Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

Budapest, 1913 XXXIII. évfolyam, 28. szám Szombat, február 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fit. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: VIII.ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53.Könyvkiadó: József 9-29. Iga­gató: József 9-38. Kétféle nemzeti politika. Budapest, jan. 31. Apponyi Albert gróf megtisztelt bennünket azzal, hogy ezen a címen cikk­sorozatot indít a függetlenségi párt lap­jában Golgota címen megjelent cik­künkre. Apponyi azt mondja cikke beve­zetésében, hogy a Golgota ciműl cikk a dolog lényegében ellene irányult s igye­kezett őt egymásra halmozott ténybeli tévedések alapján befeketíteni. Szerencsénkre, azt mondja a gróf úr tovább, hogy a cikkel szemben nem érzett semmit és ebben a negatív lelkiál­lapotban maradna tovább is, ha csak a személyéről lenne szó. „De — igy folytatja — mivel mint egy másik lapból tudtam meg, baráti kezek a jeles stilgyakorlatot külön kiadásban terjesztik és mivel a Budapesti Hírlap maga is oly nagyra van vele és vélt vagy igazi hatásával, mivel te­hát tényleg föntorog a veszély, hogy némely jóhiszemű körökben is­ eszmezavart okozzon, föl kell szólalnom nem a magam, hanem az ügynek kedvéért.“­­ Ennyi Apponyi gróf cikkének ő hozzá magához igen méltatlan beve­zetése.­­ Honnan veszi mindenekfölött azt, hogy a cikk a dolog lényegében ő ellene fordult? Az a cikk forma szerint is, lé­nyege szerint is, minden szavában, min­den gondolatában, minden szándékában Vázsonyi Vilmos ellen, Vázsonyi Vilmos­nak a magyar középosztály ama része el­len való gyalázkodásáról szólt, a­mely Aradon elhangzott. S hogy Apponyi is ott volt és ott voltak még néhányan, a­kiket meg is neveztünk és szó nélkül eltűrték és egy mentő- vagy védőszót nem tudtak, vagy nem mertek mondani megtámadott, sőt becsmérelt és vérig sértegetett vé­reikért , ezt igenis felhánytuk, ezt sze­mükre vetettük, ez rajtuk is szárad. Az a cikk, a Golgota, csak annyiban fordult Apponyi gróf ellen, a mennyiben, mikor várost ostromolnak, megesik, hogy a templom tornya is kap egy-két golyót. Ki mondja azért, hogy az ostrom lénye­gében a templom­­ tornya ellen fordult? És melyek azok az egymásra halmo­zott ténybeli tévedések? Nem volt Appo­nyi Vázsonyival Aradon? Nem mondta el Vázsonyi Apponyi jelenlétében azt a becstelen beszédet? Nem bankettezett Apponyi Aradon a többiekkel? Nem kö­szöntötte fel őt Kunfi úr, felemlítve, hogy őt Apponyi annak idején elcsapta, s hogy most ime, Apponyi az ő táborában van? Mi egyéb tényekről volt ott a szó Appo­nyi grófra vonatkozóan, a miben téved­tünk volna? És hogy baráti kezek azt a jeles stíl­­gyakorlatot terjesztik? A mi cikkeinkről Apponyi nem mindig beszélt ilyen lené­zően, tudott nekik szebb nevet is, mint a jeles stílgyakorlatot. Még írásban is meg tudnék mutatni olyatén nyilatkozatát, hogy senki az ő politikai pályafutásán neki több és jobb szolgálatot nem tett, mint a Budapesti Hírlap­­ stilgyakor­­latai. Azokat a cikkeket is terjesztették baráti kezek és mi mindig büszkék va­gyunk arra, ha cikkeink méltóknak tar­tatnak a külön terjesztésre is. Mert vi­szont azt nem gondoljuk, hogy Apponyi gróf, a­ki a mi legklasszikusabb tanunk arra, hogy mi érdek, rekompenzáció, ju­talom és ellenszolgálat nélkül vagyunk képesek önzetlenül évekig, évtizedekig tartó, hű és rettenthetetlen politikai szol­gálatokat tenni, és nem gondoljuk, hogy ez az Apponyi gróf ezzel a közbeszúrt megjegyzéssel a mi tisztességünket meg akarta volna gyanúsítani. Az, hogy ma cikkeink külön elterjesztése nem Appo­nyi grófnak kedves, a mi meggyőződé­sünk tisztaságát, irányunk és politikánk becsületes voltát nem érintheti. Meggyanusításban, gúnyban, kiseb­bítésben, megrágalmaztatásban akkor is volt bőven részünk, a­mikor Apponyi grófot támogattuk úgy is, mint ellenzé­ket,, úgy is, mint koalíciós minisztert.