Budapesti Hírlap, 1913. augusztus (33. évfolyam, 181-206. szám)

1913-08-01 / 181. szám

Budapest 1913 XXXIII. évfolyam, 181. szám. Péntek, augusztus 1 legjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 k­or., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fi. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi­. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53.Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38. Fegyverszünet:­­ Budapest, júl. 31.­­ A bukaresti tárgyalás kezdete jó. Ezt örömmel állapítja meg ma Európá­nak minden nemzete, a­mely súlyosan érzi a kettős balkáni háborúnak káros következményeit. Tegnap ültek össze a hadakozó országok követei s nyomban egy ültőhelyükben ötnapi fegyverszünet­ben állapodtak meg. Ez kezdetnek várat­lanul jó, sőt kitűnő, mert biztató kilá­tást nyit a tárgyalás folytatására és gyors sikerére. Szerbia és Görögország, mielőtt kiküldötték követeiket a béke föltételeinek tárgyalására, pillanatra sem voltak hajlandók lemondani a hadakozás szakadatlan folytatásáról, prüszköltek és akadékoskodtak s váltig azt hangoz­tatták, hogy nem engedhetnek Bulgáriá­nak még oly rövid lejáratú respik­umot sem. A szorongatott ellenséget — a ki tegnap még fegyvertársuk­ volt s a kinek a törökön kivivott fényes diadal orosz­lánrésze köszönhető, — nem akarták­ lé­­lekzetvételhez juttatni, még a tárgyalás idejére sem. Azt akarták, hogy ágyuk bömbölése s frissen kiontott embervér­nek lélekzetfojtó sercegése legyen a kí­sérő muzsikája a béke lehetőségéről szóló tárgyalásnak is. De alighogy össze­gyűltek Bukarestben az ádáz felek kép­viselői , letompították fenyegető harci indulatukat s halkították kihívó és nagy­­zoló beszédüket. Mindjárt az első ülés­ben, a­melyet a román miniszterelnök el­nöklésével tartottak, létrejött az előleges megegyezés. Az ellenséges csapatok láb­hoz teszik a fegyvert, míg a hadakozó országok hivatott vezérei a békeszerzés­ről tárgyalnak. Csak öt napra szól ugyan a fegyver­­szünet, de máris hallani oly hangokat, a­melyek arról szólnak, hogy a fegyverszü­netet meg lehet hosszabbítani s az első szünethez hozzá lehet csatolni egy má­sodik és egy harmadik szünetet, egészen addig, migyen a végleges szünet,­ vagyis a béke — hosszú vajúdás után — meg nem születik. Mert elvégre ma úgy áll a világ,­­a­hogy valójában mindig állott,­ hogy a népek versenyében a béke csak hosszabb-rövidebb fegyverszünetet je­lent: részint megemésztését, részint ki­­heverését a volt háborúnak, vagy készü­lődést részint új hódításra, részint pedig megtorlásra és revánsra a győzővel szem­ben. Hogy pedig a Balkánon, ha most hamarosan létre is jő a békés megegye­zés, ez idő szerint csak meghosszabbított fegyverszünetről lehet szó, az a körül­mények alakulásából, sajnos, már ma előrelátható. De hát ne beszéljünk e pillanatban a távoli ködös jövőről, a­mikor a jelen is még ugyancsak bizonytalan. E pillanat­ban örvendenünk kell azon, hogy a bé­kére való hajlandóság a fegyverszünet gyors megkötésében a bukaresti össze­jövetel első percében megnyilvánult. Mil­liók reménysége éled föl a fegyverszünet hírére, mert iszonyú az a nyomás s ki­— Tekintetes uram, ügyes-bajos dologba gyűttem, megfizetném, ha eligazítaná. A jegyző bólintott. — Beszéljen, János bácsi. Az öreg paraszt körülnézett a hivatalos szobáiban. — Tanú kék, — mondta — tessen valaki­ket beparancsolni, addig nem beszélhetek. A kövérbajszú falusi tisztviselő elnevette magát. — Tán testamentomot akar kend mon­dani, hogy a dolgának ilyen nagy feneket ke­rekít? — Áztat, ippeg hogy aztat. .. A szükséges három ember (a segédjegyző, a harangozó és egy vénasszony,) egy-kettőre előkerült valahonnan. János az asztalra tette a pénzes zacskót. — Négyszázharminchat forint hetven krajcár van benne, olvassa meg a tekintetes úr. A pénz megolvastatott a tanuk előtt, meg volt az utolsó garasig. Most már bemondhatta János a testamentumot is a segédjegyző tolla alá. Úgy intézkedett, hogy apró zsellérportáját a hozzátartozó háromköblös földdel öccse örö­költe, a testvérbátyja korhely fia. A drága kész­pénzt mind szent célokra hagyta: szétosztotta az eklézsia, a pap, a­­kántor, a harangozó és a sirató asszonyok között. Különösen eme