Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

1913. február 1. BUDAPESTI HÍRLAP (28. sz.) rom hétre Svájcba utazik, hogy az orvosoktól előirt pihenő kúrát megtartsa. A behívott tartalékosok­ Bécsből jelentik nekünk, hogy az osztrák képviselőház pártjainak elnökei ma tanácskoztak Georgi Jandwehr-miniszter­rel a katonai szolgálatra behívott tartalékosok ügyé­ben. A pártvezérek azt kívánták, hogy a visszatartott katonákat és a behívott póttartalékosokat nagyobb számban szabadságolják, és hogy helyettük inkább más tartalékosokat hívjanak be. Georgi miniszter ki­jelentette, hogy ez a kívánság a törvénybe ütközik; a védőerőtörvény szerint, ha rendkívüli katonai in­tézkedésekre van szükség, elsősorban az ifjabb év­folyamokat kell behívni, illetőleg a szolgálatban visz­­szatartani. , A pártvezéreknek arra a kívánságára, hogy a tartalékosok családjainak segítése ügyében gyorsabban intézkedjenek a hatóságok, azt felelte a miniszter, hogy ebben az ügyben minisztertársaival értekezni fog. Georgi miniszter azt is közölte a párt­vezérekkel, hogy a Boszniában, Hercegovinában és Dalmáciában lévő csapatoknál ki van zárva a ki­szolgált katonáknak és a behívott tartalékosoknak mostanában való szabadságolása.­­­ A behívott tar­talékosok ügyében azt írják nekünk több boszniai helyőrségből, hogy a magyar csapatokra nagyon demoralizáló hatással van az, hogy míg az osztrák tartalékosok családjairól gondoskodik az osztrák kormány, ha a család valóban támogatásra szorul, addig nálunk — megfelelő törvény hiányában — a legnagyobb nyomorúságot kell elszenvedniük azok­nak a magyar családoknak, a­melyeknek egyetlen kenyérkeresőjét hívták be és tartják vissza már hó­napok óta katonai szolgálatra. A pánszláv sizma­ Bükéről a következő táv­iratot kapta ma lapunk főszerkesztője: A borzsovai egyházkerület papsága hálás köszönettel üdvözli a Budapesti Hírlap­ot a pánszláv sizma ellen kifejtett támogatásáért, melynek kiterjesztését Béres-fel­vidékre is kéri a­ mai értekezlet. Romanecz, esperes, kár olvasta föl. Az eskü után a király József Ferdi­­nánd, Henrik Ferdinánd királyi hercegeket és Auguszta királyi hercegnőt fogadta kihallgatáson. A politikai események. Budapest, jan. 31. Titkos tanácsosok memoranduma a királyhoz. Bécsből jelentik nekünk. A N. W. Tagbt.- nak jelentik Budapestről. Az ellenzéki kö­rök most naponkint világgá kürtölik a kabi­net küszöbön lévő lemondását, jóllehet ezek a körök nagyon jól tudják, hogy egyelőre irány­­változásra vagy kormányváltozásra gondolni sem lehet. Az ellenzéki politikusok mind a mel­lett azt mondják, hogy ha Lukács miniszterelnök még a választóreformjavaslatnak a plénum­­­ban való tárgyalása előtt lemondana, még min­dig méltányos békét lehetne kötni s azt hiszik, hogy ezzel az álláspontjukkal a kabinet állását fölfelé megrendíthetik. Ettől a szándéktól vezé­reltetve a legutóbbi napokban egy mágnás, a­ki ez idő szerint távol áll a politikától, több előkelő barátját, a­kik nem tagjai ugyan valamelyik ellenzéki pártnak, de a kormánnyal nem szim­patizálnak, bizalmas tárgyalásra meghívta palo­tájába. Ezen a tárgyaláson több tervet hánytak­­vetettek meg, a­mely mind arra lyukadt ki, hogy a Lukács-kabinetet meg kell buktatni. A háziúr, a fentebb említett mágnás, azt a javaslatot ter­jesztette elő, hogy a pártokon kívül álló titkos tanácsosok a királyhoz közös emlékiratot intéz­zenek, a­melyben kifejtik, hogy a választóre­formnak az ellenzék távollétében való tárgyalása az országnak óriás kárt okozhat és újabb bonyo­dalmakat idézhet elő, ezért legcélszerűbb volna, ha ő felsége a kormányügyek vezetésével oly politikust bízna meg, a­ki a­­többség bizalmát meg tudná nyerni, s a­kiben megvannak a szük­séges kvalitások arra is, hogy mint az ellenzék bizalmi embere szerepeljen. Úgy látszik, hogy az indítványozó mágnás Wekerle Sándorra gondolt, jóllehet ez a férfiú most nem vesz részt a poli­tikai életben. Végleges határozatot még nem hoz­­tak, mert előbb még tisztában