Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)

1915-11-05 / 308. szám

BUDAPESTI ÚMLAP (308. sz.) 1915. november 5. elesett művész egyik testvére az orosz hadsereg so­raiban harcol, a másik azonban mint lengyel légioná­rius az oroszok ellen küzd.­­ (Frigyes királyi herceg az olasz harc­téren.) A sajtóhadiszállásról jelentik: Frigyes ki­rályi herceg tábornagy, miután Belgrádból eluta­zott, a délnyugati harctérre ment, hogy az ott küzdő csapatoknak és vezéreiknek kifejezze legteljesebb elismerését. A királyi herceg először a délnyugati front parancsnokságát látogatta meg október 30-án. Jenő királyi herceg szavaiból kivehette a hadsereg­főparancsnok, mily bizalommal néznek a jövő elé a hadvezér és csapatai. A következő napokon végig­járta a frontot az Adriától a karintai havasokig. A királyi herceg a magasabb parancsnokságoktól je­lentéseket kapott, a tartalékban lévő csapatokat megszemlélte s mindenütt ugyanazt a bizakodást, a nagy fáradalmak ellenére ugyanazt az elszántsá­got tapasztalta. Frigyes kir. herceg meggyőződhetett az ellenség támadásainak rettenetes lendületéről is, midőn október 29-én, a doberdói fensikon és a Göré­től keletre lévő magaslatokon állott. E napon a görög hídfő elleni támadások a legnagyobb hevességgel folytak. Saját szemével győződhetett meg a királyi herceg arról, hogy Boroevics tábornok hadsereg­parancsnok csapatai az ellenség rengeteg tüzérségé­nek leghevesebb bombázása ellenére a szokott mó­don verték vissza az összes rohamokat és egy talp­alattnyi földet sem engedtek át. Ugyanezt tapasz­talta a tábornagy a következő napokon Rohr lovas­sági tábornok hadseregénél, a­mely a karintiai front hegyein áll őrt. A királyi herceg elismerés­sel és csodálattal adózott a parancsnokoknak és a csapatoknak. November 1-én a hadsereg főparancs­nok távirati úton búcsúzott el Jenő királyi herceg­től és Oberdrauburgon keresztül Bécsbe utazott. Másnap jelentést tett a Délnyugaton látottakról ő felségének s azután visszautazott főhadiszállására. Mivel a hadseregfőparancsnok huzamosabb ideig nem lehet távol főhadiszállásától, Tirol védelmezőit nagy sajnálatára nem látogathatta meg.­­ (Az új berlini perzsa követ.) Ber­linből jelentik: Hir szerint Ohamnesz kán, az eddigi perzsa követ másirányú diplomáciai al­kalmazásra van kiszemelve. Helyébe Husszein Navab kán lett a berlini követ. Az uj követ, a ki már megérkezett Berlinbe, hosszabb ideig Perzsia külügyminisztere volt s nagy tekintély­nek örvend hazájában.­­ (Apponyi levele Amerikáról.) Apponyi Albert gróf egy amerikai barátjához, Mr. Perce Al­lanhez válaszul hozzá intézett soraira, levelet írt, a­melyben a többi közt a következő sorok foglaltatnak: Mi, Amerikának egykori bámulói, mi, a kik hittünk Amerika magasztos békehivatásában, mi, a kik a haladás és igazi demokratikus úttörőjét láttuk Amerikában, most elkábulva, némán állunk azok előtt a reakcionáriusok előtt, a­kik a tröszt uralom közösségének gúnyolták Amerikát és egyszerűen humbugnak mondták azt az állítást, hogy Amerika az emberiség magasabb ideáljait képviseli. Bármiként is van, bizonyos, hogy a jelenlegi kormány politi­kája, úgynevezett semlegességének nyilvánvaló pár­tossága elütötte Amerikát a békeközvetitő szerepétől. Nagyszerű alkalmat dobott el magától Amerika Schwab és társainak pressziója folytán és hogy vér­től szennyes pénzzel töltse meg zsákjait.