Budapesti Hírlap, 1914. március (34. évfolyam, 52-77. szám)

1914-03-01 / 52. szám

y egyenesen fölszólította, hogy mondjon le, de ő még mindig vonakodott. És csak akkor hagyta el állását, a­mikor Tisza rákényszerítette: így lett Wesselényi báró tagja az ellenzéknek. Már most tiszta sor, hogy ellenzékinek lenni épp oly jogosult és tiszteletreméltó állás­pont, mint a kormány oldalán állani. De a kor­mány bizalmi embereként szerepelvén, ellen­zéki politikát csinálni mégis csak képtelenség. Hogy ez az inkompatibilitás éppen Wesselényi Miklós báróval, a legelőkelőbb közjogi méltósá­gok egyikével, a korona őrével és a­mi ennél is sokkal több, egy ragyogó és szent név egyenes örökösével esett meg, ez csak annál fájdal­masabb. Az eset súlyán semmit sem enyhített Hadik János gróf fölszólalása sem, a­ki Tisza eljárását terrorizmusnak és kompromittálásnak nevezte, de azt nem tudta megcáfolni, hogy Wesselényi a főispáni székben csinált ellenzéki politikát. És itt erről van szó, nem pedig arról, hogy fölmentése után milyen hadiállást foglalt el Szilágy vármegye egykori főispánja. Hadik beavatkozása a dologba, rákény­szerítette Tisza Istvánt, hogy a főrendiház mai ülésének folyamán még egyszer visszatérjen erre a tárgyra. És ez nem volt javára sem az ügynek, sem hőseinek. Mert Tisza újból és most egész világosan kimondotta, hogy Wesselényi előbb mindenáron ragaszkodott főispáni állásá­hoz, főnöke, a belügyminiszter, szokatlanul erős hangú fölszólítására sem mondott le, neki, Ti­szának is fölajánlkozott és a mikor mégis men­nie kellett, akkor egyszerre szabadsághősként ünnepeltette magát. Hadik gróf replikája nem volt szerencsés. Mint hogy Wesselényit ebben a konkrét esetben semmi furfanggal sem lehetett megvédelmezni, a gróf ah­hoz a taktikához fordult, hogy más dolgokat kezdett pedzeni, „a kik nyílt levelek­ben elitélték ugyan a Fejérváry-kormányt, de ugyanakkor a legbensőbb viszonyban voltak vele.“ Ha voltak ilyenek, — Tisza bizonyára nem tartozott, közéjük — az még nem hozza rendbe Wesselényi dolgát. Az egyik ügynek nincs köze a másikhoz. Hadik gróf okoskodását még tulajdon hívei is félreismerhetetlen levert­séggel hallgatták. •A főrendiház ülésének a Wesselén­yi-ügyre vonatkozó részét itt közöljük. Kérdés és válasz. Wesselényi Miklós báró: Engedelmet kér a felszólalásra. Tegnapi beszédére a miniszterelnök nyomban válaszolt, ő erre nem tartotta szükséges­nek reflektálni, de egy mai reggeli lapban olvasott nyilatkozat után, a­mely szerint Tisza arra a kér­désre, hogyan érti azt, hogy neki nagy érdeme van abban, hogy Wesselényi nem a korrupt munkapárti rendszer támogatói közt van, hanem annak ellen­zéke között foglal helyet, úgy válaszolt, ha kiváncsi rá Wesselényi Miklós báró úr, kérdezze meg. Ő is ■valóban nagyon kiváncsi erre, annyira kiváncsi, hogy a főrendek engedelmével itt a nyílt ülésen egész tisztelettel kéri Tiszát, szíveskedjék megmon­dani, hogy mennyiben vállalja magára azt az ér­­denyet, hogy én most az ellenzéken foglalok helyet. Tisza István gróf miniszterelnök: Azt hiszi, hogy e fölszólítás elől nem térhet ki. A­mikor tíz évvel ezelőtt elsőkben volt miniszterelnök, némely megyében meglehetősen zavaros körülmények vol­tak. Néhol a megyék az adó beszedését és beszol­gáltatását is megtagadták. Még az elődének idejében történt, hogy