen kevésen bíztak a kampány sikerében. Héderváry gróf mégis elvállalta a kormányalakítást és Tisza gróf segitségével megalkotta a nemzeti munkapártot, megcsinátta a választásokat s a 413 képviselőből álló képviselőházban 260 főnyi tábor élére került. Úgy látszik, folytatja a cikk, hogy Magyarország a politikai csend és gazdasági megújhodás korszaka előtt áll. Vésztjósló próféták ugyan akadnak, s ezek új zavarokat jósolnak, de Héderváry gróf nem az az ember, aki ok nélkül töri a fejét a holnapon. Borzasztó hite ellenére egyénisége zseniális és vonzó. Micsoda sötét terv lappanghat az ilyen megnyerő mosoly mögött és hogyan lakozhatik kegyetlenség az ilyen vidám lélekben?_ A cikk azután rámutat arra, hogy a Tiszaellenes koalíció a meddő túlzások politikájával kiábrándította az országot,ezt fölismerték a régi szabadelvűek és fölhasználva a koalíció ámításainak hatása alatt alakult közhangulatot, visszahódították régi pozíciójukat a nemzeti munkapárt palástjában. Rámutat arra, hogy a magyarság egy részének a lelkét gonddal tölti el a választójogi reform ügye, pedig addig, amíg Tisza gróf ellenőrzi a munkapártot, nincs helyén az aggodalom, mert ő nem tűri a választójognak olyan kiterjesztését, amely a magyar állameszmét veszélyeztetné, így vagy amúgy, folytatja a cikk, a választójogot reformálni fogják. A kérdés csak az, hogy az anomáliáknak és a választási visszaélések lehetőségének’ hány százaléka fog megmaradni? A á _ . A cikk ezután foglalkozik a választási visszaélések vádjával és azt hiszi, hogy ez a vád úgy a kormány, mint az ellenzék részéről sok tekintetben igazolt. Idézi magát Tisza grófot, aki a képviselőház színe előtt egyik beszédében bevallotta, hogy éretlenek (zöldek, naivak) lettünk volna és vétkeztünk volna a hazánk iránt való kötelességteljesítés ellen, ha kényesebbek lettünk volna a módszerek megválasztásában, mint a nem-magyarok, akik ellenünk féktelen terrorizmust mozgósítottak’. Túl vagyunk a harcon, a zaj elült ,és a küzdelem a nem-magyar . " • .......cwt/VCI * . ............. párt teljes összeomlásával végződött. Mindezek ellenére — mondja a Times ■— néhány nem-magyar kerülettől eltekintve, elhamarkodott volna az a következtetés, hogy a nemzet verdiktjét meghamisították. Ha nem lett volna vesztegetés és presszió vagy erőszak, a koalíciós pártok veresége aligha lett volna kevésbbé jelentékeny, bár a nem-magyar képviselők száma nagyobb és a kormány többsége kevésbbé szédületes arányú lett volna. Kétségtelen, hogy a kormány és Tisza gróf különösen arra törekedtek, hogy a parlamentben leszállítsák a nem magyar képviselők számát, tökintettel a bekövetkezendő választójogi vitára, amel alkalmas annak az ellenvetésnek a fölidézésére, hogy a választójogi reform meg fogja akadályozni a nem-magyarokat faji egyéniségük megőrzésében és a parlamentben őket tehetetlen kisebbséggé teszi. Ámbár a nem-magyar képviselők számát 26-ról 8-ra szállították le, a nem-magyar kérdés semmit se vesztett jelentőségéből, noha a kormány — úgy látszik — teljesen megoldottnak tekinti. Tisza gróf a fölirat beszédében fölszólította a három millió románt — a legnagyobb számú nem-magyar elemet. — hogy ..... ...