Budapesti Hírlap, 1911. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1911-05-03 / 103. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP (103. sz.) 1911. május 3. )Kétségbevonnunk Pop-Csicsó urék őszin­­­ teségét. Pop-Csicsó felszólalása és szereplése leforrázta a beszédek meghallgatására összegyűlt magyarságot. Látva ezt a ká­ros hatást, Justh urék azzal a magyará­zattal szolgálnak, hogy Pop-Csicsó vá­ratlanul és programon kívül lépett föl és mondott szónoklatot. Hogyan? Ha pro­gramon kívül lehetett beszélni az aradi gyűlésen, miért nem engedték szóhoz jutni azt a rajongó feminista asszonyt, a­ki komolyan véve az általános és egyenlő szavakat, szintén fel akart szólalni a tel­jes szabadság, általánosság és egyenlő­ség érdekében? De a lelkes hölgybe bele­fojtották a szót: miért nem cselekedett rendőrség és rendezőség hasonlóan Pap- Csicsóval,­­ ha csakugyan váratlanul és programon kívül, vagy előzetes megál­lapodás nélkül beszélt? Nem jó auspiciumok között indult legújabb hadjáratára Justh Gyula és — megszaporodott tábora. Ez a tábor min­den épkézláb magyar embert el fog riasz­tani tőle s ennek a legújabb hadjáratnak,­­a­mely a mi viszonyaink között páratla­nul könnyelmű és — ha el is ismerjük Justh Gyula jóhiszeműségét — páratla­nul cinikus is, mert elvet magától minden köteles tekintetet, — ennek az aradi vér­tanuk földjén kezdett hadakozásnak sem lehet több és szebb sikere a szerencsétlen vezérre és pártjára nézve, mint eddigi hadjáratainak volt.* Ünneppé lett a május elseje, a vörös tun­drus, a­hogy most huszonegy éve elne­vezték. Akkoriban pár száz főnyi munkás indult el a Rákóczi­ térről a félig kiépült körutakon át a ligetbe, hogy megülje má­jus elsején a nemzetközi forradalmi szo­cializmus együttérzésének ünnepét. Ma már ezrek gyülekeztek össze és szerve­zett sorokban vonultak­ végig a város szívén. És az egyetemes munkamegszünte­tés körébe immár bevonták jóformán az egész polgári rendet is; az iskolák vi­dám és fürge népét, a­mely ezen a napon a fölszabadult természettel együtt élvezi a maga szabadságát, a sajtó munkásait, a­kik e napon hallgatásba merülve, mil­liónyi olvasóval éreztetik, mit jelent a sajtó beszédes ajkának elnémulása. Csönd volt a kettős ünnepen, csön­des maga a fölvonulás is, bár ének és muzsika kísérte: a szervezett erőfeszítés egy új vörösbetűs napot iktatott be az emberiség kalendáriumába. * » A tudománynak is ünnepe volt va­sárnap. A Magyar Tudományos Akadé­mia tartotta ünnepies nagygyűlését. És a gyűlés szereplőinek volt rá gondjuk, hogy e napon fokozottabb mértékben for­duljon a közfigyelem e féltve tisztelt nemzeti intézményünk felé. Az Aka­démia elnöke komolyan és méltósággal hárította el azokat a támadásokat, a­me­lyek a tudós társaságot oly sűrűn érik és az Akadémia munkásságának nehezen­­vitatható szegényességéért a felelősséget a tagok renyheségéről vagy tehetetlensé­géről áthárította az intézmény anyagi gyengeségére. De azt maga is kénytelen volt elismerni, hogy az Akadémia sok kiváló kritikai erőt kárhoztat merőben meddő munkára, és hogy az akadémiku­sok nem sok gondot fordítanak stíljük ne­mes szépségére. Nevezetes eseménye volt az Aka­démia ünnepének Földes Béla tanulmá­nya Kautz Gyuláról és Beöthy Zsolt Madách-értekezése, a­melyekről tüzete­sebben más helyen szólunk. A tehetsé­güktől telhető legjobbat bocsátották az Akadémia szolgálatába, hogy nagygyű­lése igazi ünnep'­és'’a közönség részvéte ez ünnepen igazi okulás és egy felsőbb­­rendű esztétikai gyönyörűség kutforrása legyen. Solt jelentését s azután Tomasics Miklós horvát bán látogatását fogadta, a­kivel hosszasan ta­nácskozott. A