Budapesti Hírlap, 1911. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1911-03-14 / 62. szám
10 BUDAPESTI HÍRLAP (62. sz.) 1911. március 14. ..........—■ 1 '—» ..................................fi- ------------- " ' ■ —'• i . ■ ■ ----- i vörös sipkát, de a rendelet már nem volt végrehajtható, mert megtörtént a kapituláció. A szabadságharc után Bittó Sárosfán gazdálkodással foglalkozott, utóbb beutazta Európát és a kiegyezés után a somorjai járás főbírája lett. Ez állásában tanúsított nagy igazságszeretetéért nevét még most is elismeréssel emlegetik. A hetvenes és nyolcvanas években öt ízben egymásután az országgyűlésen a somorjai kerületet képviselte. Mint politikus, Apponyi Albert grófot követte, kihez erős barátság fűzte. A somorjai kerületben, a melynek Apponyi is választója, oly nagy befolyása volt, hogy mindig csak az a párt győzött, melynek ő volt a vezére. Bittó országra szóló szerepre soha sem vágyódott és mégis önzetlen, fáradhatatlan tevékenységével több hasznot tett a közügynek a sok hangos szereplőnél. Számos tisztséget viselt,, de egyet sem olyat, melyért fizetést fogadott"volna el. Halála nagy részvétet kelt mindenhol, ahol ismerték. Elhunytét özvegye, Bartal Jozefin, öccse, Bittó Dénes volt pozsonymegyei főispán, továbbá az Imrédy, Bacsók, Petics. A nagy családok gyászolják. A temetése kedden délután lesz. . A halottat a sárosfai családi sírboltba helyezik örök nyugalomra. (A magyar karambol-bajnoksági versenyek) hatodik és hetedik fordulóján Mezen, illetve az osztrák Eipeldauer győzött, ma hétfőn este pedig Pap és Eipeldauer mérkőzött. A mai est fényes bizonyítéka volt annak, hogy Budapest társadalma mennyire érdeklődik a sport iránt. Több mint háromszáz főnyi előkelő közönség töltötte meg a magyar karambol-kör versenytermét, amelynek dobogóján igen sok hölgy is végig nézte a Papp Eipeldauer- meccset. Ott voltak a többi között: Perczel Dezső, Gromon Dezső báró, Hollaky Artur főispán, Gráf Vilmos táblabíró, Blatthy Ottó Titusz Ganzgyári igazgató, Ponarácz Jenő koronaügyész, Szinnnyey-Merse Pál udvari tanácsos, Kónya József dr. igazságügyminiszteri tanácsos, Hankisch vámházi igazgató, Mezen Lajos dr., V. kerületi elöljáró, az országos tisztviselő kaszinó részéről Bossány Kálmán dr., az Országos Kaszinó részéről Éltető Ákos műszaki főtanácsos és Karlovszky Ödön, ott voltak még: Horváth Elek miniszteri tanácsos, Melczer Vilmos, Szász Pál, Szinnyey-Merse Félix, Gerieh Jenő, Láng Mihály, Zakó Milán országos képviselők, Szabó Albert közjegyző és még számosan. Versenybíró Serény Aladár ,ellenőrző Kiss Károly háznagy és jegyző Balassa Henrik volt. A mindvégig érdekes játékban megérzett a bécsi Eipeldauer elfogódottsága. A különben kiváló mesterjátékosnak még akklimatizálódnia kell, hogy teljes tudását kifejthesse. Pap Jakab a 400 szemes játékot 44 felvételre fejezte be, vagyis 9.09-es átlaggal nyert. Eipeldauer (187) 4.5-es átlaggal játszott. Igen érdekesnek ígérkezik a holnapi Mezen—Eipeldauer-mérkőzés, amelynek eredménye nagy befolyással lesz a helyezésre. A mérkőzés esti órakor kezdődik. — (Március 15.) Hagyományos kegyelettel készülődik az ifjúság és a polgárság március 15-ének, a szabadság születése évfordulójának megünneplésére. A legimpozánsabb lesz az idén is az egyetemi ifjúság ünnepe, amely külsőségeiben is fölidézi a nagy napok dicső emlékezetét. Délelőtt az egyetemi ifjúság a Vigadó nagytermében rendez nagyszabású ünnepet, délután pedig a Múzeum elé vonul, amelynek lépcsőjéről hazafias beszéd után újra elharsan a Talpra magyar hatalmas szózata, majd Petőfi Sándor szobrának talapzatára helyezi el az ifjúság koszorúját. Ünnepel az iskolák fiatalsága és iskolai ünnepek keretében hódol a március nagy nap emlékének. De hazafias egyesületek, körök és társaságok ünnepein a polgárság is megünnepli az évfordulót, s a dicső múlt jelentőségének méltatásával erősíti a hazafias érzést és készséget. A budapesti tudományegyetem és a József műegyetem ifjúsága március 15-én délelőtt tíz órakor a Vigadó nagytermében rendezi hagyományos március ünnepét. 