• » • . emancipálja magát, nemzetiségi vezéreiktől és csoportosuljon teljes odaadással az állam köré természetes vezérei, a püspökök vezérlete alatt. Azután, mondá Tisza, a magyar állam velük nagylelkűen fog bánni és meghagyja nekik a nyelvük és jellegük megóvására szolgáló összes törvényes eszközöket. De a nemzetiségi vezérek ellen teljes szónoki hevével fordult Tisza és ellenük külön törvényhozási megtorló rendszabályokat és éberebb rendőri eljárást követelt. Tisza az ő önkéntes visszavonulása idején sokat tanult és ma érettebb, mint a mikor a koalíció 1905-ben elbuktatta. Egy magyar államférfin sem áll annyira köztiszteletben és nem élvezi annyira a közbizalmat, mint ő. De a közéleti szereplésébe is bele kell vinnie a magánegyéniségét jellemző rokonszenves belátást és szeretetreméltó modort és meg kell tanulnia, hogy hatalmas befolyásának a fele neutralizálva lesz mindaddig, míg nem közeledik a nem-magyar állampolgárokhoz azzal a harmóniával összefoglaló türelmes fölfogással, ami Deáknál annyira kiemelkedő volt. A magyar "állam talán győzedelmeskedhetik a nem-magyarokon ma. Pár év múlva ez lehetetlen volna. Tisza gróf helyesen érzi, hogy Magyarország a fejlődésnek fordulópontjához ért és messzire terjedő perspektívában mutatja be a szerepet, amelyre Ausztria és Magyarország az európai és a balkán politikában hivatva van. Budapest, aug. 31. A londoni Times egyik legutóbbi száma igen terjedelmes cikkben a Magyarországon kialakult új politikai helyzettel foglalkozik.. Vázolja Héderváry gróf vállalkozásának merészségét és váratlan, nagy sikerének okait, röviden jellemzi a lefolyt választást s a harcba vitt eszközöket. Az ország legfőbb kérdésének a választójogi reformot s ezzel kapcsolatban a nemzetiségi kérdést említi. Ismerteti Tisza István grófnak e két kérdésben elfoglalt álláspontját, a minek méltán igen nagy hatást tulajdonit. Fejtegetései kapcsán élénk és sokban jellemző színnel képet ad a miniszterelnök és Tisza István gróf politikai egyéniségéről is. Az angol lap cikke föltűnik méltányos és objektív hangjával. Sajnálatos, hogy a nemzetiségi kérdés alapmozzanatainak megítélésében teljes tévedést árul el s amikor a nemzetiségi agitátorok alaptalan vádjait készpénznek veszi, ugyanakkor Tisza Ispánbak ,S"á. nemzetiségekhez intézett felhívásában éppen azt a mély szimpátiát és türelmes fölfogást nem látja meg, a mely nemcsak Tisza sajátja, hanem a mely a magyar politikának a nemzetiségiekkel szemben mindig jellemző vonása volt. A cikk bevezető részében Héderváry gróf nagy sikerét a következőkben foglalja össze: Héderváry gróf miniszterelnök párt nélkül oszlatta föl a magyar parlamentet, hatalmas többséget teremtett meg és a parlament simán elintézte a szünet előtt az testjei a balparton megjelentek, s ágyú vonalából a francia tábort lövetni kezdte. Hiába rohanták meg a vitéz hadtestek a Szász trónörökös hadállásait tízszer is egymásután. Valamennyi kitörés megtört az ellenség kereszttüzében. Fokozta a zavart a francia hadsorok közt, hogy a fővezénylet ütközet alatt ismételve más kézbe ment át. Előbb Ducrot parancsolt, aztán Wimpfen tábornok, kit a párisi kormány rendeletileg állított a sereg élére, s végül megosztoztak a vesztett csata tövisein. Még egy utolsó kísérlet történt: Marguerit tábornok az egész lovasságot a plató szélére vezette s a poroszok csatasoraira zúdult velük. Nyolc fényes ezred halállovaglása volt ez. A német gyalogsági gyorstüzek azonban megingatták a rohamot, az ágyutűz elvette erejét, s az ellenséges lovasdandárok ellenrohamára összeomlott az egész támadás. Végsőt vonaglott ezzel a szerencsétlen hadsereg. A német szárnyak mind összébb húzódtak a csatamező körül, végre bezárult az öv, a franciáknak nem volt hova előretörni. Az egész francia tábor összebonyolódva, hanyatthomlok rohant vissza, az egyetlen irányba, ahol ■még múló oltalmat talált: Szedán árkaiba és bástyázata mögé. Borzalmas látvány volt ez a megharmadolt, szétmarcangolt sereg, ahogy ész nélkül, a düh és rémület tobzódásával özönlött be a várkapukon. Megszűnt benne minden egység, rend és összefüggés, a fegyelem és vezénylet bármely