Budapesti Hírlap, 1913. november (33. évfolyam, 259-283. szám)
1913-11-01 / 259. szám
! Pénzügyi helyzetünk. Budapest, okt. 31. A tegnapi nap politikai forgószele szinte elsodorta az ország szeme elől a pénzügyminiszter expozéját, amely állami életünknek más években is egyik legjelentősebb dokumentuma szokott lenni, az idei külpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt válságos, megpróbáltatásokkal teli, sanyargatott esztendőben azonban egész különös figyelemre tarthat számot. Maga az a körülmény, hogy államgazdaságunk új kalendáriuma a most benyújtott félévi költségvetéssel, mint átmeneti intézkedéssel már életbe lép, és ez az újítás jelentékenyen meghaladja egy egyszerű államháztartási technikai reform keretét — új szempontok érvényesülését teszi lehetővé, de ezenfölül is az idei év oly abnormis, oly szomorúan mozgalmas és oly messze kihatóan válságos volt, hogy az állami költségvetés összeállítása és azok a megjegyzések, amelyekkel a pénzügyminiszter a maga előterjesztett számoszlopait kíséri, az állam életében annyira nyomatékos jelentőségűek, akárcsak a beteg ágya mellett tartott orvosi konzílium horoszkópja. Ez a tizenhármas számú év sok esztendőkig emlékezetes fog maradni nekünk. Azok az elemi csapások, amelyek nemzeti termelésünket megannyi millióval károsították meg, csak szomorú mellékkörülményekké törpülnek a szerencsétlen gazdasági és politikai viszonyok nemzetközi összejátszása mellett, amely gazdasági életünk áruforgalmi, közlekedési és pénzügyi vérkeringését hurokba szorította. A balkáni háború, amelynek lebonyolódása nekünk szemernyi hasznot sem hajtott, nekünk magunknak százhetvenhat millió koronánkba került a rendkívüli hadügyi költségekhez való kvótaszerű hozzájárulásunk révén. De ha ez az összeg, állami költségvetésünknek majdnem tíz százaléka, már magában véve is nehéz hadisarc egy káros semlegességgel kísért háborúból kifolyólag, annál nehezebb e terheket elviselni akkor, amikor a háború pénzszükségletei és medrehagyott gazdasági forgalma által megbomlasztott pénzkeringési és áruforgalmi rendszer minden vészthozó hatásával ellene fordul gazdasági termelésüinknek és forgalmunknak. A Balkán piacain jelentékeny károkat szenvedett ipari érdekeltségünk, közlekedési eszközeink a tranzitforgalom megbénulásának pénzügyi következményeit sínylik, de mindennél jobban szenvedett gazdasági életünk a pénzdrágulás és pénzelvonás iszonyatos csapása alatt, amely a hadikészenlét huzamos föntartásának és a külföldi piacok tartózkodásának következménye volt és amelyet pénzintézeteink nagy része nem mulasztott el a maga javára busásan kamatoztatni. Egy év óta csaknem teljesen kiapadtak a pénzforgalom csatornái, pénzintézetek tömegesen megszűntek, iparvállalatok, amelyeknek hitelét megvonták, csődöt mondtak, mások félüzemre mentek át, rejtett fizetésképtelenségek egész tömege lappang a felszín alatt, amely a nyílt fizetésképtelenségek zömét hordja zavaros hullámain. És mindezekkel együtt jár a gazdasági élet pesszimizmusa, a vállalkozás kedvetlensége, s ráadásul a külföldi pénzmedencék irányítóinak politikai okokra visszavezethető hajszája pénzügyeink hódítása és hiteleink biztossága ellen. És ilyen körülmények között terjesztette elő pénzügyi expozéját Teleszky pénzügyminiszter. A gazdasági viszonyok súlyos válságát ő sem tagadhatja, de azért az a költségvetés, amelyet a jövő év első felére előkészített, szinte