Budapesti Hírlap, 1913. június (33. évfolyam, 129-153. szám)
1913-06-12 / 138. szám
20 BUDAPESTI HÍRLAP (138. sz.) 1913. június 12. fékpénztár és országos zálogkölcsön részvénytársaság. Belvárosi takarékpénztár részvénytársaság, Első magyar iparbank, Nemzeti takarékpénztár és bank részvénytársaság. Hermes magyar általános váltóüzlet részvénytársaság, Merkúr váltóüzleti részvénytársaság. — Olcsóbb a gabona. Az őszi határidőre szóló búza iránya, amely a földmivelésügyi minisztérium klasszifikációs jelentésének közzététele után olyan intenzíven megszilárdult, ma még lanyhább volt, mint kedden, mert délelőtt 30 fillérrel olcsóbban kötötték, mint tegnap a zárlatkor. A reggeli lapokban közölt táviratokból a gabonatőzsdén is azt a meggyőződést szerezték ugyan, hogy a Balkán új háború előtt áll, délelőtt azonban a helyi számlára kötött búza és rozsongázsmánból mégis nagy tételeket bonyolítottak le. Az időjárással most már inkább meg vannak elégedve, mint eddig, s mivel a vetésről sem érkezik különösebb panasz, azon a véleményen vannak, hogy a szombati hivatalos jelentés tartalma kedvezőbb lesz, mint a legutóbbi. Kedvezőtlen hatást tett az is, hogy az új gabonát, amelyet az őszi határidő jegyzésén alól kínálnak eladásra, a lisztüzlet kedvezőtlen helyzete folytán még most is csak immel-ámmal vásárolják és hogy az azonnal átvehető árut is csak leszállított árkövetelésnél lehet elhelyezni, mert a malmok. hir szerint, már július első felére is el vannak látva készlettel. A pénzviszonyokkal kapcsolatban egyébként többen azt is tudni vélték, hogy némely vidéken, ahol a mezőgazdasági állapot kedvező, a második kéz élénkebb igyekezetet mutat a még meglévő készlet értékesítésére, míg a fogyasztás meglehetősen tartózkodó. Nemcsak nálunk, de Ausztriában is, mert a malmok mostani magatartása folytán arra számítanak, hogy később esetleg olcsóbban is juthatnak az áruhoz. Különösen, ha az időjárás ezután kedvezni fog a vetés fejlődésének. Az osztrák fogyasztás tartózkodásához azonban az is hozzájárul, hogy néhány nap óta, mint a börzén kolportálták, a cseh malmok és kereskedők a nehéz értékesítés folytán nemcsak Ausztriában, de belföldi cégek útján is nagyobb mennyiségű lisztet, sőt búzát is meglehetősen élénken kínálnak eladásra. A zab, amely reggel tartott irányú volt, a zárlatnál 20, a rozs szintén 20, az uj tengeri pedig 2 1 fillérrel olcsóbb, mint tegnap. Az ó-tengeri is nagyon lanyha. — Országos gazdagyűlés előtt. Puky Endre alispán értesítette a Magyar Gazdaszövetséget, hogy Abaújtorna megye gazdaközönsége szinte teljes számmal vesz részt a június 18-án Kassán tartandó nagy gazdagyűlésen. A nagygyűlésre való jelentkezés a mai nappal bezáródott. A kedvezményes vasúti igazolás szétküldését is ma befejezik. Akik péntekig nem kapják meg, táviratban forduljanak érte a Szövetséghez (Budapest, IX., Üllői út 25.). A Felsőmagyarországi Idegenforgalmi Szövetség (Kassa, Főutca 4.) csütörtökön küldi szét a tátrai kirándulás tervezetét a részvételi igazolással együtt. — A Tisza szabályozása Szolnok és Csongrád között. Régen a hajók a Tiszán följártak Vásárosnaményig. Mióta azonban a folyó hosszát átvágásokkal megrövidítették, s esését megnövelték, a víz színe lejebb szállott a mederben, s hosszú szárazságkor oly kicsi, hogy a hajók Szolnok fölött már nem találják meg a kellő vízmélységet. Szolnok