Budapesti Hírlap, 1910. december (30. évfolyam, 285-311. szám)

1910-12-01 / 285. szám

1911. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP (285. sz.) tordai főispán visszahívásának hatása alatt ez idő szerint tartózkodik attól, hogy a vita el­­nyúj­tásával kellemetlenséget szerezzen a kor­mánynak, a Justh-párt pedig már csak nagy üggyel-bajjal képes új szónokokat kiállítani. Ily körülmények között a munkapártban arra szá­mítanak, hogy az indemnitás tárgyalása legké­sőbb a jövő hét derekán véget ér és sor kerülhet a bankjavaslat tárgyalására. Az indemnitáshoz a mai ülés végén még három szónok volt föl­iratkozva: Széll Kálmán, Preszty Elemér és Pap-Csicsó István. Széll Kálmán beszédére a holnapi ülés elején kerül sor. Uj főispánok. Félhivatalosan jelentik: A ki­rály. Kü­rthy Lajost, Bars, Komárom és Zólyom vár­megyék, valamint Komárom szabad királyi város főispánját bars- és zólyommegyei főispáni állásában való meghagyása mellett Komárom vármegye és Ko­márom szabad királyi város főispáni állásától saját kérelmére fölmentette és Komárom vármegye és Komárom város főispánjává Kürti­g István ország­gyűlési képviselőt nevezte ki. — Jelentettük, hogy Erősdy Sándor helyébe Háttér János grófot, Udvar­hely vármegye főispánját nevezik ki. Háttér gróf ma délelőtt a képviselőházban fölkereste Héderváry Károly gróf miniszterelnököt, a ki hosszasabban ta­nácskozott vele a főispán föladatairól. A főrendiház bizottságaiból. A főrendiház pénzügyi, valamint közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága ma délután Pallavicini Ede őrgróf elnök­­lésével tartott ülésében tárgyalta a ..több helyiérdekű vasút engedélyezése, illetőleg engedélyokiratok egye­­sítésére“ vonatkozó s a képviselőház által legutóbb elintézett törvényjavaslatokat és miniszteri jelentése­ket, melyeket Gaál Jenő bizottsági jegyző ismerte­tett. A kormány részéről Hieronymi Károly keres­kedelemügyi miniszter és Stetina József államtitkár voltak jelen. A pécs-báttaszéki helyiérdekű vasútról szóló törvényjavaslatnál Dégenfeld Pál gróf hibáztatta azt az utóbbi években immár szokássá fejlődött eljárást, hogy helyiérdekű vasutak építésére a törvényhozási felhatalmazás kieszközlése előtt adtak ki ideiglenes engedelmet. Hidonami miniszter kijelentette, hogy jövőre maga sem hajlandó ilyen előzetes, engedel­­mét adni. A szóban lévő vasutat maga is inkább ál­­lamköltségen tartotta volna kiépítendőnek. De az adott esetekben n­em térhetett ki az elődje által adott engedelem előterjesztésétől. Pallavicini Ede őrgróf mentős kevesebb helyiérdekű vasutat óhajt. Ilicro­­nomi miniszter megjegyzi, hogy a maga részéről nem hajlandó jövőre a helyiérdekű vasutaknak ötven százalékos önköltségen való átvételébe belemenni. A debrecen-na­ijváradi helyiérdekű vasútról szóló­ tör-,­vényjavaslatnál Keglevich Gábor gróf tette szóvá, nem volna-e helyes helyiérdekű vasutakat nagyobb számban keskeny­ sintre engedelmezni. Hieronymi magasság végtelenségébe, úgy akarna az egy­szerű, tudatlan ember a lángelmék nyomdokán haladva, leszállani az emberi lélek óceánjának mélyére. És az a csodálatos, hogy néha a vak lyuk is talál szemet. De legtöbbször kegyetlenül fel­sül az isteni tudományban kontárkodó. A