Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-01 / 28. szám
Budapest, 1913 XXXIII. évfolyam, 28. szám Szombat, február 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fit. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII.ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53.Könyvkiadó: József 9-29. Igagató: József 9-38. Kétféle nemzeti politika. Budapest, jan. 31. Apponyi Albert gróf megtisztelt bennünket azzal, hogy ezen a címen cikksorozatot indít a függetlenségi párt lapjában Golgota címen megjelent cikkünkre. Apponyi azt mondja cikke bevezetésében, hogy a Golgota ciműl cikk a dolog lényegében ellene irányult s igyekezett őt egymásra halmozott ténybeli tévedések alapján befeketíteni. Szerencsénkre, azt mondja a gróf úr tovább, hogy a cikkel szemben nem érzett semmit és ebben a negatív lelkiállapotban maradna tovább is, ha csak a személyéről lenne szó. „De — igy folytatja — mivel mint egy másik lapból tudtam meg, baráti kezek a jeles stilgyakorlatot külön kiadásban terjesztik és mivel a Budapesti Hírlap maga is oly nagyra van vele és vélt vagy igazi hatásával, mivel tehát tényleg föntorog a veszély, hogy némely jóhiszemű körökben is eszmezavart okozzon, föl kell szólalnom nem a magam, hanem az ügynek kedvéért.“ Ennyi Apponyi gróf cikkének ő hozzá magához igen méltatlan bevezetése. Honnan veszi mindenekfölött azt, hogy a cikk a dolog lényegében ő ellene fordult? Az a cikk forma szerint is, lényege szerint is, minden szavában, minden gondolatában, minden szándékában Vázsonyi Vilmos ellen, Vázsonyi Vilmosnak a magyar középosztály ama része ellen való gyalázkodásáról szólt, amely Aradon elhangzott. S hogy Apponyi is ott volt és ott voltak még néhányan, akiket meg is neveztünk és szó nélkül eltűrték és egy mentő- vagy védőszót nem tudtak, vagy nem mertek mondani megtámadott, sőt becsmérelt és vérig sértegetett véreikért , ezt igenis felhánytuk, ezt szemükre vetettük, ez rajtuk is szárad. Az a cikk, a Golgota, csak annyiban fordult Apponyi gróf ellen, a mennyiben, mikor várost ostromolnak, megesik, hogy a templom tornya is kap egy-két golyót. Ki mondja azért, hogy az ostrom lényegében a templom tornya ellen fordult? És melyek azok az egymásra halmozott ténybeli tévedések? Nem volt Apponyi Vázsonyival Aradon? Nem mondta el Vázsonyi Apponyi jelenlétében azt a becstelen beszédet? Nem bankettezett Apponyi Aradon a többiekkel? Nem köszöntötte fel őt Kunfi úr, felemlítve, hogy őt Apponyi annak idején elcsapta, s hogy most ime, Apponyi az ő táborában van? Mi egyéb tényekről volt ott a szó Apponyi grófra vonatkozóan, a miben tévedtünk volna? És hogy baráti kezek azt a jeles stílgyakorlatot terjesztik? A mi cikkeinkről Apponyi nem mindig beszélt ilyen lenézően, tudott nekik szebb nevet is, mint a jeles stílgyakorlatot. Még írásban is meg tudnék mutatni olyatén nyilatkozatát, hogy senki az ő politikai pályafutásán neki több és jobb szolgálatot nem tett, mint a Budapesti Hírlap stilgyakorlatai. Azokat a cikkeket is terjesztették baráti kezek és mi mindig büszkék vagyunk arra, ha cikkeink méltóknak tartatnak a külön terjesztésre is. Mert viszont azt nem gondoljuk, hogy Apponyi gróf, aki a mi legklasszikusabb tanunk arra, hogy mi érdek, rekompenzáció, jutalom és ellenszolgálat nélkül vagyunk képesek önzetlenül évekig, évtizedekig tartó, hű és rettenthetetlen politikai szolgálatokat tenni, és nem gondoljuk, hogy ez az Apponyi gróf ezzel a közbeszúrt megjegyzéssel a mi tisztességünket meg akarta volna gyanúsítani. Az, hogy ma cikkeink külön elterjesztése nem Apponyi grófnak kedves, a mi meggyőződésünk tisztaságát, irányunk és politikánk becsületes voltát nem érintheti. Meggyanusításban, gúnyban, kisebbítésben, megrágalmaztatásban akkor is volt bőven részünk, amikor Apponyi grófot támogattuk úgy is, mint ellenzéket,, úgy is, mint koalíciós minisztert.Nem csekély dolog volt őt védeni, vele kitartani