Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)
1916-12-15 / 348. szám
1916. december 15. BUDAPESTIHIRTAP (MS. BZ.) gyárbeszédet mond Varsányi Mátyás. Karácsony első napján délelőtt fél 10 órakor úrvacsora és német istentisztelet, tartja Hütti Ármin; délelőtt 11 órakor magyar istentiszteletet tart és úrvacsorát oszt Schöltz Gusztáv püspök; karácsony második napján délelőtt 10 órakor magyar beszédet mond Varsányi Mátyás. (Ünnepelt állomásfőnök.) Ő felsége Skuliczky Emilt, a nyugati pályaudvar állomásfőnökét a hadiforgalom terén teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Az állomásfőnököt ez alkalomból ma a nyugati pályaudvaron meleg ünneplésben részesítették, amelyen részt vett az üzletvezetőség több tisztviselője és a nyugati pályaudvar személyzete. Ofner középponti üzletvezető és a nyugati pályaudvar személyzete nevében Korvin Vince raktárfőnök méltatta az állomásfőnök érdemeit. Az ünnepelt meghatottan mondott köszönetet. (Lesz zsemlye a kávéházban.) A Pol. Ért. jelenti: A közönség sokat panaszkodott a miatt az árdrágító és kizsákmányoló eljárás miatt, amelylyel a kávéházak a zsemlyehiányt kihasználták és a vendégeket 40—50 filléres cukrász-süteménnyel sanyargatták. Rövidesen segítve lesz ezen az anomálián. Értesülésünk szerint az Országos Közélelmező Hivatal most foglalkozik a kávéházi sütemény kérdésével és rövid idő alatt meglesz a döntés és pedig mint halljuk oly formán, hogy a kávéházi cukrászsüteményt meg fogják tiltani és e helyett meg fogják engedni a zsemlyék sütését és kiszolgálását, de csak a kávéházi fogyasztás keretén belül, nehogy a kenyérjegyrendszer és kenyérfogyasztás rendjét érintsék. A kávéházi fogyasztásra sütött zsemlye súlyát és árát is megállapítják. Ez a kőnyomatos jelentés megegyezik azzal a minapi tudósításunkkal, amelyben jelentettük, hogy a Közételmező Hivatal elnöke tervbe vette ezt a közönségnek fölötte kedves és hasznos reformot. Tapasztalásunk szerint Kürthy báró az energia és a gyors cselekvés embere, valószínűnek tartjuk tehát, hogy amennyiben tervezi a zsemlye újra való föltámasztását, akkor ez voltaképp már meg is történt. S ha így van, a nagyközönség nevében is köszönetet mondunk érte a Közélelmező Hivatal elnökének. (Hősi halál.) Csabrendeki Csaby Antal tüzérhadnagy az olasz harctéren szeptember 19-én tizenkilenc éves korában hősi halált halt. Csabrendeki Csaby Andor nyugalmazott műszaki tanácsos a temetése a kerepesi temetőben. Holló Bertalannak az olasz harctéren hősi halált halt tüzérzászlósnak holttestét családja hazahozatta és december 16-án délután három órakor lesz a temetése a kerepesii temetőben. (A belső betegségtől megrokkant katonák sorsa.) A miniszterelnök nevével mihamar megjelenik egy tizenkilenc pontból álló rendelet, amely azokról a hőseinkről intézkedik, akik belső betegségek következtében elveszítették kereső képességüket. Ez a gondoskodás továbbépítése annak a szomorú és egyben nagyszerű épületnek, amelynek célja és rendeltetése a háborúban rokkanttá vált emberek istápolása, ellátása, gondoktól való megmentése. A hatalmas, új feladatot természetesen a Rokkantügyi Hivatal kapta, amely 1915 tavaszán kezdte meg működését a csonka és béna hősök gondozásával. Akkor, a háború kezdetén a közrészvét elsősorban azokat a katonákat ölelte körül, akiknek testében a háború látható fogyatékosságot okozott, akik kezüket, lábukat, szemük világát veszítették el a borzasztó tusában. Lassankint azonban reáeszmélt a hadi gyógyító tudomány, hogy más rokkantjai is vannak a háborúnak, olyanok, akik szemnek láthatatlanul, belsejükben viselik a rokkantság gyászos jeleit. E betegségek elseje a tüdőbetegség, utána következik a súlyosabb lefolyású tüdőcsúcshurut, majd a vérkeringés szerveinek, az idegrendszernek, az emésztőszerveknek és a végtagoknak (reuma, izületi csúz) a betegségei, amelyeknek alapos