Budapesti Hírlap, 1914. december (34. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-01 / 303. szám

Budapest, 1914. XXXIV. évfolyam, 303. szám. Budapesti Hírlap megjelenik hétfő kivételével mindennap. Elő­zési árak: Egész évre 32 bor­, félévre 16 bor, negyedévre 8 bor, égi- mapre 2 bor, 80 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság, VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal: VIII. ker., József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁSZOK: József 43 József 53. József 63. A háború a Házban. Budapest, nov. 30. Azt gondolom, hogy a képviselőházi mai ülésére későbbi nemzedékek is so­kat fognak hivatkozni. Az utolsó évek üléseinek bomlott hangzavarai után a mai egy fenséges szimfónia benyomását tette. A pártok vezéremberei megnyilat­koztak sorban s a világesemények által inspirált lélekkel tettek tanúságot leg­nemesebb hazafiságukról. Kétségkívül legkiváncsibban mindenki Károlyi Mi­­­hály gróf nyilatkozatát várta. Állapítsuk­­an , hogy semmivel sem volt kevésbbé a k­ekt, kevésbbé hazafias és a helyzet­­;f. kevésbbé megfelelő, mint akár Tisza L. ■­ akár Andrássy Gyula gróf nyilat­ok rá. Az ő legujabbkori programjából e­­össze annyi jutott belé, hogy a há­­­bo­rúi a nép jogok kiterjesztését is i­i jutalomképpen. Csodálatos,, hogy mind a szónokok­­­koztak abban a meggyőződésben,­­b­­y ez a háború a magyar nemzet f­r­sztizsét, tekintélyét, önállóságát úgy - . anarkia keretében, valamint Európa f­ei előtt is a leghatékonyabban, legy zólván megtámadhatatlanul fogla­l­ni. Tisza István bibliai erővel és Iszóval mondotta, hogy a világeseme­­során a magyar nemzet megmére-­ít­ett és súlyosnak találtatott. Ez a súly szerintünk háromban fejeződik ki: a ■harctérén vérüket patakokban ontó gyermekeinkben; a társadalomnak úgy anyagi, mint erkölcsi és jótékonysági ihat­általán áldozatkészségében­­ és har­­­madszor a politikai pártoknak ama lé­giót emelő elhatározásában, hogy a meg- spróbáltatás e kényszerű és véres napjain iban minden képzelhető egyéb érdeket fel nagy nemzeti érdekeknek alá­ja ren­­ni énnek. A precedensekre nem sokat adunk.­­J ■. és törvényhozási precedensek ereje laddig ér, a meddig nagyobb hatalommal lösszé nem ütközik. Ám pártjaink mai gye­s­eplése oly erkölcsi precedenst alko­­t­ott, a melynek érvénye lesz, a meddig ■nagyar politikus és magyar katona kis­­■ ok­­át csinál. A pártoknak a háború hatásaihoz ikup seit reménye a nemzet fölemelkedé-­év­re vonatkozólag a magyar hadsereg­­n­ek (ezt a szót használta Tisza István isj­­é há­borúban tanúsított s minden oldal­iak megcsodált vitézségére van alapítva. JE s­itézségről mi dalt mondunk, Európa pedig beszél róla. Százados harcok ’tra­fói­­ kelnek benne életre.. Északi és Riód szlávok oly rettegve nézik huszár­jaink rohamait, mint valamikor Szva- Stop,­­k népe a honfoglaló­­magyarok v iszo­nyú rohanását. Sajnosan tapasztal­­tuk a h­áború folyamán, hogy ez a vitéz­ség, huszárjaink mellett bakáink irtóza­tos kézitusái alig jutottak bele a hivata­los értesítésekbe. Annál nagyobb gyö­nyörrel vesszük tudomásul, hogy most a király, a legfőbb hadvezér, Frigyes ki­rályi herceg, hogy most kormány és pártok kifogyhatatlanok a magyar ka­tona és katonai erényei dicséretében. Világos dolog, hogy ebben a monarkiá­­ban a magyar nemzet ő felségének, a ki­rálynak az igazi hadserege. Világos, hogy a jövő idők számára a háborúnak ez a tanúsága új irányt, új törvényt, új intézkedéseket fog ránk kényszeríteni. A modern élet ábrándja a béke, de a mostani helyzet mutatja, hogy a béke csak ábránd. Addig szilárd, a­míg a há­borúra el vagyunk készülve. Ha egy ural­kodónak olyan harcra termett alattvalói vannak, mint a magyar nemzet, akkor a béke legszilárdabb oszlopa minden ha az lesz, ha e harcias faj katonai erényei előtt megnyílik a pálya, megnyílik a di­csőség. Ez a trón szilárdságának, a né­pek békéjének az egyedüli útja, a biztos eszköze. Irtóztató véren, irtóztató emberál­dozaton, rémséges anyagi erőfeszítésen, egy pusztító háború összes keservein vettük ezeket a tanulságokat. De ha megszívleljük, nem vettük drágán. Deklarációk napja. Országgyűűlés. Budapest, nov. 30. A képviselőház mai ülésén elénk lépett egy borostás álla, nyútt r­ihájú, viharverte, el­szánt legény, a magyar katona. A formaruhá­ján a futóárkok négyhónapos sara, az arcán négy hónap leírhatatlan szenvedése és a nyílt, komoly, szerény és hit szemében