napokban megpillantottam az utcán egy fiatal embert. Pár hónappal előbb véletle­nül ott voltam az esküvőjén a templomban. Nagyon boldognak és elégedettnek látszott ak­kor. De sokkal vidámabbnak, elégedettebbnek — most. Nyugodt, kedves derültséggel állott egy nagy ház kapujában és boldogan fogadta valamelyik ismerősének elkésett gratulációját — boldogságához. Derülten rázta meg a figyelmes barát ke­zét, szép, egészséges arcán nyájas mosollyal. Olyan arca volt, a­melyen soha gond barázdát nem szántott, betegség, melyet fájdalom el nem torzított. Üde, sima, ránctalan volt. Csinos fe­kete bajusza fölött kacérul pihent egy kis barna lencse, mely különösen derültté tette vidám áb­rázatát. Elegáns, friss, életvidor volt. Futólag találkozott a pillantásunk és te­kintetében benne volt a diszkrét érdeklődés, mellyel minden nyugodt lelkű, nem tolakodó, normális férfi nézi a — nőt, íme, a boldog ember! — gondoltam ma­gamban. S olyan jól esett a szép őszi nap ragyogá­sában ezt a tökéletesen elégedett, vidám arcot látni.­­ Másnap korán reggel kezembe veszem a lapot és az első h­ír, mely váratlan borzalmával megdermeszti szívemet, arról beszél, hogy az én „boldog emberem"­­ agyonlőtte masát. miniszter ezzel szemben arra utalt, hogy a társulás szellemének nálunk tapasztalható nagy hiánya mel­lett. e vasutak kezelését is az államvasutaknak kel­lene átvenni, már­pedig ilyen vasutak kezelése eg­y nagy üzemet föntartó vasút részéről aránytalanul drága. A bizottság változatlanul elfogadta a törvény­javaslatokat és hozzájárult a miniszteri jelentések tárgyában hozott képviselőházi határozatokhoz. Küldöttség: a miniszterelnöknél. Sátoralja­­újh­ely város nagyobb küldöttsége tisztelgett ma dél­ben Héderváry Károly gróf miniszterelnöknél. A küldöttségben többek között részt vett Kaza József államtitkár, a város képviselője, Meczner Gyula fő­ispán, Molnár Béla, ifjabb Molnár Viktor és Hantos Elemér országgyűlési képviselők, Reichard Salamon polgármester, Bessenyey Zénó dr. főszolgabíró. A küldöttség nevében Reichard polgármester arra kérte a miniszterelnököt, hasson oda, h­ogy az Osztrák - Ma­gyar Bank új fiókjainak egyikét Sátoraljaújhelyen helyezzék el. A miniszterelnök válaszában kijelen­tette, hogy szívesen támogatja a kérést, mivel egész Zemplén vármegye közgazdasági érdekéről van szó. A küldöttség ezután Lukács László pénzügyminisz­ter elé terjesztette kérését, a­ki válaszában megem­lítette, hogy az ország városai között igen élénk moz­galom indult meg a bankfiókok elhelyezése dolgában s az ő feladata az, hogy objektív alapon, a bank ve­zetőségével egyetértően döntsön e kérdésben. A mennyiben arra a meggyőződésre jut, hogy Sátor­aljaújhelyen a bankfiók fölállítása megokolt, a bank­fiók fölállítása érdekében el fog járni. A küldöttség ezután Elischer Viktornál, az Osztrák és Magyar Bank középponti főfelügyelőjénél jelent meg, a­ki kijelentette, hogy a kassai bankfiók tehermentesítése már rég megfontolás tárgya s az új fiók létesítésénél Sátoraljaújhely elsősorban jön tekintetbe. A cseh-német egyezkedés, Bécsből jelentik. A cseh nemzeti szocialista képviselők elhatározták, hogy a holnapi teljes ülésen a megegyezés ügyében egybehívandó konferenciát