akarnak lenni azzal, hogy hány titkos tanácsos csatlakoznék ehhez a lépéshez, de beavatott forrásból jelen-, savai, segítségére van. De züllik. Mert az író­k művészete nemcsak a tehetségnek, hanem a ka­rakternek is műve. Hogyan emelkedhessek az í­rró ebben a környezetben! Neje talán már is megunta és valamennyien sok, sok pénzt kér­­ nek, várnak tőle. Mi lesz belőle, az egész kom­pániából nem is nagyon érdekel bennünket, mert a drámaíró Ellát és Margitot tette fő ellen­játékosokká, ezeknek sorsa pedig el van intézve. A szerző mégis érdeket tudott adni a harma­dik fölvonásnak is. Egy tátrai szálló hall-jában, télen, játszódik le, a­hol az ily alakok és asszo­nyok nem oly ritkák. (Az egyik ily hall-ban egy este hét elvált asszonyt számítottak össze, a­ki mind újra férjhez ment!) Oda jő a két új há­zaspár. A szerzőnek itt az az ötlete volt, hogy Bánhegyi drámát irt saját életéről és jóté­kony célra egyik fölvonását maga játsza el, fele­ségével, apósával, anyósával, sógorával együtt. Hogy a szellemében kimerült Bánhegyi más té­mát nem talált, mint saját élete drámáját és ezt is azon nyersen, lelki szemérem nélkül, tálalja föl az idegen hallgatóságnak, jellemző lelki zül­­löttségére nézve. Midőn azután, a játék hevében, megpillantja a hallgatóságban volt nejét, kinek ittlétéről nem volt tudomása, elveszti helyzeté­nek tudatát, lerohan a nézőtérre és volt neje lá­baihoz,rogy. De csakhamar magához tér és szé­gyenkezve távozik, így tudjuk meg, mi történt Bánhegyivel és azt is, hogy Ella kiállotta a pró­bát, szánja a szegény embert, de idegen érzés­sel nézi. Az ötlet kissé különös, kirt a darab vo­nalainak nyugalmas harmóniájából, de nagy hatást tesz. De nehezen hihetjük el, hogy Bán­hegyi oly világosan látja, a maga helyzetét és nyugodtan le tudta írni. De ez sem lehetetlen, csak meglepő és idegenszerű­­tik, hogy a tervet meg akarják valósítani és a titkos tanácsosok memorandumát a legköze­lebbi napokban el fogják küldeni a királynak. A miniszterelnök a helyzetről, Bécsből jelentik nekünk. Lukács László mi­niszterelnök a Szemmeringen a N. Fr. Presse egyik munkatársának azt mondta, hogy a válasz­tóreform ügye nagyon kedvező, a képviselőház többsége a reform mellett van és kétségtelen, hogy a javaslatból törvény lesz. Az ellenzékhez való viszonyban semmi sem változott. — Mindent megtettünk, mondta a minisz­terelnök, hogy tárgyilagos alapon a közeledést lehetővé tegyük, minden alkalmat megragad­tunk, hogy az ellenzéknek a pozitív munkához való visszatérést megkönnyítsük, de sajnos, ajánlatunkra még csak nem is reagáltak. A­mi a horvátországi viszonyokat illeti, ezekben sem­ történt változás. A horvát koalíció vezérei té­vednek, ha azt hiszik, hogy az eddigi rendszer megváltoztatását tervezzük. Egyelőre nem is gondolunk új választásra, a­míg a helyzet nem változik meg alaposan s a­meddig fönnáll az a veszedelem, hogy a választásból oly többség ke­rül ki, a­mely minden törvényes alapot tagad, addig nem lesz Horvátországban országgyűlés. Nem igaz, hogy Duvaj nem tér vissza állására. Duvaj most szabadságon van s hivatalába való visszatérése a körülményektől és egészségétől függ.­ ­ Elhalasztott népgyülések. A szegedi és zom­­bori választójogi népgyüléseket az időjárásra való tekintettel későbbi időre halasztották. Fejérváry Géza báró esküje. Bécsből je­lentik, hogy ma délelőtt tizenegy órakor a király Schönbrunnban Fejérváry Géza báró gyalogsági tá­bornok, a magyar királyi nemesi testőrgárda kapitá­nyának eskütételét fogadta. Az ünnepies aktusnál Montenuovo herceg főudvarmester, Hazai báró hon­védelmi miniszter, Csekonics András gróf zászlósor segédkeztek. Az eskümintát Vértesy Géza államfit­mébe vágja Ellának, hogy Bánhegyi őt, a fiatalt, a szépet szereti, hogy ez a nő sorsa, hogy ma neked, holnap nekem, de a ma az enyém, hogy ő nem adja ki Bánhegyit, hogy inkább Ella mondjon le. Mikor a szenvedelmek így izzanak, megérkezik Bánhegyi. Mily szánalmas alakká sü­lyed! Nem szeret