Budapesti Hírlap, 1914. október(34. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-01 / 242. szám

1914. október 1. Budapest* Hírlap ,1*242. «.A válts sürgősen jegyet Münchenbe vagy Salzburgba, Gasteinba vagy Meránba, terjeszd gyalázatos meneküléseddel a gyáva ijedezős bacillusát, biztosíts va­gyon­od részére drága pénzen egy safe-t valamely, külföldi bankban és regéld va­cogó foggal, hogy itt az orosz. Ha úgy tetszik, h­ozzáteheted, hogy magad is lát­tál egy „szotnya kozákot“ (mert ha ko­zák, akkor csak szotnya lehet), a­mikor a múlt héten Nagymarosról Vácra utaz­tál. A hadiparancs csak arra való, hogy az igazság erejével nyugtasson meg és emeljen föl bennünket. Büntető szank­ciója nincs. A­mit őszintén, tiszta szív­ből sajnálunk. Mert elkelne­ már egy olyan parancs, akár hadi, akár polgári, akár nyílt pátens, akár miniszteri rende­let, a­mely épp oly szigorúan sújtaná a lelki fertőzés terjesztőit, mint azokat a gonosztevőket, a­kik a kutakat mérge­zik meg. A hadi parancs azt­ is megemlíti, hogy Franciaország ellen a németek fő­hadereje föltartóztathatatlanul nyomul előre. Nagy és új győzelem vár ott a né­met fegyverekre és szövetségesünk győ­zelme természetesen diadal nekünk is. A döntés csakugyan közeledik a roppant csatatéren. A legfontosabb ponton, Verdun-nél, megtörik a franciák ellen­állása, a kicsapás Verdun-ből és Toul-­ ból megint kudarccal végződött és a­mint Verdun elesett, elesett Franciaor­szág is, mert egyenesen megnyílik az út szívébe, Párisba. Nemcsak a főváros, hanem vidéke is készülődik a védeke­zésre. De nem lelkesen és bizakodva. Sö­téten, kétségbeesett, halálra készülő el­szántsággal. Tele lángoló gyűlölettel a német ellen, a­ki végigtiport rajta és a­kit egyénenkint is kész volna a leg­­kannibálibb kegyetlenséggel fölkoncolni. De egyben folyton növekedő haraggal és keserűséggel a barátai ellen is, a­kik elhagyták és megcsalták. Szidják az an­golokat, a kik gyarló és elégtelen csapa­tokat küldtek segítségül. Gyalázzák az oroszokat, a kik bele­szerettek a bécsi Szent István-templom tornyába és míg arra függesztették szemüket, egészen el­feledték, hogy egy szövetségesük és hite­lezőjük is van a világon, a­ki szoronga­tott helyzetében tőlük várja a megvál­tást. Ribot, a pénzügyminiszter, számon ■kéri az angoloktól a milliókat, a­miket a kalmárok kormánya megígért, de nem szállított. Clemenceau számon kéri Izvol­­szkitól az orosz seregeket, a­miket meg­ígért és nem szállított. Clemenceau-nak, az öreg publicistának még rá lehet ütni a szájára. De Ribot-t, a fináncot nem le­het elhallgattatni. És azt a nagy és be­folyásos, sok tagú és sok súlyú radikális csoportot sem, a­mely késhegyig való harcot hirdet a kormány ellen hibái és bűnei miatt, a reakcióval való szövetsége miatt, a rojalista sátánnal kötött vér­szerződése miatt, a háború minden nyo­morúsága, katasztrofális veszteségei, megalázó ínsége és eltitkolhatatlan ku­darcai miatt. Borzalmas az a nyomorú­ság, a­melybe e szebb sorsra érdemes nemzet jutott. Mert még ha az utolsó pillanatban magához térhetne és meg is állhatna a csatatéren, a­mi ma már ka­tonai szempontból a tiszta lehetetlen­­ség, akkor is elvesztette ezt a háborút a politika mezején. És még egy téren, a­mely emennél nem kevésbbé jelentős: gazdasági téren. Az ősz Ribot érezte és megjósolta ezt az összeomlást még hó­,­napokkal ezelőtt, a­mikor nem gondol­tunk arra, hogy Európa lángba borul és a seregek naponta milliókat fognak meg­enni. És várjon Anglia, a­melynek kincs­tári kancellárjai Lloyd George, gőgösen hivatkozott a legerősebb fegyverre, a pénzre és­ azt vallotta, hogy az utolsó milliárdé lesz az utolsó szó ebben a há­borúban,­. vájjon Anglia bírja-e soká ret­tentő veszteségét. Nem a vérveszteséget értjük. A vér egészen különös folyadék, mondja az angol Mefisztóval. Ennélfogva nagyon­ takarékosan bánik vele. A gaz­dasági veszteségről van itt szó. Az imá­dott aranyborjúról, a­melynek oltára kö­rül a City nagyjai és a Stock Exchange r­oker­jei naponta elvégzik istentisztele­tüket. Nem szólunk a kereskedelem és ipar példátlan pangásáról. Végre ez lehet lucrum cessans, mint a római­­ jog mondja. Esetleg valamikor megtérül, ha jobb idők következnek el. De az elsü­­lyesztett hajók napró­l-napra növekedő, félelmetessé dagadt száma már valósá­gos damnum emergens, soha jóvá nem tehető, végképpen helyrehozhatatlan kár. Az U. 9. tizenöt perc alatt a néma és terméketlen tengerfenékre küldött száz milliót. Mennyi munka, verejték, adó, nélkülözés tapad