Budapesti Hírlap, 1912. április (32. évfolyam, 79-103. szám)
1912-04-02 / 79. szám
Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 &L Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: TDI. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: TÚL ker., József körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-05. Kiárusítás 02-00. Apróhirdetés 56-05. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 02-00. Igazgató 0-38 [Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A kormány bemutatkozása. Budapest, ápr. 1. Ma mutatkozott be a kormány új kinevezése után. Felolvasták a királyi kéziratokat és a miniszterelnök feltárta azokat az okokat, amelyek a kormányt arra bírták, hogy tovább is megmaradjon a helyén. A magyarázat egyszerű, világos és amennyiben a királyra vonatkozik, megindító is. A kormány nem valósíthatta meg a póttartalékosokra való megállapodását, mégis megmaradt a király kormányának: ez a helyzet a királyban és a király iránt érzett kegyeletben találja magyarázatát. Megírtuk a minap, hogy az 1888. évi XVIXI. törvénycikk értelmezéséről támadt kontroverzió belső lelkiismeretpél összeütközés elé állította a királyt. Az ellentét oly intenzív hatást tett az aggastyán uralkodóra, hogy a válságból magára nézve kész volt levonni a legsúlyosabb konzekvenciáit. Ez a fájdalmas lehetőség volt döntő hatással a kormány elhatározására, s ez állítja a legtisztább világításba a kormány magatartását. A konfliktus nemcsak az alkotmányválság határát súrolta, hanem oly következményekkel fenyegetett, aminőkre ama törvénytervezet magyarázatában senki sem gondolt. A kormány vállalkozása elhárította mindezeket a veszedelmeket a nemzetről. Héderváry gróf magára vonta az inkonzekvencia vádját, de ezt elbirja a kormány és elbirkja a nemzet. Ellenben az alkotmányválságnak, a király és nemzet közötti összeütközésnek, vagy a király végső elkeseredésének következményeit kiszámítani napjainkban alig lehet. A kormány ezeknek felidézésével súlyosabb felelősséget hárított volna magára, mint azzal, hogy megmaradt a király tanácsosának, noha egy kérdésben nem tudta a maga meggyőződését elfogadtatni a királlyal. A kormány kényes helyzetbe jutott, de elhatározását méltányolja nemcsak a saját pártja, hanem méltatni fogja az egész ország és minden komoly ember ebben az országban. A póttartalékosok behívásának kérdése: nyílt és befejezetlen kérdés maradt. A király nem adta föl a maga álláspontját, de'nem csorbítja a nemzet'álláspontját sem. Erről ékesen szól az a királyi kézirat, amelyben ő felségének belső vívódéka szólal meg, megkapó formábani ,és teljes jóinndulattal a magyar nemzet és a magyar alkotmányosság iránt. A kormány nem hozta meg a rezoluciót, de meghozta ezt a királyi levelet. Ha mély messzibe világító fénnyel veti rá az egész világ figyelmét Magyarország államiságára és érinthetetlen alkotmányos jogaira. A munkapárt tegnap este tartott értekezletén részint a miniszterelnök, részhit Tisza István gróf mutatott rá azokra a mélységekre, a melyek ott örvényletteka' válságmögött. A kormány ■vállalkozása e pillanatban hazafias, lelkiismeretes, önmegtagadó, sőt önfeláldozó cselekedet volt. Semmit föl nem adott, de megmentette mindazt, ami megmenthető volt: a király és a nemzet nyugalmát, a békés rendet, a konszolidáció reményét és a jövő számára minden kérdésnek olyatén ■ rendezését, a mely teljesen megfelel a nemzet felfogásának. Elhárította a felfordulásnak, a kalandos •politikának, és a megpróbáltatásoknak minden rémét s lehetővé tette mindenkepetre azt, hogy a válság — ha a katonaikérdésben vagy bánni másban kisértene ismét — nem támasztaná fel "többé a kisvállvál valóösszeütközésnek veszedelmeit, hanem normális körülmények között, az adott helyzetnek megfelelően, figgyebb érdekek veszélyeztetésenélkül folyhatna le. . A képviselőház mai ülésén elhelyezkedtek a pártok az új helyzettel szemben, de meglátszott a Házon, hogy a válság sajátos megoldásában a király személye játszotta a főszerepét. Amunkapárt tapsolt népszerű vezérének, S örült, hogy bára politikai helyzet zavaros, mégis viszonylagos nyugalommal tekinthet a jövő elé, mert a legsúlyosabb lehetőségei a beállott fordulatnak nem fenyegetnek többé, le az ellenzéki pár- Ruben bácsi. írta Lagerlöf Zelma. Nyolcvan esztendővel