Budapesti Hírlap, 1912. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-02 / 1. szám

t­ jük, azt kell mondanunk, hogy nem is le­het más. De a munkapárt szónokának harci szózatára a miniszterelnök kettőt válaszol: nem riad vissza a harctól, de készen áll a békére is. A miniszterelnök tehát egyaránt megnyitja a lehetőséget mind a harcra, mind pedig a békére. A választás nem a kormányon áll, ez szól a miniszterelnök nyilatkozatából. A munkapárt tagjai a miniszterek­kel egyetemben átmentek a képviselő­házba a Ház elnökének üdvözlésére. Oly szép volna, ha valamennyi párt köszön­tené ilyenkor az elnököt, demonstrálva ezzel, hogy az elnököt valóban a pártok fölött állónak tekintik s teljes bizalom­mal fviseltetnek az elnök pártatlansága iránt. De az ellenzéki pártok nem szok­tak megjelenni újév napján a Ház elnöké­nél, s így az üdvözlés-váltás csak a több­ség és az elnök között megy végbe. A munkapárt nevében Ghillányi Imre báró üdvözölte Návay Lajost, a­ki válaszában egy pár velős mondatot talált a parla­mentarizmusról és a Ház munkaképessé­géhez fűződő nemzeti érdekről. Azt mon­dotta továbbá a többi között, hogy ipar­kodni fog biztosítani a képviselőház munkabírását a házszabályokon belül, a­melyeket azonban pártatlanul fog ke­zelni. Tiszta sor, hogy mást az elnök nem mondhat és nem mondhatott; az is bizo­nyos, hogy ezeket már mások sokszor el­mondották. De maga Návay is látja a szavak meddőségét, mert bölcsen meg­jegyzi: a Ház elnöke maga a munkaké­pességet nem pótolhatja, mindenkinek közre kell hatnia abban, hogy a törvény­­hozásnak ereje legyen egészséges életmű­ködésre. .... A Justh-párt táviratilag üdvözölte vezérét. Hosszú beszédekben sem mond­hattak volna többet és újabbat, mert a táviratban is megszólal a harci trombita (bejelentése az­ obstrukció folytatásá­nak), a demokratikus népjogok sípjainak és cintányérjainak lármás zaja kiséreté­ben. Nagyobb reklámmal politikai párt még nem dolgozott soha. Táviratilag üdvözölte a néppárt is elnökét, Zichy Aladár grófot s az üdvöz­let és a válasz egyaránt az elhunyt vezér­nek, Zichy Nándor grófnak szellemét idézi, mint a mely irányítani fogja a pártot a jövőben is. A Kossuth-pártban Gál Sándor,­­a pártnak egyik méltán nagyr­abecsült, ki­tűnő tagja üdvözölte­­Kossuth Ferencet. Az itt váltott nyilatkozatokban is híven kifejezésre jut mind­ a jelenlegi politikai helyzet, mind ennek a pártnak politikai tartalma az aktuális helyzetben. Kossuth Ferenc óva int az ultra­demokratikus iránytól, mert bár hive a demokráciának, a haza­ érdekét azért föl nem áldozza s a hazaszeretetet mindenesetre többre be­csüli a radikális jelszavaknál. Ez a fölfo­gás nagy éllel hegyeződik ki Kossuth Ferenc újévi beszédében, a­melynek má­sik jelentős fejezete az, a­melyben folyta­­tandónak mondja a küzdelmet a katonai követelések ellen, de csak mindaddig, míg nemzeti téren kellő kompenzációkat nem kapunk a hadseregtől. Ez tiszta sor, a­mit mindenki tud, a­ki a Kossuth-párt politikai magatartását figyelemmel kíséri. Másról alig van szó beszédében, mint ezekről a kérdésekről, a­melyek ma az egész közéletet elfoglal­ják. Ha megnyugtató, biztató, kecsegtető momentumot keresünk és zavartalan, nyájas kilátást a jövőre; olyat nem igen találunk az újévi politikai nyilatkozatok­ban. A kilátás zavaros, ködös és bizony­talan. Hogy mi okozta ezt az állapotot, erre igen találó.Atlaszt kapunk Gál Sán­dor beszédében. A disszonancia az oka minden bajnak, a­­zok a politikusok, a­kiknek törtetése hozta és állandósította a visszavonást a magyar politikai élet­ben, azok hátráltattak s tesznek lehetet­lenné minden komoly sikert s ők idéznek föl akkora kavarodást és olyan bonyo­dalmakat, a­melyek lehetetlenné teszik a nyugodt, tiszta, derűs kitekintést a nem­zeti jövő alakulására. Az újévi tisztelgésekről­­ a következő tudósításunk számol be: A miniszterelnöknél. A