lehetősége. A német parancsnokok önként beszüntették ellene a tüzet, mely mészárlásnak tűnt föl védtelen áldozatokkal szemben. De a had fővezetőségétől ellenparancs jött, annak nem volt elég a heka tómba. Megadásra akarta a várat kényszeríteni s hogy, ezt siettesse, bombázást rendelt el ellene.. Estefelé közel ezer német ágyú ontotta a gránátot a Mász-völgybe s Szedán roskadt falaira. A bástyák düledeztek, a kapuk beomlottak, a város több ponton égni kezdett. Végre az alkony beállta előtt megjelent a fehér zászló a városháza ormán. Állítólag maga III. Napóleon tűzette föl, hogy véget vessen a hasztalan vérontásnak. Győzelem-riadalban tört ki ekkor a nagy német sereg. Örömmáglyák gyanánt lobogtak Szedán körül az őrtüzek ezrei s kétszázezer harcos énekelte a Wacht am Rheint órákon át. Az egész Mász-völgy visszhangzott a refréntől: „Nyugodt lehetsz, kedves hazánk. A Rajna bizton, védve már!“ Még hatalmasabbul riadt fel a győzelemkiáltás, mikor I. Vilmos porosz király, a német hadak főparancsnoka körüllovagolta a nagy táborkar élén egész seregét, fölkeresett minden csapattestet, hogy valamennyinek megköszönje, amit a trón és nemzet javáért példátlan kitartásukkal e rémes hadjáratban kiküzdöttek. A főhadiszálláson maga köré gyűjte tanácsadóit, s poharat emelt Iloon hadügyminiszterre, „ki fegyverünk élesítője volt", Moltkéra, „ki azt vezette" és Bismarckra. A ki diplomatikai téren évekig fáradt, hogy e nagy győzelmet előkészítse." III. Napóleon nem aludt egész éjszaka. Az izgalmak úszván megtörték, a túlfeszültség kimeríté, de azért nem jött álom szemére. Mindenki virrasztott akkor Szedánban, a sebesültek jajveszékeltek, az épek szitkozódtak, a tisztek alig győzték a kétségbeesés kitöréseitől a legénységet visszatartani. A császár érezte, hogy élete sincs többé biztosságban, de még inkább tartott az inzultusoktól, mint a merényletektől, s alig várta a virradást, mikor a kapituláció végbemegy s ő is Németország hadifoglya lesz. Korán talpon volt, s hadsegédeivel fogatba ült, hogy az ellenség előőrsein át a német főhadiszállást fölkeresse. Hadi hirnököt küldött előre fehér zászlóval és sajátkezüleg irt levelet a porosz királyhoz, melyben tétova betűkkel tudatja vele, hogy: „miután hasztalan kerestem a halált csapataim élén, nem marad egyéb hátra nekem, mint hogy kardomat felséged kezébe letegyem." Az előőrsök Donchery városkáig kisérték a szerencsétlen Cézárt és a község szélén egydüledező házikót rendeztek be hamarosan neki, ahol várakozzék, míg levelével a királyt megtalálni sikerül. Értesítés ment Bismarckhoz is, ki legott lóra ült és Doncherybe vágtatott, hogy H. Napóleont fogadja, s a király rendelkezéséig szóval tartsa. A községi házikó földszintes vackában esett meg az emlékezetes találkozó köztük. Bismarck sietett a békekérdés felé terelni a társalgás fonalát, de III. Napóleon kitért ez elől, hangsúlyozva, hogy ő fogoly, tárgyalnia nem lehet, ehhez csak a párisi régensségnek van joga, melyre ő az államhatalom képviseletét átruházta. Annál nyomatékosabban sürgető, hogy a porosz királlyal találkozhassék személyesen. Aehrenthal gróf és Szán Giuliano márki. Budapest, aug. 31. Az olasz külügyminiszter egy laptudósító előtt nagy megelégedéssel nyilatkozott a szalzburgi találkozás eredményéről és azt mondotta, hogy a találkozáson minden tekintetben a legjobb benyomást szerezte. Meg vannak elégedve az olasz lapok is, amelyek a találkozótól csak jót várnak Olaszországra nézve. Hangoztatják,hogy a találkozás megerősíti a hármas szövetség tagjainak egymás iránt való bizalmát, ami fokozza a szövetség életképességét. A Popolo Romano kijelenti, hogy a hármas szövetség Olasz-