Szilágy vármegye közgyűlésén Wesse­lényi báró főispán igen különös magatartást tanúsí­tott. Ellenzéki­ beszédet mondott a kormány ellen és a beszédben a megye tisztviselőit nyíltan fölszó­lította, hogy tagadják meg az ex-lexben az adó be­szolgáltatását. A belügyminiszter fölszólította Wesse­lényi bárót, hogy eljárását magyarázza meg, de Wesselényi báró erre a rendeletre nem felelt. Egy újabb rendeletben, a­mit a miniszterelnök föl is olvas, a belügyminiszter a legnagyobb bizalmatlan­ságát fejezi ki a főispánnal szemben és fölszólítja, hogy most már három nap alatt­­tisztázza ezt az ügyet. Wesselényi báró e korholás után sem adta be lemondását, hanem mentegetőző­ levelet küldött, hogy a­mit csinált, az csak taktika volt, olyan volt a megyében a hangulat, hogy neki a kormány ér­dekében így kellett eljárnia. A­mikor a szóló vette át a belügyminisztérium vezetését, e levelek olva­sása után rögtön tisztában volt vele, hogy ő egy olyan főispánnal, a­ki ilyen nyílt koholás után nem adja be azonnal a lemondását, hanem magyaráz­­gatja az eljárását, nem tud együttműködni. Fölszó­lította tehát egy magánlevélben barátságosan Wesse­lényi bárót, hogy azonnal küldje be a lemondását. Ekkor Wesselényi báró feljött Budapestre és személyesen igyekezett a miniszterelnököt kapaci­­tálni, hogy mégis legjobb volna, ha ő megmaradna főispánnak. A szóló azonban határozottan ragasz­kodott a lemondáshoz. Wesselényi báró ekkor haza­ment és néhány nap múlva beküldte a lemondását. Ezek után, úgymond a miniszterelnök, azt hiszem, joggal mondhattam, hogy igen nagy részem van ab­ban, hogy ő nagyméltósága nem az én pártomat támogatja, hanem a hazafias magyar ellenzéknek egyik oszlopa lett. (Mozgás.) Hadik János gróf: Egy Wesselényi bárót ké­pesnek nem tart arra, hogy egy tizenegy évvel ez­előtti lemondás miatt támadja most a kor­mányt! (Zaj.) Wesselényi Miklós báró köszönettel tudo­másul veszi a választ. A miniszterelnök úr, úgy­mond, mint belügyminiszter megtehette azt, hogy engem, mint főispánt elcsapott, joga és hatalma mindenesetre volt hozzá. De be kell látnia, hogy engem nem a főispáni állástól való megválás tett ellenzékivé, hiszen éppen az volt a kifogása elle­nem, hogy fölfogásunkat a politika terén egy egész mindenség választotta el egymástól, akkor is, mint most. Hadik János gróf Wesselényiről. Hadik János gróf beszédében szintén rátért a Wesselényi-afférra és e tárgyban igy nyilatkozott: Hadik János gróf: Mindenekelőtt konstatálni akarom, hogy Tisza István gróf a mai napon ismét tanujelét adta annak, hogyan gyűjti ő a párthiveit és hogyan bánik ő az ellenfeleivel. Az a terrorizmus és az a kompromitálás, a­melyet Wesselényi báró­val szemben gyakorolni igyekezett, jellemzi az ő egész eljárását. Wesselényi báró tizenegy évvel ez­előtt főispánja volt Tisza István grófnak ... Tisza István gróf miniszterelnök: Nekem? Hadik János gróf: . . . Hát a kormánynak. Tisza István gróf miniszterelnök: Nekem egy napig sem volt! Hadik János gróf: Ez lényegtelen részlet, szí­vesen rektifikálom szavaimat, hogy a miikor Tisza István gróf hivatalba lépett, azonnal megmondta Wesselényi főispánnak, hogy miután nincsenek egy politikai nézeten, adja be a lemondását. Az, hogy fölszólította, bizonyítja, hogy Wesselényi Miklós báró már akkor más politikai nézetet vallott, mint