Budapesti Hírlap, 1911. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-01 / 51. szám
3 BUDAPESTI HÍRLAP (51. sz.) 1911. március 1. felbuttató kormánya legnagyobb erősségéül Briand-t tette meg vallás- és közoktatásügyi miniszterének, noha tudta jól, hogy szakminiszteréből versenytársa és majdan utódja lesz. Sőt Guyot-Dessaigne igazságügyminiszter halála után Briand kedvéért elválasztották a kultuszt a közoktatásügytől, hogy Briand egy kézben egyesíthesse a vallásügyet az igazságügügyel és végrehajthassa azt a törvényt, amelyet legtüzetesebben ő ismert, mint előadó. Clémenceau mellett Ő volt a kormány esze, a nagy representative man, akiben megtestesülve látták a világos fejű, elragadó elokvenciájú, energikus és modern államférfi mintáját. És Clémenceau bukása után csakugyan ő lett az utód, nem Delcasse Teofil, aki Clémenceautmegbuktatta, holott a dolgok logikus rendje ezt követelte volna. De Dercassé ellen szólt a külhatalmak kiélezett antipátiája, személyének kevéssé szimpatikus volta, elszigetelt helyzete a szenátusban. Briandnak ellenben pártját fogta egyházpolitikai múltja, nagy tekintélye, szeretetreméltósága, mindenektől elismert tehetsége. Fenn volt tehát az ormon. A legfelső csúcson, ahova ambiciózus politikus vágyhatok. Mert a kormányelnökség sokkal több, nagyobb, izgalmasabb, hatalomban teljesebb, mint a köztársaság hideg, nyugodalmas elnöki tiszte, a szép és fétisként körülhordozott pictus masculus. Az egykori szocialista képviselő fenn volt az ormon. De látása tisztaságát nem vesztette el. Tudta jól, hogy két halálos ellenséggel kell leszámolnia, vagy különben ezek számolnak le vele. Az egyik a szocializmus, amely eddig még mindenkit árulónak bélyegzett, meggyalázott, brutalizált és halálra mart, aki soraiból kormányra emelkedett, hívták bár Millerand-nak, Cruppy-nek vagy Viviani-nak. A másik a radikalizmus, amely nem tudta felejteni hajdani kiváltságos helyzetét a jó, Combes apó idejében. Az okos Briand, aki világosan látta a két ellenség mindig éber támadó szándékát, a mérsékeltebb elemeknél keresett segítséget. A republikánusoknál, a progresszistáknál. A. jobboldalra nem akart támaszkodni, mert igaz híve a köztársaságnak, de ez az árnyalat úgy sem lett volna hajlandó a volt, szocialista mellé állatai. A szélsőbalt nem merte brüszkírozni, mert nélküle nem kormányozhatott, mert ő is ennek a véréből való vér volt, mert kabinetjének legkiválóbb tagjai, Dupuy, Piehon eleven kapcsolatban maradtak a radikális szocialistákkal. Borzasztóan kétséges helyzetbe jutott. Ekkor azt hitte, hogy az új választás fogja tisztázni a helyzetet. Ebben a reményében is megcsalódott. Dióst már aztán felülkerekedett benne az elhatározás, hogy véget vet ennek a kétértelmű, kínzó állapotnak. A tavalyi októberi vasutas-sztrájk alkalmat adott neki arra, hogy leszámoljon az egyik ellenséggel, a szocializmussal. Vasas marokkal teremtett rendet, a kormányát részben felújította és odaállt a kamara elé, hogy vallomást tegyen politikájáról. A szocialisták az arcába vágták a diktátor szót, amely épp oly megbélyegző, mint volt a rex neve a római szabad köztársaság korában. Es Briand azt felelte: „A rend helyreállott, anélkül, hogy törvénytelenség történt volna, vagy egy csepp vér ömlött volna. Kérem a kamara bizalmát. Ha e bizalmat megtagadják, akkor majd jön a diktátor. Ha azonban meg akarnak buktatni, tegyék meg itt, a világ színe előtt. A kormány nem fogad el kétértelmű bizalmi nyilatkozatot. Azt mondják... hogy