Budapesti Hírlap, 1911. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1911-01-01 / 1. szám
a tásába visszahelyezte, azzal a megokolással, hogy a volt főispán túllépte hatáskörét, amikor Szennert fölfüggesztette. A nagyvilágból. Budapest, dec. 31. Az uj portugallus köztársaság bajosan boldogul; imnyi szelet vetettek, hogy még mindegyre csak vihart aratnak; a kormány tehetetlen s az anarkiával nem bír. A provizórius kormány december tizedike táján bizalmasan értesítette a külföldi lapok tudósítóit, hogy kiutasítja az országból azokat, akik a kormányról kedvezőtlen tudósítást továbbítanak. A postán s a táviróhivatalban irgalmatlan az ellenőrzés, de azért, suba alatt, mégis csak hire terjed már a tarthatatlan helyzetnek. Az államhivatalok helyes betöltése okoz sok gondot. Nincs alkalmas és köztársasági szempontból megbízható ember. Kezdve a miniszterségtől, le a szerényke kezelőtisztig, csak úgy találomra nevezik ki a hivatalnokokat, a fő, hogy megbízható köztársasági érzelmű ember legyen . . . Vállalkozó akadt, de az illetők maguk belátják, hogy a mesterséghez nem értenek, s csereberélik az állásokat. A miniszterek sem tudnak megállapodni valami egységes kormányzási módban. A belügyminiszter a minap vallotta be: ők annyira el voltak foglalva a monarkia-buktatás propagandájával, hogy magára a kormányzásra előkészülni idejük sem juthatott. A régi belügyminisztériumi igazgatót szélnek bocsátották, de most kénytelenek visszahívni, hogy legyen a minisztériumban valaki, aki érti a mesterséget. És a lapok! ... A kormány hivatalos lapjai, például az O Mundo, az igazságügyminiszter közlönye, teli vannak gorombasággal, káromkodással. Egy másik, az A Capital, a múltkoriban arra biztatta a népet, hogy menjenek, rabolják ki és gyújtsák föl José Maria dos Santos szőlőuradalmát! Machado dos Santos, a forradalmi mozgalom vezetője, ádáz küzdelmet folytat lapjában (O Intransigente) a kormány ellen. A kormány nem mer új választásokat elrendelni, mert a vidéki népre nem számíthat, lévén a köztársaság csak lisszaboni köztársaság, mint azt Machado dos Santos hirdeti. Új sztrájk tör ki nap-nap után. Nyugtalanság a munkásnép minden osztályában, de abban valamennyien egyetértenek, hogy a kormány közzétett rendelkezéseit visszautasítják. Hasonló elégedetlenség és fegyelembomlás az egyetemeken s az összes főiskolákban. A kormány fél a saját tengerészeitől. A lisszaboni kikötőből kivezényelték az összes hadihajókat, kivéve a D. Carlos hajót, mely, állítólag, a kormány aktusai fölött őrködik. A tengerészek között teljes a fegyelmetlenség. Nincs egyetlen tiszt, aki parancsolni merne. Nincs gyakorlás, a manőverek rendelet s parancsnoklás nélkül folynak; a tengerészek — szemethunyó tisztjeik előtt — maguk igazítják a maguk dolgát. Nincs katonai üdvözlés; a tengerész föl sem kel, ha tisztek haladnak el előtte. A kormány azokat, akiknek jelenléte kényelmetlen, bizalmasan értesíti, hogy jó lesz külföldre vonulni, mert különben felelősséget nem vállalhat személy-s vagyonbiztosságukért! A múltkoriban az Union Fabrile egyik igazgatója, Alfredo da Silva, szembeszállót munkásai követelésével, bombával, leöléssel fenyegették é s a kormány felszólította, hogy vonuljon külföldre! Rend, biztosság nincsen. A provizórius kormány megalakításakor visszatetszést szült karbonári körökben, hogy a rendőrséget is rekonstruálták, tiltakoztak is a kormány emez intézkedése ellen. Annyit el is értek, hogy a rendőrségnek fegyvere nincsen. Aki a karbonárik közé szegődik, tehet, amit akar. December tizenharmadikán a Diario de ,oticias, köztársasági lap, közölte: egy állami hajó, a Berrio, egyik matróza Schubal városában, a város piacán úgy szórakozott, hogy egy XVII. századbeli monumentális kútról leverte a cimerpajzsot... A lap sajnálkozva jegyzi meg, hogy a cimerpajzs a matróz lábára hullott s