Budapesti Hírlap, 1914. október(34. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-01 / 242. szám

Budapest, 1914 XXXIV. évfolyam, 242. szám. megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 3 kor. 10 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Szerkesztőség: VII. ker., Hökk Szilárd­ utca 4. sz. Telefon József 63. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-körút 5. sz. Telefon: Előfizetés: József 95. El­árusítás : József 9-29. Apróhirdetés: József 95. Hirdetés: József 53. Könyvkiadó: József 9-29. Igazgató: József 9-38.­ ­Tisztelettel kérjük a vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A tanuló ifjúság. Budapest, szept. 30. A főváros elernyedte társadalmának ijedős részét, a­mely nem éri be azzal,­ hogy maga meg van ijedve, hanem gyer­mekes hiszékenységgel ad tovább neki más ijedt alakoktól vagy éppen gonosz számítással beadott rémhíreket, úgy hogy már pánikszerű volt a kávéházban tanyázó közvélemény ijedelme: ezt a részt megénekeltük a napokban ezen a helyen. Szerencsére okoskodásunkat megerősíteni tegnap megjelentek az új offenzívát­ bejelentő hírek és ezek nyil­ván alkalmasak arra, hogy a megriad­­takba újra egy kis hazafias lelket ver­jenek. Ma nem a felnőttelvről, ma a társa­dalom gyermekeiről szól az ének. Eze­ket még nem kezdte ki annyira az utolsó két évtized rothadt irodalma, mint szi­­­barita szüleiket, bár ezek főzött is akad, a­ki leborotválja a bajszát, még mielőtt igazában ki is nőtt volna. Mert Wilde Oszkár nyomán a leborotvált bajusz e rothadt modernizmus cégtáblája..... De ha érintette is e lélek- és ideál­ölő irodalom gyermekeinket, a mostani zord idők kürtszavára fölülkerekedik­ bennük szép ifjúságuk pezsdülő vére. Éppen a mai Budapesti Hírlapban olvasom, hogy az újpesti állami gimná­zium nyolcadik osztálya otthagyta az is­kolát s beáll önkéntesnek. Ezt már meg­előzte egy erdélyi gimnázium; megelőz­ték egyesek, a­kiket név szerint föl tud­nék sorolni. Ez egy általános mozgalma a fiatal szíveknek, melyekben megmoz­dul az ősöktől öröklött hazafiság és ka­tonai virtus. E jelenség kötelességünkké teszi,­ hogy foglalkozzunk a dologgal s ne hagy­juk gazdátlanul a mozgalmat. Sőt szük­séges, hogy illetékes tényezők vegyék a kezükbe és irányítsák,­ úgy hogy a fiatal lelkesedés érvényesülhessen, de hogy a­mi veszedelem van benne, az megcsök­kentessék. Németországban már lekapcsolták a középiskolákról a kilencedik osztályt és ott közel két millióra rúg az önkénte­sek száma, melynek nagy kontingense ebből az elemből telt ki. Azt tartom, a legokosabb és leggya­korlatibb megoldása lenne ennek a kér­désnek, ha a kormány elrendelné, hogy­­a középiskolák nyolcadik osztályának a tanulói az idén a karácsonyra szánt ün­nepen tehesse le az érettségi vizsgálatot. Ezzel elérnék azt, hogy a­ki ez if­júságból katonának akar állani, már magával vinné minden további értelmi­ségi pálya alapkvalifikációját s ha Isten segítségével haza kerül, minden további nehézség és akadály nélkül folytathatná tanulmányait. Elérnék azt, hogy azok, a­kik kö­zülük mint tizenkilenc évesek legköze­lebb sorozás alá kerülnek, élhetnek az egyéves önkéntességi joggal s nem fog­nak háromévi szolgálatra besoroztatni mint közlegények. Elérnék azt, hogy az a rész, a­mely, nem alkalmas katonának vagy nem kí­ván, vagy szüleiért nem mehet katoná­nak, birtokában az érettségi bizonyít­vány kvalifikációjának, immár alkalma­zást és munkát kereshetne és segítsége­ lenne sok családnak, a­melynek föntar­­tói tán a harctéren teszik súlyosabb kö­­­­telességüket. Oly rendkívüli időket élünk,­ a­me­lyekben nem lehet a szokott sablonokkal kormányozni s az élet dolgait és bonyo­dalmait intézni. Képzettségben ez a do­log, ha elrendelik, azt tartom a minimá­lis veszteséggel is alig járna. Méltó az eszme, sőt immár mozgalom, arra, hogy a kormány fontolóra vegye. A szélesebb szemhatárral bíró tanárok már foglalkoz­nak is vele s csak órák kérdése, hogy a középiskolák vezetőségei kénytelenek le­­­gyenek tanácskozásuk tárgyával tenni a­ dolgot. •­­­­ Egy komoly ellenvetést tudunk csak: nem adunk-e vele szárnyat a fia­talság ideális fölbuzdulásának, melyet tán kalandvágynak is lehetne mondani. Tömeg és egyén. írta Nagy Emil. A pusztító