fölött a hajózás egyre jobban megcsappant, s ma már majdnem teljesen megszűnt. Sőt Szolnok és Csongrád között is egy ideig akadállyal küzdött, mert kisvíz idején egyes gázlókon majdnem minden évben 8—11 deciméterre szállott le a vízmélység. Főként a sasi, karajenői, inokai, vezsenyi és kürti gázlók voltak a hajózásnak veszedelmes helyei. Mind e gázlókat azonban az újabb szabályozás megszüntette. Néhol egyszerűen lekotorták a kemény anyagból álló gázló tetejét, s a kellő vízmélység ily módon már előállott. Máshol a meder összeszorításával, a homorú partok megkötésével, a domború parton iszapoltató-művek készítésével és kotrással sikerült a hajózó mélység előállítása. A szabályozó-művek egy része, főként az iszapoltató-művek, rőzséből készültek, mi az építkezést rendkívül olcsóvá tette. Ma már elmondhatjuk, hogy a Tisza Szolnok és Csongrád közötti szakaszán a hajók minden időben két méternél nagyobb mélységet találnak. Az elért siker arra buzdítja az Országos Vízépítő Igazgatóságot, hogy a szabályozást fokozatosan kiterjessze a Szolnok fölötti Tisza szakaszra is és hogy újra megnyissa a hajóutat föl, egészen Vásárosnaményig, esetleg Tiszaújlakig. — A vámközéppont elnökeinek vacsorája. A bécsi Handelspolitische Zentralstelle elnöki választmánya vezető tagjainak budapesti időzése alkalmából a Magyar Vámpolitikai Középpont elnökei vacsorát adtak, amelyről táviratban üdvözölték a magyar és az osztrák kereskedelmi minisztereket. Beöthy László kereskedelemügyi miniszter az üdvözlésre a következő választ küldte Lánczy Leóhoz, a Magyar Vámpolitikai Középpont elnökéhez: — Tisztelt Barátom! Az osztrák és magyar vámközéppontok vezetőségeinek első együttes tanácskozása alkalmából szíves voltál engem táviratilag üdvözölni. Midőn a jóleső, figyelmes megemlékezésért hálás köszönetet mondok, felkérlek, kegyeskednél üdvözletemet a vámközéppontok vezetőségei előtt is melegen tolmácsolni. Szíves üdvözlettel igaz hived Beöthy. Schuster-Bonnet osztrák kereskedelemügyi miniszter távirati válasza így hangzik: Kérem nagyméltóságodat, fogadja legőszintébb köszönetemet a magyar és az osztrák kereskedelmi és vámpolitikai középpontok nevében hozzám intézett üdvözletéért. Legyen meggyőződve róla Excellenciád, hogy mindazokat a törekvéseket, amelyek az ipar és kereskedelem közös érdekeinek ápolására vonatkoznak, a leghathatósabb támogatásomban fogom részesíteni. Schuster. — Késik az almásvölgyi vasút. A bozovicsi állami szénbánya ideiglenes megszüntetését tudvalévően azért határozta el a pénzügyminisztérium, mivel a szén elszállítására nincs vasút. A Bozovicsig terjedő vasútvonal kiépítése már éveik óta kísért; legutóbb a Magyar Építő Részvénytársaság ajánlatot tett a minisztériumnak a vonal közös megépítésére, miután a pénzügyminisztériummal a megegyezés nem sikerült, a részvénytársaság a kapott előmunkálati engedelem alapján egyedül fogott hozzá az almásvölgyi vasút létesítéséhez. A terv az volt, hogy az állatavasut aninakirsai iparvasútját erősebb alapépítménnyel Bozovicsig vezetik. Most tartották meg végre Halászy László miniszteri tanácsos vezetésével a vonal közigazgatási bejárását, de a sok viszontagságnak most nem szakadt vége; a kereskedelmi miniszter képviselője a vidék érdekeltségének álláspontjára helyezkedett s utasította a Magyar Építő Részvénytársaság képviselőjét, hogy