Budapesti Hírlap, 1911. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1911-02-01 / 27. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (27. sz.) 1911. február 1 2. Afáradalomban általam szerzett, magántulajdonomat tevő élő és holt fölszerelést, úgyszintén az apátsági szőlővel fiatáros szőlőterületeket, öszszesen mintegy 120.000 korona értékben, kárpótlást nem igényelte, a javadalomnak ajándékozom. 3. A római építészek által mai értékükben 348.000 frankra becsült tarcos épületeket (melyeket csak 55.000 frank, részben már letörlesztett, törlesztéses,kölcsön terhel) az azokban található fölszereléssel, a nagyméltóságu püspöki kar rendelkezésére bocsátom. 4. A római intézetek és rokon tudományos és művészeti célok javára pénzalap létesítése végett a) 100.000 korona névértékű' földhitelintézet! záloglevelet adok át. ' ' .. .... b) Kellő formában kiállítandó, vissza nem vonható nyilatkozattal kanonoki javadalmam összes jövedelmét, mely 25.000 koronát rendszerint meghalad, ezen alap javára átengedem. ■' 1 c) Kijelentem, hogy hagyatékomat (némely légitúrorok levonásával) máris ezen alap részére végrendeletiké biztosítottam. •• : Ezzel szemközt a következőket kérem: 1. A szentjobbi apátság jövedelmeiből biztosíttassák részemre évenkint 20 000 korona.1 2. Százezer koronás adományom 4 százalékos kamataival szabadon rendelkezhessem "élethossziglan. A mennyiben ezen ajánlatom elfogadta,tik és a Felsége kedvező elhatározása kieszközöltetik, a nagyméltóságú püspöki kar illetékességéhez fog tetőzni a két római intézet szervezésére és igazgatására, az apátsági javadalom és a pénzalap kezelésére a szükséges intézkedéseket megtenni.Kijelentem, hogy a római intézetek és a szentjobbi apátsági javadalom kezelésére a saját személyemnek semmiféle jogot nem kívánok föntartani. , Régebben tett ajánlataim érvényesíthetse végett csakis azon kérést terjesztem elő, hogy a történeti intézetben létesítendő ösztöndíjas helyekből egyegynek betöltésére a nagyváradi latin szert, egyházmegye, a M. T.Akadémia és a Székt István Társulat élvezzék a békiutálás ’jogát azon szabályzat kereté’ ben, a melyet a nm. püspöki kar meg fog állapítani. A szentjobbi apátsági javadalmainak a jelzett célokra adományozása a hazánkban érvényes, egyházi jog elveivel és a negyedfélszázadon át uralkodó gyakorlattal teljesen összhangzásban álló ’ intézkedés jelemével bírna. Ugyanis az 1548kk, .évi XII.törvénycikkely a,, leghatározottabban követeli, hogy „az elpusztult kolostorok jóval és jövedékyei- fordittassanak és használtassanak“: Mí . -J V!í)!í-..'í ai „tudós lelkészek. Isten igéjét, híven hirdető papok ellátására“, ’ ■. ... b) ..iskolák fövidilásárg. azokban tudós, isten-, félő tanítók főn tartására“, . V "" cT „jó ,reménységü. és, hajlamú, ifjak és nö. vendékek segitésére, hogy ilyen módon jó és tudós férfiak átlátásban és támfttatásban részesüljettek.“ • ■1: Ezren törvény’ értelmében futatták: az elpusztult kolostorok favadalmai jezsuita tanintézetek, papnöveldék, a budapestiegyetem, a bácsi Teréziámon a vallás- és tanulmányi alapotj birtokába, így tehát az elpusztult kolostori javadalmakhoz tartozó szentjobbi apátságnak a római intézetek céljaira adományozása a törvény követelésének, a magyarországi joggyakorlatnak, sőt még az egyetemes egyházi jog szellemének és az alapítók intencióinak is sokkal inkább felel meg, mint haszonélvezése egyházi dignitáriusok óta/ * Ily módon'elődeink' suirvós hibáját is, melyet azzal követtek e, hogy Szent István római alapítványát pusztulni... megsemmisülni engedték, jóvá tenné az tó szent; jftbbjal“' , . } „ ,. V. 