Budapesti Hírlap, 1911. június(31. évfolyam, 128-152. szám)

1911-06-01 / 128. szám

dulásnak egyszerű magyarázata az, hogy Németország szerepét Spanyolország vette át ,s a­mint a jelek mutatják, a tem­peramentumos hajalgók egészen jól is­merik az intrikus szerepkörét. A spanyo­­loknak köszönheti Franciaország, hogy a marokkói expredició valóságos hadjá­rattá nőtt, sőt félő, hogy­ a­ spanyol vetél­kedés még sokkal nagyobb bajoknak is lesz okozója. A francia hadsereg való­­ságos egérfogóba jutott, a­melyből csak igen nagy nehézséggel szabadulhat ki olyformán, hogy sem­ súlyos vesztesége­­ket ne szenvedjen, sem a­mi még rosz­­szabb­­ nevetségessé ne váljék. A helyzet most ily módon alakult. Az algezirászi egyezség értelmében Franciaországnak joga van Fez fölmen­tésére sietnie, de erre a célra a francia sereg csak bizonyos megjelölt utakat használhat. A­mi azonban a hadviselés technikája szerint a legnagyobb képtelen­ség. A francia csapatoknak nem szabad átlépniük azt a vonalat, a­mely az alge­­ziraszi konvenció értelmében a spanyol fönhatóság határát jelzi. Ily módon ter­mészetes, hogy az amúgy is veszedelmes kabil és berber törzsek a legborzalma­sabb, gérillai harcot folytathatják a fran­ciák ellen, a­kik valósággal vergődni kénytelenek a diplomaták parancsai és a háború kérlelhetetlen logikája között. Annak idején Damade tábornok már ki­jelentette, hogy ez lehetetlen helyzet, de most is érkeznek már hírek arról, hogy a marokkói hadsereg s főként a tisztikar elégedetlen és folyvást lázadozik a sza­bad cselekvést gátló okok miatt. Előre­látható, hogy egy forróbb összetűzés al­kalmával valamelyik francia generális­ban erősebb lesz a katona a diplomatá­nál és­ a francia csapatok keresztülgázol­nak minden algezirászi és egyéb egyez­ségen . A miből nyomban megszülethetik a legsúlyosabb nemzetközi bonyolódás. A spanyolokban megvan az­ arra való készség, hogy ezt a bonyodalmat létrehozzák. Ezen dolgoznak Marokkó­ban, és ezen dolgoznak itthon, Európá­ban is. A mily mértékben Franciaország szaporítja marokkói csapatainak a lét­számát, épp oly mértékben növeli a spa­nyol kormány is a saját marokkói had­erejét. Ha a francia sereg egy lépést tesz Fez irányában, a spanyol sereg is nyom­ban megmozdul és közelebb húzódik Fez sztratégiai egyenértékeséhez, Fáradté­hoz, vagy más csomópont felé. Az egész­nek valósággal az a színe van, mintha a döntő mérkőzést előbb-utóbb nem is a marokkóiakkal, hanem a spanyolokkal lennének kénytelenek megvívni a fran­ciák. Ez a feltevés rendkívül merésznek látszik és remélhetően nem is fog megva­lósulni. Ám egyelőre számot kell adni róla, annál inkább, mert a spanyol sajtó hangja valósággal izgat Franciaország ellen. Az egyik madridi lap, a­melynek Kanale­jászhoz való kapcsolata széltében ismeretes, a minap nyíltan is hadat üzent Franciaországnak. Az említett újság a következőket írta — egyebek között —­­a köztársasággal kapcsolatosan. Spanyolországnak minden oka és érdeke meg­van arra, hogy ne csak diplomáciai, hanem nyelvi szempontból is elszakadjon Franciaországtól. Felejt­­sék el a spanyolok a francia nyelvet és tanuljanak­­— németül! A köztársaság nem lehet szövetségese Spanyolországnak, mivelhogy a vetélytársa, Spa­nyolország marokkói érdeke az, hogy Mejilla legyen Feznek a tengeri kapuja, míg a francia érdek ezzel éppen ellentétes; nekik az kell, hogy a spanyolokat teljesen elvágja Feztől és Tazáig vezetve az algíri vasutat, ezzel teljesen magának foglalja le Marokkó fővárosát. Franciaország kétségtelenül igen szerencsétlen helyzetbe sodródott­. Most «« Berteaux