Budapesti Hírlap, 1914. április (34. évfolyam, 78-102. szám)

1914-04-01 / 78. szám

Budapest, 1 . évfolyam, 78. szám. 1. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fik Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fi­. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: Vasker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés:: József 05. Elárusítás: József 9*29. Apróhirdetés: J­ózsef 95. Hirdetés: J­ózsef 5­3.Köny­vkiadó: J­ó­zsef 9-2 9. Igazgató: J­ózsef 9-38« Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan­­ szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Viszter felől. Irta Réz Mihály. Budapest, márc. 31. Az elmúlt század választójogi re­formjai az egész angol közélet képét megváltoztatták. A politikai érettség, a nagy nemzeti öntudat, a kormányzati ér­zék klasszikus hazája teljesen átalakult. Ez nem a régi Anglia többé. Ez nem a régi angol nemzeti öntudat. Az angol szupremácia az uj elemek uralma alatt meginog s Ulszter fiai fegyverrel a kezük­ben kénytelenek azt saját kormányuk ellen védeni. A hadsereg fegyelme meg­bomlik ; a hagyományos kormányzati ér­zék sehol s az alkotmányos törvénytisz­telet meginog. Ulszter felől komor vészkirek szálla­nak. Az angol faj csodás politikai hig­gadtsága veszve. Egész Nagy-Britannia lázban ég. Fegyver fegyverrel áll szem­ben. Az érvek ideje lejárt. Akár kitör a viszály, akár elsimul, ennek a krízisnek következményei beláthatatlanok. A tör­vény iránti tisztelet, a katonai fegyelem e meglazulásának minden tünete végze­tes. Ez nem a régi Anglia többé — a re­­form-biltek óta az régen veszve van. És mégis, a törvény elleni eme láza­dásban, a fegyelem eme megszegésében, a polgárháború küszöbén: ez az Anglia annyi másnál mégis mennyivel nagyobb. És mi, a távol keletnek kicsiny, vi­szálytól tépett nemzete, szomorúan néz­zük. Hiszen igaz, anarkia az, a­mi ott föl­ütötte fejét, de a nemzeti szupremácia érdekében folyik a harc. Törvényessé nem teszi, végzetes következményeit nem hárítja el, hibáját nem mentheti. De a­mi megnyilatkozik benne, az mégis a tettre kész s alkudni nem tudó faji ön­tudat. Boldog Anglia. Nálunk is föl­ütötte fejét a féktelen­ség, hogy a nemzet törvényhozására rá­diktálja a maga akaratát, de az anarci­­kus mozgalom a magyar szupremáciát aláásó radikális választói jog érdekében követte el összes bűneit. Oly elvért, melyet nemzetrontónak ismertek el ők maguk csak nemrég az­előtt. A magyar szupremácia ellen folyt — bár öntudatlanul — a küzdelem s szö­vetségesül hivattak a nemzetköziség hí­vei. A kik gúnnyal támadtak minden nemzeti ideált, a­kik a magyar szupre­mácia ellen küzdöttek mindenkoron, ve­lük szövetkeztek a parlamenti anarkia e hivei. A faji öntudat föl nem lázadt a szövetség ellen s a nemzet életösztöne meg nem szólalt bennük ez elvek hirdeté­sekor. Azok­, a kik ott most az angol szup­remácia érdekében állottak szembe a törvényhozás akaratával, ezért az állás­­foglalásért fegyverrel készek helytállani. A mi parlamenti anarkiánk hívei is fegy­verrel küzdenek. Tintatartókat dobáltak, név szerinti szavazgattak, szitkokat szór­tak, fütyültek s trombitáltak. Szilaj hő­sök voltak, mikor nyugodtan kellett tár­gyalni s mikor az összeütközés megtör­tént, higgadt államférfiak. Azelőtt mind egy-egy Kossuth Lajos, akkor mind csupa Deák Ferenc. Helyes a higgadt s komoly politika, helyes az erőszak ellen csak az érvekkel küzdeni. De akkor ne játszták volna a kétségbeesett forradalmárt, a­ki mindenre kész. A törvényhozók köte­lessége, hogy törvényt hozzanak s nem az, hogy barrikádokat építsenek. De ak­kor beszéljenek becsületes őszinteséggel s hagyják el a nagy szavakat. Tintatar­tókból még soha sem csináltak barriká­­dokat­, forradalmat névszerinti szavazás­sal ki nem vivtak soha s a trombita csak gyermekjáték, ha nem fegyverre hivó riadó. - 0 ,■ . ! A gazdasági helyzet nehéz terhe alatt, midőn az élet prózája a nemzetre nyomasztó súllyal nehezül, a válságok­ban megérett nemzet megunhatta ezt a­­szinészkedést. A­ki józan politikát akar csinálni, minek ígér romantikát? A­ki higgadt törvényhozó akar lenni, ne le­gyen hősszínész. A szemfényvesztés ideje elmúlt. A frázisok kora lejárt* * Angliában igazi veszedelmek ellen, igazi forradalmárok tettekkel készek védeni az an­gol szupremáciát. Törvénytelenség ez, polgár­­háború, lázadás, de nem hipokrizis. Kicsinyes pártviszonyaink és villongásaink Iskola.