Budapesti Hírlap, 1914. szeptember (34. évfolyam, 212-241. szám)
1914-09-01 / 212. szám
Budapest, 1914. XXXIV. évfolyam, 212. szám. Kedd, szeptember 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor., egy hónapra 2 kor. 80 £11. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: TIE. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: TIE. ker., József körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. Elárusítás: József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38. Az idegorvos ur. Budapest, aug. 31. Egyik laptársunk vasárnapi számában olvassuk, hogy egy előkelő idegorvosunk a fővárosi közönség megfigyelésére adta magát e háborús időkben s hamarosan meg is alkotta ítéletét, mely úgy szól, hogy e főváros lakosságának hetvenöt százaléka ez idő szerint — elmebeli gyöngeségben szenved, mert egyébről sem beszél, mint szakadatlanul a — háborúról, a mely nem mestersége, a melyhez tehát nem is ért. Laptársunk éles szatírával fejezi be elbeszélését azzal, hogy előadásába az idegorvos úr belekeverte a háború minden fázisának a kritikáját is, amiből az következik, hogy az idegorvos úr is a hetvenöt százalékba tartozik, mert neki épp oly kevéssé mestersége a háború, mint mindazoknak, akikre megfigyelésével rásujtott. De vegyük komolyan a dolgot. Vegyük komolyan, mert ez az idegorvos és megfigyelése abba a cinizmusba tartozik, amelynek halálát a minap ittuk meg ezen a helyen s a melytől éppen a háború vihara tisztította meg levegőnket. Tehát vegyük komolyan a dolgot és fordítsuk meg a tételt: minek kellene mondanunk ma közönségünket, ha nem a háborúról beszélne mindenki? Nézzük a dolgot közelebbről. Egy világháború rettenete szakadt Európára. Minden közlekedés - nemcsak nemzetek közt, hanem egy-egy ország területén belül is -- megszakadt. Kereskedés, forgalom megállt; ipari és mezei munka megakadt; a legválságosabb anyagi helyzet állt elő százezrekre és milliókra; hozzá az áldozatkészség minden formája sorompóba van szólítva; a jótékonyság után-útfélen állít meg bennünket és kéri filléreinket és forintjainkat: miről beszéljünk, ha nem erről és nagy okáról, a háborúról, ha józan, ép eszünk birtokában vagyunk? Olyan eseményekkel és fordulatokkal terhesek ma az órák és napok, amelyeknek nyomában nemzetek lehanyatlása, sőt megsemmisülése, mások fölemelkedése járhat. Mely művelt és ép elme tudna elzárkózni az elől, hogy e dolog állandó érdeklődésének tárgya legyen? És milyen háború ez? Soha, mióta történelmet írnak, ily irtóztató tömegek nem álltak egymással fegyveresen szemben. Három-négy-öt-nyolc napig is tart egy-egy csata, mert hiszen két-két millió kiképzett katona vívja. Nem is egy csata az, hanem véres ütközetek rémes sorozata. És e mérkőzések szolgálatában áll a modern tudomány minden vívmánya: a kézifegyver, a gépfegyver, a bömbölő ágyuk egész a mostani háború nagy szenzációjáig, a negyvenkét centiméteres apokaliptikus szörnyetegig, a mely ráköpi tartalmát egy-egy várra s abban a percben olyan földrengésszerű pusztítást visz véghez, minőt ezelőtt hetekig, hónapokig tartó ostrom se tudott művelni. A lövegekben dinamit, ekrazit és rettenetes robbanószerek egyéb anyagai. De ez se elég: a tenger színén hajócsodák, a tenger színe alatt vészes járóművek, a levegőben léghajók és repülőgépek , mind a háború szolgálatában. Miről beszéljen az épeszű halandó, ha erről nem? Talán van olyan nemzet, amely más egyéb dologról is ráér beszélni. Tudom, de hogy francia nincsen, mert Franciaország alatt remeg és inog a föld; tudom, hogy német sincsen, mert Németország, ereje tudatában, törvényt akar diktálni a világnak és kezében a végzetes ecset, hogy új térképet fessen Európáról; és tudom, hogy