horvát bán ma délelőtt tíz órakor újra meglátogatta a miniszterelnököt és két óra hosszat tárgyalt vele a horvát ügyekről. rakodásának legelső megcsúfolásául szorongva érzi magát az anyagvilág óriási, megsemmisítő kapcsolatában. Mikor épp ennek kötelékeiben, a földről fölemelkedve, majd az élet természeti föltételeinek híján, végromlásra jutna, az Úr fölébreszti lelkében a szellem világával a végte­lennel való kapcsolatának tudatát, ebben való részességének érzetét; megnyitja fülét a lelkében zengő „égi szó“ hallására. „Ha legörnyesztené a percnyi lét súlya, emelje majd a végetlen érzete.“ A küzdésnek meg nemcsak sikertelenségét és csalódásait fogja érezni, hanem az „erős kar és emelkedett szív“ munkájának örömét, lelkese­dését, előre hajló erejét, melyet a földre vissza­­kivánkozó Ádám az űrben maga is hangoztat. Ez a lelkesedés, mint tudomány, dacolni fog a természettel is. Végül mellette lesz a szeretetnek mosolygó és vigasztaló géniusza: a nő, a költé­szet, a művészet. Mikor magában teljes tehetet­lenségét érzi, hogy nem semmisítheti meg ma­gát, mert Éva már anya, ezt is a szeretet dia­dalául kell éreznie. Alt­ár voltaképp annak a szeretetnek szavával győzi le, melyet szívében ébresztett. Miképp foglalhatjuk már össze mindezt, a­mit az Ember tragédiájá­nak megoldásáról mondottunk? Azt hiszem, legrövidebben és leg­egyszerűbben úgy, hogy­ az egyes ember életé­nek erkölcsi erőforrásai táplálják az emberiség életét is, s a­mint elegendők arra, elégségesek és alkalmasak erre is. Ha ezt a gondolatot erkölcsi tétel alakjába akarnók foglalni, a régi költői szó visszhangját hallanék benne: a­ki a maga ko­rának eleget tesz, megfelel minden idők iránti kötelességének is. Ez a következtetés talán abban is talál némi támogatást, a­mit a dráma költői jellemé­ről szólván, szubjektivitásáról mondottam. Az emberiség életén, Ádám „színeváltozásaiban“ a költő lelke viharzik át, tör céljai felé, vérzik csalódásain, vivődik kétségei között és emelke­dik ki tisztító füzéből. Egy magyar költő lelke, de —­első tekintetre legalább úgy látszik, — egy vonás híján, mely egyetlen társából, egyetlen magyar költőből sem hiányzott soha. A ma­gyar nemzeti érzést értem, melynek egyenes és világos megnyilatkozását az Ember tragédiája nem tartalmazza. A­­magyar történelemből vett színe nincs s magyar vonatkozása talán keve­sebb, mint Dante Divina Commediátainak. Nem érdektelen a kérdés, hogy ebben a tekintetben kiszakad-e mintegy a magyar költészetnek nagy közösségéből, vagy a kutató szem megtalálhatja benne ezt a vonást is, de a művészetnek abban a tőle követelt legfőbb tökéletességében, „mely úgy ellen, hogy észre sem veszik.“ Az Ember tragédiájá­nak van két helye, mely ez irányban eligazitónak látszik előttem. Sőt többnek, döntő­nek arra nézve, hogy az egész költeménynek ér­zelmi gyökerei között, azok között, melyeket Madách szivének vére táplált, ott van hazafi­­érzése is. Az első, mikor az eszkimó-sátor előtt Lu­cifer az egyéni erő, nemes törekvések semmi­ségét gúnyolja s Leonidasz, Brútusz, Luther és Napoleon mellett a „nagy Hunyadra“ utalva kérdi, hogy „ha nem méltó nép körében jó vi­lágra, mi lesz első hőséből a keresztnek?