combját törte. Ugyancsak Setubal városában a karbonárik behatoltak a székesegyházba s az oltár szentjeinek vállán ülve, megkorbácsolták Krisztus képét. Ugyanez történt a lisszaboni Merces kápolnában is. December tizenkettedikén este zsúfolva volt a Colosseum, ahol japán birkózók tartottak előadást. A nép azzal mulatott, hogy inzultálta, durván, alávalóan a hölgyeket és a rendőrség fülét sem billentette. Színházba nem jár senki. Az opera megbukott s igazgatósága pert indított a kormány ellen. Egyik színház a másik után jelent csődöt. Az állam felügyelete alatt működő sorsjáték szelvényeit nem vásárolják. A kereskedők panaszkodnak, a tőzsde elhagyatott. Elégedetlenkednek a legyőzöttek s éppen úgy a győzök is. Az uj karbonok követelte törvények ellen zúgolódnak, kivált az ország északi részében, ahol Braga és Porto határozottan tiltakoznak a kormány intézkedései ellen. Kapkodás, fejetlenség minden vonalon. A katonaság zsoldemelést és élelemjavítást követel a kaszárnyákban. A haditengerészek azt kívánják, hogy ebéd után csemegét is kapjanak! • Meséljünk szelidebb dologról: Belleo szobrot készül emelni Brillat-Savarin-nek. Nagy ember volt az egészen bizonyos — és tessék csak megtekinteni a szakácsművészeti kiállítást. Ott értjük meg igazán, milyen nagy ember volt ő, a Prince des Gourmets, a Physiologie du gout szerzője! Francia volt s ne feledjük, hogy mit mondott Sándor cár a francia Talleyrandnak: — Önök megtanították a világot valamire, amit a világ nem tudott: önök megtanítottak bennünket enni. Brillat-Savarin könyve remekmű s biz’ ő nem is gondolta, amikor megírta, hogy halhatatlant alkotott. A semmitőszék komoly tanácsosa volt (conseiller á la cour de cassation) s nem is igen törődött azzal, hogy írása nyilvánosságra jusson. A maga gyönyörűségére írogatott. „Hivatásom komoly tanulmányokat ró reám!“ írja könyve elején s ezt a munkát csak aféle szórakozásnak, megpihenésnek tekintette. Olyan volt, mint a milyennek könyve után elképzeljük. Azt képzeljük, hogy valami gömbölyű, mindig mosolygó, igen megelégedett bácsi ... És csakugyan, a Physiologie du gout szerzője ilyen volt. A nagy forradalom alatt konfiskálták birtokait, elvesztette állását (az itrit tribunal civil elnöke volt), menekült Svájcba, azután Amerikába s ott, hogy kenyere legyen, egy newyorki színházban mint hegedűs dolgozott. Mindegy! Jó kedve nem hagyta el, élete legsötétebb pillanataiban is szépnek, rózsaszínűnek látta a világot. Politikai szkepticizmusával összefért, hogy császárságot s királyságot egyformán szolgált. Az igazat megvallva, neki csak az előkelő hivatal tetszett. Ahhoz ragaszkodott görcsösen, jó harminc esztendeig. Javait visszakapta, kivéve madurai remek szőlőjét, amit örökké sajnált is. Szerette a békességet és a nyugodalmat. Oh, ezt nagyon szerette. A jótevéshez, az emésztéshez békeség kell és nyugodalom. Márpedig neki egyetlen szenvedelme volt: a gyomra. ő írta: „Az emberiség boldogságáért többet cselekedett, aki egy új ételt talált ki, mint az, aki egy új csillagot födözött föl.“ A könyv lassan, apránkint készült. Valósággal cirógatta Brillal-Savarin. Megesett, hogy kihallgatásai alkalmával elővette jegyzőkönyvét, s följegyezte, ami szerencsés gondolata támadt. Epikureizmusa soha mértéktelenségig nem fajult, ízlése, szokása, gondolkozása révén mértékettartó, józan, ember volt. Szülőföldje Bressó, a csemegék hazája: ott hizlalják a kövér kappant, ott fogják a zamatos kisrákot s ott a legfehérebb husu hal. Jóhoz, ízleteshez szokott már gyermekkorában. Abból a sorból való volt, a mikor még szinte áhítattal étkeztek, amikor még a régence finom vacsoráit nem feledték. Maga XVIII. Lajos is szerette a jó falatot és Brillal-Savarin hódolattal emlegeti az uralkodót, aki egy ételt eszelt ki: a fürjben sütött ortolnal (hortolanus). Bármily különösen hangzik, Brillal-Savarin könyvére alig akadt kiadó. Nem is akadt. A szerző maga viselte a nyomtatás költségét. Nevét nem írta a könyvre, hivatali méltóságának komolyságával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Pedig mennyi bölcseség abban a könyvben! „Szakácsot lehet nevelni, de a sütő (rotisseur) születik.