Tisza István gróf. Hogy az akkori konfliktusokat el­intézték, azt hallottuk a mai felszólalásból, .De azt a konfliktust, a­mely akkor az urak között volt s azt a körülményt, hogy a miniszterelnök úr akkor őt a főispáni szék elhagyására szólította föl, úgy ma­gyarázni, hogy azért, mert ez megtörtént, Wesse­lényi bárónak soha többé nem szabad az ő politi­káját támadni, ez olyan képtelen álláspont, mely egyáltalán tarthatatlan. (Igaz! Úgy van! a jobbol­dalon.), BUDAPESTI HÍRLAP 52 sz.) 1914. március 1 Tisza és Hadik. Tisza István gróf miniszterelnök délutáni föl­­szólalásában ismét visszatért erre az ügyre. Hadik János grófi úgymond, nem jó szolgálatot tett Wesse­lényi Miklós bárónak azzal, hogy újból szóbahozta az ügyét. Hadik gróf azt mondja, hogy ez az ügy is jellemzi a terrorizálásnak és kompromittálásnak azt a rendszerét, mellyel a kormány dolgozik. Lássuk, miben áll ez a terrorizálás? Wesselényi bárót, mint főispánt a főnöke súlyos megrovásban részesítene, elv hangon, a­minőt egy főispánnal szemben még nem használtak. Wesselényi erre mentegetőzéssel fe­lelt és kérte mentegetőzésének tudomásulvételét. A kormányválság után a szóló is fölszólította Wesse­lényit a lemondásra, mire Wesselényi személyesen fejtegette a szóló előtt, hogy a lemondása fölösleges és hogy, ő szívesen megmarad a helyén. A­mikor ezután még egy írásbeli fölszólítást kapott, akkor lemondott, néhány nap múlva már mint szabadság­­hőst ünnepeltette magát. Az én terrorizmusom, úgy­mond a miniszter­elnök, abban állott, hogy magam­ban jól mulattam ezen az ünneplésen, és hagytam, hogy olcsó babérokat szerezzen, a­mikor pedig elég lett volna ezeket az adatokat közzétenni, hogy sze­replése nevetségessé váljék. Wesselényi báró most jónak látta ide jönni és minden igaz ok nélkül en­gem oly sértő módon támadni, hogy ezzel szemben a védekezésnek még a legenyhébb módja volt az, hogy szabadsághős szerepét kellő értékére szállít­sam. Wesselényi báró azt mondotta egy esti lapban, hogy őt azért csapták el, mert közgyűlési megnyitója Tiszának nem tetszett. Nem is szólva arról, hogy akkor Héderváry volt kormányon, mikor az a be­széd elhangzott; nem a beszéd miatt kértem a le­mondását, hanem azért, mert én nem tudok oly bi­zalmi­ férfiúval­­ dolgozni, a­ki a szigorú korholást úgy fogadja, mint a­hogy Wesselényi báró fogadta. Hadik gróf azt mondja, hogy mi keresgélünk az akták közt. Biztosíthatom, hogy én nem keresgélek. Hadik János gróf: Én sem! Tisza István gróf: Ha visszaélést találtam, az­zal kötelességszerűen elbántam, de nyomozó delek­. Övi szolgálatra nem vállalkozom. Hadik János gróf: Megtette az előde és ön lelkesen támogatta! A miniszterelnök beszédének befejezése után Hadik János gróf még egyszer felszólalt; arra hivatkozott, hogy Wesselényi Miklós bárót Magyar­­ország egész társadalma olyan embernek ismeri, a­kihez a gyanúsításnak még csak árnyéka sem fér. Ezt a köztiszteletben álló úriembert a miniszterel­nök azzal­ akarja nevetségessé tenni, hogy nemzeti szabadsághősnek nevezi. Ha komoly idők jönnek, Wesselényi báró akkor is bizonyosan megállja he­lyét becsületesen a meggyőződése mellett, nem úgy, mint azok, a­kik mikor a szabadelvű párt is zúgo­lódni kezdett, félreálltak és nyílt levelekben elítélték ugyan a Fejérváry-kormányt, de ugyanakkor a leg­bensőbb viszonyban