­­ (A varsói lengyel egyetemet megnyi­tották.) Varsóból jelentik: Varsó a legközelebbi napokban meg fogja ünnepelni egyetemének meg­nyitását. Varsó sohasem tartozott a szerencsés tudo­mányos műhelyek közé s ebben a tekintetben na­gyon elmaradt Krakó és Lemberg mögött. Krakónak már a tizenötödik században, Lembergnek a tizen­hetedik században volt virágzó egyeteme, míg ellen­ben a varsói egyetem csak 1817-ben alakult meg és csak nagyon rövid ideig állott fenn. Tizennégy évvel az egyetem megnyitása után, 1831-ben, miután az orosz csapatok véglegesen megszállották a len­gyel fővárost, cári ukáz jelent meg, a­mely meg­parancsolta az összes lengyel egyetemek bezárását. Ennek az intézkedésnek következményei annál szo­morúbbak voltak, mert éppen ebben az időben a lengyel tudományos életnek összes középpontjai mű­ködésüket vagy maguk szüntették meg, vagy kény­telenek voltak megszüntetni. Az orosz kormány a bezárt egyetem helyébe úgynevezett katolikus aka­démiát alapított, a­mely természetesen nem lehetett új tudományos életnek világító tornya. Az egyetlen iskola, a­mely a főiskolai elnevezést megérdemelte, az 1856-ban alapított orvostudományi akadémia volt. Ennek a főiskolának fejlődése minden irány­ban nagyon örvendetes volt. A főiskolának már 1886-ban másfélezer hallgatója volt. De ugyanebben az esztendőben rettenetes oroszosító politika kezdő­dött, a­melynek az orvostudományi akadémia is áldozata lett. A most újra megnyíló egyetem épülete óriási téren van, a város középpontjának közelében, de a nagyvárosi zajtól mégis messze, nagy terrasz­szal, a­mely a Visztulára néz. Az épületben sok hall­gatóterem, tudományos intézet, laboratórium és gyűjtemény van; az egyetemi könyvtárnak körül­belül hétszázezer kötete van. Az összes intézetek majdnem érintetlenek maradtak, csak az egyetemi könyvtárban van nagy rendetlenség s ezenkívül az oroszok visszavonulásuk alkalmával sok értékes könyvet vittek magukkal. De általában semmi aka­dálya sincsen a tudományos munkának és remél­hető, hogy az egyetem nagyon gyorsan és örven­detesen fog fejlődni. — (A szultán a bolgár királynak.) Kon­stantinápolyból jelenlik: A szultán az arany katonai érdemjelet adományozta a bolgár királynak. — (Héderváry gróf a háborúról.) Héderváry Károly gróf volt miniszterelnök igen becses tanul­mányt irt Magyarországnak és a monarkiának s ki­szélesítve a tárgyat, valamennyi hadviselő hatalom mai diplomáciai és hadi helyzetéről. Héderváry gróf fejtegetése a külföldnek s elsősorban Amerikának szól. A New­ York Times ugyanis fölkérte­­a Revue de Hongrie szerkesztőségét, hogy fontosabb közle­ményét engedje át, s Héderváry gróf tanulmányával kezdi meg a magyar viszonyokat ismertető cikksoro­zatot. Héderváry gróf fejtegetéséből közöljük a kö­vetkező részt. A háború eddigi folyása bebizonyította, — úgymond a cikk — hogy az antant sajtójában vi­lággá kürtölt úgynevezett, egyenetlenségek a mon­arkia nemzetiségei között egy csapásra eltűntek, a­mikor arról volt szó, hogy közös ellenség ellen kell megvédeni a Habsburgok birodalmát. A dicső kárpáti csata, a melynek vívásában az oroszlánrész az osz­trák és magyar hadseregnek jutott, megtörte az orosz túlerőt s a szövetségesünkkel együtt megis áit.A nagy efsenziva voltaképpen csak a kárpáti csata gyümöl­cseit aratta le. Az a csapás, a melyet a mi Kárpá­taink véráztatta földjén az orosz kolosszusra mér­tünk, megrendítette morális és anyagi erejét s a gorli­cei áttörés és diadalmas előrenyomulásunk Orosz­országban csak következményei voltak­­annak a ve­reségnek, a­melyet a cár