Budapesti Hírlap, 1914. április (34. évfolyam, 78-102. szám)
1914-04-01 / 78. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP78. sz.) 1914. április 1 között végezzük mi csak munkánkat komoly higgadtsággal. Maradjunk meg a rideg prózánál s kerüljük a nagy szavakat. Kevésbbé fényes e szerep, de becsületesebb. Anglia válságát pedig nézzük éber szemmel. Talán elsimul a krízis kitörése, de következményei el nem maradhatnak. Az angol faji öntudat, az angol imperializmus megerősödve kerülhet ki a harcból s az az angol önérzet, mely faji törekvésében megsértve, keresztülgázolt a törvényeken, Európa politikájában súlyos hatóerővé válhatik. Oroszországban megtiltották a tisztek távozását. Megtiltották nemrég a lókivitelt. Óriás hadseregösszpontosításra készülnek áprilisban. Kievben hadijátékok folynak. Lapjaikban nyíltan foly ellenünk az izgatás. Számítanak az óriás fegyveres erő hatására, számítanak nemzetiségeink elbolondított tömegeire. Számítanak némely pártunk külpolitikai felfogásának korlátoltságára is. A komoly jelenségek egész sora mutatkozik. Nem esünk túlzásba; háborús kilátásokról nem szólunk. De ellenséges aktusokról, ellenséges indulatról, ellenséges célokról igenis kell beszélnünk s tudomást nem vennünk lehetetlen. És szükséges, hogy midőn ezekről az ellenséges erőkről beszámolunk, segítőtársaik közé számoljuk ama hazánkfiait is, akik jámbor naivitásukban ez ellenséges érdekek segítőiül állanak. Nem mondjuk, hogy tudva, sőt hangsúlyozzuk, hogy — tudatlanul. De a nemzet érdeke szempontjából ez csekély vigasztalás. És ha csupán rövidlátás volt is az oka, hogy akikkel szemben gyűlöletre kellene izgatni az egész nemzetet, azokkal szemben hangosan hirdetik a szimpátiát: a nemzet életösztönének emez elaltatása a válság órájában épp oly keserűen megboszulja magát. Oroszország évek óta izgat mindenütt ellenünk. A balkáni háború idején minden egyes kérdésben szembeállott velünk. Megtörni, megverni, megalázni törekedett. A legutolsó kis Balkán-állam ezért packázott velünk; ebben reménykedett s — joggal — ebben bizakodott. Szerbia mögött, Montenegró mögött Oroszország állt mindig szemben velünk. Sajtója nap-nap után hirdette, hogy föl kell osztani a monarkiát. Diplomáciája mindent megtesz, hogy Romániát tőlünk elszakítsa, Ígérve, amit ígérni csak a mi rovásunkra lehet. Valóban jellemző tünete közéletünknek; a politikai indulatok lealacsonyodásának szomorú tünete, hogy akik saját nemzetük más véleményű fiaival szemben végletekig viszik a gyűlölködést; akik saját honfitársaikkal szemben féktelen boszúvágyukban engesztelhetetlenek: ugyanazok bíznak, remélnek a nemzet ellenségeiben s azoknak meg tudnak bocsátani minden megaláztatást. Ha van még Magyarországon nemzeti érzés, ha van nemzeti öntudat, lehetetlen mást, mint gyűlöletet éreznie az iránt az ország iránt, mely telhetetlen hatalomszomjával évről-évre inkább fenyeget. Ha van politikus, aki látja ezt a veszedelmet, lehetetlen nem éreznie, hogy a nemzeti érzés mai lanyhasága egy jövendő krízisben milyen vészihozó. Lehetetlen nem látnia, hogy a megsértett nemzeti büszkeség érzését elaltatni hagyni nem szabad. Ám támadják az ellenzéken a mai kormányt tovább. Hiszen azért ellenzék. De hagyják ki a játékból a külpolitikát. A nélkül is egészen jól szolgálhatják céljaikat. Személyi hajszát, botrányt, békebontást csinálhatnak a nélkül is. Az ő közönségüknek ez kell úgyis csupán. Vigyék bele a társadalmi körtbe, a kultúregyesületekbe, a nemzet legfelsőbb tudományos intézetébe agitációjukat, mindez eléggé szolgálja személyi harcuk céljait. De a nemzet nagy külpolitikai érdekeiben kövessék az ellenzék ama nagyjait, akik egészen másként gondolkoznak, mint ők, de akikre nem hallgatnak soha. A nagy Andrássy Gyula alkotása a hármas szövetség, az új Magyarország e kiváló államférfiénak legnagyobb alkotása. A világlátott diplomata, a tapasztalt államférfi, a komoly időket átélt