1. Himnusz. Énekli az Egyetemi Énekkarok Hackl N. Lajos karigazgató vezetésével. 2. Megnyitó beszéd. Mondja: Tóth László, az Egyetemi Kör elnöke. 3. Márciusi ének. Irta: Markos Béla. szavalja: Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház tagja. 4. Ünnepi beszéd. Mondja: Pekár Gyula országgyűlési képviselő. 5. Nemzeti dal. Szavalja: Bakó László, a Nemzeti Színház tagja. 6. Záróbeszéd. Mondja: Óriás Nándor, a Sorompó társelnöke. 7. Szózat. Elmondja: Jászai Mari, a Nemzeti Színház örökös tagja. 8. Szózat. Énekli a közönség. Délután fél három órakor az Egyetem-téren gyülekezik az egyetemi ifjúság. Az egyetem erkélyéről Thassy Markovics Miklós, a Szent Imre Kör elnöke, mond beszédet. Onnan a Kecskeméti-utcán és a Múzeum-körúton át a Múzeum elé vonulnak, amelynek lépcsőjéről Oláh Kálmán beszél.Balogh Gábor pedig a Nemzeti dalt szavalja. A Múzeumtól a Múzeum-körúton, Kossuth Lajos-utcán, Kigyó-téren és Eskü-uton át a Petőfi szoborhoz vonul az ifjúság, ahol Kakucsa László helyezi el a szoborra beszéd kíséretében az ifjúság koszorúját A Ferencvárosi függetlenségi és 48-as pártkör a Ferenc körút 2. száma alatt levő helyiségében március 15-én este ünnepli meg a szabadság születésének évfordulóját. A megnyitó beszédet Győry István dr. mondja. Az ünnepség este fél kilenckor kezdődik. A II. Rákóczi Ferenc Társaság március 14-én este nyolc órakor rendez márciusi ünnepet a Rottenbiller utca 21. számú házában levő helyiségében. Az ünnepi beszédet Száva János elnök mondja, Werner Jenő pedig alkalmi felolvasást tart. A fővárosi alkalmazottak körének szervezőbizottsága március 15-én délután hét órakor rendez ünnepet a Mária utca 11. szám alatt levő helyiségeiben. Az ünnepen Bonta Károly dr. ügyvéd, a Józsefvárosi Katolikus népszövetség elnöke, méltatja 1848 március 15-ének jelentőségét. Azonkívül lesz ének, szavalat és fölolvasás. A Lovas-féle zenekonzervatórium március 15-én délután négy órakor az intézet hangversenytermében rendez márciusi ünnepet. Az ünnepi beszédet Fennő Béla mondja. A budapesti 1. kerületi 48-as függetlenségi Kossuth-párt szerdán, március 15-én este fél hét órakor üli meg a nemzeti ünnepet Budán, a koronaőr utcai polgári leányiskola tornatermében. Az elnöki megnyitót Hegedüs János dr. mondja, az ünnepi beszédet Platthy György dr. székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, a zárószót pedig Szebeni Antal dr. országos képviselő. A Talpra Magyart Pesskó László tanárjelölt szavalja. Az ünnep után a Szabadpolgári Párt társas vacsorát rendez a Szabadpolgári Körben. . . (Új beosztás a pénzügyminisztériumbam.) Félhivatalosan jelentik: A pénzügyi tárcánál időközben beállott ügy- és személyzeti változások új beosztást tettek szükségessé, melyet Lukács László pénzügyminiszter ma léptetett életbe. Ez a beosztás a következőt Első csoport: Csoportfőnök Pap Elek államtitkár. Elnöki osztály (elnöki ügyek): Osztályvezető Vértesi Sándor dr. osztálytanácsos. Munkásházak Osztálya (állami munkástelepek ügyei). Osztályvezető Gerlóczy Gyula