Budapesti Hírlap, 1913. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1913-07-01 / 154. szám
Budapest, 1913. XXXII. évfolyam, 154. szám. Kedd, julius 1. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Szerkesztőség: Vili. ker.,Bükk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. sz. Rákosi Jenő. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9*29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés:József 53.Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9?38. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Katolikus konzervativizmus és vörös radikalizmus. Budapest, jun. 30. Előkelő katolikus egyházi férfiútól kapjuk a következő sorokat: T. Szerkesztő Úr! Politikus nem vagyok, politikával nem foglalkozom, rejtelmeit, titkos utait s rugóit nem ismerem. De katolikus pap vagyok, ki mindent szent vallásomnak s általában a kereszténységnek szempontjából mérlegelek. Előttem vannak az aradi választással foglalkozó, különféle elvű lapoknak cikkei, melyek engem nagy zavarba ejtenek. Az ellenzéki irányú lapok kivétel nélkül a vörös szocializmusnak, a „hazátlan proletároknak“ lázító hangján szólnak. Forradalmi hang valamennyi. Legelől jár azonban Bokányival, Kunával s a többi nagy „Vörössel“ a katolikus pártnak, a néppártnak főlapja. Ez az, ami engem leginkább megzavar! Lehetséges-e oly elvi álláspont, amely e két ellentétes irányt egy tető alá vigye? Azt tudom, hogy a vörös szocializmus a nemzet történeti múltját megveti, lebecsmérli, a vallással együtt fölforgatni törekszik; szóval, mint radikális pusztító elem a régi 1 111 KHCTmaanwwraia,mint világot romba dönteni és új, „szabad“ világot törekszik létesíteni, mely a múlt babonáitól menten megreformálja az emberek gondolkodását, meggyőződését, erkölcsi fölfogását. A keresztény irány ellenben a múltat tiszteli, a történelmi fejlődés alapján áll, az ősök érdemeit nagyra tartja, Isten eszméjéhez ragaszkodik s a jövendőt az elmúlt idők vallási és társadalmi eszméiből és vívmányaiból iparkodik fölépíteni. Miként kerül az a két, homlokegyenesen ellentétes elem egy gyékényre? Miként történhetik, hogy az úgynevezett katolikus néppárt már évek hosszú során át a legszélső radikalizmussal jár egy után? Ez az, ami engem megzavar, mert e kérdésre választ adni nem tudok. Ha a kereszténységnek, főleg a katolikus kereszténységnek múltjára visszatekintek, azt látom, hogy ez, a vallás zászlajával kezében forradalmi hangon sohasem szónokolt; forradalmi törekvéseket az állami hatalom ellen sohasem istápolt. Azt látom, hogy bár a Cézárok idejében már a második század végén a légiók jó része, a harmadik század végén a légiók nagyobb része keresztény volt, kemény fegyvereikkel sohasem fordultak lázadókként az elnyomó állami hatalom ellen. Hanem ha kellett, meghaltak a birodalom dicsőségéért a csatatéren, vagy a vallás védelméért az arénákban. De az állami rend s az állami rendet biztosító kormány- s hatalom ellen nem lázadtak föl soha! Ilyen szempontból nézve a keresztény pártnak és vezető lapjának szövetségét a szélső s a jelen államrendet fölforgatni törekvő vörös szocializmussal, ez a dolog teljesen es ehetetlen s megfoghatatlan reám űzve. Keresem az okát ennek az évek óta tartó, romboló szövetségnek , de megtalálni nem bírom. Mi vihette rá a kereszténynek tartott pártot a radikalizmusnak útjaira? S várjon midőn a vörösek szövetségét Írja zászlajára s az államhatalmat ostromló módszerüket sajátítja ki, lehet-e akkor ezt a pártot még kereszténynek mondani? E kérdések s e kétségek zaklatnak engem! Mi is történt a múltban? Kormány bukott kormány után. Valamennyit a parlamentnek rákfenéje, a belső forradalom, a szilaj obstrukció ölte meg. Az ország kormányzata elakadt, ismételve törvénytelen, exlex-állapotok következtek el. Nem volt költségvetés, elapadt a pénz, megszűnt a kereskedelem, zátonyra került az ipar, az ország adósságai _u5V** kedtek;. zavar, bizonytalanná? támadt mindenfelé; az ország be is , cr- hu sor j.lenségei már lesték a nő ! - m '-t a belső parlamenti .instrukció oké* ■•. S el A •@, , akc.