hadügyminiszter katasztró­fája után— volna mód, hogy különö­sebb erkölcsi kockázat nélkül kimenekül­hessen a maga alkotta csapdából. Ám — ismerve Delcassé természetét — éppen­séggel nem valószínű, hogy a francia A miniszterelnök a királynál, Gödöl­lőről jelentik: Héderváry Károly gróf miniszter­­elnök déli negyed egy órakor ideérkezett s ma­gánkihallgatáson jelent meg a királynál. A ki­hallgatás egy óra hosszat tartott. A miniszter­­elnök folyó kormányzati ügyekről tett jelentést. A kihallgatás után udvari ebéd volt, a melyen Héderváry gróf és Bárczy István dr. titkár is résztvettek. Az udvari ebéd idején Gödöllőn zi­vatar vonult végig, a­mely azonban csak rövid ideig tartott. Délután három órakor Héderváry gróf titkára kíséretében automobilon visszatért Budapestre. A külügyminiszter helyettesének kitün­tetése. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király megengedte, hogy Pallavicini János őrgróf rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek azokért a kitűnő és igen sikeres szolgálataiért, a melyeket Aehrenthal Alajos gróf külügyminiszternek szabadsá­gon való távolléte alatt helyettesi minőségben telje­sített, a legfelsőbb különös elismerést tudtul adják esőti hidlakamráiba, hogy a szép lányt megejtse, Lalugé lármát csapott, sikoltozni kezdett, s az elesiető szolgák véresre verték a tolakodó sze­relmest. De ez nem mondott le a lányról. S most, hogy az isteni szerencse váratlanul gazdaggá és határosassá tette, — mint a jóllakott farkas, csillogó szemmel nézett át a sötétbe borult háló­kamrák fülé. Zavaros koponyájában ott kóvály­gott a gondolat. —­ Megvásárolom­ a leányt Aelia Szabina asszonytól. Az ancilullám lesz. Az enyém! Jogos t­ulajdonom! Az első héten véresre fogom korbá­­csoltatni, hogi* megtörjön. S majd ha eszmélet­lenül borul a kőre, — le fogok hajolni hozzá, magamhoz emelem és megcsókolom. — Lalage, — igy szólítom meg a nagy­szerű pillanatban. ■— Ne sírj, feleségül veszlek. Kómai matróna lesz belőled, s biborszegélyü palla borul majd sovány alakod fölé, s lábacs­kádra piros topán. Vesszővel többé senki meg nem sérthet, náddal, ostorral nem nyúlhat hoz­zád. Ha akarod, húsz rableányod lesz, s te min­denható úrnő közöttük. Nagyobb és hatalma­sabb nő leszel, minrt asszonyod volt, Aelia Szabina. Most már tisztában volt a tervvel is. Volt egy ismerőse, egy Fonnaciusz Verusz nevű elzül­­lött római lovag. Ennek átadja majd az arany­fontot, mit az öve alatt hord, s ez megvásárolja őt a katonaorvostól. Azután nyomban fölszaba­dítja. (Meg fogják így beszélni egymás között, a lovag még nyerni is fog az üzleten.) Éjszakára már kilopódzhat a szőlőskertbe, s magához ve­heti elásott kincseit. Házat is fog ven­ni, szolgá­kat tart, s kivásitja a szolgaságból a cseresznye­­szájú Lalagét. Elrohant nyomban, hogy a lovagot fölke­resse. Tudta már jól, hol fogja megtalálni. Messze a város keleti határán, (a­hol most a vizenyős vörösvári mezőség kezdődik) állott sí­l'.' J.I Hit'­egy magános, néma ház, a vizisilomokkal be­szegett országút partján. Táncosnők laktak itt és fuvolásleányok. A sötét oszciumon át most is kicsendült a nyílt mezőre, messzire a Duna felé az ezü­sthuru citera hangja, csalogatva a magá­nosan bolyongó pretoriánusokat. Itt szokott dő­zsölni a lovag, elzüllött cimborák társaságában. Most is, itt mulatozott. A lovag már részeg volt.