Budapesti Hírlap, 1914. augusztus (34. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-01 / 181. szám

A Budapest, júl. 31. Ma estére egészen az izzásig áttüzesedett a harci kedv Budapesten: Oroszország elren­delte az általános mozgósítást, a német császár kiadta a harcos jelszót: a haza veszedelemben van. A felelet rá a mi részünkről a közös had­seregnek, a haditengerészeinek, a két birodalom honvédségének és az egész népfölkelésnek álta­lános mozgósítása. Az este hét órakor közhírré tett intézkedést komoly megilletődés, de egyben elszánt harci kedv is fogadja. A lobogó lelkesedést új erővel táplálja a veszedelem növekedésének tudata. Mindenre el vagyunk szánva­ és mindenre el vagyunk tökélve. Polgári foglalkozásunk nyugodalmas rendjéből kizavarva, egészen új és szokatlan fegyelem ter­hét viselve is a nagy és szent cél tüzel bennün­ket: a nemzet becsülete és a haza védelme. A háború nemcsak kockázattal jár, hanem eleve biztos veszteséggel is gazdasági javakban. Meg­szokjuk a lemondást, az önkorlátozást. Azok részére pedig, a­kiket mindenüktől megfosztott a háború, a kereső kéztől, a gondos családfőtől, a társadalom élő és érző szíve nyújt vigasztalást és a legnagyobb ínségben kenyeret. Az irgalmasság cselekedeteinek hosszú sora indult meg és folytatódott a mai napon is. A sebesülteket szerető ápolás várja száz olyan helyen, a­melyet a humanizmus templomává avatott eddig is a jótékonyság, kórházakban, menedékké­zakban, üdülőhelyeken. Megszűnt a felekezeti, nemzetiségi, társadalmi kasztokra bomlás szomorú magyar átka. Az idők komo­lyak, de intő szavukat megértve, egységbe for­­radtunk. Az idők komolyak, de nem kétségbeestők. Bíró bizodalommal, a győzelem reményével el­telve gyülekeznek a hadba katonáink. És a ké­szület lázas napjaiban nem lankadó érdeklődés­sel, szeretettel, ünnepléssel, hangos muzsikával, énekszóval, tüntetéssel kiséri őket a polgárság, a­melynek nyugalmáért, biztosságáért a derék vitézek fegyverbe állottak, katonaváros. A merre a székesfőváros utcái elvezetnek, min­denütt katonák az urak. Igen sok nyilvános épület: színház, iskola, rengeteg magánépület, büszke palota és szerény földszintes ház, egy eseményes éjszaka folyamán átalakult kaszárnyává, melyek százait fo­gadják be a szürkeruhás legénységnek. És beöltözött legények regimentjei lepik el a kocsiutat, a gyalog­járót, a villamosokat és megjelenésük mindenütt viharzóan lelkes tüntetésekre ad alkalmat. A­mi me­legsége van Budapest szívének, az mind megdagadt hullámokban ömlik a derék fiuk felé, a­kik a ma­gyar lélek jellemző nyugalmával várják az esemé­nyeket, a­melyekkel szemközt állíttatnak. Az utca képe leirhatatlanul színes és forgal­mas. Percenkint katonai járóművek vágnak utat a tolongó tömegben, mely helyenkint egész hadse­reggé nő. Persze, az időnként változó események híreit tárgyalják mindenütt és sehol egy elborult arc, egyetlen hang, mely ne a birodalomé, a leg­jobb reménységeké volna. Katona­fiainkkal pedig úgy bánik ez a város, a mint az az ország fővárosához és a hadbaindulók örök érdeméhez méltó. A magánházakban, a­hová katonákat szállásoltak, nincs szünete a vendégeske­désnek, a meghatott szeretet minden jóval elárasztja a derék fiukat. Ennél az ünneplésnél csak az lehet szívesebb, a­mit akkor rendeznek, ha majd a pompás legények győzelmesen megtérnek közénk. Általános mozgósítás hatása. Ede hét óra után robban ki a szerkesztőségek iron­­iáiból a híradás az utcára: a király elrendelte az általános mozgósítást. A hír nem érkezik váratlanul, Oroszország mozgósítóit, rá a német császár a véde­lem hasonló fegyverével felelt, nekünk, a­kik a nagy er, igazságos port a gonosztévők nemzetével meg­kezdettük, első­sorban kötelességünk, hogy had­rendbe szólítsuk minden erőnket. Mégis, bárha­ el voltunk készülve rá, az általános mazzó­­tár, első híre megbolygatott bennünket. És még most !.na­zabbá lelte ezt a hatalmas v­árost, a­mely ab­s­tív b­­­éta él