- ban a kére - i-uvnek mondom part és vezérlapja vo egyik Tőfaktor! Ezután az obstruáló pártokerültek kormányra. Ezek aztán agy ’k s elfürdelték egymást, mint a hábor -ló paprikajancsik szokták cselekedni. A miben vétkeztek* abban pusztultak is el. b -----—— ■ ZT-ZW-TT — Orlando lovag. Irta Szecső Vilmos, Barátom, a fiatal tudós, a kiről már beszéltem a minap, aki búvárként merül el régesrégi krónikák rejtelmes vizébe, az elmúlt télen Németországban járt. Lipcsében egy pókhálós könyvesbolt penészes polcán ócska krónikás könyvet fedözött föl. Tudós barátom igen nagyra van vele, de a világért ki nem adná a kezéből. Tegnap este azonban közlékeny kedvében elmondott Belőle egy történetet. * Sok száz esztendővel ezelőtt egy németországi városkában, X-ben (igy említi a városkát megokolatlan diszkrécióval a krónika) ósdi, magános kastélyban jámbor istenfélésben és áhitatos hűségbenélte napjait Ahnenburg grófné. Sudár növésű, csodaszép, ragyogó szőke teremtés volt, a szeme oly szelíd, tiszta és sugárzó, mint alkonyatkor a májusi ég. A hites ura, Ahnenburg gróf már évekkel ezelőtt elment a pogányok ellen. Nagy birtokok, számos vár, kastély ura volt a gróf és elutazása előtt ezt a kastélyt választotta tartózkodási helyül imádott asszonya számára, a ki Isten után legkedvesebb volt áj latos és bátor szivének. A kastély ugyanis a városka közepén állt, kiugró, mély erkélye a piacra nézett, a hol vígan tarkállottaz árusok sátrainak vászna s a hol egész nap nyüzsgött a nép. Ez tehát biztosságos hely volt és a gróf, miután kölcsönösen hűséget fogadtak egymásnak a házi oltár előtt, nyugodtan hagyta nejét a piactéri erkélyes házban. Már több esztendő telt el azóta, hogy a gróf eltávozott a hitetlenek ellen való harcba, de a grófné nyugodt hűségesen, bízó reménységgel várta vissza. Szövéssel, öltögetéssel, hímzéssel és más apró kézimunkával töltötte idejét, a környékbeli templomokat mind ellátta már csodásan hímes, arannyal, ezüsttel csillogó oltárterítővel. Naponként csak egyszer lépett ki a kis kastély nehéz kapuján, amelynek sötét fájába kivont szablyájú lovag volt faragva. A templomba ment ilyenkor, a reggeli miséje és utjánhűséges komornája kisérte, kinek oly kiváncsi és ujjongó szeme volt, mint a gyermeké. Sürü fátyol takarta ilyenkor télen-nyáron a grófné arcát, de aranyhaja napként ragyogott keresztül a sűrű szövésen és a finom áttetsző lepel szépségét még vonzóbbá, titokzatosan ingerlővé tette, így múltak a hónapok s az évek. Már új lovagok is útnak indultak a szent földre, a régiek közül pedig már haza is tért egyik-másik. De Abnenburg grófról nem jött hír. Senki se látta, senki se tudott róla. De élnie kell, harcolnia kell még, mert pusztulásáról sem tudott a fáma. A grófné várt tehát tovább, csak még többet térdelt ezután imazsámolyán. Történt aztán, hogy a városban egy különös, idegen ifjú tűnt föl. Már a ruhája is elütött az itten szokásos viselettől és a jámbor polgárok ugyancsak megbámulták színes, ragyogó selyemből szőtt köntösét, csillogó bőrből készült lábbelijét, széles bársony fövegét, melyről omlatag nagy toll hanyatlott alá. A vékony kardja színarannyal volt kiverve, dús, fehér csipke övezte a gőgös nyakát és a tollas, árnyékos kalap alatt hamvas, ifjú, finom, szinte nőiesen szép arc ragyogott. Máról-holnapra mindenki az idegen lovagról beszélt, aki Orlando lovagnak nevezte magát. A férfiaknak elnyerte a pénzét a kockajátékon, az asszonyoknak elcsavarta a fejét. Az asszonyok a templomba menet megremegve, eltorzult arccal fordultak utána. A férfiak szorongó, sápadt dühvel néztek rá és félve gyűlölték, amióta a féltékeny várnagynak párbajban végigvágott az arcán keskeny kezével oly merész ívben, hogy a bősz várnagynak egyik fülétől a másikig húzódott a seb. Félve gyűlölték és mégis boldogan fogtak vele kezet, mert valami fensőbbséges nyájasság, valami kedves és vonzó gőg sugárzott le egész lényéről, mely megbabonázta őket. Minden tallérjukat elnyerte és mégis leültek vele az asztalhoz kísérteni a szerencsét, mert pokolian izgató, lángoló dacra ingerlő és lélekzetfojtóan megdöbbentő volt végignézni, mily konok kitartással perdül folyton a kocka a lovag javára. A nehéz kapukat zárva zárták előtte, de hiába, a csúcsíves, ólomkarikás, mély ablakok nehéz függönyei titokzatosan leb-bentek meg, valahányszor a lovag ragyogó cipellője végigkopogott a hegyes kövezeten. Egyszer a lovag, noha későn tért pihenőre,, szokatlanul korán ébredt föl az arany griff madárhoz címzett fogadóban lévő szállásán. Megpróbálta, hogy tán elalszik még, ám nem sikerült. Felöltözködött tehát és kiment a piacra és ott lézengett az árusok közt és szórakozottan hallgatta zagyva kínálgatásukat. Egyszerre csodálkozva kapta föl a fejét: Ahnenburg grófné haladt arra a komornájával. A lovag csodálkozva, megremegve, mohón itta föl a grófné szépségét, majd egy percre,] Mai számunk 32 oldal.