'vVr •• '* *k ' kó. ‘ • — Milyen stádiumban van ennek a tervnek tárgyalása? — Erre nézve nem szabad nyilatkoznom. — Van-e kilátás arra, hogy javaslata elfogadtatik? cf — Noha a püspöki kar néhány tagjánál javaslatom aggályokkal találkozott, amely körülmény egy alternatív javaslatom benyújtására késztetett, nem mondok le a reményről, hogy javaslatom elfogadtatik. Ugyanis a püspöki kar három nagytekintélyű tagja: Hornig Károly báró veszprémi püspök, Mailáth Gusztáv gróf, erdélyi püspök és Fischer-Colbrie Ágost kassai püspök a tervet, melyet előlegesen közöltem velük, a legmelegebben karolták föl és előterjesztésére buzdítottak. Zichy János gróf miniszter ur is az erdélyi püspök ur által informáltatván,hozzá intézett levélben nemes lelkesedéssel üdvözölte a tervet. — Mi a véleménye a szentjobbi apátságnak a királyi várpalota plébánosa részére adományozása tárgyában ? ' —• Erre nézve, nehogy elfogultsággal vádol lassan, nyilatkozni nem kívánok. Az illetékes tényezőkre bízom ama kérdés eldöntését; két javaslat közül, melyik felelő leg inkább a kánonjog és a magyarországi joggyakorlat szellemének? Az egyházra és országra mi hasznosabb, azt hogy a királyi palota plébánosának jövedelme negyvenezer koronára emeltessék, vagy az, hogy Rómában a tudományos és mit- vosseti intézetek'tartassanak i.fönn? :■ -— Mi fog történni a római magyar intékzetekkel.vha püspök úr javaslata el nem fogadtatik? .. . '■ ■ ■/■ jj .i1— Erre nézve egy felmerült incidens következtében január 23-án a következő nyilatkozatot nyújtottam be: A mennyiben előterjesztésem elfogadását a nagyméltóságú püspöki kar nem tartaná lehetségesnek, mivel egészségi állapotom a római intézetek vezetését nemengedi meg, kényszerítőé leszek a római épületeket áruba bocsájtani, értéküket. Úgyszintén a római intézetek céljaira felajánlott egyéb értékeket, rokontermészetű célokra fogom fordítani. Szabad-e kérdezni, mik ezek a rokontermészetű célok? — Nincs okom elhallgatni. A római épületek elárusításából befolyó összeget és százezer korona, alapítványt és hagyatékomat három részre osztva a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Társulat és a létesítendő országos egyházművészeti tanács rendelkezésére bocsátom: nagyváradi kanonoki javadalmam összes jövedelmeit élethossziglan a Szent István Társulatnak ajánlom föl részletesen megállapítandó célokra. * Immár egy ország fogja várni Fraknói Vilmos fölterjesztésének a sorsát. Semmi sem bizonyosabb, mint hogy egy ilyen intézmény egyaránt szolgálná Rómában becsületünket, művelődésünket és befolyásunkat. Ehhez a közleményhez, mint némileg rokonhoz, egy más kérdésünket csatolnók. Értesültünk arról, hogy tiszteletreméltó oldalról mozgalom indult meg arra nézve,, hogy a nagyváradi káptalanbeli irodalmi stallumok egyikébe Kálmán Károlyt helyezzék. Nemrégiben volt e lapokban szinte a lelkesedés hangján megírva, mily kongeniális sikerrel és tökéletességgel fordította le Kálmán Károly Osszián-t, s kifejezte kritikusunk abbeli reményét is, hogy szerencsés és fényes munkáját Kálmán ezen a terep folytatni fogja. Ámde ez a nagy tehetségű pap egy igen alárendelt jelentőségű plébánia javadalmának — mondhatjuk inkább :rabja, semmint élvezője. A nagyváradi stallum litteráriumok nincsenek mindig kellő kezekben. Mi látszik természetesebbnek, mint az, hogy négylovas hintón szállítsa oda a katolikus egyház azt a ritka tehetséget, ha soraiban akad, aki egyházának, az irodalomnak és a nemzetnek van hivatva becses szolgálatokat tenni munkásságával. Az egyház, a kultuszminiszter, az Akadémia és a kitüntetés. Megköszönte ugyan (február 1.) a királynak, de azt is megírta, hogy elfoglaltsága és betegeskedése miatt nem felelhet meg az új méltóságnak! Bár az udvar szárnya alatt nem igen forgolódott, azért gondja volt rá, hogy az uralkodóház tagjaival jó lábon álljon. Tanácsos elméjű ember volt, tehát tudta a módját, mint kell az udvarnak kedveskednie. Rudolfot majd minden évben meglepi néhány hordó remek borral, s Mátyás királyi herceget sem hagyja Tokaj gyöngye nélkül. Egyszer pompás bölényeket küld a királynak, más alkalommal meg ritka szárnyasokkal s remek magyar gyümölccsel kedveskedik néki. Ha Bécsből vagy Prágából arra kényszeritgették őt, hogy az erszényét megnyissa, Dobó, még ha szűk állapottal volt is, a kölcsön elől ki nem tért. Nagy tervei voltak, tehát az udvar jóindulatát biztosítania kellett a maga számára. Rudolf és udvara ugyanis a vallásügyben már az erőszakosság és az üldözés terére lépett, s a fenyegetett protestánsoknak Dobó Ferenc volt a leghatalmasabb