nemzeti munkapárt tagjai ma délelőtt fél­­tizenkettőkor tisztelegtek a miniszterelnöki palotában Héderváry Károly grófnál. A miniszterelnök Lukács László, Zichy János gróf, Serényi Béla gróf, Hazai Samu,­ Székely­ Ferenc és Beöthy László miniszterek, Kálmán Gusztáv, Rohonyi Gyula, Jeszenszky Sándor, Balogh Jenő, Szelina József, Jakabffy Imre, Né­­methy Károly, K­azy József és Karácson Lajos állam­titkárok társaságában fogadta a nemzeti munkapárt tagjait, a­kik között nemcsak képviselők, hanem fő­rendek, főispánok és kültagok is nagy számmal jelen­tek meg. Plósz Sándor intézett a párt nevében a minisz­terelnökhöz üdvözlő beszédet, melyben az aktuális politikai kérdésekről is megemlékezett. A katonai ja­vaslatokkal a 67-es alap nézőpontjából kiindulva­­fog­lalkozott a szószok, a­mikor a következőket mondta: A mi állásfoglalásunk ezekkel a javaslatokkal szem­ben a mi közjogi alapunkból magától értetődik. Mi megszavazzuk a védőerő fejlesztését és a közös védő­erő fejlesztését, mert úgy tudjuk, hogy ez legjobban biztosítja hazánk védelmét (Élénk helyeslés.) és mi azt látjuk, hogy hazánk védelmének fokozatos fej­lesztése szükséges. Mi nem tudnék azt a rettenetes fe­lelősséget elviselni, hogy kötelességünknek eleget ne tegyünk és hazánk sorsát kockáztassuk. Mi egész nyugodtak vagyunk abban, hogy nekünk igazunk van és egész nyugodtak vagyunk abban, hogy a mi álláspontunk az igazi hazafias állás­pont. (Élénk éljenzés). — A parlament mun­kaképességéről így nyilatkozott a szónok: Az ország levonta a múlt év eseményeiből a ta­nulságot és mondhatjuk, ma közóhaj, hogy a parlament munkaképessége helyreállíttassék. (Élénk helyeslés.) Az ország békét akar, munkát vár meg­választott képviselőitől, munkát, a­mely vitális ér­­dek­et kielégítse. Hisz és remél, hogy a hazafias be­látás minden oldalról diadalmaskodni fog és hogy a képviselőház tárgyalásai a jövőben a házszabá­lyok valódi intenciójának megfelelő mederben fog­nak haladni. Mi abban a nézetben vagyunk, hogy a parlamenti kormán­yredszer és a parlament munka­­képessége el­válasz­thatatlanok egymástól? a­ki az előb­bit akarja, annak akarnia kell az utóbbit is. (Élénk helyeslés! .A parlament munkaképessége nem Párt­érdek­, az közérdek, a­melynek,­megóvását tulajdon­képpen minden képviselő megválasztatásának elfoga­­dásával magára vállalta. (Élénk, helyeslés.) .Meg le­hetsz győződve, hogy mi, a kik törekvéseidet, a­me­lyek a parlament munkaképességének helyreállítását célozzák, teljes odaadással szolgáljuk. A mint követ­tünk a m­últban, a türelemben és a mint támogattunk a békés kibontakozásra irányuló kísérleteidben, nem fogunk visszariadni erősebb küzdelmektől sem. (Za­képlden voltam, a­míg a jövevény érthető an­gol nyelven meg nem szólalt, jelentvén, hogy az öreg ember magánszolgául ajánlja őt nekem. Örömmel ragadtam meg az alkalmat s mint­hogy Muszabibkannak jó bizonyítványai vol­tak, azonnal fölfogadtam őt Muszakib­an igaz­hitű muzulmán, kevésbbé folyékonyan, de sok­kal értelmesebb kiejtéssel beszél angolul, mint brahmanhitű előde, sőt valahogy angolul ol­vasni és írni is megtanította őt egyik gazdája, , egy angol kapitány, a­kinek három évig volt a ".szolgálatában valahol a pandzsáb-afgán ha­­­tárokon. Valamennyi sátor kényelmes, nagy helyi­ség; mindegyik pitvarból, egy vagy két tágas lakószobából, valamint fürdőszobából áll; a ma­gánszolgák részére minden sátor mögött külön hálósátor van fölállítva, míg a többi szolgák közös cselédségi sátrakban laknak. Kétszobás sátruk van azoknak, a­kik asszonyt is hoztak magukkal. Ágy, tükrös szekrény, két asztal, íróasztal, két villamos lámpa, néhány szék és szőnyeg teszik a lakószobák bútorzatát, míg a fürdőszobában mosdószekrény, kád stb. vannak elhelyezve. A kettős sátrak elseje nappali, má­sika kétágyas hálószoba. Közös étkezés céljára külön hatalmas sátor szolgál, mellyel