“ „Az állat táplálkozik, az ember eszik — s csak az elmés ember tud enni.“ „A táplálkozás módjától függ a nemzet sorsa.“ „Az egyetlen hely, ahol az első óra folyamán nem unatkozunk: az asztal.“ És milyen kedves asztaltárs tudott lenni Brillat-Savarin! . . . Olyan elmés, vidám, szíves, mint a könyve, a Physiologie du gofít. Szobrot neki! . . . Úgy képzeljük, hogy a szobor talapzatára oda kellene ültetni a francia főzőkanál három mesterét is, a három halhatatlant: Vatelt, Carémet és Laguepiéret. "BTTTF " raESTI HÍRLAP (1. sz.) 1911. január 1. Uj iskolai törvény Romániában. Irta Barna Endre. Kolozsvár, dec. 30. Románia közoktatásügyi minisztere, Harol Spiru, a napokban bocsátotta nyilvánosság elé a felekezeti és más magánoktatásügy rendezésére vonatkozó törvényjavaslat szövegét. Ránk, magyarokra nézve nem lehetnek közömbösek a szomszédos Románia beléletében előforduló jelenségek, már csak annál az el nem tagadható hatásnál fogva sem, melyet Románia minden életnyilvánulása gyakorol a mi hárommiliónyi románajkú lakosságunkra. Különösen a román kultúra terjesztésével összefüggő román állami intézkedések azok, melyeket figyelemmel kísérni és megfelelően értékeimi, önmagunk iránti elengedhetetlen kötelességünk. Csak románajkuink felekezeti alapon szervezett, de román nemzeti szellemben vezetett iskolaügyére kell tekintettel lennünk, hogy kitűnjék annak fontossága, mennyire szükséges tudnunk, hogy Románia milyen módon és eszközökkel egyezteti össze a felekezeti oktatást a román nemzeti oktatásüggyel. Romániában az egyház és iskola már tökéletesen szét van választva annyira, hogy a tanító még kántori szolgálatot sem végezhet.. Állíthat ugyan az egyház is iskolát, mint bármely társulat vagy magánvállalkozó, de ez iskolák a hasonló fokú állami iskolák jogait meg nem szerezhetik, állami támogatásban egyáltalában nem részesülhetnek, sőt az állami ellenőrzés költségeit is maguk kell hogy viseljék. Haret miniszter törvénytervezete magániskolának tekint minden olyan iskolai intézményt, melyet nem az állam létesített. Ez iskolafajtákat két, élesen megkülönböztetett csoportba osztja. Az egyik fajta magániskola-csoportba tartoznak azok, melyekbe kizáróan külföldi illetékességű gyermekek járhatnak. Tanítási nyelvük és tantervük bármilyen lehet — a miniszter jóváhagyása alapján. A román nyelv azonban minden évfolyamon tanítandó legalább heti két órán, de csakis román állami képesítésű tanító vagy tanár útján. A második fajta magániskolai csoportba azok az iskolák tartoznak, melyek részben vagy egészben elfogadják a megfelelő állami iskolák tantervét s azt román vagy más nyelven tanítják. Az ilyen iskolákba román alattvalók gyermekei is fölvehetők. Ha az iskola tanítási nyelve nem a román, abban az esetben a román nyelv, történelem, földrajz és a görög keleti hittan, az állami tanterv szerint, kizáróan csakis román nyelven és román tankönyvekből tanítható, román állami képesítésű tanítók vagy tanárok útján. Itt kell megemlékeznünk — közbevetőleg —— hogy a nagyszebeni görög keleti érsek, Melianu János a Telegraful Román című hivatalos lapja (108. sz.) útján rendelte el október hónapban a román tanítóknak. A kir. tanfelügyelőnek nincs semmi rendelkezési joga a mi iskoláinkban, ott megjelenhetik, észrevételeket tehet — és több semmi. Semmi sziki alatt sem szabad többé iskoláinkban új anyagot magyar nyelven tanítani, még a történelem, földrajz, alkotmánytanból sem, sem az nem tűrhető, hogy valamely leckeanyag két nyelven taníttassék... Nem használhatók többé a kétnyelvű tanköny-