­­Valamikor mint centurio szolgált a győz­hetetlen légióban, de jobb kezét karddal levág­ták a kvádok, azóta visszavonult s a város kör­nyékén gazdálkodott. Akvinkumban mint vi­­dáyn s tréfacsináló rómait ismerték.) Orcinusz félrehívta a lovagot, s meg­­hányta-vezette vele a tervet. Átadta a nehéz aranytalentumot is. A lovag kábult fővel bólo­gatott. — Jól van, öreg fiú. Holnapra már fölsza­badulsz. Jupiterre fogadom! így is történt. Az öreg orvos nehezen vált meg kedves szolgájától, de kapzsi ember lévén, engedett a dénárok csillogásának. Orcinuszt másnap kivitték a római lovag mezei villájába, a­mely közel a városhoz, Velusz Szabna határá­ban feküdt. Gazdát cserélt. De kellemetlen meglepetés érte. Délelőtt kihajtottak a szántóföldre és nehéz mezei mun­kát végeztettek vele. Egy Rursus nevű, vad né­zésű felügyelő ügyelt a munkásokra, kezében hosszú, erős korbács suhogott, s a legkisebb ha­nyagságért irgalmatlanul közéje cserdített a szolgáknak. Orcinusz csak délfelé pihenhetett meg. Szakadt róla a verejték. Ezt nem szokta meg. Az orvosnál jó dolga volt, inkább házimunkát végeztetett vele, s a betegeket ápolta. Majdnem szabados számba menti Bátorságot vett magának s megszólította a kegyetlen arcú felügyelőt. — Hol van Fornaciusz lovag? — kérdé. — Elutazott, — szólt ez sötéten, s váll­­vonogatva. — Hova? — kérdé a rabszolga ijedten. — Ejnye, de kiváncsi vagy, vén fiú. Hál Karnuntumba. Szeverusz lovag magához ren­delte. Tizennégy nap múlva különben itt­hon lesz. — S rólam nem mondott semmit? — kér­dezte halott fehér arccal a szolga. — De igen. Dicsért, hogy ügyes fiú vagy, s hasznodat látjuk majd a gazdaságban. De most elég. Terhemre van a fecsegésed. Orcinusz támolyogva botorkált tovább. Hogy a lovag ennyire szórakozott volt s megfe­ledkezett róla. De mindegy. Ezt a két hetet még elbírja valahogy.­­ De a nagy hőségben később elnyomta az álom, s lecsukódtak a szemei egy törpe vad­körtefa tövében. Vad, éktelen orditozás ébresztette föl. — Tolvaj! — csendült föl Rursus hangja. — Így találok már az első napon. Nem tápász­­kodol föl mindjárt! Ne nézzék! Orcinusz riadtan ugrott talpra. A bivaly­­borostor vésztjóslón suhogott a levegőben, sötét­piros országutat marva a rabszolga meztelen hátára. Ez térdre zuhant a fájdalomtól. — Irgalmazz, uram! — rebegte erdően a kezét maga fölé emelve.­­ — A taposómalomba! — ordította ez. — Ott tudom, hogy nem fogsz elaludni. Lesz gon­dom, hogy ne kíméljék az ostort. Szomorú napokra virradt a boldogtalan Orcinusz. Munkától elszokott és elpuhult testét föltörte az iga, vállát véresre marta a nyereg. Elgyengült, lesoványodott, összement, míg végre hazaérkezett a nehezen várt Fornaciusz mm BUDAPESTI HÍRLAP (128. «*.) 1911. junius 1. hadsereg hirtelen kivonuljon Marokkó­ból s a barbár ország sorsát saját népei­nek a belátására bízza. A szegedi mandátum. Szegedről jelentik ne­künk. A nemzeti munkapárt végrehajtó-bizottsága mai ülésén­­Josa Izsó drt. a szegedi ügyvédi kamara elnökét, jelölte képviselőnek az első kerületben. Rósa dr. a jelöltséget elfogadta. A középponti vá­lasztmány holnapi ülésén állapítja meg a választás napját, a­mely előreláthatóan június 16-án lesz. A politikai események. Budapest, máj. 31. A költségvetés.­­ Tizenöt képviselő szándékozik még részt­­venni a kultusztárca költségvetésének tárgyalá­sában és pedig négy képviselő mellette, tizenegy ellene beszél. Holnap szólal föl Andrássy Gyula gróf. Most már bizonyos, hogy munkapárti rész­ről indítványozni fogják az üléseknek egy órá­val való meghosszabbítását. Az indítványt al­kalmasint pénteken terjesztik elő és mivel a Háznak mégis négynapos pünkösdi szünete lesz, a jövő szerdán az ülés végén egyszerű szavazás­sal határoz a képviselőház az indítványról. A jövő csütörtöktől kezdve délután három óráig tart a Ház ülése.

Next