nem fogják ajánlani A képviselőház negyedik bíráló­bizottsága Márkus József elnöklésével ma délután fejezte be a Sümegi Vilmos választása ellen beadott panasz tár­gyalását. Adaf­r­ Dezső dr. folytatta tegnap megkezdett védőbeszédét, s végül arra kérte a bizottságot, hogy a panaszt utasítsa el. Gábor Illés dr. a panaszlók kép­viselője, kérte a vizsgálat­ elrendelését. Gál Sándor bizottsági tag kérdése és Nagy Dezső rövid viszon­válasza utánt a bizottság meghozta és kihirdette íté­letét. A bizottság a vizsgálat mellőzésével a panaszt visszautasította azért, mert­ a panasz igazolására be­terjesztett hatósági iratmásolatok és magántanúsítvá­­nyok a­ szabályszerű hitelesítéssel ellátva nem lévén, a házszabályok 70.­­szakasza értelmében még a vizsgálat elrendelésére sem voltak figyelembevehetők. A panaszosok jogi képviselőjének díját 2000, a vá­lasztást védőkét 5000 koronában állapította meg a bizottság a panaszosok te­rhére. A német hadsereg békelétszáma. Berlin­ből jelentik nekünk. A birodalmi gyűlésnek teg­nap terjesztették elő a hadsereg békelétszámára vo­natkozó törvényjavaslatot. E tervezet szerint a béke­létszámot 1911. április 1-étől kezdve fokozatosan akként emelik, hogy az 1915. költségvetési évben 515.321 gyalogosból, őrvezetőből és főőrvezetőből fog állani és ebben a létszámban 1916. március 31-éig fog megmaradni. E létszámban részt vesz Po­roszország és a porosz katonai igazgatás alatt álló kontingens 399.026. Bajorország 57.133, Szászország 138.911. Württemberg 20.251 gyalogossal, őrvezető­vel és sporvezetővel. A formációk számát akként emelik, hogy 1915. év végén lesz 634 zászlóalj gya­logság. 510 század lovasság, 592 üteg tábori tüzér­ség, 48 zászlóalj gyalogos tüzérség, 29 zászlóalj utász, 17 zászlóaljnyi csapat és 13 zászlóalj szekerész. Alig huszonnyolc éves korában, rendezett anyagi körülmények közt élő, fiatal házas lé­tére, mert nem bírja tovább az­­ álmatlansá­got és idegességet... • Oh, bölcs lélek­ és arcbuvárok! Ha ti lát­tátok volna annak a fiatal embernek derült, ró­zsás ábrázatát, minden lángelmétek mellett se sejtettétek volna a vihart, mely ott dúlt abban a pár óra múlva halálba menő szegény szívben?! Ha láttátok volna, ti lángeszű, bölcs emberek, ti is csak azt mondjátok, a­mit én, a tudatlan, gyarló asszony: „íme, a boldog ember!" Vanitatum vanitas. A házmesterné kopogtatott be hozzánk ma délután. Roppant meglepett jövetele, mert há­rom napja, hogy valami káresett a lakásban és javítani kellett volna. Már­pedig nincs az a szel­lemidéző, a­ki kevesebb eredménnyel idézze a rég elhaltak lelkét, mint ilyenkor a lakók a­­ h­ázfelügyelőné nagyságát. Most mégis megje­lent. Természetesen nem a javítások végett, ha­nem hogy szégyenlős mosollyal egy évet terjesz­­szen elénk. A derék mentők szilveszteri gyűjtő­­ivét. Nem volt oka a szégyenkezésre. Azt hi­szem, mindenki (még a földszinten lakó tapa­­ck­os kardos felesége is, a­ki állandó hadivillon­gásban él a házmesternével) örömmel fogadja őt ezzel a darab papirossal. E ház lakói pedig annál inkább, mert alig pár napja voltak tanúi a mentők derék, nélkülüzhetetlen munkájának. Egy leányt gázolt el egy őrült sebességgel hajtó automobil, éppen a kapunk előtt. A­hogy