védőjük s a legbőkezűbb támogatójuk! Az ő nagy befolyásának és tekintélyének köszönhetni, hogy amíg élt, óriási uradalmain a protestánsoknak semmi bajuk sem esett. Dobó Ferenc a birtokai között legjobban kedvelte a sárospataki uradalmat. Ezt a szép jószágot a Dobó-család nyolcvanezer forint fejében 1573-ban kapta zálogba. Dobó Istvánnak az özvegye: Sulyok Sára, a fia: Dobó Ferenc, a leánya: Krisztina és Dobó Domokos fia: Jakab közösen bírták a sárospataki uradalmat. Az udvar azonban Dobó Ferencet tartotta az igazi tulajdonosnak, s vele tárgyalt, vele alkudozott mindenkor. Mikor Dobó Krisztina férjhez meít Várdayhoz, Sárospatak megosztását kívánta. A I termett, ő volt az első, ,aki jobbágyai között élést ,és vetőmagot osztott ki. Jelentékeny haderővel rendelkezvén, a beszállásolt katonaság fosztogatásától is sokszor megvédte a jobbágyait. Csak ha távol volt, tehettek rajtuk a német katonák, dúlást. Ilyenkor azonban jó maga is velük szenvedett, így történt például 1591- ben, mikor a német katonaság dúlása annyira elkeserítette őt, hogy még Mátyás királyi herceg levelére sem válaszolt. „Jobbágyaimon — írja ez alkalommal a kamarának — mindent szabadon megcselekszenek, valamit cselekedniakarnak, és senkitől semmi fenyítékök nincs, mintha se fejek, se kapitányok itt e földön nem volna... Bizony dolog, hogy nem kevés gyötrelmem és busulásom volt azóta rajta, és ez volt oka, hogy az ő felségének való választételt halasztanom kellett ez idáig . . . Nem volt elmémben Semmi csendesség ezeknek a nagy hoszuságszenvedéseknek és busulásoknak miatta!“ Dobó Ferenc gazdasági tevékenységének fényes bizonyítékai azok az összeírások, amiket a kamara a Dobó-féle uradalmakról készíttetett. E rideg számok és följegyzések a legnagyobb magasztalásnál is többet mondanak! Aki Dobó Ferenc szép majorságait, virágos- és gyümölcsös kertjeit, serfőzőit, malmait, tárházait stb. ismernióhajtja, lapozgassa ez összeírásokat. Bizonyára tanulsággal teszi le ez írásokat, amik úgy hatnak a kutató lélekre, mint az éj sötétjében járóra a fályafény. Dobó Ferenc gazdasági tevékenysége valóban csodálatra méltó. Hiszen idejének javát a hadban kellett töltenie, s így rengeteg munkát kellett végeznie, hogy hadi és gazdasági teendőit egyaránt becsületesen elvégezhesse. De ő fáradhatatlannak látszott. — ■ ----Mint katona, semmivel sem volt alábbvaló édesapjánál, Dobó Istvánnál. Ifjúsága egész erejét, tudását, lelkesedését vitte a török harcokba. Az egykori írások kivétel nélkül nyűt, bátor, lovagias és emberséges vitéznek mondják őt! Még az ellenséggel szemben is hű maradt a lovagi szokástörvényhez. Tudjuk, hogy a XVI. században sok magyar tiszt kegyetlen bánásmóddal és kínzással igyekezett a török rabokat arra bírni, hogy nagyobb váltságot ígérjenek szabadulásuk fejében. A Balassa életkróitól lelketlennek és fösvénynek kikiáltott Dobó Ferencről ellenben maguk a budai basák írják, hogy a török rabokkal mindig emberségesen bánt! Lovagias szellemének kell betudnunk, hogy nagyon kedvelte a bajviadalokat, a portyázásokat és a száguldásokat. A kihaló félben lévő lantosok meg is énekelték őt. Sőt akadt idegen nemzet fia is (Gabelmann) aki verses munkában örökítette meg Dobó Ferenc vitézi tetteit. A török basák és bégék egykorú levelei hirdetik, minő nagy tekintélye volt előttük Dobó Ferencnek! Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a tizenhatéves háború kitörésekor a törökök fejedelemséggel kínálták őt meg. Jó híte és neve Bécsben is nagy volt. Már 1582-ben, tehát egészen fiatalon, a legnagyobb magyar katonai tisztségben, az ország hadnagyságában ült, azaz hogy kerületi főgenerális volt. Mint ilyen, egy évtizednél tovább részt vett minden csatában és vámiszállásban. A tizenhatéves háború első éveiben különösen sok dicsőséget aratott a felvidéki török végházak visszafoglalása alkalmával. Bár Dobó nem kereste, az udvar egyéb méltósággal is megtisztelte őt. Mátyás királyi herceg a haditanácsba való meghívását is sürgette. Rudolf pedig 1597-ben tanácsosává nevezte ki. Dobót azonban nem nagyon örvendeztette meg