igaz hazafi alkotta meg, s amit egy Andrássy csinált, azt nem fogja egy Károlyi Mihály megdönteni. „Bírónak még te kicsiny vagy“ — a nagy Andrássy fölött. Azoknak azonban, akik az ellenzéken is e nagy államférfi külpolitikájának hívei, a mi meggyőződésünk szerint, kötelességük volna ezt a mozgalmat megállítani. Választójogi programjuk úgyis veszélyezteti a magyar szupremáciát; soraikból úgyis a nemzetiségi törvény teljes végrehajtását hallottuk sürgetni; legalább ne hagyják, hogy egy részük a pánszlávizmus öntudatlan vak eszköze legyen s tudatlanságában oly elveket népszerűsítsen, melyeknek sugalmazol a nemzet legnagyobb ellenségei. Angliában fejetlenség dúl, a törvénytisztelet s a fegyelem meglazult. A mód, a melyen küzdenek, hibás s törvénytelen. De az az erő, a mely hajtja őket e harcba, az angol faji öntudat tettekre kész, megalkudni nem tudó ereje. Az az intranzigens nemzeti érzés, amely nem tűri, hogy az uralkodó faj radikális jelszavaktól eltántorítva lemondjon a maga parancsoló jogáról. Az az intranzigens nemzeti érzés, amely nem tűri a politikai jogok megosztását, mely maga akarja gyakorolni az uralmat s nem hagyja megbolygatni e szupremáciát. Az a nagy érzés, a mely megvolt egykor a magyar nemzetben is s a melyet a nemzet félrevezetői lelkiismeretlenül elpazaroltak. Az a nagy érzés, a mely sugalta a múlt évszáz jelszavát, hogy Magyarország nem volt, de lesz. Ez a jelszó e nélkül a nagy érzés nélkül megfordul a visszájára, úgy vigyázzatok, kor a harmadik utcában hozzám csatlakozott, s elvette tőlem a könyveket. Stock akkor elibénk került, s orrunk előtt mérgesen hátraköszönt Csermelynek, hogy: — Jónapot, tanár úr! — s ezzel tovább kacsázott és megsárgult. Azóta természetesen az egész intézet mirólunk suttog. De én nem bánom, mert nagyon boldog vagyok és még igazán sohsem láttam ". Olyan aranyos kis oldalszakállt, mint Csermelyé. Csupán az az egy aggaszt, hogy mindig csak üzleti dolgokról és közömbös ostobaságokról fecseg velem és sehogy sem akar vallani. Miért nem? Hát szégyen az, ha a tanár szerelmes a tanítványába, s a szőnyegen forgó két fiatal szív végre egyesül? Miért végezteti velem ez az ember a kereskedelmit, mikor tudjuk, hogy a nő virág, amely szerelemre vágyik és fütyül a kettős könyvvitelre, ha egyszer megnyithatja kelyhét a méhnek, mely vígan döngicsélve száll a méz felé? Oly szép ez, oly költői, oly elragadó! Hát akkor mit játszik velem, mint a lapdával, holott tudvalevő lény, hogy a lapda vagy elgurul vagy kipukkad, ha vigyázatlanul bánnak vele. Én is! Van még férfi a világon, minden ujjamra kettő, gombház, hátha még a lábam ujjait is hozzászámítom! Háborog a szívem, mint a hullámzó Balaton, hiszen már csaknem egy hónap óta tart a viszonyunk és ő még mindig nem akar nyilatkozni! Könyveimet cipelni nap-nap után, ezt bármelyik elefánt is meg tudja csinálni. Hanem a szívem terhét vedd már széles vállaidra, imádóit Csermelyem! Mit, Csermely? Kicsinyes név ez a te kolosszális lényedhez képest. Légy dagadó folyam, zugó áradat, légy Niagara-vizesés, amely vad szenvedéllyel ragadja tova hullámkarjain törékeny zárdás lelkemet, oh, ha a kedves mének sejtették volna, micsoda Vezúv krátere sustorog bennem, hát biztosan kicsaptak volna az intézetből! És te nem érzed meg ezt, Niagara?! U. i. A „levelezésiből ma oly rosszul feleltem, hogy az egész osztálynak elállott tőle a létekzete. Én! Aki úgy tudnék , vele levelezni! Október 30. Ki hitte volna, hogy olyan prózai pályán, mint a kereskedelmi tanfolyam, valaha még mázsaszámra fognak hullani rám a gyönyör rózsái? Ma már ezt is elmondhatom. Megfulladok a szerelem illatárjában, melyet imádott Csermelyem, (akit a boldogság harmata ma végre csakugyan zuhogó Niagarává dagasztott), hódító egyénisége lehet rám, és ég felé kulcsolt kézzel rebegek hálát az Egek Urának,de majd csak aztán, ha megírtam a naplómat, mert igy tollnyéllel nem bírom összekulcsolni a