­­Nem csekély dolog volt őt védeni, vele kitartani azoknak igen aljas és durva támadásai ellen, a­kikkel most egy tábor­ban van. Elismerjük, hogy nagy krisztusi erényt gyakorol, a­mikor az ő bántalma­zói, rágalmazói, üldözői és kisebbszői hadába belépett, hogy sorsukban osztoz­zék, de a politikai ítéletnek és emberis­meretnek csak igen szerény mértéke fog­laltatik ebben a cselekedetében. A leg­csodálatosabb jelenségek közé tartozik a világon, hogy egy ember az abszolút ítél­kezés és az eszmék ismeretének oly feno­menális képessége mellett a mindennapi élet és az emberek megítélésben olyan kontárnak mutatkozzék. Nincs érdeke­sebb dolog, mint Apponyi gróf politikai életének a fejlődése. Mint egy ó-konzer­vatív, aulikus család nagytehetségü fia, a kit gondosan nevelnek arra, hogy méltó utóda legyen jeles apáknak, ez apák fegyverzetében jelenik meg a fóru­mon, a közszolgálatban és egy küzdelmes politikai életet befejez mint Kunfi és Vá­zsonyi Vilmos fegyvertársa. Mily távol­ságok bejárása, mily szakadékok áthida­lása, mily ellentétek kiegyenlítődése vagy kibékítése fekszik a kiindulás és befeje­zés között. Apponyi nagy talentumához méltó, hogy ez óriás transzfiguráció szá­mára megkonstruálta magának a szük­séges elméletet és azt adja elő ellenünk, vagy jobban mondva, nekünk írt cikké­ben. Mert mi nem fogadjuk el azt az ál­láspontot, hogy az ő cikke a dolog lénye­gében ellenünk irányul. Mert hiszen ne­künk vannak politikai ideáljaink, mi egy nagy nemzeti politikai irányt szolgálunk, de önálló politikát nem mi csinálunk Ma­gyarországon, hanem a politikai pártok. Nekünk megvan az a függetlenségünk, hogy a pártok közül azt támogatjuk, a­melynek programja, cselekedetet a mi politikai ideáljainknak használ. E­z so­káig Apponyi volt, most, fájdalom, nem az. Mert ő elhagyta azt az ösvényt, a­me­lyen eddig együtt jártunk. Nem a nem­zeti politika eddigi eszményét hagyta el, hanem a nemzeti aspirációk eddigi ös­vényét és táborát hagyta el. Ha ezt eddig lehetett volna tagadni, mai első cikke után már nem lehet, ez a cikk doku­mentum.­ Cikke érdemi részében ugyanis Ap­ponyi Albert gróf a kétféle nemzeti poli­tika­ elméletét állítja föl. Nem adhatunk ez elmélet feltalálására Apponyi Albert­­nek szabadalmat. Nem is szükséges, hogy ■ a maga tapasztalásaival és szellemes de­monstrációkkal magyarázgassa ezt az elméletet. Ez elmélet oly régi, mint a pragmatika szankció. A lefolyt pár száz­ esztendő ,minden küzdelme, minden di­csősége és szégyene, minden gyásza és öröme, minden­ diadala és katasztrófája ehhez van kötve. Ez az a­ küzdelem, a­melyért legjobbjaink elbuktak, vérpadra kerültek, a­melyben Széchenyi Ferenc meghasonlásban halt meg, Széchenyi István megőrült és öngyilkos lett, Kos­suth Lajos számkivetésben halt meg és mártírjaink Golgotává avatták Aradot. Ez az a kétféle nemzeti politika, a­mely közül az egyik azt tanítja, hogy az ural­kodóházzal egyetértésben, befolyásokra szert téve szolgáljuk, gyarapítsuk, emel­jük a nemzetet és tegyük képessé arra, hogy nagy ambícióját elérhesse; a má­sik az, hogy egészen, az obstrukcióig, azaz a parlamenti zendülésig, (a mi úgy­szólván csak szimbóluma a nemzet sza­badságharcának, a forradalomnak) oppo­náljunk s erőszakoljuk ki visszatartott jo­gainkat. Ez, a saját korunk nyelvén szólva, a Széchenyi István kontra Kossuth Lajos, ez a Deák Ferenc kontra —­ mondjuk — közjogi ellenzékféle pör. Ez a politikai pör százados. Ismét és ismét megpróbáltuk visszatartott jo­gainknak részben vagy egészben való ki­erőszakolását, — utolsó kísérletünk volt a koalíció — s ismét és ismét elvesztet­tük a csatát. Miért, hogyan, mitől, mely körülmények közt, azt egy cikk kereté­ben, (ha nem is tudnók mindnyájan,) nem érdemes feszegetni. Elég kiemelni, hogy oly körülmények, hogy csatánkat meg­nyertük volna, eddig egyáltalán nem vol­tak. Ez az igazolása annak, hogy Deák Ferenc, Széchenyi politikáját választva magának, megkötötte a kiegyezést, mely­nek némely hibája mellett két nagy tu­ Mai számunk 32 oldal.

Next