összefüg­genek a dohányzó- és kártyaszoba, valamint a „drawing-room", (szalon), mely remek indiai műtárgyakkal van díszítve s a­hol esténkint ebéd után zongorazene nyújt a nap fáradalmai után pihenőknek élvezetet. Itt még hozzá­teszem ehhez a fényes ellátást, a gyors és elő­zékeny kiszolgálást, körülbelül megközelítő ké­pet nyújtottam a Presscamp-ban folyó élet színhelyének. Az étkezésnél fölszolgáló húsz- s huszonöt főnyi személyzet természetesen szin-­­­tén bennszülöttekből áll, a­kiket azonban, úgy látszik, előzetesen gondosan betanítottak a leg­szükségesebb kifejezésre, de bonyolultabb­ kö­zölni­­ való esetén sincs zavar, mert néhány kö­zülök tud angolul s különben is minden asztal­nál akad indiai angol újságíró, a­ki a kívánal­mat tolmácsolni képes. A legfontosabb és leg­gyakrabban előforduló két szóhoz (viszki és csámpái) persze tolmács nem szükséges. Van közöttük néhány. hosszúszakállas,. magas alak, a­ki fehér turbánjával,. hosszú fehér öltözetével s tarka, övével a Szindbád tengerész dzsinjeit juttatja az ember emlékezetébe, minth­a a mesebeli palackok valamelyikéből kerültek volnra elő. • Igazi szíves kollegialitás fűzi egybe a b­rit kis telepnek lakóit, a­­kik között laptudósítókon kívül néhány rajzolóművész is van. Az Angliá­ból jött tudósítók, a­kik többnyire állandóan indiai és külföldi politikai rovattal foglalkoz­nak, nagyobbrészt már régebbről ismerik egy­mást; az indiai újságok az ő­ szemükben termé­szetesen pusztán „lokális“­ lapok, melyeket egy­­egy barátságos vállveregetéssel igyekszenek bol­dogítani. De még az öreg Times és Morning Post nagyképűsködése is fölolvad a jókedvű környezet vidám hangulatában; bár h­a lehelik, nem mulasztják el fontoskodva értésére adni az asztaltársaságnak, hogy ők ma öt- vagy hatszáz fontnyi (10—15 ezer korona értékű) távirati tudósítást küldöttek haza. A táviróhivatal ter­mészetesen alig néhány­­ lépésnyire van. . Hetedikén délben vonult be Delhibe, In­dia ősi fővárosába a császári pár. Mi Delhi kö­zéppontján, a városháza előtt emelt tribünről szemléltük végig ezt a ragyogó, örökké emléke­zetes történeti nevezetességű látványt. Sajnos, hiányoztak az elefántok, mert, mint mondják, a császárnénak aggodalmai­ voltak,, h­ogy az ele­fén­te­k--meg fognak vadulni a nagy tömeg lá­tásától s ezért már előre, mikor az indiai Dur­­bart Londonban elhatározták, kikötötte bevonu­lásuknál az elefántok mellőzését. Talán részben ez volt oka, hogy a tömeg a Delhibe való bevo­nulásnál a lelkesedésnek kevesebb tanujelét adta, mint gondolták, de közrejátszott az is, hogy­ a császár tábornokai s közölt: lóháton vett részt a menetben s nehezen volt környezete tag­jaitól megkülönböztethető. Páratlanul szép volt az­ összes, indiai fegy­vernemek elvonulása a fejedelmi diszhintó elött s­ a fényesnél fényesebben öltözött sok száz in­diai,, fejedelemnek s kíséretüknek véget érni nem akaró sorozata a császári, pár és kísérete mögött. Több mint három óra hosszat tartott ez a menet,s a szem valósággal belefáradt és szinvakká lett a sohasem látott keleti fény és pompa -Szemléletében. Ilyenforma jelenet lehe­tett, bár kétségtelenül sokkal kisebb arányban, a­mikor a szent német-római birodalom virág­zása idejében a császár Alchenbe vagy Frank­furtba vonult a sok sitz hűbéres német feje­delem által követve. Csak a­ki a mi milleniumi díszmenetünket látta 1896-ban, szemlélt a jelen­korban valami hozzáfoghatót az indián fejedel­mek fényes fölvonulásához. Az India császárát és császárnőjét (a­ki maga diszhintóban ült) követő díszmenetet az indiai birodalom leghatalmasabb benszülött fe­jedelmének, a Nizam­nak a kísérete nyitotta meg. Nizam szó szerint annyit tesz, mint hely­tartó; országának, a Magyarország területét meg­közelítő Ilaidarabad-nak fejedelmét azért ne­vezik igy, mivel ősei a nagymagus helytartói­vol- BUDAPESTI HÍRLAP (1. sz.) 1912. január 2.

Next