Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-09-01 / 243. szám
A magyar hazából a reménység és nyugodt diadalérzet sugárkévéi törnek a haza földjétől messzire jutott nemzeti hadseregek felé s megvilágítják harcos utukat. Azok az urak elfelejtik, hogy a magyar s a német hadsereggel állanak szemben, melyek a mily hihetetlen energiával törtek s törnek előre, olyan óriás erővel tudják megvédeni is, ha kell, azt, amit a ma véres munkájával megszereztek. Elfelejtik, hogy orosz földön ma nem egy kivételes francia császári géniusz keres új dicsőséget, hanem a magyarság, németség és szlávság élethalálharca, az eljövendő száz esztendő hatalmi kérdése dől el. Elfelejtik, hogy nem várakat akarunk csak elfoglalni, hanem azokon a csatatereken a jelennek s a jövendő századnak jósorsát akarjuk a magunk számára lefoglalni. Nem részegen megyünk előre, hanem a győzni akarás és győzni tudás fejedelmi öntudatával, nem dicsőséget keresünk, hanem a győzelem hatalmas gátjait akarjuk messze földeken, új birodalmakban fölállítani, hogy birodalmaink jelenes jövendője ne bántsvirág legyen nagy ellenségeink szemében. Az antantot hagyjuk meg a hitében, hogy megfordul a kocka. Övék maradjon a reménység s a miénk legyen a ma és a holnap végleges győzelme. Az anafordai rohamtól Bresztlitovszk bukásáig, a rigai határtól Zlota-Lipáig minden arra esküszik, hogy győzni fogunk. Várunk rendületlenül nyugalommal s várjuk, mire utolsót lobban az angol ördög fáklyája s a világot megvilágítja a magyar s német hadsereg szent jászolában megszülető Béke háború eseményei. Összefoglalás. — A budapesti hősök. — Az ellenség offenzivájának ellanyhulása. — Budapest, aug. 31. német hadvezetőség az orosz várrendszer meghülésének történeti pillanatát alkalmasnak ítéli arra, hogy összefoglalja négy hónapi offenzívánk eredményeit. A számadatokat, amelyek nagyságukkal megdöbbentik barátainkat és kétségbe ejthetik az ellenségeinket, az olvasó megtalálja a hivatalos jelentésben. Egymillió százezer fogoly, legalább 300 ezer halott és sebesült soha a világhistória semmiféle háborújában, még fékevesztett képzeletű regényírók fantazmagóriáiban sem szerepelt. De a német hivatalos ráutal a háború e négyhónapos szakaszában az oroszok váratlan és aránytalan veszteségének kútfejére is: a cári hadsereg tüzérsége gyenge és megfogyatkozott. A folytonos visszavonulás is azért kerül oly rengeteg véráldozatába, mert tüzérsége maradványának védelmére kénytelen gyalogságot vetni a mi ágyúink tüze elé. Ez embertelen és a mi ennél is rosszabb, céltalan és balga hadviselés, de hiszen sem emberséget, sem Ekkor tűnt föl a látóhatáron Habók öregtizedes. A futóárokban jött komótosan s két kenyérzsák terpeszkedett rajta: az egyik krumplival, a másik csicsókával volt tele. Vállán hozta a nagy ásót s a bal hóna alatt méhkast szorongatott. A méhek szorgalmasan döngicséltek ki és be a kas száján, ben is futásra kényszerítették a mieink az oroszt. És boldog elégtétellel ismételjük itt a hivatalos magasztaló szavait a budapesti gyalogos hadosztály szokott vitézségéről. A magyar köztudat és a magyarok története tartozik Budapestnek és a fővárosi polgárság véréből sarjadt hősöknek ezzel a meleg dicsérő szóval, amelynek heve és fénye sok balítéletet, félreértést, talán szándékos rosszindulatot is eloszlat. A pesti fiúk tizenhárom nehéz és hosszú hónapon keresztül sok véres csatában dicsőségesen megállották a tűzkeresztséget, megnövelték lobogójuk diszét, erős tényezői voltak makacs védekezéseknek és viharos támadásoknak. Szivünk forró szeretete kiséri őket utjuk minden veszedelmén és legszebb virágaink várják amaz eljövendő napra, amikor diadalmasan megtérnek otthonukba. A haladás tempója Galíciában lassabb lett, ami egészen természetes, mint ahogy eleve jeleztük is ezen a helyen, hogy az utolsó kézizálogért inaszakadtáig fog harcolni az orosz. Oroszországban azonban szakadatlan az előrenyomulás, Kobrintól északra, ahol seregeink már elérték Prazanyt és így közelébe jutottak e ponton is a breszt-litovszki minszki vasútnak ; Bialysztoknál, ahol a grodeki erős állást kellett az orosznak kiüritenie; Grodnótól nyugatra, ahonnan Novi-Dvorból fenyegetik a németek az utolsó jelentős várat; a Nyementől keletre, ahiol Vilna felé közelednek szövetségeseink. Fenn Kurlandban, a Dunaparti Friedrichstadt vidékén még áll a harc. Az oroszok itt is szerfölött nagy erőket koncentráltak, mert egyszerre féltik Rigát és Dünaburgot, és vele a pétervári vasutat, és mert itt áll Hindenburg, akinek tervébe nem látnak bele, de magukra jót alig jövendölnek a nagy marsal személyes jelenlétéből. Höfer jelenti, hogy az olasz harctéren tegnap nem volt nagyobb jelentőségű harc; mindössze négy támadást vertünk vissza. A