Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)
1915-07-01 / 181. szám
Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 181. szám. Csütörtök, Julius 1. TI HÍRLAP Megjelenik nettó kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor. egy hónapra 2 kor. 80 áll. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 flu. Hirdetések milliméterszámítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: Vili. ker., Bükk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal : TVI. ker., József körút 5. szám. TELEFONSZÍROK: József 43, József 53, József 63. / * Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. Kiábrándulás. Budapest, jún. 30. Oroszországról Európa minden sarkából, ahol újságot írnak, félelmes hírek érkeznek. A talaj reng, földalatti dübörgés hallatszik. A zendülés lángja ki-kicsap itt is, ott is, az önkényuralom szorosabbra húzza a megzabolázott és elnyomott népekre vetett fékszárt. Mennyi e rémhírektől a valóság, nem lehet megállapítani, mert az orosz önkényuralom határain belül oly fekete sötétség van, hogy ember szeme aztán keresztül nem láthat. Mindezek a hírek, amelyek az újságokban ide-oda röpködnek, olyanok, mint egy éjszakai sötétségben fölhangzó kiáltozások. Ez a háttere a Galíciában kibonyolódó tragédiának. Két tragédia egymás mellett : egyiknek hőse az orosz ármádia, mely mint egy haldokló óriás ,vergődik ma Galícia mezején; a másiké az orosz nép, mely a nyakára vetett járomban töri véresre vállát ésa rákovácsolt rabláncon megkötött kezét. Fölöttük ül a mindenható cár iszonya magányban és rámereszti szemét a vajúdó jövőre,mely az ő sorsát és a birodalma sorsát fogja idegszülni. Ez az antant gerince ebben a háborúban ! Milyenek már most a tagok ? Franciaország, angoloktól segítve, tiz hónap óta ostromolja a német lövőárkokat, melyek Belgiumnak és Észak-Franciaországnak meghódítását jelentik. Irtóztató vértömeg, anyagi javaknak ki nem számítható sokasága veszett el e hit ostromban és ma nincs ember, aki mással, mint egyéni optimizmusából fakadó reménykedéssel tudná magát kecsegtetni. Angolország vérzik a kontinensen; nem tudja hajóit a tengeren oltalmazni, munkásai sztrájkokkal dolgoznak .Írországot forradalmi láz járja át; a gyarmatok lelkesedése és buzgósága tetemesen alábbszáll és a koalíciós kormány épp oly tehetetlen a meggondolatlanul fölidézett világháború bonyodalmaival szemben, mint volt előde, a liberális kormány. Kell-e beszélnünk Olaszországról, mely közel másfélmilliónyi katonával egy hónap óta ostromolja az osztrák határokat és irtóztató veszteségek mellett nem volt képes egy lépést is előre menni. Hogy a Dardanellák ostroma vízen és szárazon szánalmasan megakadt és szintén ott van, ahol kezdetben volt, ország-világ tudja. Nem kell e ezekkel szemben immár óráról-órára várnunk a kiábrándulás jeleit? És csodálkozhatunk-e, ha egy angol újság azt mondja olvasóinak: Angliának végre már föl kellene ismernie az oroszok galíciai visszavonulásának igazi jelentőségét. Minden fecsegés a pompás visszavonulásról, a megmentett hadseregekről és Lemberg birtokának jelentőségnélküliségéről nevetséges dolog. Reánk, angolokra, úgymond az a lap, a fődolog az, hogy Oroszország ezen a nyáron immár semmire nem vállalkozhatik és valószínűen, egész tavaszig tehetetlen lesz. Ez ellenfeleinknek, mondja tovább, egyelőre éppen elég lesz, és azzal végzi, hogy úgy látszik, mintha a hadjáratot nem Anglia nyerné meg és szövetségesei. Mint egy sötét látomány éjjel, mint egy szorongó espérzet, ugy sir az angol újság cikke a világ fülébe. Ehhez hasonló húrokat penget, ha nem is meri a végső konzekvenciáit levonni, Franciaország egyik legerkölcstelenebb politikusa,Herveur, a Guerre Sociale szerkesztője. Ahelyett hogy a maga ajtaja előtt söpörne, kegyetlen bírálattal Oroszországot teszi felelőssé a bajokért, melyekbe az antant Oroszország vereségével jutott, irván a következőket : Oroszország hadseregében nagyobbára analfabéták vannak és egészen világos, hogy ilyen csapatok vezetők nélkül tehetetlenek. Oroszországot tehetetlen bürokrácia vezeti, ami megmagyarázza a munícióhiányt. Ehhez járul még, hogy a parlament semmiféle ellenőrzést nem fejt ki. A kormány elmulasztotta, hogy amnesztiával megteremtse valamennyi párt egyesülését,úgy hogy e pillanatban a legjobb hazafiak Szibériában ülnek. Lengyelországnak eleinte megígérték a szabadságot, azután mindent elfelejtettek. Ma Lengyelországban természetesen