voltak vele. Az ellenzéket azzal vádolják, hogy Lukács László ellen embervadásza­­tot rendezett. Ha ezt tették volna, eljárásukat mél­­tán meg lehetett volna támadni. De egész más do­log, ha valakinek pozitív tudomása van valamely vétségről és követeli, hogy ezzel szemben a felelős állásban levő egyén tisztázza magát. A szóló köve­telte ezt a főrendiházban is Lukács Lászlótól. Lukács azonban kitért, mert tudta, hogy nem igazolhatja magát. Ezután a felszólalás után a Wesselényi-ügy le­került a napirendről. In memóriám. Budapest, febr. 28. A debreceni vértanuk a föld alatt pihen­nek. Sírjuk fölött megdöbbent bánattal áll a nemzet, mely még most sem tért magához e sá­táni tett kábulatából, ezalatt pedig egyre külö­nösebben rajzolódik a pokolgépnek útja visszafelé. Nagy kerülőután már eljutott Orosz­országba. A rejtelem erdejének szélén immár megjelent az orosz medvének árnyéka és ki tudja, miféle szörnyeket és kísérteteket fognak kihajszolni az erdőből a hajtók. A magyar nemzet azonban már kezd ocsúdni a fájdalmas meglepetés okozta dermedtségből, bizonyítja a visszhang, mely In memóriám című cikkünkre kelt. A ma érkezett újabb adományt, mely a vértanuk emlékére érkezett, csaknem valameny­­nyi küldő a felháborodás, a vigasz és önérzet szavaival kíséri. Nem lehet kételkedni abban, hogy azok a gondolatok, melyek e levelekben foglaltatnak, az egész magyar nemzeten átvil­­lámlanak, más-más alakban, más szóval, de egy érzéssel minden magyar elméiben megszületnek és szívben megdobbannak. Egy sötét, átkos, or­vul támadó vad horda hömpölyög rejtőzve a me­rénylők mögött s vele szemben áll a magyar, egyik kezében hű fegyverével, másik kezével el­vérzett három jó fiának sírját megkoszorúzva. Herczegh Mihály egyetemi tanár adományát kísérő soraiban ezt írja: A debreceni vértanuk emlé­kének megörökítésére, kik hazájuk, egyházuk és a magyar nemzeti államért szenvedtek vértanúhalált. Miklóssy püspök pedig ne csüggedjen, mert az egész magyar nép, mint egy férfi, áll mellette. „Magyar­­országnak elég ereje van még, ha kell, ellenfeleit összetiporni, — mondotta Tisza Kálmán“. Szalay Ottó devecseri postamester ezt írja. ..A debreceni magyar mártírokra gondolva, Szent Jeromos szavai által megihletetten mondom én is, hogy: „Hálát adunk Istennek, hogy a mieink volta­tok, még inkább, hogy a mieink vagytok; mert a kik szeretteiknek szivében élnek, nem haltak meg, ők csak távol vannak és mindenki, a­ki hazatér az Úr­hoz, a családban marad.“ Osváth Lajos, Bihar megye főlevéltárosa: „A debreceni bomba az egész magyar nemzetnek szólott. Országos emléket kell fölállítani, de állami közkölt­ségen. Nem hiszem, hogy akadjon egy ember is a törvényhozásban, a­­­ki ne a legnagyobb készséggel szavazná meg az erre szükséges összeget. Közada­kozásból pedig létesítsünk alapítványokat a három mártír nevére, melyek kamataiból új Jaczkovicso­­kat, Slepkovszkykat és Csatthokat neveljünk főisko­láinkon. Ez legyen a magyar nemzet válasza.“ Újabban adakoztak: Herczeg Mihály egyetemi tanár, Bpest » 15 kor. Nagy Sándor s 10 „ Összesen 50 „ Hozzáadva a kimutatott 470 koronát, a kegye­­letes célra eddig összegyűlt 520 korona» Bene Ödön dr, . , « * . , * , , 10 „ Pálos Ödön......................... . 2 „ Osváth Lajos, Nagyvárad . . . . . 10 „ Szalay Ottó, Devecser ... . .. . . 3 „

Next