“ Emlé­kezzünk csak rá, hogy a tragédia mindannyi­szor, mikor a népet szerepelteti vagy emlegeti, önzését, vakságát, sülyedtségét következetesen mint a nagy és nemes igyekezetek akadályát, megbuktatóját tünteti föl. Egyetlen népről sincs,­­mint ilyenről, egyetlen magasztaló szava. Ez az egyetlenegy: a magyar méltó volt hőséhez, a mindent csúfoló Lucifer is meghódol neki. Hogy­ ennek a rövidke részletnek egész, Ma­dáchiba jellemző pszichológiai jelentőségét meg­értsük, gondoljunk arra, hogy ez a néhány sor voltaképp az egész koncepció természetében rejlő következetességet töri meg. És ebben a jelentőségében bizonyára a legmegkapóbban és élesebben fejezi ki Madách lelkének magyar­ságát, a nagy költőtársától követelt „szűz és néma szereteted „A dráma másik helye, mely e vonatkozásában eddig szinte észrevétlen ma­radt, ugyanilyen természetű. Az egyes szin­ek elején, mikor Ádám beköszönt, az életnek olyan rendjét találja, a milyet legutóbbi csalódásában kívánt s a romlás csirái, mérgei csak utóbb ötlenek szemébe és éreztetik vele uj csalódását. Egyetlenegyszer azonban mindjárt a színnek legelején, legelső szavával megütközik az új rendnek egy mozzanatán: a haza fogalmának száműzetésén a falanszter világából. A tudo­mány alkotta és vezette közrendet kívánt; „be­teljesült lelkének ideálja; csak egyet bán: a haza fogalmát.“ A kitörés rögtönisége és szo­­katlansága Lucifernek is feltűnik. Ez az Ádám ,itt, akár a Horvát Istváné, magyarul beszél. Nem a legtisztább és legmélyebb magyar érzés­világra utal-e ez a kicsiny s szinte az ő költői fejlesztésének módjába ütköző vonás? Csak két sugár, mely átszökken a nagy borulaton, de olyan fényes és forró, hogy bizton érezteti ve­lünk a világosságnak és melegnek azt az egész áradatát, a­melyből kitört. Tudjuk, hogy Madáchnak magába vonult, szemlélődő, érzékeny, sokat sebzett lelke éppen legégőbb érzéseit mily ritkán és futólag fejezte ki egyenesen, még fiókjába rejtett lírájában és A miniszterelnök itthon. Héderváry Károly gróf miniszterelnök vasárnap este érke­zett haza Bécsből és hétfőn délelőtt meghallgatta­­Jeszenszky Sándor és Jakabfffy Imre államtitká­r költség­vetés. A képviselőház holnap dél­előtt folytatja a földművelésüg­yi költségvetés tárgya­lását. A tárcához még kilenc képviselő iratkozott föl. A harmadik egyetem. A harmadik­ egyetem fölállításával kapcsolatban, mint a Per. Értesítő jelenti, a kultusztárca tárgyalásának be­fejezése után a kultuszminisztérium kiküldött képviselői elutaznak azokba a városokba, a­me­lyek az új egyetem felállítására számot tartanak és helyszíni szemle alapján fogják a kultuszmi­nisztérium részéről megindított tárgyalást foly­tatni. A kultuszvita befejezése után első­sorban Debrecen városát látogatja meg Balogh Jenő államtitkár, a minisztérium egyetemi ügyosztá­lyának vezetőjével, Tóth­ Lajos miniszteri taná­csossal. Azután pedig a többi városra kerül a sor, a­hová a minisztérium kiküldöttei min­denüvé elutaznak. A királynál, Bécsből jelentik. A király ma Pallavicini János őrgróf nagykövetet, a külügymi­niszter helyettesét, azután Bienerth báró miniszter­­elnököt és Windischgrätz Ottó herceget külön ki­hallgatáson fogadta. A kész megegyezés. Budapest, máj. 2. Azt a hosszú tárgyalást, a­melyet a két kormány a katonai perrendtartásról Bécsben folytatott, vasárnap­­délelőtt befejezték. A szö­vegezés végső munkájában a két miniszterelnök, a két­ igazságügy-miniszter, Schönaich báró közös hadügyminiszter, továbbá Tőry Gusztáv állam­titkár és Falk főhadbíró vettek részt. A megegyezést a következő félhivatalos közlemény jelenti: A vasárnapi tanácskozáson a katonai bün­tető perrendtartás ügyében folytatott tárgyalá­sok a két kormány közös megegyezésére vezet­tek s az egyes határozmányok eddig befejezetlen szövegezése végleg megállapittatott. A védőtör­­vényjavaslatokat a király magyarországi tartóz­kodása alatt fogják ő felségének előzetes szente­sítés végett bemutatni s a képviselőháznak való­színűleg még a költségvetési tárgyalás közben előterjesztik. Héderváry Károly gróf miniszter­

Next