rendületlen erő, vitézség, hit és vakmerőség. Úgy lépett be, mint a hajnali derengés, szürkén, egyszerűen, mint a­hogy az utcán látjuk bolyongani a sár­ral lepett, gyűrött köpönyegű sebesülteket és úgy emelkedett föl előttünk, mint a fölkelő királyi nap, aranyfényben, tüzet, meleget, dicsőséget, bizalmat árasztva a Házra és nemzetre. A mai ülés a magyar katona nemes és elragadó formájú szobrának leleplezése, mond­hatnék, egyszersmind mintázása és elkészítése volt. Hatalmas kezek dolgoztak a szobron, kezdve a magyar királyon és a német imperáto­­ron és folytatták azok a nagyszerű szónoki vé­sők, melyekkel Tisza István és Andrássy Gyula gróf rendelkeznek. Ezek a tüneményes képfara­­gók oly képét állították a Ház elé a világháború magyar katonájának, hogy szemünk nem győ­zött gyönyörködni benne, noha az arca boros­tás, szélcsipje, fagymarcangolta, a ruhája gyű­rött és sáros volt. De ez a szobor ragyogott, mert nagy erények lebegtek rajta. Maga a király mintázta meg elsőnek a ma­gyar katona és a magyar nemzet alakját, mi­dőn az ülés kezdetén felolvasták a Ház üdvöz­lésére adott válaszát, melyben azt mondja a kor e legöregebb fejedelmi tanúja: „az egész magyar nemzet hősi küzdelemben a haza ellenségei el­len ragyogó bizonyságát adja ősöktől öröklött hazafias és hadi erényeinek“. A másik kéz, mely a szobron dicsőséges vonásokat vésett ki, Frigyes királyi hercegé volt, a fővezéré, a­ki mindennap látja harcolni, vérezni, meghalni vagy győzni a magyar kato­nát. Az ő távirata apológiája a magyar vitézség­nek. A harmadik véső Tisza István gróf kezé­ben volt. A miniszterelnök ma nyilatkozott a Ház előtt beszéd alakjában először azóta, hogy a né­m­et főhadiszállásról visszaérkezett. Az alkal­mat a honvédségnek és a népfölkelőknek az or­szág határain kívül való alkalmazása adta meg. És ő beszélt — a magyar nemzet hősiességéről. Nem mondotta el most sem, mi volt a célja és eredménye annak a nevezetes látogatásnak, ar­ról sem referált, hogy miről beszélt a németek nagy császárjával, de ő szólt arról, hogy e na­pok heroizm­usa nem tűnhet el nyomtalanul a magyar nemzet történelmében és jövő fejlődé­sében. Megméretett a nemzet és súlyosnak talál­tatott. A háborúnak üdvös következményei lesz­nek, mert lehetetlen, hogy ne legyenek, a ma­gyar nemzet jövő fénye, tekintélye és hatalma javára. Nem veszhet kárba a patakokban kion­tott honfivér. A­ki a német császárnál való látogatás­ról kívánt közlést, ezt kapta helyette, de ez is becses és súlyos nyilatkozat volt, még ha nem is kombináljuk hozzá azt a körülményt, h­a Tisza gróf köz­vetetlenül előtte a bécsi Burgban és a német főhadiszálláson járt. A miniszterelnök beszéde elsőrangú poli­tikai deklaráció volt, ezt érezte mindenki, ki a zsúfolt teremben végighallgatta. Az első ré­s­ben a háború elkerülhetetlenségét vázolta, a másodikban hadseregünk előtt tette le a ma­ga hódolatát és tolmácsolta a német nemzet iráni adó tényezőinek elismerését és bizalmát, a har­madik részt a dualisztikus államforma diadalá­nak szentelte és a negyediket a magyar nemzet hazafiai és hadi erényeinek.. Nem volt hosszú a nyilatkozat, mert a miniszterelnök szerint az ország vezéreinek most nem beszélniük, hanem cselekedniök kell, de annál elementárisabb h­tásu. Általános, egybeforradó helyeslés gyakran járt szavaival. A magyar katona dicsérete volt Károlyi Mihály gróf és a függetlenségi párt deklarációja is, melyben a háború idejére meghajtják a v­ . A harc zászlaját a nemzet nagy küzdelme ni­t. És fényes szavakkal ünnepelte katonáink vitéz­ségét Andrássy Gyula gróf, kinek beszéde a nemesebb magyar érzelmek kitörése és szikrá­zása volt. Mindenkit elragadott az a büszke és férfias rajongás, mellyel a hadseregről és­­ magyar katonáról, a győzelemben való ír­éről szólt, a lelkesedésnek, hálának, szeretetnek az, a lázas felrobbanása, mely a gróf szavaiban ra­gyogott, mikor a magyar katonának a vt me­zőkön való tetteiről emlékezett meg. Pártlö­vében ő is letette a kritika fegyverét­ a háború idejére s biztosította a kormányt, hogy szarni­­­hat az ő és politikai barátai szívből jövő, ki­s, hazafias támogatására. Minden oldalról k­i­­íó taps hangzott többször is a szónok felé. A néppártnak a hadsereg iránt való­sát és lelkesedését Simonyi-Semadarn­é. Mór tolmácsolta s pártja nevében ő is kijeleli hogy a politikai bírálatot a háború utánra irtja fenn. A Budapesti Hírlap mai easma 20 oldaL 1

Next