Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-02 / 121. szám
1915. május 2. BUDAPESTI HISSZAP (121. sz.) A Dardanellák ostroma. Budapest, máj. 3. Az antant hatalmak a Dardanellák ostrománál ismét egy tapasztalattal gazdagabbak lettek és a mi ránk nézve a fontos és örvendetes, nagy vereséget is szenvedtek. A partraszállás, a melyet elég tekintélyes erőkkel kíséreltek meg a múlt hónap utolsó napjaiban, csúfos kudarccal végződött. Feltűnő, hogy az összes harctereken végrehajtott hadműveleteik mind balul ütnek ki. A dolog okát ma még nem állapíthatjuk meg pontosan, mert nincs róla megbízható adatunk, de egyet mégis tisztán látunk: elbizakodottságukban mellőzik a hadművészet legelemibb szabályait, bátorul nekitámadnak ellenségeiknek anélkül, hogy földerítették volna viszonyaikat. Szerintünk ez okozta elsősorban is mostani vereségüket. A nagy erőkkel rendelkező ostromló flotta a török hadihajókkal szemben eddigelé csak egy dolgot oldott meg tökéletesen, nevezetesen: könynyűszerrel elvágta a Dardanellák tengeri közlekedését és létrehozta a tengerzárat. A siker másik feltételét azonban már nem teremthette meg az egyesült hajóhad, még nagy áldozata árán sem, mivel nem hallgattathatta el a parti erősségek ágyúit; azután pedig támadásai, tüntetései s szintek egyéb hadműveletei nem kötötték le a török szárazföldi erőket úgy, hogy a partraszálló csapatok feladatát megkönnyítse, illetőleg lehetővé tegye. Ennek ellenére hozzáfogott a tengeri erősségek megtámadásához a szárazföldön, megkezdette a legnehezebb hadműveleteket a nélkül, hogy tudta volna, hol és mennyi ereje állhat az ellenségnek. Az április 25-én megkezdett hadműveleteknek nyilvánvaló célja az volt, hogy elsősorban is az európai parton telepített erődök hátamögötti területet elfoglalják és berendezzék a szoros út védelmére épített erősségek ellen megkezdendő hadműveleteik számára. A bombázással kezdett hadműveleteket a múlt hónap 25-én a partraszállás követte a Gallipoli félsziget déli és délnyugati felén, valamint az anatóliai parton Kum-Kale körül. Az európai parton a partraszállás Szedd al Bahr erőssége és a kaba-tepei (több térképen csupán Teppe) szirt körül (Kilid Bahr belső erősségével egyenlő magasságban a nyugati parton) ment végbe a következő négy helyen: a kis Szinghidere folyócska torkolatánál (Szedd ül Bahrtól északra a szorosban levő kis öbölben), Teke Burnutól nyugatra (Szedd ül Bahrtól északnyugatra), Szári Tepcnél (Teke Burnutól északra) és Kaba Tepcnél. A félsziget nyugati partján négy dandárt vetettek partra. A partraszállás után az egész arcvonalon heves harcok keletkeztek, amelyekben a törökök arattak győzelmet. A részletek a következők: A majdnem egy hétig tartó harcokban az anatóliai parton könnyűszerrel megfutamították és a hajókra űzték a törökök az antant csapatait. Az európai parton a küzdelmek az egyes helyeknek megfelelően így zajlottak le: a Singhidere torkolatánál már április 27-én a tengerbe szorították az ellenséges csapatokat; ugyanígy jártak Teke Burnunál a szárazföldre lépett zászlóaljak; Szári Tepenél, amikor az ellenséges csapatok a szárazföld belseje felé akartak előrenyomulni, a törökök ellentámadásukkal nemcsak a tengerpartra vetették vissza, hanem úgy megrettentették őket elszánt támadásukkal, hogy azok a szállítóhajókra menekültek. Kaba Tepenél, vagyis a szövetségesek balszárnyán, ahol az ellenséges gyalogságot jó állásokban levő tüzérség is támogatott, dúltak a leghevesebben a harcok. A szövetségesek hadihajóik ágyúinak védelme alatt minden eszközzel kísérletet tettek arra, hogy megtartsák védelmi állásaikat. De a törökök, súlyos veszteségeket okozván soraikban, rohammal elvették tőlük az állásokat és visszavonulásra kényszerítették őket, ami alatt az ellenség egy része, amely a tenger felé menekült, hanyatt-homlok a szállító bárkákra kapott. Azok, akik nem tudtak elmenekülni, fehér lobogót tűztek ki és nagy tömegeikben megadták magukat. A török csapatok itt két nap és két éjjel szakadatlanul küzdöttek, anélkül, hogy a kimerülés legcsekélyebb jele is látszott volna rajtuk. A szárazföldi harcokon kívül április 25-én a szövetségesek flottája is közeledett a tengerszoroshoz, hogy a tengerről hajtsa végre az áttörést. A török ágyúk azonban visszavonulásra kényszerítették a hadihajókat, a mi közben egy ellenséges torpedónaszád elsülyedt, egy másik pedig súlyosan megsérült; a török tüzérség eltalált még egy ellenséges szállítógőzöst is, amely Arburno előtt ugyancsak elmerült. A jövő dönti el, hogy az antant e hadművelete valóban komoly volt-e, vagy csak kísérlet. Az ötnapos heves harc, a partraszállott csapatok meglehetős nagy ereje és még az, hogy egyebütt nem történtek kísérletek, azt a látszatot kelti, hogy a vállalkozás komoly volt. Ez esetben a kudarc is igen nagy, mivel közel két hónapi erőlködés után sincs fogalmuk a törökök ellenálló képességéről. Most is tehát szegénységi bizonyítványt vágtak zsebre a vezérek, kiknek szakismerete ugyancsak gyönge lábon áll. Az ostromnál alkalmazott csapatok minőségére nézve lesújtó az a vélemény, amely az aténi Simaca-ban jelent meg és így szól: A Lemnosz szigetén összegyűjtött antantbeli szárazföldi sereg — a szakemberek szerint is — mennyiségében és minőségében oly kis fokon áll a katonai képzettségnek és a fölszerelése is oly sok kívánni valót hagy hátra, hogy komoly hadműveletekre használni nem lehet. Valóságos keveréke oly embereknek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a hadsereg. A gyarmati csapatok csupán régi fegyvert hordanak. Erkölcsileg is gyönge lábon állanak. Az eddigi harcok és az ezekkel kapcsolatos veszteségek megingatták a bizalmat a vezetők iránt és a hitet a sikeren. A tengeren és a szárazon egyszerre végrehajtott első ostromot tehát eredményesen verték vissza a törökök. Kérdés már most, hogy megismétlik-e ebbeli vállalkozásukat a szövetségesek. — Képsorgszif a háborúról. — A BucDapesti Hírlap hadsuttósitójáról. — Tábori sajtóiroda, április. London külvárosában, Whitechapellben láttam néhány évvel ezelőtt egy boxmérkőzést. Egy angol verekedett egy amerikaival. Az izgalmas látványt több ezer főnyi közönség nézte végig és a nézők morajlásán, mozdulatain, hullámzó lelki állapotán, mint valami finom szeizmográfon, meg lehetett figyelni a mérkőzés minden egyes fázisát. A küzdők vad forgással keringtek egymás körül, öklük mint a pöröly sújtott le, a hol egy védtelen felületet látott s az ütések nyomán néhol piros vér buggyant ki. Hol az egyik támadott vad rohanással, hol a másik. Most ez hajlott félre macska-simulékonysággal, majd amaz kerülte el ügyes mozdulattal a döntő csapást. Aztán megint percekig forogtak a nélkül, hogy érintették volna egymást, csak jelezték, könynyed lendülettel sejttették, de el nem árulták a szándékot. Majd szikretek voltak, amikor megmosták és legyőzték a halálosam fáradtnak látszó feleket, akik azonban a perces pihenő végén még erősebben, még elkeseredettebben csaptak össze. A közönség mindenben részt vett. Ordított, fütyült, biztatott, vagy hirtelen elnémult és csendben, szorongó aggódással nézte a villámgyors fordulatokat. Hogyne, hiszen a pénzéről volt szó. Egy idő múlva azonban kifáradtak a nézők. Az izgalmak kimerítették az idegeket és mint amikor egy villamos battériából megtörtént a kisülés, valami fásult törődöttség lett úrrá az óriás csarnokban. Fent a porondon a csapások mind gyorsabban, mind hevesebben követték egymást. Hallani lehetett a csontok reccsenését, az ütések tompa puffanását. Az izmok vibrálva játszottak az izzadt bőr alatt s a tüdők ziháló lihegése mint a fütyülő sivított végig a termen. De a publikum nem hitte már, hogy az ütésekben még erő van, nem látta, hogy a mozdulatok még frissek, bizakodók, nem vette észre, hogy mind aketten az utolsó ülésre készülnek, a nagy döntő csapásra, amelytől összeroskad a másik ... Soha sem hittem volna, hogy ebben az egy boxmérkőzésben az egész világháború képe fog visszatükröződni. Vannak, akik otthon panaszkodni mernek, mert barna a kenyerük és nem értik, hogy kint, a háború színpadán, azon az ezer kilométeres, véráztatta porondon a küzdőknek nem csökkent az ereje, nem gyengült a rohanása, nem hanyatlott az akcióképessége. Pedig így van. A harc még áll az egész vonalon, talán több tapasztalattal, több ügyességgel, de ugyanolyan elszántsággal, mint első nap. Nincs lankadás, nincs fáradtság, nincs visszavágyás, csak erő van és a szemlélők előtt érthetetlen elszántság. Csak azt írom, amit láttam. Hetekig bolyongtam kint a fronton, láttam a katonákat küzdeni, élni, szenvedni, beszéltem velük, tisztjeikkel és tábornokaikkal; hallgattam szavukat, gyönyörű, káprázatos fantáziájuknak háborús megnyilatkozását, megkomolyodott életüknek nemes felfogását. Azt mondom el róluk, amit magam láttam. De ha teljes képet akarok adni a háborúról, akkor nem szabad elhallgatni azokat a tapasztalatokat sem, amelyeket mások gyűjtöttek össze, olyanok, akik kilenc hónapja élnek ott: sárban és vízben, vérben és tűzben, együtt a katonával, együtt a küzdő, szenvedő néppel. A vezérek szavát is meg kell hallgatni. — Időrend nélkül, mozaikszerűen adom följegyzéseimet, mégis úgy, hogy kerek egész legyen a kép, a háború részleteinek a képek