ezelőtt egyszer egy kis Hu a nagy piacon csigát hajtott. A kis fiú neve Huben volt. Nem volt csak három esztendős, de öröm volt nézni, hogy suhogtatta az ostorát, és egész kis embervolt, ahogy a csigájára csapkodott. Ezen a napon — nyolcvan esztendeje — szép tavaszi idő volt. Megjött volt a március és a kis városban kétféle világ volt: egy, mélyben ragyogott a nap, s a másik, ahol, hidegen, sötéten, az árnyék volt az úr. Az egész nagy piac a papos részre esett, kivéve a keskeny gyalogjáról egy házsor előtt. És megtörtént, hogy a kis legényke, akármilyen derék legény volt is, belefáradt a csiga hajtásába. Körülnézett valami hely után, ahol megpihenhetne. Nem volt nehéz találni: pad ugyan nem volt, de minden háznak volt egy kis kőlépcsője. Almában sem kereshetett volna magának jobbat a kis Ruben. Nagyon lelkiismeretes fia volt a kis emberke. Valami sejtelme volt arról, hogy édesanyja nem szereti, ha mások lépcsőjére ül. A mamája, szegény asszony volt, hát nem kell az embernek olyan szilibe keveredni, mintha megkívánná a másét. Tehát fogta magát s leült a magok tulajdon lépcsőjére, mert ők is a nagy piacon laktak. Ez a lépcső árnyékban volt és hideg is kegyetlenül. A kisfiú a fejét a korlátnak támasztotta, maga alá szedte a lábát és nagyon jól érezte magát így. Még egy pillanatig látta a verőfényt táncolni a téren, a fiúkat futkosni, a csigát perdülni, aztán lecsukta a szemét és elaludt. . . . . i Aludt vagy egy óráig. Mikor fölébredt, nagyon rosszul érezte magát. Sírva ment az édesanyjához s az anyja mindjárt látta, hogy beteg s lefektette. És néhány napra rá a kisfia meghalt. De a történetének ezzel nincsen vége. Az anyja olyan bánatnak adta magát, a mely állja az időts a halált is. Volt neki több gyermeke is és sok gondja, mely eltöltötte az életét, de Ruben fia mindig megtartotta helyét a szívében, s azon egymaga uralkodott. Ott élt a szeme előtt. Ha játszani látott egy csapat gyermeket a verőfényben, köztük látta a fiát. Amíg háztartása után járt, ott volt mindig, künn aludt a veszedelmes lépcsőn. Soha élő gyermekei közül egy se járt annyit a léjében, mint a kis halott. Pár évvel később Rubennek egy kis Húga született. Mikor akkorára nőtt, hogy már tudott csigát hajtani, megesett, hogy egy napon szakasztott odaült a kőlépcsőre. Anyja, aki mintha azt érezte volna, hogy valaki ráncigálja a szoknyáját, hirtelen kiment és oly, gorombán kapta föl a gyermeket, hogy a kislány egész életében se tudta elfelejteni. Még kevésbé felejtette el azt, hogy mily különös volt az anyja, amint reszketett a hangja, mikor azt mondta: Tudod, hogy volt egy kis testvérkéd, akit Rubennek hívtak s aki meghalt azért, mert oda ült, arra a lépcsőre. Hát te is meg akarsz halni, Berta, és itt akarsz hagyni? A kis Ruben csakhamar éppen úgy élt a testvéreire, mint édesanyjára nézve. Az anyjuknak olyan nagy volt a tekintélye, hogy mindnyájan az ő szemével láttak és hogy a kis kisértet csak úgy ott ült nekik, mint édesanyjuknak a kőlépcsőn. És persze hogy sem jutott volna az eszükbe soha, hogy oda üljenek. Ellenben, ha megláttak valakit ülni a kőlépcsőn vagy a kőkorláton, vagy valamely útszéli kövön, a dolog a szívükbe nyilallott síűben jutott rögtön a, eszükbe. , És Ruben mindegyre nevezetesebb alak lett köztük és kiváló helyet foglalt el emlékezetükben és beszélgetéseikben. Tudták, hogy a gyermekféle fárasztó és terhes jószág, aki sok galibát csinál a szülőknek. Egyikük se tudta elhinni, hogy édesanyja annyit búsult volna, ha élet vesztette volna el. S mert hogy Ruben halála annyi bánatot okozott neki, világos, hogy Rubennek náluknál sokkal különlnek kellett lennie. És gyakran mondta egyikük-másikuk: Haj, ha én annyi örömet tudnék a mamának okozni, mint Ruben! Pedig mindössze is igen keveset tudtak róla: annyit,hogy csigát hajtott és meghalt a kőlépcsőn. De ha már a mama úgy szerette, micsoda nagyszerű gyermeknek kellett lennie! Az apjuk meghalt. A szegény anyjuk tele volt "dologgal és bánattal. A gyermekek eszében az járt, hogy könnyebben viselné a szerencsétlenséget, ha Ruben életben maradt volna! És valahányszor sírni látták, azt hitték, azért sír, mert Ruben meghalt, vagy mert hogy ők nem hasonlatosak Rubenhez. És egyre nőtt abbeli vágyuk, hogyversenyezzenek a kicsi halottal. Hat számunk 40 oldal.