a bozovics—aninai vasútvonal helyett a bozovics— kirsa—marilla—oravicabányai összeköttetést vigyék keresztül. Az aninai beágazást nem is tárgyalták, hanem utasították az engedményes társaságot, hogy a Manilláig kiépített vonalnak közvetetten az oravicabányai állomáshoz való becsatlakozását tervezzék meg. Az amerikai gazdák Ausztriában. A Magyarországon .járt száz tagú amerikai küldöttséget nagy ünnepséggel fogadták az osztrák császárvárosban is, hol méltó fogadásukra a gazdatársadalom vezető körei és kormány mindent megtettek. Előadást tartottak Schultern udvari tanácsos az osztrák mezőgazdaságról. Koska az osztrák telekkönyvekről, és Führer miniszteri titkár a mezőgazdasági hitelről a fogyasztási szövetkezetekről és a szövetkezeti áruüzletekről. A küldöttség végül a tanulmányui keretébe illeszkedő intézményeket nézte meg. — A hortobágyi szikes talaj osztályozása. A földmivelésügyi minisztérium a Hortobágy hasznosítása dolgában alapos tanulmányt végeztet. Az első teendő a Hortobágy szikes talajának megismerése és minősítése volt, mely munka Sigmond Elek dr. műegyetemi tanár vezetésével és felügyeletével folyamatban van. Sigmond négy osztályba sorozta a Hortobágy szikeseit: az I. osztályú a jobb, mert a legkevesebb sót tartalmaz s a többi fokozatosan a rosszabb. Az 1912. évben bejárt és megvizsgált terület a hortobágyi vasút két oldalán a Nagy Kecskés puszta, Matyófenék és Sashalom között van. Ennek a területnek legnagyobb része II. osztályú, mely öntözött kaszálónak való; egy kis rész III. osztályú, mely öntözéssel még mindig kaszálóul szolgálhat, bár alsóbb rétegeiben sok sót tartalmaz. A IV. osztályú terület, mely elég jó darabot foglal el, csak halastónak való. A Hortobágy további vizsgálata még a közel jövő feladata. — Méhészek gyülése. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Szilassy Zoltán országgyűlési képviselő elnöklésével ülést tartott, melyen köszönettel vettek tudomást a földművelésügyi kormány támogatásáról, majd elhatározták, hogy fölírnak a minisztériumhoz, hogy a létesítendő megfigyelő állomások mérlegére «««"Sieti és Hungária-kaptárak helyeztessenek el, a harmadik mérlegre pedig szabadon választandó kaptár kerüljön. A magyar, német és osztrák méhészek berlini vándorgyűlése alkalmával tartandó kiállítás bírálóbizottságába Krenedits Ferenc dr.-t, Csepy Pált, Erdős Lajost, Riehm Jakabot, Szemethy Gyulát és Szmrtnik Jánost delegálták. Sulyok Mór előterjeszti az ez évi eszközadományozásról szóló jelentést, miért a kiosztással foglalkozó bizottságnak köszönetet szavaztak. — Iskolázott inasok. Kereskedők és iparosok évek óta panaszkodnak, hogy nem tudnak iskolázott inast kapni s kénytelenek megelégedni analfabéta, csiszolatlan elemmel. A vidékről is igyekeztek toborozni inasokat, de kevés eredménnyel. A VIII. kerületi német utcai polgári fiúiskola igazgatója most másodízben hívta egybe a negyedik polgárit végzett ifjúság szüleit értekezletre, amelyen megmagyarázták a szülőknek a produktív pálya előnyét a lateiner pálya fölött. Az értekezleteknek már mutatkozik eredménye, a szülők közül sokan fölkeresik az igazgatót, hogy ajánljon jó céget, mert gyermeküket inasnak adják, a jobb cégek versenyeznek azért, hogy ilyen tanulót kapjanak. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete pedig az igazgató felhívására hivatalos átiratban értesíti a szülőket arról az előnyről, amelyben a négy polgárit végzett tanuló részesül, ha kereskedő lesz. Az ilyen tanuló tanulási ideje csak két év, 20—30 korona kezdőfizetést kap, amely a második évben emelkedik. Kijelentik a kereskedők, hogy az ilyen képzettebb ifjúval nem végeztetnek hozzája nem illő szolgai munkát, mert ma már erre a célra minden jobb cég háziszolgát alkalmaz. Előzékeny és jóakaratu bánásmóddal ígérik megkedveltetni ifjainkkal a produktív pályát, ahol végre is jobban boldogulhatnak, mint a túlzsúfolt lateiner pályákon. — A Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesülete Zichy Andor gróf elnöklésével tartotta meg ez évi közgyűlését, a melyen az egyesület kötelékébe tartozó valamennyi magyar cukorgyár képviselve volt. A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnökség előterjesztette az egyesület előző évi tevékenységére vonatkozó jelentését. Az évi jelentés tudomásulvétele után a közgyűlés jóváhagyta a múlt évi zárószámadást és az idei költségévtést mire elhatározták, hogy a megüresedett elnöki széket egyelőre nem töltik be, illetőleg az elnökválasztást az ősszel egybehívandó rendkívüli közgyűlésig elhalasztják. A közgyűlést megelőzően az egyesület igazgató-választmánya ugyancsak Zichy Andor gróf alelnök elnöklésével ülést tartott, a mely fontos ügyekkel foglalkozott s behatóan tárgyalta a homokcukorra vonatkozó körlevelek megváltoztatását, valamint a répatermeléssel összefüggésben, lévő különféle kérdéseket. Tárgyalás alá vette továbbá a választmány a cukorgyári mérlegek időszakos hitelesítésével járó teendőket s az e célból szervezett külön eljárást, továbbá a cukorgyárak ipari vágányszerződéseinek ügyét, amelyek dolgában az államvasutakkal szemben ellentétek merültek föl. Az egyesület elhatározta, hogy megfesteti elnökének, Hatvann-Deutsch bárónak arcképét. A kép ünnepi leleplezése alkalmából az emlékbeszéd megtartására Kuffner Károly bárót kérték föl. Az amerikai vámtarifa. Washingtonból jelentik, hogy a szenátus többsége a vegyszerekre és fára az albizottság által javasolt módosításokat magáévá tette. Cédrusfa szabad lajstromra kerül. Cserzőkivonat, festékanyag, gyapotáru vámja kisebb lesz, illetve részben megszűnik. E mellett néhány vámtételt emeltek is. Jelentik továbbá, hogy a szenátusi bizottság által kiküldött albizottság javasolta az úgynevezett Dumping Duty kiküszöbölését és a kátrányfestőanyag vámjának mérséklését, illetve teljes megszüntetését. — A Zsivnostenska Banka kivonulása Romániából, Bukarestből jelentik. A Zsivnostenska Banka által csak egy évvel ezelőtt alapított román iparbank a legközelebbi napokban kimondja a felszámolást. A bank, amelyet különben sem fogadtak nagy rokonszenvvel, a háborús viszonyok következtében éppenséggel tétlenségre volt kárhoztatva és miután a bizalmatlanság és pénzpiac helyzete semmi kilátást sem nyújt a jövőre, a Zsivnostenska jobbnak látja, ha felhagy romániai érdekeltségeivel. Keresztély hírneves zongoraterem legszolidabb bevásárlási forme Budapest, Váci körút 21. sz. » Szanatórium és gyógyítóintézet R.-T. Badenben, Bécs mellett. utershami? Tsansferum .................... és . városi gyógyitóintézet Fizikai és dietetikai gyógyitómódos nap- és légiürdő, rádium-kúra. Főorvosok: Autschmaller Ottó dr. és Fodzahradsky D. dr. császári tanácsos._______Prospektus Ingyen.