kiro­­hantunk az erkélyre, ott láttuk a boldogtalant vérében fetrengeni. És hogy sikoltotj!... A nyá­ron egy csapdába került macskát hallottam Budapest, nov. 30. Mintha már vége felé közelednék az in­demnitás vitája, annyira száraz, kurta és érdek­lődést kelteni éppen nem alkalmas beszédek hangzottak el ma a képviselőházban. Az első szónok: Herczeg Sándor kisgazda­­párti. Pártjának vezére, Szabó István mögött messze elmarad úgy eredeti gondolkozás, mint szónoklás dolgában. Beszédének tipikus frá­zisai bizonyítják, hogy azok az újságok, a­me­lyeket olvasott, igen nagy hatással voltak rá. Egy árnyalattal azonban inkább szocialista, mint Szabó István. Maczky Valér, a következő szónok, hevesi ember, már volt képviselő. A Justh-párt hive. Régebben községi jegyző és főszolgabíró volt. Udvarias formák között ugyan, de határozot­tan a sajtó és a kormány ellen nyilatkozott. — A kormány zsoldjában álló tisztelt sajtó­orgánumok, — úgymond — azzal gyanú­sítják az ellenzéket, mintha obstruálni akarna. Ez a gyanúsítás szomorúsággal tölti el az igazi politikust... Majd a miniszterelnököt rótta meg, a­ki minduntalan Bécsbe jár, a­helyett, hogy álla­mosítaná a tűzoltóságot és a cigány­kérdést. Maczkyt, valamint a többi szónokot is, igen-igen kevesen hallgatták. Justh Gyula ne­gyedmagával ült pártjának a padjain, Kossuth azonban Maczky beszéde alatt egyes egyed­ül képviselte pártját az ülésteremben. A következő szónok egy h­orvát képviselő volt, Popovics Sándor, valamennyire tud ma­gyarul, de mégis jobbnak látta, hogy feolvassa a beszédét. Ennek a nyiltkozatnak az volt a lé­nyege, hogy a horvátok várják a vasúti szolgá­üvölteni. Rágta a vasat, tépte, marta magát szörnyű fájdalmában és zokogott, rikoltott vér­­fagylalóan. Ilyen nem is emberi hangon sikol­tozott az a boldogtalan teremtés, a­ki — sajnos — egyetlen percre sem veszítette el eszméletét. Nagyon is jól tudta, milyen rémséges, soha jóvá nem tehető borzalom esett vele. Mely örökre nyomorékra torzította alig tizenhat esztendőt élt fiatal, virágzó testét. Szegény cselédleány volt a boldogtalan. Nem volt szívem, hogy megnézzem, a­hogy behurcolták a kapunk elé és lefektették egy seb­­tibe előkerült pokrócra. Csak messziről hallgat­tam rettenetes kiáltásait és láttam azt a rémes csoportozatot, melyet a boszorkányos gyorsaság­gal előkerült mentők, a kiváncsi szomszédok alkottak a boldogtalan áldozat körül. És a­me­lyet kísértetiesen világított meg a házmester re­megő kezében tartott pislákoló petroleumlámpás. — Jaj, ne vágja le, doktor úr, ne vágja le! — könyörgött szívszaggatóan a boldogtalan, tönkregázolt leány. Istenem! — gondoltam ijedt rémületem­ben, midőn csak a szivével gondolkozik az em­ber — hát olyan súlyos a sérülés, hogy itt a ho­mályos kapu alatt rögtön — amputálni kell? Mert különösen a lábáért jajgatott szegény. — Jaj, ne vágja! — harsogott tovább a szenvedő hangja. — Ne vágja ... doktor úr! ne vágja! — Ugyan, engedje, no! — hallom a fiatal orvos kedves, megnyugtató, rábeszélő hangját. — Úgy se kell az magának. — A lába?! Egy szegény cselédleánynak nem kell a lába?! — botránkozom meg az orvos furcsa vigasztalási módján. — Dehogy is nem kell! — csattant föl hír- ORSZÁGGYŰLÉS. 3

Next