török főhadiszállás is azt közli, hogy Anafortánál az ellenség tegnap nem kísérletezett. Ari-Burnunál nincs eső- II. Habók! Ha most, csaknem esztendő múlva, magam elé képzelem őt, mikor azt se tudom, megérte-e az azóta végigtombolt rettentő harcokat, vagy pajtásaival ott hallgat valamelyik közös sírban, — ha most magam elé képzelem őt, látok egy rettentő nyakú rutén óriást, egy olyan bajuszt, amelyet — ha kedvében volt — fülére csavart és látok egy pár l-es számú bakancsot, amilyet csak mutatóba szokott varratni a hadbiztosi kar. S megvan Habók. Mint mellékepizódot fölemlítette olykor, hogy annak idején megülte Szamosújvárt is, mert a keresztapjára rágyújtotta a házat. Azt hiszem, haragos volt. Nem mutatta soha, de nagy szíve volt. Ha hálálkodtak neki, igen a lelkére vette. A tudományt, különösen a levéltást, megbámulta és elismeréssel volt iránta, de csak úgy kívülről. Ő maga nem foglalkozott vele, mert ráfeküdt volna az eszire. Egyebekben az Ozoróczy testőrgárdájához tartozott. Magierov mellett történt, hogy a század rézsút irányban indult szuronyrohamra. Ozoróczy a szélső szakasszal már az ellenséges sáncban viaskodott, mikor látja, hogy a negyed okszerű hadviselést nem az orosztól fog tanulni a világ. Tehát a tüzérségben van nagy és nehezen vagy sehogysem pótolható hiány. Az agyvelő hiányzik a roppant testből. A szellemi felsőbbség, amelyet a tüzérség képvisel. Az erkölcsi felsőbbség hiánya rég tudott dolog az asszonyi és gyermeki testekkel takaródzó orosz hadseregnél. A tüzérség hiányba tette azt, hogy végső eredményben frontja széjjelszakadt, seregei két egymástól különvált csoportban özönlenek vissza, hatalmas és modern várai elestek, a birodalom biztosító vonalai kezünkbe jutottak. Ezek végleges és döntő tények, amelyek megszabják a háború lefolyásának irányát. Egy-egy erőfeszítés, megint az óriás embertömegek kíméletlen föláldozásával, mint most a Sztripa mentén, semmit sem változtat rajta. Mert íme a Vladimir-Volinszkijből kiindult Puhalleféle sereg tovább szorongatja a várháromszög nyugati erőssége, Luck felé az ellenséget. A vártól nyugatra levő térségdik szakasz, a Habók szakasza, kicsit lemarad , va, akkor tör előre. Biztatásképpen odakiáltja: — Ne sajnáld, Habók! Isabók visszafordult és ott a gyilkos tűzben, megállt egy szünetre. Úgy kiabált vissza: — Idenézzen, főhadnagy úr! Megnyálazta a markát, nekirontott az ároknak és kilenc tiz muszkát megpofozott. Halottak napjának hajnalán egy piszkos utcai harcban, a földig lángoló városka közepén, ott dulakodott Habók is s győzelmi jelvény gyanánt egy hirtelen rekvirált sódart lóbált szuronya hegyén. Megtörtént, hogy a sódar, golyótól találva, a sárba fordult. Habók rendkívül fölháborodott s megfordulva, a saját szakállára egymaga frontot csinált, fölfejlődött s néhány orosz gyalogost puskatussal elvert. Akkor szélnek eresztette őket. Október végén, ha jött az éjszaka, Habók nem tudott aludni. Egyre panaszkodott, hogy bántja a lekvár, amit délután a szalonnához evett. Azt hajtogatta, hogy meghal, ha egy kevés brindzát nem kap a tettébe. A muszkának pedig sok van belőle. Ő tudja. — Hagyj békén! — mordult rá Ozoróczy. Habók halkan föltápászkodott és eltűnt. Félóra múlva visszakerült, juhtúróval. A főhadnagy előfogta: •— Hol csavarogtál? — A rokonságnál, — mondta nyugodtan Habók. — Valamennyi muszka a rokona volt. Most is úgy jött komótosan, a maga kedvére, krumplival, csicsókával, meg egy méhkaptárral. III. Csongor Laci zászlós úr pedig ott feküdt ezalatt a sánc előtt. A bágyadt napsugarak megcirógatták szőke haját, de a szemét már nem nyitotta föl többet. Nem panaszkodott s ha tudott volna is, nem tette volna. Nem neheztelhetett senkire, hisz az arcocskáján még mindig ott volt az édes-bús mosoly. Mi ott szorongtunk a földhányásmögött. Megcsókoltuk a tekintetünkkel s megölelgettük a szeretetünkkel. Akkor érkezett meg Habók s lehányva a kenyérzsákot, három-négy honvédet kirendelt krumplit hámozni. Maga előszedte a pipát, háromszinü böjt ékesitette annak csutoráját. Az egyik nonvéd hozzálépett: — Habók, a kis zászlós ur itt fekszik sebesülten a szántáson. Tán meg is hal, mert nem lehet behozni. Habók tempósan, lélekkel tömte a pipát. Amikor megtudta, hogy Lacika zászlós tőle ötven lépésre viaskodik a halállal, meg nem állhatta a megjegyzést: — Fénye no. „ S fejét, csóválva, még egyszer azt mondta? — Ejnye no. Fötsétált a sánc előrészébe, kikukucskált, még a pipát is kézbe fogta, de ahogy megpillantotta a halvány Lacika zászlóst, harmadszor is kiszaladt a száján az ejnye, ejnye! S közömbösen hozzátette még: — Behozzuk szegénykét. A mi itt következik, azt úgy kell elgondolni, hogy, másfél perc alatt pereg le. BUDAPESTI HÍRLAPOM 1915. szeptember 1.