magyar sincsen, mert a magyar nemzet nagy feltámadásáról van ebben a háborúban szó, mivel hogy katonai, politikai, erkölcsi nagy kvalitásai tényezők lettek e háború sorsának formálásában. De ha az idegorvos idegeit nem rázza meg a haza és nemzet e sorsfordulásának lehetősége s nem teszi előtte érthetővé, hogy nem lehet itt másról beszélni, mint a háborúról, akkor fontolja meg még azt, hogy ez az első nagy háborúnk az általános katonakötelezettség behozatala óta. Százezrek, sőt egy-két millió ember van polgári foglalkozásából, kenyérkeresetéből, otthonából, családja köréből kiszakítva s bujósdit játszik a halállal. Nincs tán egyetlen egy család se, a kinek valakije ott ne volna az ellenséges golyók előtt. Ezrével vannak családok, kiknek két, három, sőt több féltett tagja van ott. Apák, anyák, hitvesek, gyermekek remegnek és imádkoznak valakiért, akiről nem tudják, viszontlátják-e még valaha. Hogy mehetne ki ezek gondolatából a háború egy percre is és hogy lehetne ezeknek egyébről beszélni, mint a háborúról? És hogy nem értenek hozzá, mert nem mesterségük? Vájjon találkozott-e az idegorvos úr olyan emberrel, aki — ha elpanaszolta neki valamely baját — nem tudott neki orvosságot ajánlani vagy orvosi tanácsot adni? Emberi dolog, hogy mindenki jobban tudja a más dolgát, mint a magáét. Semmi sem olcsóbb, mint a jó tanács, semmi se fürgébb, mint a másokról — politikusokról, diplomatákról, hadvezérekről, művészekről, írókról, mesteremberekről, vállalatokról, közintézményekről stb. mondott könnyed ítélet. Ez nem is mindig rossz. Mert a művelt józan ész gyakran jobban eltalálja a szeg fejét, mint maga a szakképzettség. Egy híres német újságíróra egyszer rátámadt egy piktox, hogy hogy mer festményéről beszélni, holott még soha sem festett képet. „Hát, feleli az író, tojni se tojtam még soha sem, azért meg tudom mondani, jó-e a tojás vagy nem jó.“ Az idegorvos úr pedig érthet az idegekhez, tudja alkalmasint az orvosi tudomány egyéb titkait is; de ami az idegorvosnak is fő dolog: az emberhez, ahhoz nem ért és az emberi lélek titkaiban, úgy, látszik, teljesen járatlan. Mert az a hetvenöt százalék, amely egyébről sem beszél, mint a háborúról, az az ép, egészséges testű és elméjű ember, a többi huszonöt százalék, az talán — idegorvos. » Oroszok Szedánja. — Tíz orosz csatatér. — Balszárnyunk előnyomulása. — Döntés előtt. — Kémei diadal az oroszokon. — Páris veszedelme. — Olaszország Anglia ellen. — József kir. herceg és a negyvennégyesek. — Budapest, aug. 31. Még nem dőlt el az ütközet sorsa fenn északon, ahol a magyar és osztrák hadsereg hősi katonái bölcs vezérek számító tervei alapján készülnek a diadalra. De érezzük már is, miként csillapodik emésztő izgalmunk, mint erősödik percről-percre hitünk. Egy óriást kell levernünk , de a mieinket lelkük égő lángolása nagyobbá teszi minden óriásnál. Súlyos és fájdalmas lesz nemzetünk vérvesztése ifjú, gazdag reményű, nagyra hivatott életben, de még a gyászba borult anyák, hitvesek és gyermekek is örök büszkeséggel fognak gondolni a szent ideálokra, amelyekért kedveseik vére elhullott. A hadiszállás kedve — mint tudósításaink jelentik — jó és bizakodó, a balszárny kiszélesedett fronttal ma is nagy haladást tett s merész előretörtetése nagyobb lendületre ragadja a centrumot is, a melynek a legsúlyosabb feladat terhét kell viselnie és a jobbszárnyat is, amelyre oly jelentős munka vár az egységesen megkoncipiált haditerv egészében. Ez a haditerv nyilván a szövetséges seregek együttműködésén épül és a német haderő energikusabb részvételével fog megteljesedni. Az idő erre az egyesülésre ma közelebb van, mint remélhet- a Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal.