Budapesti Hírlap, 1912. október(32. évfolyam, 231-257. szám)

1912-10-01 / 231. szám

Budapest, 1912. XII. évfolyam, 231. szám. Kedd, október 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fil. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII. ker., Röksó Szilárd­ utca 4. sz. Telefon 54—63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József­ körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Kiárusítás 92-90. Apróhirdetés 65-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 92-90. Igazgató 9-38 Tisztelettel kérjük­ vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Mozgósítás a Balkánon. Budapest, szept. 30. Hiteles hírek jöttek: a bolgár és a szerb kormány a mai napon elrendelte az általános mozgósítást. A diplomata-őszinteség természet­rajzához tartozik, hogy valahol sántít. Sterchtold gróf minapi expozéjának egész szerkezete olyan volt, hogy a nyílt őszin­teséggel ismertetett helyzet mérlegének vagy az egyik serpenyőjében, vagy a má­sikában voltak hamis súlyok. Ezt nem ve­hetjük tőle rossz néven, mert hiszen nyil­vánvaló, hogy nyomós szavát jóhisze­műen a béke érdekében hallatta, úgy, a­hogy a helyzet szükségessé tette. De az idő hamarább kiderítette a taktikát, mint kedves lett volna a béke barátainak. [ Az expozé ugyanis egy kard elért egyensúlyozta a balkán-bonyodalmat egyoldalt és a hatalmak egyetértését más­­oldalt. A balkán-bonyodalom mélységes horderejét igaz színekkel, nem túlozva, de nem is kicsinyeivé ismertette a külügy­miniszter, mikor a helyzetet nyugtalaní­tónak mondotta, s festői képpel úgy tette szemléltetővé, hogy a Balkán fölött cikázó villámok nem világítják meg a Balkán-kérdés összebogozott szövevé­nyét. Ez egy külügyminiszter ajkán a kö­zeli háborút megjósoló szózat. Ámde a mérleg másik oldalán a ha­talmak egyetértése állott, a­mely az európai béke érdekében féken tartja a Balkán-államok szilaj harcra való készsé­gét. Ebben a serpenyőben voltak a hamis súlyok. Nem megtévesztő célzattal, ha­nem azért, hogy a hatalmak, a­melyek még nem értettek egyet, igaz súlyo­kkal helyettesítsék a hamisat, ha nem akarják, hogy az egyensúly a nemzetközi véreng­zés irányában bomoljon meg. Ez a szó­zat, ez az intelem Balmoral felé irányult, a­hol éppen akkor tárgyalta a balkán­­kérdést Anglia és Oroszország. A mérleg inog, ingásai veszedelme­sek, mert a légnyomás egy váratlan vál­tozása is fölbillentheti az egyensúlyt, a­mely még fönnáll és várja a hatalmak ama bizonyos egyetértését, a­melynek csak külső formája volt benne a Berch­­told-féle mérlegben, de tartalma, úgy lát­szik, még nem. A villámok­ egyre sűrűbben szórják a fényt a balkáni kérdésre, s lassan kint megvilágosodik a helyzet. A hatalmak már most­ tisztán láthatnak, s ha a sok szószátyár békeszeretetnek csak a fele is igaz érték, még meg lehet állítani a fejle­ményeket. De várjon azok, a­kik Török­országtól reformokat követelnek a béke zálogául, s e reformok végrehajtására és eredményes beválására időt adni nem akarnak, valóban nem mást akarnak-e, mint­ reformokat. A holnap, meg a hol­napután fogják erre a választ megadni. Bolgárország hivatalosan megerősíti a mozgósítás napok óta kísértő hírét, Szerbia királya ukázt írt alá, a­mely el­rendeli a mozgósítást, a hellének uralko­­dója hit­telen hazatér külföldi útjáról, Montenegró résen áll és Törökország ki­építi stratégiai defenzíváját. A sakktáb­lán föl vannak állítva a figurák. A diplomaták visszahívása n­­em történt meg, sőt még ultimátumok­­ara mentek, de mindez ma már nem szüksé­ges előzménye a háborúnak, hiszen az olasz ágyúk sem várták be a formaszerű bejelentést és minden elüljáró beszéd nél­kül köszöntöttek rá a török hajókra. Az ijjon meg van feszítve a húr és csak egy, alig átgondolt gondolat kell, hogy a nyíl kirepüljön, talán oda, a­hová nem is cé­lozták. * Mert vájjon ki fog hasznot húzni a talán már napok múlva elkövetkezhető vérontásból? Bármerre is forduljon a hadi szerencse, semmi sem sötétebb, mint a bolgár és a szerb váromány. A balkán­küzdelmeket nem lehet fegyverrel a végső konzekvenciákig vinni, mert ha Szan­ Ste­­fanót revízió alá vette a berlini kongresz­­szus, annál inkább revideálni kell a volt szuterének Törökország i­gen való esetle­ges fegyvertényének eredm­é­nyét. Bevett szokás, a­mely már meggyőződéssé vált a hatalmak fogalomkészletében, hogy a balkáni kapitulációk csak a nagyhatal­mak zsírójával érvényesek és föltétlenül kollektív ratifikációra szorulnak. 