szivárványszínű reményt vet a beborult gazdasági égboltozatra. A hadikészenlét rendkívüli kiadásait sikerült túlnyomórészt a pénztárkészletekből fedeznünk, s a jövő félévi költségvetés, kritikával olvasva, nem mutat deficitet, mert az a harmincnyolc millió korona, amellyel az előirányozott költségvetés az idei év felének szükségletével szemben több kiadást mutat, az állami kiadásoknak az első félévben való tornyosulására vezethető vissza, s ismét csak a pénztárkészletekből fog kitelni. S e mellett a beruházási programot nemcsak hogy ez év folyamán minden zavaró mellékkörülmény ellenére is megtartottuk, de a jövő átmeneti félévre is százhuszonöt millió korona van fölvéve beruházásokra. Mindez, azt mutatja, hogy a múló gazdasági betegségek nem merítették ki erőnket, s hogy a gazdasági válság nehéz teherpróbája nem törte derékon gazdasági életünk egészséges struktúráját. Ámde, ha ez a nehéz időkben megedződött hitünk alkalmas is arra, hogy túlzottan lesújtott vállalkozó kedvünk az immár javuló viszonyok között újra föléledjen, a közelmúlt megpróbáltatásaiból tanulságot kell merítenünk. Maga a pénzügyminiszter rámutatott egynéhány olyan gyöngeségünkre, amelynek orvoslása sürgősen szükségesnek mutatkozik. A takarékosság elvének hangoztatása nem ül előttünk. Teleszky éles distinkciót ajánl a hasznos és a terméketlen kiadások között úgy az állami, mint a magánéletben. Az állami élet kiadásainak lehető megszorítását a kormányra kell bíznunk, de Teleszky szavaihoz hozzá kell fűznünk, hogy a magánélet gazdasági vonatkozásai, amelyekre ő részletesebben nem tért ki, legalább oly fontosak, mint az államháztartás takarékossága. Gazdasági életünk belső betegségére vall, hogy a mai pénzdrágasággal nem jár párhuzamosan az áruk értékének csökkenése. A pénz kevés és drága, de a mellett a fogyasztási cikkek ára nem hogy csökkenne, hanem emelkedik. Ez a nemzetgazdasági törvényeket megcsúfoló körülmény a gazdasági erkölcsi betegségünkből keletkezik, hogy fogyasztási igényeink főleg ipari téren nagyobbak, mint termelési lehetőségeink. Termelésünkben egy indisztrializálódó ország közepes színvonalán állunk, igényeinkben pedig a nyugat-európai vagyonos kultúrpiacok drága fényűzésében tetszelgőnk. Ez az oka, hogy termelésünknek külföldi piacok kellenek, amelyek, ha elzárkóznak, válságba jutunk és hogy behozatalunk a válságos időkben sem csökken, sőt éppen az improduktív szükségletekben növekszik, a mi kereskedelmi mérlegünk erős megromlását okozza. Az elzárkózó külföldi pénzpiacokkal szemben aligha fog kielégítő kárpótlásul szolgálni hazai természeti erőinket külföldi pénzzel való hasznosítása, s ha bankrendszerünket a pénzügyminiszter szavai szerint reformálni is fogjuk, az bármennyire szükséges is, csak a pénzkeringéslőszerét fogja egészségesebbé tenni, de a mai válságos viszonyok között a főtanulság a nemzet minden tagjára ró kötelességeket, az igényeknek kvalitatív megrostálása tekintetében. A nemzetnek, mint fogyasztónak, méltányolnia kell a nemzetet mint termelőt és ehhez kell szabnia fogyasztási tekinteteit. Ez a módja gazdasági életünk orvoslásának, s csak ezen az úton juthatunk el oda, hogy az államnak hasznos beruházásokra szükséges pénzigényei az ellenséges indulatú külföldi piacokról leszorulva legalább részben itthon legyenek fedezhetők. Mert ez a gazdasági önállóság útja, amely egyedül vezethet ki bennünket a most folyó gazdasági válság süppedékes