ágyuk, a rettenetes gépfegyve­rek és az irtóaknák korában látszóan háttérbe szorul az egyes ember egyéni értéke a nemzetek nagy harci mérkőzésében. De csak látszóan. Mert az egyes ember lelki és fizikai ereje ma is éppen olyan fontos a háborúban, mint régente. A különbség csak az, hogy a régi világ harcaiban egy-egy kitűnő bajvívó puszta egyénisége a csata sikere szem­pontjából önmagában véve önálló nagy harci érték volt, függetlenül a többi katonától, míg a mai háborúban az egyes egyén a benne rejlő szellemi és testi értéket csak úgy tudja nemzete javára harcilag értékesíteni, ha ő maga saját személyével csak egyik kiegészítő láncszeme a milliókra menő többiek lelki és testi kiválóságá­nak. Milliók egyéni értéke és fegyelmezett egybe­­működése, ennek a nagy fogalomnak felhőkbe járó apoteózisát alkotja meg a nemzetek sze­münk előtt lezajló gigászi mérkőzése. Nem az a nemzet győz, a­melyiknek néhány vagy sok de­rék férfia küzd, hanem az a nemzet marad győz­tes a vértől párolgó több száz kilométeres arc­­vonalú harcmezőn, a­melyik az egymással szem­ben mérkőző milliók között több megfelelő egész embert vallhat polgárának. Ha régente a sok ezer holdak előkelő birto­kosa kíséretével harcba szállt, biztos lehetett ar­­ról, hogy a háború sikerére nagy­­ befolyással lesz, ha legényeivel együtt fel tudja forgatni a kardot s szembe mer nézni a halállal. Ha ma egy nagy ur háborúba megy, a ki otthon akár a fél vármegyét magáénak tudja, igazán nem lehet arról biztos, hogy egyáltalán meglátja-e az ellenséget s egy srapnel­ nem üti-e le már néhány kilométerről, s megeshetik, hogy a harci rendben hozzá közelálló szegény kéresét megkíméli ugyanaz a halál, s kardi kö­zelségbe jut az ellenséghez, hol férfierejét, ed­zett izmait s bátorságát értékesítheti. Az egyes egyén önön büszkeségével körül­véve ma egyenként alig bír súllyal a harci mér­legen, s feszítheti keblét egekbe nyúló becsvágy, mégis csak mint a milliók egyik tagja tesz szá­mot, de nem önmagában, a többiektől külön, vi­szont derék milliók fegyelmezett egybeműködé­­sében eddig alig ismert harci erő érvényesül a háborúban. Azt hiszem, hogy ez a szemünk előtt dúló világháború éppen azért a demokrácia igazi esz­méjét jobban viszi majd előre, mint néhány mil­lió újságcikk, brosúra és beszéd. De viszont ezek a nagy idők kiemelik ezt az eszmét abból a légkörből, a­hol eddig ezzel a jelszóval hibásan éltek és visszaéltek, s megtisz­títva és megnemesítve teszik az eszmét a nem­zetek oltárára. A demokrácia megtisztult és átalakult fo­galma fogja a nemzetek jövő békés munkáját is irányítani a világháborúban szerzett nagy­ ta­pasztalatok után. Megtanulják a társadalom előkelői, hogy úgy fajuk védelme, mint saját maguk érdeké­ben is első- és­ fő kötelességük a lakosság széles rétegeinek szellemi és testi, erejét növelni, elvont értékű politikai civódások helyett, a­miknek a milliók nagy fejlődéséhez kevés köze van.­­ De a nagy tapasztalatok és az igazi de­mokrácia sugallata szerint remélhetően át fog alakulni az egyének egész nevelése is. Meg kell tanulnia minden egyes ifjúnak, hogy ő maga úgy viheti csak előre nemzetét, ha nemcsak ő maga jeles, de jelesek társai is. Az iskolák legtöbb esetben magtalan vilá­gának igazodnia kell majd a népek versenyé­nek nagy föladataihoz s okos és harcra edzett ifjakat kell majd nevelniök, nem álmodozó filisztereket. Milyen csodálatos is az, hogy mi ifjaink a napokon át künn feküsznek a rajvonalban, a­mikor talán még soha életükben szabadban nem aludtak. De remélhetően át fog alakulni az egész testedzési intézmény is. A­hogy ma űzzük a testedzést hivatalo­san, az alig egyéb egyesek hiúságának vásár­jánál. Általában az angoloktól átkölcsönzött egyéni „rekord-láz“ uralkodik a nagy tömegek egyenletes testi fejlesztése helyett, ámbár hi­szem, hogy az angolok is most a németek előtt nem annyira egyéni rekordra, mint inkább „tömegfutásra“ éreznek kedvet. A nagy tömegek testedzési nevelésének döntő helyet kell majd elfoglalnia nemzetünk kulturális működése terén, ennek óriás szerepe lesz a jövő tömegerők nagy küzdelmében, de az a sportüzési versengés, a­mit az angoloktól átvettünk, csak egyesek nemes időtöltése, a mi- A Budapesti Hírlap mai szám­a 16 oldal

Next