az senkit, csak hiú ő, üres, ingadozó, tehetetlen. Itt beáll az a fordulat, me­lyet várunk, melyet követelünk, melyet igaznak érzünk. Ella fölegyenesedik, büszkesége kioltja szerelmét, végtelen megvetéssel sújtja a cinikus leányt, a semmi férfiút, örökre búcsút mond ennek és eltávozik. Kiábrándult férjéből min­denkorra. Ez az igazi megoldás. Francia szerző ilyenkor esetleg azt mondatja a nővel: A vérem­ben van ez a férfiú, nem adom oda, talán a nő megalázta volna magát előttük, talán főbelövi ma­gát, talán elsorvad. Meglehet, hogy ilyen nők is vannak. De Ellák is vannak, akarjuk, hogy le­gyenek. És a szerző igen bölcsen előkészített bennünket, hogy Ellától ezt várjuk. A harmadik felvonás egy-két évvel később játszik és ezzel a darab amazok sorába kerül, a­melyeknek utolsó fölvonása inkább informatív jellegű, mint például a híres Amants utolsó föl­vonása. De nagyon természetes, hogy a nagy emelkedés után ez a fölvonás némileg eresz­kedő. Ebben az időközben mindaz megtörtént, a­mit vártunk. Ella kiheverte a nagy csapást és újra férjhez ment Kállay Dezső dr.-hoz, a­ki oly híven és önzetlenül, évek hosszú során át sze­rette. Ez az új boldogság, ha nem is a napfény­hez, de legalább szép holdas éjszaka világossá­gához hasonlít. A híres író még híresebb lett, elvette Margitot és persze annak egész családját, hajszolja a sikereket, el is éri őket, a­miben praktikus anósa, például kiáltó címek kitaláló­A munkapártból kilépett képviselők­, mi­képp már Hírül adtuk, több ízben, tanács­koztak a demokrata­ párti képviselőkkel részint a választójogi reformról, részint pedig a par­lamentben való eljárásról. A disszidensek na­gyobb részének az az álláspontja, hogy a választó­­jogi reformot a képviselőház nem tárg­­alhatja az ellenzék részvétele nélkül és ezért szintén nem­ kíván részt venni a választójogi javaslat parlamenti tárgya­lásában. A többi disszidensnek és a demokrata­­pártiaknak h­ír szerint az a fölfogásuk, hogy a kép­­viselőházban is szembe kell szállani a javaslattal és a­mennyire csak lehetséges, javítani kell rajta. A két kis csoport különben most egy polgári párt, vagyis inkább egy városi párt megalakításán fáradozik azzal a célzattal, hogy a városi polgárság a maga érdekei­nek programszerű kifejtésével önálló politikai párttá is. Alszeghy Irma játszotta Ellát és mű­vészi egyéniségének gazdag tárházában bőven talált anyagot Ella alakítására; fájdalmának halk és hangos kitörései egyaránt megindítók voltak és női önérzetének megnyilatkozását a legfinomabb érzés sugalmazta. Somlai mint Bánhegyi az író álmodozó, a gyönge em­ber ingadozó voltát finoman éreztette. Pethes az az önzetlen dr. Kállay volt, ki később oly gazdag jutalomban részesült. Vi­szontagságot és jutalmat jó férfias tartással fo­gadott. Gál igazgatója a művésznek egyik legjobb komikus alakja. A­hogy játszotta azt, a­ki min­dig maga magát játsza, nagyszerű volt; ez a ke­veréke a moral insanitynak, a­melyben furfang és öncsalás is benne van, felségesen sikerült neki. Kiss Irén jó partnere volt, mint felesége, Mészáros, mint fia egészen beletalálta magát a kellő hangba. Paulay Erzsi a maga súlyos fel­adatát szinte játszva oldotta meg. Margitjának könnyelmű hangjából világosan kiéreztük nagy egoizmusát, erkölcsi vakságát, furfangos termé­szetét és midőn durván rátámad a finom Ellára, a drámai ellentét a legnagyobb élességben ál­lott előttünk. Kisebb szerepekben jók voltak Kürthy, Lubinszky, Sugár, Vizváry Mariska, Dömjén Róza, Molnár Rózsika, Somló Emma, Ditrói és Horváth Zoltán. A kis Csepke a kis leány szerepében igen megindította a közönsé­get. A darabot Pethes rendezte, a­ki színészi tu­dását ezen a téren is kimutatta. A közönség feszült érdeklődéssel nézte vé­gig a darabot. Minden felvonás után zajosan hívta a szerzőt, legtöbbször a második felvonás után, a midőn mindenki érezte, hogy tapsaival egyik igen derék és kiváló írónknak művészi diadalá­t ün­nepét­h­éti. Alfa./ Disszidensek és demokraták. 3

Next