mindenki Ausztria és Magyarországért és Németországért lelkesedik. A zsidókat kegyetlenül megkínozták, épp úgy a ruténokat is. Most az orosz seregeknek kell meglakolniok a súlyos politikai hibákért. Hervé ur, amíg béke volt, lelkiismeretlen agitációval rontotta meg a francia népet, ő volt az antimilitarizmus apos-! Egy évvel ezelőtt. írta Yolland Artúr. A Daily Mail szerkesztője 1914 június 29-én, amikor megtudta, hogy Londonban vagyok, arra kért, hogy a szerajevói gyilkosság által teremtett helyzetről cikket írjak. Előre bocsátottam, — amit különben tudhatott is a szerkesztő, — hogy a cikk erősen szerb- és oroszellenes lesz, de minthogy nevem alatt jelenik meg, a teljes felelősség a cikkért engem terhel. A válasz az volt, hogy a cikk tendenciája mellékes, mert bíznak abban, hogy nevem biztosíték "arra nézve, hogy tartalma megfelel az igazságnak, különben, amint mondtam is, a felelősséget a cikkért úgyis én viselem. A cikket megírtam, bevittem magam a szerkesztőségbe, hogy a kézbesítés ne szenvedjen késedelmet. Megírtam az igazságot legjobb tudásom szerint, kíméletlenül, de lelkiismeretesen. Másnap a Daily Mail cikkemből egy szót sem közölt. Megkérdeztem a szerkesztőt, hogy miért? Azt válaszolta, hogy azért, mert szerbmeg oroszellenes és ennek folytán — elfogult! Egy szóval, már akkor is nagyban dolgozott a Northcliffe-féle sajtóban a szlavomániából származó — elfogulatlanság. Már előrevetette árnyékát a Times orosz mellékleteinek befolyása. Már elfogultnak nyilvánították azt, aki az igazságot merte megírni. A majdnem két évtizedreterjedő tapasztalás (a megfigyelő tehetség tisztességes átlagával rendelkező intelligencia tiszta meggyőződése) háttérbe szorult a célszerűnek vélt politikai opportunizmus előtt. Scotus Viator legendái jobban illettek bele az üzletpolitikai tervbe, amelynek segítségével Németországot majd tönkreteszik — Ausztrián és Magyarországon keresztül. Már akkor — úgy látszik — készültek azok a minden jó izlés hiányában szenvedő kirohanások a monarkia ellen, amelyekkel úgy Winston Churchill, mint Lloyd. George az angol politikai előrelátást és erkölcsöt diszkreditálta. Már akkor talán önmagukkal megalkudtak az angol minszterek arra nézve, hogy a német versenytárs letörése mellett majd biztosítják magukat az orosz terjeszkedés ellen azzal, hogy Oroszországnak szabad kezet adnak — a monarkiánkban! Már akkor — úgy látszik — megállapodtak arra nézve is, hogy milyen jelszavak segítségével csapják be majd — saját nemzetüket! * Anglia augusztus 12-én hadat üzent Ausztriának és Magyarországnak. Bennünket teljesen készületlenül talált ez a hirtelen fordulat. De nemcsak bennünket magyarokat, még az angol politikusok között is sokan voltak, akikre ez a megokolásában nagyon sántikáló hadüzenet kínos meglepetésként hatott. Nem tisztán az orosz befolyás vagy a Messagero fantasztikus híradásai, hanem az a körülmény is közrejátszott, hogy ez a hadüzenet az előre megállapított politikai haditerv kiegészítő része volt. Már akkor olyan térképek jelentek meg angol folyóiratokban, amelyek ugyan szerzőik képzeletének válnak dicséretére inkább, mint politikai tudásuknak, de minthogy talán mégsem készülhettek huszonnégy óra alatt, világosan mutatják a kapcsolatot az angol politika két része között s egyúttal tagadhatatlanul cáfolják az angol miniszterek mentegetődző apológiájának főmomentumát, hogy tudniillik Anglia erre a világháborúra nem készült. A készülődésnek a fegyverkezés nem az egyedüli módja. Még a hivatalos világ is a legnagyobb rokonérzéssel beszélt monarkiánkról, különösen Magyarországról. Csakhogy ez a rokonérzés csak föltételes volt: érvényesülését attól tették függővé, hogy a monarkia megteszi-e az antantnak azt a szívességet, hogy Németország idézéséhez hozzájárul azzal, hogy szövetségesét cserben hagyja? Ezt a kedvességet különösen Magyarországtól várták, mert hiszen ügynökeik —f élükön Scotus Viatorral — bizonyosnak jelezték a belső forrongást Magyarországon és hogy ennek következtében a magyar nemzet örömest ragadja majd meg az alkalmat, hogy a rokonérzés helyességét igazolja és hogy a mellette az előreküldött ügynökök rövidlátását palástolja! Csakhogy ez nem történt meg! A hivatal világ szócsövei nem tudták, hogy minek is ludomitsák Magyarországnak eme nagyfokú hálo Xtatja!é ilqm V A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldaL mtm mmmmmmmmmmmmmmmmamimmmimmmmimmmmmmmmmmmmmmmmmmmimmmmmm