dr. osztálytanácsos. A számvevőségi igazgatói osztály (számviteli ügyek). Osztályvezető Végh Mihály dr. miniszteri tanácsos. Pénzügyigazgatóságok és adóhivatalok (II.) főosztálya. Főosztályvezető Márffy Ede miniszteri tanácsos. III. ügyosztály (adóhivatalok). Osztályvezető Dobokay Kálmán osztálytanácsos. VIII. ügyosztály (pénzügy igazgatóságok). Osztályvezető Balásy Antal dr. osztálytanácsos. XX. ügyosztály (horvát ügyek). Osztályvezető Krdvoy István p. v. tanácsos. Adókivetési (III. a) főosztály. Főosztályvezető Pap Mihály miniszteri tanácsos. IV. a) ügyosztály. (Általános kereseti, jövedelmi adó, hadmentességi díj). Osztályvezető Ezner Kornél dr. osztálytanácsos. IV. b) ügyosztály (házadó stb. adónemek). Osztályvezető Szabó Károly osztálytanácsos. Adóbehajtási (III. b) főosztály. Főosztályvezető Margittay József dr. miniszteri tanácsos. V. a) ügyosztály (adóbehajtás a vidéken). Osztályvezető Mocsáry Béla miniszteri tanácsos. V. b) ügyosztály (adóbehajtás Budapesten s közadók módjára behajtandó köztartozások). Osztályvezető Mayer Károly osztálytanácsos. Illetéki (IV. főosztály). Főosztályvezető Szabó Imre miniszteri tanácsos. VI. ügyosztály (bélyeg és dijak). Osztályvezető Kossuth Árpád osztálytanácsos. VII. ügyosztály (jogilletékek). Osztályvezető Várady József osztálytanácsos. Pénzügyőrségi és vámügyi (VI.) főosztály. Főosztályvezető Marsalkó József miniszteri tanácsos. XI. ügyosztály (pénzügyőrség). Osztályvezető Venczell Gusztáv dr. osztálytanácsos. XII. ügyosztály (határvám). Osztályvezető König Tivadar dr. osztálytanácsos. Bányászati és vasmű (VII.) főosztály. Főosztályvezető Mály Sándor miniszteri tanácsos. XIV. ügyosztály (bányaüzemek). Osztályvezető Mály Sándor miniszteri tanácsos. XIV. v) ügyosztály (vasművek). Osztályvezető Vajkay Károly miniszteri tanácsos. XIV. sz) ügyosztály (szénbányászat). Osztályvezető Andreics János miniszteri tanácsos. Második csoport. Csoportfőnök Teleszky János dr. államtitkár. Pénztári, hitel, közgazdasági (I.) főosztály. I. a) ügyosztály (költségvetés, zárószámadás). Osztályvezető Zawadowski Alfréd osztálytanácsos. I. b) ügyosztály (illetmény, nyugdíj, kegydíj). Osztályvezető Szerdahelyi Jenő dr. osztálytanácsos. II. ügyosztály (hitelügyek). Osztályvezető Korányi Frigyes báró dr. osztálytanácsos. XVI. ügyosztály (közgazdasági, vasúti, stb. ügyek). Osztályvezető Grünn János dr. miniszteri tanácsos. Fogyasztási adók (V. a) főosztálya. Főosztályvezető Stukheil Gusztáv miniszteri tanácsos. IX. a) ügyosztály (szeszadó és jövedéki eljárás). Osztályvezető Schreiber Viktor miniszteri tanácsos. IX. b) ügyosztály (egyéb fogyasztási adók). Osztályvezető Pózsa Ferenc miniszteri tanácsos. Halmérési (V. b) főosztály. Főosztályvezető Vass Tamás dr. miniszteri tanácsos. X. a) ügyosztály. Osztályvezető Lampel Vilmos osztálytanácsos. X. b) ügyosztály. Osztályvezető Magyary-Kossa József osztálytanácsos. Dohányjövedéki és jogügyi (VIII. a) főostály. Főosztályvezető Pongrácz Vince báró miniszteri tanácsos. XIII. ügyosztály (dohány és lottó). Osztályvezető Lukács Sándor miniszteri tanácsos. XVII. ügyosztály (jogügyek, államjavak, só). Osztályvezető Wieland József osztálytanácsos. Bányahatóságok, bányászati közigazgatás (VIII. b) főosztálya. Főosztályvezető Tirscher Géza bányakapitány. XV. ügyosztály. Osztályvezető Wahlner Aladár miniszteri tanácsos. Kataszteri (IX.) főosztály. Főosztályvezető Móricz Vince miniszteri tanácsos. XVIII. ügyosztály (felmérés, államnyomda). Osztályvezető Antalffy Andor pénzügyi főtanácsos. XIX. ügyosztály (földadónyilvántartás). Osztályvezető Benkó Gyula miniszteri tanácsos. — (Köztársasági tüntetés Rómában.) Rómából jelentik nekünk. Tegnap délután számos republikánus szervezet megünnepelte Mazzini emlékezetét. Az ünneplők menete elhaladt az osztrák és magyar nagykövetség palotája előtt is, ahol ilyen fölkiáltások hallatszottak: Le Ausztriával! Éljen a szocialista köztársaság! Mirabelli szocialista képviselő beszédet mondott, amelyben azt a kívánságát fejezte ki, hogy bár mielőbb a köztársaság lobogója lengene a cezárizmus igájába hajtott Róma házainak ormairól. (A szoknyanadrág a korzón.) A szoknyanadrág, amelynek budapesti szerepléséről egyes fantasztikus hírek a világsajtót is bejárták, ma este hét óra tájban jelent meg először a Kossuth Lajos utcai korzón és csakhamar rengeteg bámulója akadt. Az új divat hívét, egy alacsony termetű hölgyet, néhány perc alatt nagy, gúnyolódó tömeg vette körül, amely egyre gyarapodott. Rendőri beavatkozásra nem került a dolog, mert a nadrágszoknya tulajdonosa, megelégelvén az utána hömpölygő tömeg sértő megjegyzéseit, jobbnak látta a mindinkább ellenségessé és tolakodóvá váló tüntetés elől a Nemzeti Színház előtt kocsiba ülni és a tüntetők fülsiketítő lármája közben gyorsan elhajtatni. Zágrábból jelentik: A nemzeti színházban tegnap előadták a Babuska operettet, amelyben a primadonna, Polákné asszony szoknyanadrágban jelent meg. Tüntető tetszéssel és tapssal fogadták. A szoknyanadrág premierje e szerint Zágrábban sikeres volt. Egerből táviratoztak. A cseh városi színházban tegnap este nagy tüntetés volt a szoknyanadrág mellett. Neumann Elza, a közönség kedveltje, egy énekes vígjátékban vitte először színpadra a jupe culotte-ot s a publikumnak az uj divat nagyon tetszett. — Drezdából jelentik: Az itteni kabaréban esténként nagy sikere volt Bauer Willy hamburgi színésznőnek, aki nadrágszoknyában kuplékat énekelt. Tegnap a rendőrség betiltotta a jupe culotte-ot s tilalmát azzal okolta meg, hogy a hamburgi színésznő propagandát csinál egy erkölcstelen divatnak■ — Cernovicból jelentik lapunknak. A korzón tegnap két hölgy jelent meg szoknyanadrágban. Csakhamar óriás néptömeg csoportosult körülöttük és a csőcselék gúnyos megjegyzésekkel sértegette őket. A hölgyek végül menekülni voltak kénytelenek. Később kitudódott, hogy a két hölgy műlovarnő, akik cirkuszuknak ilyen módon csinálnak reklámot. — Laibakból jelentik nekünk. Az itteni nők tetszéssel fogadták a szoknyanadrágos divatot. Tegnap délután több nő sétált az utcán szoknyanadrágban s az utcai publikum sok szimpátiával üdvözölte őket. Az itteni színházban legközelebb szín-re kerül Luxemburg grófja, a melyben az összes női szereplők szoknyanadrágot fognak viselni. — Belátódból jelentik nekünk. A mai reggeli sétán több nő szoknyanadrágban mutatkozott. Az utcán járó emberek éltették és tapsolták őket. (A bolygó király.) Konstantinápolyból jelenti tudósítónk: Néhány nap óta mind nagyobb határozottsággal beszélik, hogy Mánuel, Portugália volt királya állandó tartózkodásra Konstantinápolyba fog jönni s a török főváros szomszédságában levő gyönyörű Prinkipe-szigeten fog lakni. Az exkirály állítólag anyagi bajok miatt határozta el magát arra, hogy elhagyja Angliát. (Nőtlenség és hajadon-adó.) Oldenburnból jelentik nekünk. Az országgyűlés pénzügyi bizottságában Lewetzow azt indítványozta, hogy az a nőtlen férfi és hajadon leány, aki harminc-ötven éves, továbbá az az özvegy férfi vagy nő, akinek nincsen gyermeke, ha adóköteles jövedelme négyezerkétszáz márkát meghalad, jövedelme után fiz