a harci mámor eksztázisában. A Budapesti Hírlap József-körúti kiadóhivatala előtt sűrűn feketéllő tömeg olvassa a hírt és izgatottan magyarázza jelentőségét. Egyszerre önként, minden külső kezdés nélkül tör ki a harcias kiáltás: Éljen a háború! Vesszen Oroszország! Most már Oroszor­­­szágról van szó. A nagyobb, a félelmetesebb, a nem kevésbbé gonosz ellenség képe kitörli ama ki­csiny, ravasz, alattomos népség emlékét, a­mely kez­dője és kútfeje minden viszálykodásnak. A lármás körutakon a lapok hirdetményei előtt mindenütt óriás sokaság tolong. De a figyelem e Házas, szaggatott, táviratstílusú közlésekről csak­hamar a hivatalos plakátokra terelődik. A fehér és vörös lapok, a­melyek ezrével kerülnek oszlopokra, házfalakra, fényes üzletek tükörüvegeire, megérte­tik Budapesttel a helyzet egész komolyságát. Hadba szólítja a király az egész tartalékot és a népfölkelés­ből is mindazokat, a­kik nem töltötték be a negy­venkét évet. Mohó figyelemmel olvassa a plakátokat az utca sok ezernyi népe: ha személye szerint nem is, de a családja, az atyafisága révén itt már érde­kelve van mindenki. Mikorra ez a két plakát elju­tott a Magura tetejére és az árvás falvakba, le Ri­­vába és föl az osztrák-orosz határra: négy-öt millió ember fog készen állani a dicsőséges győzelemre és ha kell, a dicsőséges halálra. esti SSssSeíiés* fi raunlsopáB'í, a KemseSéá, as­ūrssásöá &£•­ssiíné és a némes konstsZáSsas eíSSS. Este nyolc órakor a főváros élénksége és há­borús kedve elérte a legnagyobb fokot. A Körúton beláthatatlan tömeg tolong és mindenütt, a­hol a mozgósítás plakátjai olvashatók. .Az első tüntető menet csakhamar összeverő­dött az Erzsébet­ körúton és táblákat kerített ezekkel a fölírásokkal. — Éljen a hármasszövetség! — Éljen II. Vilmos császár! — Éljen a király! — Éljen a magyar katonaság! Ezeket a fölkiáltásokat ismételte szünetlenül a tüntetők sok ezer főnyi tömege, mely lassan hul­lámozva az Oktogon-tér felé indult. Az Oktogon-téren, a­hol megtorlódott a tömeg, szónokok kapaszkodtak a lámpaoszlopokra és lel­kesítő beszédeket mondtak. — Mi nem félünk senkitől, —– mondotta az egyik, — Jöjjön a leszámolás! A tömeg zajosan helyeselt, majd rágyújtott a Himnuszra. A közeli kávéházak közönsége kitódult a tüntetők közé és velük együtt énekelte a Himnuszt, a Kossuth-nótát. A közönség azután megindult az Andrássy­­úton lefelé a Váci-körút felé. Útközben lelkesen éltették a háborút, s a hármasszövetséget. A tömeg befordult a Károly-körútra és meg­állóit a Nemzeti Munkapárt helyisége előtt, a­hol elénekelte a Himnuszt és eltelte a miniszterelnököt: — Éljen Tisza István gróf! Éljen az erőskezű miniszterelnök! — Le Oroszországgal! Le Szerbiával! Vesz­­szenek a szlávok! Ekkor már kilenc órára járt az idő s a párt­körben nem tartózkodott senki. A tömeg mintegy fél óra­ hosszat tüntetett, majd elvonult a Nemzeti Kaszinó palotája elé. A kaszinó előtt mintegy ötezer font tömeg szorongott. Először elénekelték a Himnuszt, majd a Kossuth-nótát. Az ablakhoz több főúr lépett és Zichy Ala­dár gróf a következő beszédet mondotta: Kedves barátaim! Nagy események első fel­vonását jelenti ez a mai este, a­melyen ő felsége el­rendelte az általános mozgósítást. Nem egy, hanem két ellenséggel küzd a magyar, de hiszem, bízom­ benne, hogy mind a kettővel szemben diadalmasan megállja a maga helyét, a­hová a király parancs­szava küldte. Beszédét a király éltetésével fejezte be. A kö­zönség percekig éljenzett s azután elvonult az Or­szágos Kaszinó elé, a­hol Rakovszky Iván és ifjabb Hegedűs Sándor mondottak lelkesítő beszédet. A tö­meg éljenezve vonult tovább, majd a Kossuth nóta hangjai mellett szétoszlat­ Egyes tüntető csoportok még késő este is jár­ták a várost s még éjfélkor is hallatszott a kiáltás: — Le Oroszországgal! Éljen a leszámolást Féltíz óra tájban egy másik, több ezer főnyi tömeg a német konzulátus Váczi­ utca 36. szám alatt levő palotája elé vonult, lelkesen tüntetett a