­ ­— Egy csacska lány naplójából. — Irta Zsoldos László. Szeptember 23. Zárdás lélek vagyok, a mennyiben süldő koromban (tizenötödik tavaszomig) apácáknál nevelkedtem; mindaddig, a­mnig atyám a válsá­gos gazdasági helyzetre való tekintetből az idén át nem íratott a kedves néniéktől a kereskedel­mibe. Nagyszerű! „Az asszony ingatag“ (szép ária), s engemet lány létemre mégis átírattak, mint valami ingatlant. A helyzet különben eléggé megelégedé­semre szolgál, csupán az hoz zavarba, hogy Csermely tanár úr (könyvvitel, szőke bajusz és kis oldalszakáll) egész órán keresztül folyton nekem magyaráz és én nem­ értek a magyará­zatból semmit, különös tünet. A kedves testvé­reknél mindig megértettem a hitoktató magya­rázatát, pedig Ájkos tisztelendő úr is épp olyan nőtlen férfi volt, akárcsak Csermely tanár úr, és azonkívül nem is énnekem magyarázott. Igaza van Mah­idnak, (leánygimnáziurtibeli ba­rátnőm, rövid alj, hosszú orr), a­ki múltkor többek között azt a közmondást idézte nekem latinból, hogy „ha ketten csinálják ugyanazt, az már nem ugyanaz“,­­ pláne, mint a jelen esetben, ha nem is teljesen ugyanazt csinálja a két illető. Összegezve a tényeket, itt a kereske­delmiben csekély harmadfél hét alatt elértem azt, a­mire ugyan ítéletnapig várhattam volna az apácáknál, hogy tudniillik belémszeretett a tanárom, pukkasztó irigységére osztálytárs­nőimnek, főként a sárgadinnye-gerezd szájú gazdag Stock Malvinnak, a­ki mindig majd el­nyeli szilvaszemével Csermelyt, de az rá sem hederít. Szeptember 27. Az ige testté­bőn. Csermely ma felelni hí­vott, s én természetesen nem tudtam szólni neki a könyvvitelről egy árva kukkot sem. Csak álltam ott mozdulatlanul előtte, s az osztály színe előtt, akár Lotliné, mikor már sóbálvány­­nyá változott, mégis azzal az eltéréssel, hogy én nem néztem hátra. Minek, a­mikor biztos vol­tam benne, hogy­ vetélytársnőim közül úgysem súgna senki, sőt örülnének, ha belefuladnék a saját zsíromba (értsd: járatlanság a tananyag­ban, miivel egyébként zsírtalan szilfrd­ alakom van). A tanár úr türelmesen végighallgatta a makacs hallgatásomat, aztán, a­nélkül, hogy bármily osztályzatot is írt volna a jegyzőköny­vecskéjébe, szelíd ábrándozással csak ennyit mondott: : — Ha talán nem jól érzi magát, Margit kisasszony, akkor csücsüljön vissza szépen a helyére. — A­mit én egy tanári eszménykép­nek illő fensőbb méltósággal iziben meg is tet­tem, útközben leplezetlen gyönyörűséggel hallva meg a második padban ülő sárgadinnye-gerezd mögül Stock Malvin kigyósziszegését. Óra után nem csekély lelki megnyugvás­sal baktattam hazafelé az iskoláiból, s összeszí­­jazott könyveimet azzal a biztató gondolattal szorítottam a csipőmhöz, hogy így aránylag igazán keveset kell majd törődnöm a kettős könyvvitellel, a­mikor egyszerre csak ösztön­­szerűleg oldalt pillantok, s már abban a szem­hunyom­lásban ki más szegődik hozzám, mint Csermely. Udvariasan megemeli a kalapját, s miközben én meglepetten tekintek föl rája, (na igen, mert vagy másfél fejjel magasabb nálam), mosolyogva nyúl a csipőmhöz szorított össze­­szíjazott könyvcsomóért: — Úgy vettem észre, Margitka, hogy ma­gának nehezére esik a könyvvitel, hát adja ide a könyveit, majd viszem egy kicsit én. . Ezért jeleztem naplóm elejéin, hogy az ige testté jön, mert Csermely csakugyan elvette tő­lem a könyveket s majdnem hazáig cipelte, a­hol is a sarkon barátságosan elbúcsúzott tőlem, s megigértette velem, hogy ha egyszer tudni fo­gom a tárgyából a leckét, akkor óra előtt meg­mondom neki, s igy majd könnyen jelesre fe­lelhetek. Ilyen és hasonló ostobaságokról, vala­mint atyám üzleti ügyeiről beszélt velem az egész után, a­helyett, hogy fférfiasan kitárta volna előttem a szivét, úgy, a­hogy van, s én bizonyára megtaláltam volna olthatatlan szom­­jára a bűvös balzsamot, a­melyet séta közben úgyis minden egyes új mondatnál szívdobogva tartogattam készenlétiben a számára, hogy: — Ah, édes Csermely tanár úr, beszéljen a mamával! Úgy látszik azonban, a dolognak még élnie kell. Hosszú az iskolaév, — utóvégre még várhatok. Október 10. Osztályunk, legalább egyelőre, egy érde­kes lánnyal lett szegényebb. Stock Malvin sár­gaságba esett, s most ivókúrát használ. Sárga­­dinnye-gerezdszájú kortársnőm ugyanis múlt­kor utánalesett Csermelynek, s rajtakapta, mi- Mai számunk 32 oldal

Next