talajáról. _ — Nézze csak, nénikém, ennek a postásnak igaza van, mert lássa, a maga csomagját a vasúton ide-oda dobálják, a madzag leesik róla, az egész szétdül, s a tartalmát nem a fia eszi meg, hanem egészen idegen ember. — De, kézit csókolom, ha nem tudom jobban bepakkolni. — Hát majd én megmutatom magának, hogy kívánja azt a posta. A főnök kibújt ketrecéből, az Öreg aszszonyt bevitte a csomagoló helyre, s ott szemeláttára újra bepakkolta a csomagját, lepecsételte, a címet ráírta, s megnyugtatta, hogy most már a fia biztosan megkapja. Az öreg asszony könnyei eltűntek és boldogan mosolygott. — Az Isten áldja meg a nagyságos urat és kívánom, hogy hasonló jó emberre találjon, ha bajban van, mint én. Köszönt és kifelé tartott. Az ajtónál azonban elcsipte őt az egyik postáskisasszony, akit az eset nyilván meghatott és egy hatost csúsztatott a markába. Nos, íme itt a különbség a két ember közt. A kisasszonynak jó szíve van, a postafőnöknek pedig szociális érzéke van. Mind a kettő igen nemes és dicséretreméltó tulajdonság, de a szociális érzék mégis hathatósabb és hasznosabb, mert tettre serkenti az embert, ellenben a jószívűség megelégszik gyakran azzal, hogy könnyeket hullasson, anélkül, hogy a cselekvés terére lépne. 1913. november 1. BUDAPESTI HÍRLAP (259. sz.) ? " Közös miniszteri értekezlet. Bécsből jelentik nekünk. A jövő héten szerdán ismét közös konferencia lesz Bécsben, hogy a november 18-án összeülő delegációk ügyeit tárgyalásra előkészítse. A királyi biztos Zágrábban, Zágrábból jelentik, hogy Skerlecz Iván báró királyi biztos az éjjel Havlicsek dr. titkára kíséretében oda érkezett. Az új bukaresti követ. A király Chudenitzi Czernin Ottokár grófot, a birodalmi tanács urakházának tagját a román udvarhoz rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré kinevezte és neki a dijak elengedésével a titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Politikai események. Budapest, okt. 31. A képviselőház tegnapi ülése foglalkoztatja a közvéleményt és a politikai érdeklődést országszerte. Az eredményt kiki természetesen a maga pártállása szerint értékeli s objektív vélemény a pártok részéről alig jut kifejezésre. Az elfogulatlan nagyközönség azonban, amely távol áll a politika mesterségétől, a tegnapi ülés politikai jelentőségű faktumát csak abban az egy mozzanatban látja, hogy az ellenzék szakított eddigi lehetetlen taktikájával, megjelent a képviselőházban, felszólalt és hadakozott és semmi kárát nem látta annak, hogy az új házszabályok szerint folyt a tanácskozás. Sikeresebb és hatásosabb is az ellenzéknek ilyetén működése a törvényhozás fórumán, mint a kordonok előtt való szónoklás, s minden a Házon kívül, vagy vice-parlamentté avatott pártértekezleteken való dühöngés, panaszkodás és siránkozás. Ezt most már teljes mértékben átlátják az ellenzéki oldalon s ha még most is bizonyos föntartásokkal élnek, állítván és erősítvén, hogy az ellenzék csak mint gyakori vendég fog megjelenni a képviselőházban, de nem minden ülésen, ezt bizonyára nem kell túlságos komolyan venni, mert hiszen minden Demosztenesznél nyomatékosabban beszél a tett. Hogyha csak az újabb létszámemelés tárgyalása nem lesz túlságos kényelmetlen az újólag szövetkezett ellenzéki pártokra nézve, körülbelül biztosra vesszük, hogy a tegnapi nappal a sztrájk megszűnt s a közeljövőben a másfél évi passzivitást igen élénk és fölötte buzgó tevékenység fogja fölváltani. 3