ehhez a rengeteg summához! És ma újabb hír érkezik egész csomó kereskedelmi hajó elpusz­tulásáról. A büszke gályák fölbecsülhe­­tetlen kinccsel megrakodva közelednek K­ rév felé. Útjukba akad egy német hajó és ötével menti el őket. Maholnap nem merészkedik ki egy angol kalmárhajó sem a nyílt vizekre. És akkor ugyancsak hiába pöffeszkedik a dicső brit flotta a portsmouthi, falmouthi, doveri biztos hadi kikötőkben. Maholnap nem lehet fagyasztott húst szállítani Argentínából. És akkor koplalni fog London, a­mely a dock­ból táplálkozik és az egész Anglia, a­melynek nincs elegendő ökre és ürüje a húsfaló nép eltartására. A pénzük és a gyomruk bünteti meg őket, a kapzsi és falánk angolokat. Me­rt az igazságszol­gáltatás, ha nem földi, mindig megta­lálja a legérzékenyebb pontot, hogy oda sújtson. És Isten nem vert bottal, mint a magyar példas­zó oly bölcsen tartja. Csak a szegény Belgiumot veri bot­tal. De az, úgy látszik, nem is érdemel jobbat. Annyi szép, virágzó város után most Mecheln is a németek kezére ke­rült, a szorgos, iparűző, művészi emlék­ben és történeti hagyományokban dús Mecheln. Most már igazán csak Antwer­pen van hátra, de sohá az sem állja az ostromot. Elzárva a környéktől, minden oldalról nehéz tüzérségtől bombázva, egy kétségbeesett és demoralizált csapat végső maradékától védelmezve várja végítéletét. És aztán mi marad a volt Belgiumból? Egy ország rongyai, fosz­lányok, fölgyújtott városok, üszkös ro­mok, idegen járom alatt nyögő, lázadozó rabok. Két hónap alatt elpusztul egy nemzet. De egy nemzet évszázadok alatt sem pusztulhat el, ha nem követ el ön­­gyilkosságot. Az orosz offenziva összeomlás előtt. — A hadseregfőparancsnokság a helyzetről. — A magyarországi betörés visszaverése. — Egyesülésünk a szövetséges német sereggel. — A gyilkos szerbek megfenyitése. — Az igazság a HelyzetK­SI. Frigyes királyi herceg parancsa. Bécs, szept. 30. A­­ császári és királyi hadseregfőparancs­nokság a következő hadseregparancsot adta ki:­­ A helyzet reánk, és a szövetséges német hadseregre kedvező. Az orosz offenziva Galíciában összeomlás előtt áll. A német csapatokkal együtt az el­lenséget, a­mely Kraszniknál, Z­mos­cénál, Xasterburgnál és Xannenbergnél vereséget szenvedett, ismét se fogjuk győzni és meg fogjuk semmisíteni. A franciák ellen operáló német lőerő feltartóztathatatlanul mélyen be­nyomult az ellenséges területre. Ott ismét nagy győzelem van közel A balkáni hadszíntéren szintén az elenség országában harcolunk. A szer­­bek ellenállása bénulni kezd ,delt­ő elégedetlenség, felkelés, nyomor és éhinség ellenségünket hátban fenye­getik, míg a monark­a és Németország csapatai egységesen és birodalommal adanak egymás mel­lt, hogy a go­noszul reánk kényszerített háborút győzelmesen végigküzdjék. Ez az igazság a helyzetről. Kihirdetendő valamennyit­­ színek, a legénységnek pedig anyanyelvén tudtul adandó. Frigyes királyi herceg, gyalogsági tábornok. Kivertük az oroszokat. Ungvár, szept. 30. Tegnap délben Uzsokról Ungvárra érke­zett egy nagyrangu vezérkari tiszt, a ki fölke­reste Sztáray gróf ungmegyei főispánt és hivata­losan közölte vele, hogy csapatainknak az éj fo­lyamán és tegnap reggel Uzsok körül folytatott harcai eredménnyel jártak és sikerült kiverni az ellenséget, a­melyet egészen Siankiig szorítottak vissza. Az egész uzsoki hegyszo­ros ismét birtokunkban van. Az uzsoki harcok­ban az oroszok igen súlyos veszteségeket szenvedtek. Ung megye területén ma már egyetlen orosz sincs. A határvédő csapatok­­megerősítése egyre tart. • Együtt a német sereggel. A német előrenyomulás. Berlin, szept. 30. A nagy vezérkar közli, hogy a nagy főhadi­szállás szeptember 29-én este 9 órakor ezt jelenti. Keleten az oroszoknak a Niemen folyón keresztül Suwalki kormányzó­ság ellen intézett előretöréseit meg­hiúsító ták. Ossewiec vára ellen teg­nap nehéz tüzérség lépett harcba. Katonáink dicsérete. Berlin, szept. 30. • A Berliner Tageblatt az osztrák és magyar sajtóhadiiszállásnak a Biec és a Visztula mellett megkezdett új hadműveleteiről érkezett jelenté­séhez a következőket fűzi hozzá: — Az osztrák és magyar hadsereg eddigi harcai fontos eredménnyel jártak. Az osztrák és magyar hadsereg föltartóztatta az orosz főerő rohamát és igen érzékeny veszteségeket okozott neki. A feladatot nem volt könnyű megoldani, de oly nyomatékosan oldották meg, hogy az orosz fenhéjázás most már nem veheti a dolgot félvállról. A monarkia katonáiban a fölgyülem­lett düh oly harci kedvet ébresztett, hogy szelíd

Next