hár­mas­ szövetség mellett, éltette a háborút és Vilmos császárt. Innen a tüntetők a térparancsnokság elé mentek s ott ismét lelkesen éltették a hadsereget és Terstyánszky hadtestparancsnokot. Később csend­ben széjjeloszlottak. Jánosek­kip. hersegj a Süntetö&foes» A Szent György-téren a miniszterelnökség, a honvédelmi minisztérium, és József királyi herceg palotája előtt éjjel tizenegy órakor százakra menő tömeg gyűlt össze, a­mely magyar és német zászlók alatt vonult föl, lelkesen tüntetett a háború mellett és éltette a királyt, a német császárt, József királyi herceget és Tisza István gróf miniszterelnököt. József királyi herceg és neje, Auguszta királyi hercegasz­­szony a tömeg tapsai közepette megjelent a palota egyik ablakában. A tömegből valaki rövid beszédet intézett a királyi herceghez, a ki erre következően válaszolt: — Kardunkat kihúztuk. Holnap megyek a harcmezőre, (Viharos éljenzés és taps.) ha kell, meg­halni a hazáért. De bizom, mert az Isten még soha sem hagyta el a magyart. Isten velünk! A királyi herceg beszédét a tömeg hosszan­tartó lelkes éljenzéssel és tapssal fogadta és hazafias dalokat énekelve vonult el a palota előtt, & és a fváros­i So A hercegprímás a háborúról. Csernoch János dr. bíboros hercegprímás főpásztori körlevelet bocsátott ki a háború ide­jére szóló istentiszteletek rendjéről. —­ Istenben boldogult Ferenc Ferdinánd királyi herceg, trónörökös ő fensége ellen elkö­vetett merénylet tettesei és bűnrészesei ellen megindított eljárás — mondja a körlevél — oly széleskörű összeesküvésnek jutott nyomára, a­melynek szálai egy szomszédos állam terüle­tére vezetnek. Ez állam oly irányzatokat tűrt és közegeivel támogatott, a­melyek az osztrák és magyar monarkia területi épségének meg­csonkítását célozták s alkalmasak voltak arra, hogy a monarkia alattvalói közt szítsák az egye­netlenséget s kisebbítsék monarkiánk tekinté­lyét a külföld előtt, a­mi által természetszerűen nemcsak anyagi, de legfőbb erkölcsi érdekeink is veszélyeztetve lettek. E céljuk elérésében el­lenségeink nem riadtak vissza a legnemtelenebb eszközöktől sem, a­mint ezt az egy hónap előtt Szarajevóban elkövetett gyilkosság szomorúan bizonyítja. Ez irányzatok már előbb is ismere­tesek voltak, de felséges uralkodónk I. Ferenc József, a­ki jóságos szívének sugallatát követve a béke áldásait törekszik biztosítani, csak az utolsó idők eseményei után látta elérkezettnek az időt, hogy népei békéjének, országai anyagi és erkölcsi javainak hathatós védelme céljából nyúljon az utolsó eszközhöz: a fegyverekhez.­­ A viszonyok oda fejlődtek, hogy más eszközök nem bizonyultak célravezetőknek. Már pedig azok a célok, a­melyeket a háború szolgál, föltétlenül szentek és tagadhatatlan s elvitathatatlan jogon és igazságon alapulnak. Minden államnak megvan az a joga, hogy ön­magát föntartsa, területi épségét védelmezze s a maga számára biztosítsa mindama javaknak háborítatlan élvezetét, a­melyekre céljainak el­érésében ok­vetetlenül szüksége van. Midőn te­hát ellenségeink hazánk területi épsége ellen törnek, midőn arra törekszenek, hogy az áldást hozó békét polgártársaink közt feldúlják, mon­­arkiánkat becsméreljék, tekintélyét aláássák s neki anyagi és erkölcsi károkat okozzanak, ak­kor nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelessé­günk is minden eszközt megragadni, hogy meg­védj­ük azt, a miben a békés haladásnak, anyagi és erkölcsi jólétnek s becsületes hírnevünk meg­óvásának legfőbb s egyedüli zálogát látjuk. Mi­után a békés megoldás kísérlete meghiúsult, nem maradt más hátra, mint a háború. — Gondoljunk azokra is, a kiket a há­ború a társadalom gondjaira utal. Ezek a se­besültek és a harctéren küzdők hozzátartozói, a kik nélkülözik a családföntartóikat. Ezek a magyar társadalomtól várják a segítséget. Ve­gyük ki mindnyájan részünket a nemes, a ke­resztény szeretet által sugatt munkából. Tömő- SÜDäPESTI illHEÄP (131. SZ.) 1914. augusztus 1.

Next