azoknak igen aljas és durva támadásai ellen, akikkel most egy táborban van. Elismerjük, hogy nagy krisztusi erényt gyakorol, amikor az ő bántalmazói, rágalmazói, üldözői és kisebbszői hadába belépett, hogy sorsukban osztozzék, de a politikai ítéletnek és emberismeretnek csak igen szerény mértéke foglaltatik ebben a cselekedetében. A legcsodálatosabb jelenségek közé tartozik a világon, hogy egy ember az abszolút ítélkezés és az eszmék ismeretének oly fenomenális képessége mellett a mindennapi élet és az emberek megítélésben olyan kontárnak mutatkozzék. Nincs érdekesebb dolog, mint Apponyi gróf politikai életének a fejlődése. Mint egy ó-konzervatív, aulikus család nagytehetségü fia, a kit gondosan nevelnek arra, hogy méltó utóda legyen jeles apáknak, ez apák fegyverzetében jelenik meg a fórumon, a közszolgálatban és egy küzdelmes politikai életet befejez mint Kunfi és Vázsonyi Vilmos fegyvertársa. Mily távolságok bejárása, mily szakadékok áthidalása, mily ellentétek kiegyenlítődése vagy kibékítése fekszik a kiindulás és befejezés között. Apponyi nagy talentumához méltó, hogy ez óriás transzfiguráció számára megkonstruálta magának a szükséges elméletet és azt adja elő ellenünk, vagy jobban mondva, nekünk írt cikkében. Mert mi nem fogadjuk el azt az álláspontot, hogy az ő cikke a dolog lényegében ellenünk irányul. Mert hiszen nekünk vannak politikai ideáljaink, mi egy nagy nemzeti politikai irányt szolgálunk, de önálló politikát nem mi csinálunk Magyarországon, hanem a politikai pártok. Nekünk megvan az a függetlenségünk, hogy a pártok közül azt támogatjuk, amelynek programja, cselekedetet a mi politikai ideáljainknak használ. Ez sokáig Apponyi volt, most, fájdalom, nem az. Mert ő elhagyta azt az ösvényt, amelyen eddig együtt jártunk. Nem a nemzeti politika eddigi eszményét hagyta el, hanem a nemzeti aspirációk eddigi ösvényét és táborát hagyta el. Ha ezt eddig lehetett volna tagadni, mai első cikke után már nem lehet, ez a cikk dokumentum. Cikke érdemi részében ugyanis Apponyi Albert gróf a kétféle nemzeti politika elméletét állítja föl. Nem adhatunk ez elmélet feltalálására Apponyi Albertnek szabadalmat. Nem is szükséges, hogy ■ a maga tapasztalásaival és szellemes demonstrációkkal magyarázgassa ezt az elméletet. Ez elmélet oly régi, mint a pragmatika szankció. A lefolyt pár száz esztendő ,minden küzdelme, minden dicsősége és szégyene, minden gyásza és öröme, minden diadala és katasztrófája ehhez van kötve. Ez az a küzdelem, amelyért legjobbjaink elbuktak, vérpadra kerültek, amelyben Széchenyi Ferenc meghasonlásban halt meg, Széchenyi István megőrült és öngyilkos lett, Kossuth Lajos számkivetésben halt meg és mártírjaink Golgotává avatták Aradot. Ez az a kétféle nemzeti politika, amely közül az egyik azt tanítja, hogy az uralkodóházzal egyetértésben, befolyásokra szert téve szolgáljuk, gyarapítsuk, emeljük a nemzetet és tegyük képessé arra, hogy nagy ambícióját elérhesse; a másik az, hogy egészen, az obstrukcióig, azaz a parlamenti zendülésig, (a mi úgyszólván csak szimbóluma a nemzet szabadságharcának, a forradalomnak) opponáljunk s erőszakoljuk ki visszatartott jogainkat. Ez, a saját korunk nyelvén szólva, a Széchenyi István kontra Kossuth Lajos, ez a Deák Ferenc kontra — mondjuk — közjogi ellenzékféle pör. Ez a politikai pör százados. Ismét és ismét megpróbáltuk visszatartott jogainknak részben vagy egészben való kierőszakolását, — utolsó kísérletünk volt a koalíció — s ismét és ismét elvesztettük a csatát. Miért, hogyan, mitől, mely körülmények közt, azt egy cikk keretében, (ha nem is tudnók mindnyájan,) nem érdemes feszegetni. Elég kiemelni, hogy oly körülmények, hogy csatánkat megnyertük volna, eddig egyáltalán nem voltak. Ez az igazolása annak, hogy Deák Ferenc, Széchenyi politikáját választva magának, megkötötte a kiegyezést, melynek némely hibája mellett két nagy tu Mai számunk 32 oldal.