reakciósok vagyunk. .Jó, de hisz önök a kezükben Icar-Ha ide néz, nem, téged kémlel, másutt jár a lelke. És most ölelj és csókolj. A földön meghalt mindenki, csak két ember él, csak két ember lobog, te meg én. Kacagott az asszony. Elfelejtette a félelmét, és azt, hogy neki leplezni kellene a kilétét. Ah! minek is leplezni a valóságot, mikor úgyis rákényszerít arra a nappal. Mikor a megváltó tűz ott gyöngyözik az ajkon és a pohárban s a gondtalan feledés harmatozik a fehér homlokon. Mulattak! Repült az idő. Nem is órák voltak azok, hanem percek, a melyek eszeveszetten rohantak. A muzsika is halkabban szűrődött a függönyön át. Későre jár. Hangfogót tettek a hegedűhúrra. Nőtt a pezsgőspalackok tornya s a józanság az asztal alatt hevert leliporva holtan. Villámoslámpák sápadoztak, a pincérek örjöngtek s félrehuzódva aludtak a paszomántos zugban. Az ég alján nagy vörös folt bukkant ki s aztán átment a lilaszinbe és kilépett sárgán az ég színpadjára. Egy sugara betört a kávéház ablakán és ráesett egy csendes emberre, a ki előtt barna sörösüvegek glédája meredezett s erre Pál ur rémülten fölsikoltott: — Ott... ott ... Rettenetes nézni...A magános lump ... hogy bámul... hogy iszik... Megírta már az egész világ barna sörét... és még mindig iszik ... és hogy néz, mintha kényezne... És megrázta az asszony a dadogó Pál urat: — Ej! Ne félj! Ne törődj vele! A magános lump nem lát, nem hall. A magános lump egy halott, aki saját magát temeti, ő a legnagyobb funerátor. De te ne törődj vele, csak velem! Én vagyok a szerelem, én vagyok az extázis, énvagyok a pillanatok pillanata, amely egy életben egyszer üt... a tiéd vagyok. De Pál urat nem ragadta el az asszony szilajsága. Nagynehezen elfordította tekintetét tanak bennünket. Törjenek össze, de ne a sötétben!“ Akkor a kamara elfogadta a Reynaud-féle napirendet, amely bizalmat szavazott a kormánynak. A radikális polgári pártok is öntudatára ébredtek az anarkia veszedelmének. Még nagyon is torkukon érezték a kést, még elevenen sajogtak a vasutas-sztrájk okozta sebek, még égett a szégyen pírja Franciaország arcán a lázadás és a szabotázs hallatlan durvaságaiért. Dealig ült ,el a vész,a politika ismét áthelyezte játékait a folyosóra s megindult újra a cselszövés Briand ellen. Októberben a szocializmus támadt a vasutas-sztrájk összetöréséért. Most a radikalizmus támadt a kongregáció-ellenes törvények elnéző kezeléséért. Akkor Cruppy, Guesde és társai egyesült rohamát visszaverte Briand, mert a polgárok java és békessége, az ország becsülete, a rend és biztosság szent érdeke forgott a kockán. Most azonban elesett, mert a saját múltja szövetkezett Malvy és radikális frakciója ármányaival. A váratlan attakra körülnézett Briand a kamarában, ragyogó sikerei, szédületes pályafutása színhelyén. Es látta, hogy ellene vannak, a kikel együtt dolgozott s a kiknek ádáz gyűlöletét hatalomra lépése ótal a feje fölött érzi csüggeni Damoklész kardjaként. És látta, hogy mellette vannak a köztársaság langyos és kétszínű hívei és nyílt ellenségei. Azokkal talán megbitt volna éber és rugalmas szelleme, akik farkasszemet néztek vele. De szemlét tartván a csapaton, a mely háta mögött volt ésvezérének ismerte el, sietve tetette a fegyvert. Mert igaz, hogy a legszélső baloldalról indult és hogy nagy körivet irt le, aránylag rövid idő alatt. De a legszélső jobbig még sem mert elmenni. Inkább otthagyta a hatalmat, a mely annyi jóval a dülledtszemü idegenről s beletemette fakó arcát