hadseregei a Kárpátokban szenvedtek. Szóval, bebizonyítottuk, hogy Oroszor­szág legyőzhetetlensége nem egyéb mint mese, a mely­lyel ellenségeink áltatták maguikat. A balkáni esemé­nyek már mutatják, hogy milyen lidércnyomástól szabadultak fel azok a kis népek, a melyeknek érde­kei azonosak a mieinkkel s a melyeken eddig a föl­szabadítás örve alatt a győzhetetlennek hitt, Orosz­­ország zsarnokoskodott. Az antant kudarca a Darda­nelláknál azt eredményezte, hogy Törökország mint nagyhatalom újra éledt és régi dicsőségének fénye ismét felragyog. Cikke végén Héderváry gróf azokkal az eshetőségekkel foglalkozik,­­a­melyek beállhatnak, ha Anglia a háború további céltalan folytatását erő-­­szakolná. Ez az eredmény semmiképp nem lehet ked­vező Angliára nézve. TM (Hádesz Aresz.) A napokban egyik cik­künkben tollhibából Hádesz, az alvilág istene (a lati­noknál Pluto) helyett Areszt irtunk, a hadak istenét, (a rómaiaknál Marsz). Erre a botlásra egy olvasónk a következő elmés levelezőlappal figyelmeztet ben­nünket: „Mai vezércikk, (l­ső hasábon). Tavaly jú­nius 28-án fölkelt s körútjára indult a nagy Halál, afi alvilág istene, Aresz. Hád esz mi­" Az elmésség ked­ves, ha a mi rovásunkra megy is. (Rohonczy Lőrinc temetése.) Márama­rosszigetről jelentik: Rohonczy Lőrincet, a hősi ha­lált halt huszárfőhadnagyot tegnap temették el nagy részvét mellett. A temetésen a vármegye tisz­tikara Nyegre László főispán és Szabó Sándor alis­pán vezetésével, a katonaság pedig Bothmer báró altábornagy és Szentkirályi ezredes vezetésével vett részt. A szertartás után a holttestet Szabadkára szállították, a­hol a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Ferenc Szalvátor királyi herceg, az országos egészségügyi ápolás vezérfelügyelője, mint a hivatalos lap mai száma jelenti, Rohonczy Lőrincnek, a ravatalon fekvő főhadnagynak a II. osztályú hadtékítményes vörös­kereszt díszjelvényt adományozta. Erre a kitüntetésre Csekonics Endre gróf királyi biztos még a múlt hónapban terjesztette föl Prohonczyt, a­ki a háború kezdete óta a Vörös Kereszt szolgálatában állott és csak néhány hónap­pal ezelőtt ment a harctérre, hogy mint katona tel­jesítse kötelességét. A királyi biztos még Rohonczy betegsége idején kérte a kitüntetést, a­mely már­ csak az elhunyt főhadnagy ravatalára érkezett. A királyi biztos a díszjelvényt elküldte a családnak, a­melyhez a Vörös Kereszt Egyesület igazgatóságai részvétiratot is intéz.­­ (Hadbavonult képviselők.) Tegnap há­rom országgyűlési képviselő vonult be önkénteseni katonának, nevezetesen: Fab­lonc Árpád, Bun­­gyerszky Gedeon és Krolopp Hugó. Az első kettő huszárezredéhez vonult, Krolopp­ pedig a tüzér­séghez. — (A Katolikus Leányok Országos Szö­vetségének) november 7-én megnyitandó képki­állitásai alkalmából november 8., 10., 12. és 14-én délután 5 és 7 órakor zene és irodalmi előadások lesznek. Az előadások után teát szolgálnak föl.­ ­ 11 a Royal-szálló épületében. Ma utoljára a nagystilű megnyitó mű­sor „Tetempehivás) ( Arany János balladája a filmen. „Keresd az asszonyt" szinmű Három felvonásban. Holnap, szombaton, 1915 november 2 6-án. Az új műsor bemutatása !Kizárólagos joggall WAILDEMOS felléptével • • Szatirikus színmű három felvonásban. Irta: Félix Satien. Bohózat négy felvonásban. Irta: George Feydeau. Előadások hétköznapon 5, /18 és 10 órakor, ünnepnapon 4, 6, 8 ás 10 órakor. Elővételi pénztár délelőtt 1-1-ig és délután 3 órától kezdődőleg. Telefonszám 74-84.

Next