fehér­személyekről gondoskodott nagylelkűen, tíz-tíz pengőforintokat ígért nekik házuknak, ha buz­gón végzik kötelességüket. Végére járván a vég­­rendelkezésnek, el is lépegetett hozzájuk, hogy külön-­külön lelkükre kösse a mennybéli üdvös­sége iránti érdeklődést. számíthatatlan az a kár, a­mit a hosszú háború s a velejáró általános bizonyta­lanság okozott. Hogy kinek köszönhető a kedvező fordulatnak ez az első csillogó reménysugara, erről ma még bajos be­szélni, mert hiszen a világ csak azt tud­hatja, a­mi a nyilvánosság előtt végbe­megy, de ki tudná azt megállapítani, hogy mi történik a diplomáciának gon­dosan eltakart kulisszái mögött? Francia lapok elismerik Ausztriának és Magyar­­országnak érdemét, a homloktérben pe­dig Románia áll, a­melynek ügyes és energikus akciója mindent intézni és jóra fordítani látszik. A román hadsereg érin­tetlenül áll, míg a többinek seregei kime­rültek a hosszú harcban; a jelen pilla­natban ez is elégséges magyarázatul szolgálhat arra, hogy nemcsak Bulgáriá­ban, hanem Szerbiában és Görögország­ban is fölülkerekedett a békére való tö­rekvés. Románia politikája kétségkívül nagy sikert aratott. Aránylag csekélynek mondható áldozattal jelentékenyen ki­szélesítette országának határait s a kellő pillanatban kihasználva a balkáni za­vart, felsőbbséges pozícióhoz jutott, s a Balkán elismert vezérállamává lett. Ro­mánia gyorsan jóvátette azt a hibát, a­mit akciója elején elkövetni látszott, a­midőn föllépésének az volt a színe, mintha Oroszország pórázára adta volna magát. Ez szerencsére — és az ő szeren­cséjére — nem történt meg. Románia hű­ maradt a hármas­ szövetséghez s a bár­— Csak estvére halok meg, — mondta nekik — de azért nem árt, ha helyben lesznek napszállat előtt. A vénasszonyok a dús hagyomány tudatá­ban fül-fát ígértek Jánosnak. Hogy olyan pará­dés jajveszékelést rendeznek a tiszteletére, a­mi­től megesik az ördögök szíve is. Felöltöztetik patyolattehénbe, lábát kinyújtóztatják, kezét keresztbe teszik a mellén, szemehéjját lecsuk­ják, egyszóval semmiről nem fognak megfeled­kezni, krajcárt is tesznek a feje alá, hogy a föl­­támadás ne találja egészen pénztelenül. János bácsi boldog megnyugvással állíto­tt be a paphoz: — Főtisztelendő, érdemes uram, én ma estére elköltözködök, arra kérem, ha meg nem sérteném, tisztelje meg szegény házamat nap­szállat előtt, hogy fölvehessem az utolsó kenetet. A szentatya nagyot nézett. — De hiszen kutyabaja kendnek, János helybenhagyta. — Nincs. Egészséges vagyok, mint a makk, de estére meglesz a baj — állította, — bizto­san meglesz. Vévén a pap ígéretét, hazafelé bandukolt János bácsi. Megtisztogatta ócska puskáját, megkente a csizmáját, aztán lefeküdt az ágyba. Oda citálta maga mellé a vén Julist, a­ki tíz évi özvegységében gondot viselt és mosott rá. — Imádkozzál, Julis, mert én elmenek. — Há mén kend? — kérdezte ijedten az asszony. — Mán — humorizált János, — vagy a poklokba, vagy a mennyországba, biztosat nem tudhatok. A sirató asszonyok és a Halál. írta Szemere György. Sügér János bácsinak igazság szerint már ezelőtt tíz esztendővel kellett volna az árnyék­világból a fényesbe átköltözködnie. Ám nincs teljes igazság, ma is itt lent dőzsöl az öreg ko­pott szülőben, hála a sirató vénasszonyok fölös buzgalmának. Az eset úgy kezdődött, hogy János bácsi egy kiadós disznótor után lefeküdvén, egyéb kellemetlenségek között azt álmodta, hogy megjelent neki a Halál angyala a kaszás ember kíséretében. — Igazítsa el földi dolgait, János bácsi, — igy szólt az angyal — mert holnap estére érte gyű­lök. A kaszás nem szólt semmit, csak a kaszá­ját fente. János bácsi sokkal jobban hitt az álom­ban, mint akár a keresztkomája esküvésében: rendtartó keresztény-katolikus emberhez illően már kora reggel hozzáfogott a munkához, egy­részt, hogy tiszta állapotokat és emlékeket hagyjon maga után, másrészt hogy megkönnyítse magának az előtte álló b­omba hosszú utat, a­mi alighanem csak a poklok tornáca előtt fog véget érni. Kihaszmálván az ágyból, egyenesen neki­, ment a ládafiának, s kiemelte belőle azt a bizo­nyos­acskót, a­mi hatvan évi földi tartózko­dása gyümölcsét tartalmazta és elballagott vele a jegyzőhöz. Bhai s­zám­unk 24 oldal.

Next