a selymes asszonymellbe és úgy panaszolta beteg álomlátását. — Nem bírok, nem bírok odaidézni. Oszló pezsgőfátyolon át keresztülreszket a józan nap és a kegyetlen elhessegeti agyamról az édes pezsgő kábaságát. Aranyos sugarai víziókat hintenek hamvazószerdáról, a mely benyújtózkodik a tékozló ifjúság végnapjaitól az olthatatlan szomjúsága öregségig. A mihez nincs elég köny és nincs elég hamu. Elém Varázsolja az időt, a mikor te még ifjú leszel és szép és szakítani fogod a rózsákat és én már csak kusza álmaimat melengetem kihűlő szivemben — a rózsákról. A mikor én ülök ott annak a makacs embernek a helyén, én iszom a barna sört, én fogok temetni és én leszek a nagy funerátor. Mert vágtat az idő és kegyelem nélkül szólít engemet és bennünket, kik csélcsap szerelem oltárán lobogó fáklyaként égünk, hamvadunk és kora öregen odajutunk groteszk figurául a muzsikus kávéházba. Várjon megérted-e, megérthetsz-e én édes, bűnös szerelmem? Mi az a sejtés, amit a felkelő nap valósággá érlel? Nem merülni el szép asszonyszemeke - nézésébe. Nem lesni selymes pillák rebbenését fekete éjfélen, nem csókolni tikkadt és fellobogó tüzeket szemérmes orcákról,, csak ülni, ülni végehosszatlan a tomboló vidám ifjúság morajló forgatagában ... egyedül... egyedül, elhagyottan. Az örök változások szintjátszásában —• mind egyedül változatlanok. S álmot kendőzve, a múltból hazug mámort meríteni italból és melódiából. Nem nézni sem jobbra, sem balra. Sem szép leányra, sem viruló asszonyra ...• csak beásni merev halott-tekintetünket a barna sörbe... makacson, keményen... sohase másba, csak mindig a nehéz barna sörbe ... estétől... reggelig... tudom másképpen nevezni. Mert lump az, a lo éjjelről-éjjelre iszik, és akki olyan egyedül virrasztja át az éjjeleket, mint ő, az igazán magános. Ott is minden kávéházban, ahol cigány az úr a lelkeken és odaül merészen a ravaszerdőbe, az ifjú párok közé, de ott is egyedül. Ez a nehéz levegő kell neki, amit az ifjúság áraszt maga körül, tele szorongással és illat nélkül és amelyben mégis érezni a bolond ifjúság hetvenkedő szárny bontását. A ruhája néha fekete, néha divatos színű. Az egyik piszkos, elhanyagolt, a másik piperkőc dandy és egyenesen hazudja és lopja magára a fiatalságot, hogy becsapja a világot. A szeme csillog és ez a csillogás is hazug, mint egész külső lénye, mert a szeme könylül fátyolos. De egy van, amiről ráismerhetsz. Mindig barna sört iszik, kivétel nélkül. Ugye ismered ezt az italt? Én nem bírom inni. Valami nehéz, kábító szag árad ki belőle, amely lenyűgöz és megfojtja ajkamon a szerelmes szót. De a magános lump épp ezért a bódulatért szereti. Míg szól a muzsika, iszik, iszik, iszik és , elbódul. Ilyenkor nem lát, nem hall, csak makacsul bevájja nagy szemét a barna sör szivárványos habjába, és lankadatlanul temet, temet, mert ő a nagy funerátor. Sok mindenfélét temet. Temeti, amit nem ért rá elföldelni nappal és amit nem szégyel bevallani az éjszakának. Temeti az illatos mezőket és a lágyan suhogó szoknyákat, amelyek illatosabbá tették a mezőt minden vadvirágnál. Egy asszonyt, a kit soha sem ismert, a kire soha sem vágyott, a kit soha sem ölelte a feleségét. Nyomorúságos kis szobát, a mi tömérdek szeretetet tud befogadni s egy bölcset, a mit ringatna, a mely röpítené uj idők büszke viharjába saját lelkének önmását. És mindent beletemet a barna sörbe és nincs annyi temetnivalója, a mennyit a barna sör föl ne szína, el ne takarna. .Voilá! Asszonyom! Ez a magános lump.