kezemet), hogy ime, megadtad nekem, Uram, hogy nemsokára fölvehessen a menyasszonyi fátyolt, Niagaráné leszek, illetve Csermelyné, s ez több, mint amennyit legmerészebb álmaimban is el mertem volna képzelni magamban; helyesebben sem több, sem kevesebb, mert éppen annyi. Az életbevágó mozzanat történeti része a következő: ma esett az eső, minélfogva Csermely az iskolából hazafelé menet kinyitotta az esernyőjét és fölém tartotta. Ezt az udvariassági tényt már más alkalommal is megíme (mindig csak akkor, amikor eset az eső), most azonban oly ügyetlenül fogja az ernyőt, hogy hol elül, hol oldalvást folyton rám csöpögött az eső, — Juj, tanár úr,— szólaltam meg végre türelmemet vesztve — hiszen csuromviz leszek, ha ilyen ügyetlenül tartja fölém az esernyőt! " rámsunyitok azzal a hamis kék szemével "(már nem úgy értem, hogy talán üvegbőlvolt, hanem csak, hogy hamiskásan tud nézni A miniszterelnök Bécsben. Tisza István gróf miniszterelnök Pápáról, ahol részt vett Németh István református püspök beiktatásán, délután Bécsbe utazott, ahová, mint egy távirat jelenti, éjjel tizenegy órakor érkezett meg. A miniszterelnök csütörtökön érkezik vissza Budapestre, Szeged főispánja.A király, mint a hivatalos lap mai száma jelenti, Cicatricis Lajos drt, Csongrádi vármegye és Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal fölruházott Város főispánját, ezekben az állásaiban való meghagyása mellett, ideiglenes minőségben Szened szabad királyi város főispánjává nevezte ki. A bosnyák személyi változások Szarajevóból jelentik. A tartományi kormány palotájában összegyülekezett autonóm tisztviselői kar ma délelőtt búcsúzott el Rohonyi Gyulától, az eddigi tartományi főnökihelyettestől. A tisztviselői kar szónoka Zurmnics osztályfőnök volt, ki méltatta Rohonyi érdemeit. A távozó tartományi főnökhelyettes további rokonérzéséről és baráti indulatáról biztosította a kormányszék tisztviselői karát. Az újonnan szervezett számvevői kamara holnap, április elsején kezdi meg működését. A fiumei polgármester-választás Fiuméból jelentik, hogy a városi képviselőtestület Wickenburg István gróf elnöklésével ma délelőtt rendkívüli ülést tartott, melyen a kormányzó nyilatkozatra szólította föl a minap polgármesterré választott Zanella Rikárdot, hogy elfogadja-e a választást? Zanella koszvetetés, mintha csak erre várt volna, minden külön értesítés helyett hirtelen belémkanolt s ily módon valósággal magához rántott az ernyő alá: — így, Margitka, most már biztos födél alá került. Csak jóerősen kapaszkodjék belém! — Szent Isten! — meresztettem rá a szememet. — Csak jó erősen kapaszkodjam magába? De tanár úr, kérem— s megvallom most már bennem is felülkerekedett a ravaszság — hogy akaszkodhatnám bele én nyílt utca során egy idegen férfinak a karjába? Hiszen ez a legnagyobb . . .! Nem fejezhettem be a mondatot, mert Csermely most egyszerre csak még jobban magához szorított a karjával (úgy, hogy még a szívem is elkezdett kopogni bele) s hipnotizáló tekintettel fordulva felém, ellenmondást nem tűrő hangon így szólt: — Idegen férfi, Margitka? No hát vegye tudomásul Margitka, hogy én nem vagyok magának idegen férfi! Érti? (— Hogy-hogy? —, hápogtam boldog sejtelemmel) Mert én... mert én ... érti? mert én mától fogva magának az izéje ... vőlegénye vagyok. (Most már a szemem alá is esernyőt kellett volna dugni, mert ott is csepegett.) Érti? A vőlegénye, ha maga is úgy akarja ...■ te édes!.. * Nahát ilyesmit én még nem sohasem próbáltam. De utóvégre mindent meg lehet szokni s miután Csermely ezúttal először elkísért egészen a kapunkig, megígérte nekem, hogy holnap délután jöljön hozzánk, hogy ünnepisen megkérje szüleimtől a kezemet. Aztán bementünk a kapu alá és még teljes egy négy dara hosszat bszélgettünk egymással a világ legédesebb dolgairól, úgymint eljegyzés, kelengye, hozomány (nem tudtam biztosat mondani neki, hogy ötvenezer-e vagy nyolcvan, de-még ma este- meg-