1­­ Hogy a hatalmak egyetértése meg­­lesz-e akkor, a­mikor a vérbőségen ér­­eresztéssel segítettek maguk a Balkán népei, az kérdéses, de hogy az éhes nagy­hatalmakon kívül más is fog-e konchoz jutni, az kétséges. Klári keservei. — Jó soványitó kúra. —, írta Zsoldos László. II. Az ősz szomorú napokat Hozott a neki­­gömbölyült szép Ikis Gödynére. A süldő-házas­pár ugyanis mostanában futkosta be azoknak a családoknak a szalonját (porcellán-csecsebe­­csék a piros üvegszekrényben, rokokó-leány, esernyős cica, vörös nyelvű krampusz vessző­­seprűvel és üres puttonnyal a hátán,­­ ez a szalon), a­hol az illendőség, érdek avagy az atyafiságos érzelem kötelezte őket az együttes bemutatkozásra, s ezek közül a nyolc nap alatt szabályszerűen viszonzott látogatások közül mindegyik, valóságos vesszőfutás volt Klárira nézve. Mert s­ehol sem ülhettek öt percig a nél­y­kül, hogy a szeretetreméltó háziasszony­ (az igazgatóné, főv. bizottsági tagné, tanárné vagy az „apám második nagynénj­éne­k a harmadik unokahuga44) valami kellemes megjegyzést ne tett volna a szégyenében s elkeseredésében h­uló­­piruló menyecskének a kövérségére. . . Ugyancsak jó dolgod lehet az uracskád­nál, szivem. Olyan vagy, akár a töltött galamb. (— Tudtam! Ez a néni!) — Jaj, nagysád, nem is hiszi, mennyire irigylem, hogy, izé, ilyen szép gömbölyű. Ara­nyat adnék érte, ha féliigen jó húsban lehetnék. (— „Féli­yen!“ — és hogy hangsúlyozta ezt a szót az a gérbincs igazgatóné.) — És mondd csak, kedvesem, nincs ter­­hedve a járás? Vagy bérkocsin jártok vizitelni? (Minta-rokon!) — Kinél csináltattad a ruhádat, édesem? (X.-nél.) No, de mily ügyes! (— Jól dolgozik.) — Hát hogyne, kérlek, ilyen formát adni a te alakodnak! — Öh­, csak arra vigyázzon nagysadkám (természetesen a főv. bizottsági tagnétól mindent fel kell nyelni!), hogy szivelhájasodást ne kapjon. Nem, kérem! De igen. Emlékszem, énnekem is volt ilyen molett nagynéném, és hát az is azt kapott szegény — képzelje! — harmincöt éves korában; hát nem kár? Na igaz, hogy az már alig tudott lihegni a sok hústól. Ilyen apró csemegékkel etették az új is­merősök a testi-lelki barátság védőszárnyai alatt a szerencsétlen fiatal teremtést, a­kit aztán ily­­módon sikerült is rövid két hét alatt beleker­getni majdnem a végső kétségbeesésbe. — Karcsi, — kiáltott föl az agyongyötört menyecske, a­miikor már az utolsó jó barátnőt is kikisérték az ajtóig, — az ég szerelmére, csi­nálj velem valamit, Karcsi, mert én bizony Is­tent megölöm magam! (— No-no, drágám!) Én nem akarok húsz éves koromban ilyen medve maradni! Szánalomraméltó példánya a­­férjeknek, —­­mi mást tehetett? — elvitte Klárit az orvoshoz. Az aztán megadta nekik, a­mit kerestek: dekás soványitó­ kúrát rendelt az asszonykának. Tizen-­­két deka kiszáritott hús, semmi tészta, semmi kenyér, pici viz, csak zöld főzelék (dekaszámla) és párolt meg aszalt gyümölcs. — Méltóztassék, nagyságos asszony, — házi mérleget beszerezni, és azon mérni ki mindent pontosan, a­hogy rendeltem. Klári (már a mennyire a fitosától telt)­ hosszú orral baktatott le az ura karján a dok­tortól. Hanem azért hősiesen eltökélte magában, hogy szigorúan alkalmazkodik a recepthez. — Ha belepusztulok is éhen, — fogadko­­zott magában, — de megtartom. Na igen. Tetszett ,használni már dekás kúrát? Nem. Hát kérem, a delinkvens, illetőleg páciens mereven ül a terített asztalnál s apró, kicsiny falatkákban rágics­álja a dekaszámra le­mért táplálékot, abból az egyszerű okból, hogy mentül tovább tartson. Közben sóváran pislog a vizes palackra, kenyérre, valamint az irigylésre­­méltó asztaltárs felé, a­ki farkasétvággyal tünteti el a száján a nagyszerű, zsíros pecsenyeszelete­ket, s jóllakik, mint a barbár, a­nélkül, hogy sejtelme volna róla, hány dekát evett. Az áldo­zat, akarom mondani páciens csak nézi-nézi tantalusi szemmel ezeket az elérhetetlen gyönyö­röket, miközben az arca lassan, fájdalmasan el­torzul, a szeme pedig kopogni kezd, mint a táv­­író­gép. Hát ez a dekás­ kura. Gödyéknél is hasonlóképp indult a dolog. De csupán indult. Mert már a második ebé­den az történt, hogy, mialatt Klári, a szemét az orrocskája előtt csalafintán gőzölgő tál turós- Mai számunk 40 oldal.

Next