gyógyításáraezentúl külön kórházakat emelnek. Megnyitják az ilyen beteg katonáknak a gyógyító fürdőket, a szanatóriumokat, amint azt már a múlt év vége óta rendszeresen cselekszik is. A belső betegségben szenvedő katonák rendelkezésére álló ágyak számát lassan kint ötezernyolcszázra növelték. A Rokkantügyi Hivatal a szükséges megfigyelések alapján kidolgozta a belső beteg katonák gondozásáról szóló szabályokat, amelyek a miniszterelnök rendeletében a közel napok egyikén a hivatalos lapban is megjelennek. Az egész intézmény élén országos belgyógyászati felügyelő fos állam, egyéb tekintetben a szervezete olyan lesz, mint a rokkant katonák eszvér ilynemü intézményeié. Az üdvös rendelet nyomban életbelép, a mikor kihirdetik. (Ciklon Olaszországban.) Luvánóból jelentik: Rendkívül heves ciklon Olaszországban súlyos kárt okozott. Egy génuai kikötőben a forgószél náhány gőzöst elszakított a horgonytól; a hajók összeütköztek, miközben erősen megrongálódtak. Nohány nagy halászbárka elsülyedt. Campali mellett az Astrea olasz háromárbocos, 1270 tonnás hajó elsülyedt. A legénység négy embere életét vesztette. A Génua-Vensimiglia villamos vasútvonal több helyen megszakadt. Rómából északra sok helyen a távíró- és telefonösszeköttetés megrongálódott. (Gyászrovat.) Felsőkubini és nagyolaszi Kubinyi Zsigmond ügyvéd december 12-én hatvanhét éves korában Budapesten elhunyt. Temetése ma délután volt nagy részvét mellett. Kákonyi Zoltán dr. hittanár december 12-én huszonnyolc éves korában Budapesten meghalt. Ma délután volt a temetése a farkasréti temetőben. (A herceghalmi katasztrófa ismeretlen áldozatai.) A biai járás főszolgabirája közli: A herceghalmi vasúti balesetnek Bián eltemetett következő halottait még nem ismerték föl a hozzátartozóik : 23. sz. hulla: Simícs Zsivota, szerb hadifogoly, a nagymegyeri fogolytáborból; a hason 11 centm. hosszú régi hegedűs. 30. sz. hulla: Györődi Ferenc, 21 éves temesfüresi szül. 3. hour, huszárezred katonája,il. sz. hulla: Katona, barna haj, és barna hosszú bajusz, gyér, barna szemöldök, magas homlok, szürke, zöld szemek, nagy egyenes orr, magas termet, himlőhelyes arc. 17. sz. hulla : Matics Stefin, szerb hadifogoly, a nagymegyei fogolytáborból.'10. sz. hulla: Szeverin, katona, hamvasszürke katonaruhában. 10. sz. hulla : Kugli Pál, 27 éves óteleki (Torontál) szül. kormányos, nagybecskereki lakos, a 29. gy. ezered katonája. 37. sz. hulla : Vadai Vadász István. 5. árkász zászlóalj katonája, barna haj, barna szemöldök, petyhedző bajusz, tojásdad arc, kerek út, barna SZDIU, 18—20 éves.'/. sz. hulla: Civil bosnyák, nagy gömbölyű fej, rövid fekete haj, sürü fekete szemöldök, sürü rövid bajusz, rövid fekete szakál, barna szem, vastag ajkak, elálló fülek, hojszú, vastag nyak, erős férfi, mohamedán. 18. sz. hulla : Tünér katona, barna, göndör haj, világos barna szemöldök, vöröses bajusz, borotvált át, világos barna szemek, rövid orr, kicsi száj, hosszas ál, 159 cm. hosszú. 13. sz. hulla: Poprava Stefáji, 21 éves, 00 gyal. ezr. újonc osztálya által Sárvárra irányítva., sürü, rövid, fekete haj és bajusz, beretvált ál, sürü fekete szemöldök, kékes-szürke szem, hosszú nyak, izmos termet. S. s. hulla: Kerecs Iván, 19 éves rodolai (Vas) szül. II. honv. gy.-ezred. 51. sz. hulla: Gyalogsági katona, hosszú szőke haj és szemöldök, petyhedző szőke bajusz és szakál, hosszúkás arc, hegyes út, apró fogak, tompa orr, szürkés-sárga szemek, hosszú, vékony nyak, magas, sovány termet. 18—20 éves. .. sz. hulla: Marcsek János, 27 éves, gráci 7. helyőrségi kórház ápolója, sötét szőke haj, szőke, sűrü szemöldök, gyér bajusz, keretváltás, széles arc, világos, barna szemek, rövid nyak, erős, középmagas termet. 13. sz. hulla: Kapi János, majlátfalvai (Temes) szül. 27 éves, bonv. huszárezred katonája. 6. sz. hulla: Zotow Alexi vagy Orfic Ukrajnee, orosz hadifogoly, Törökbálintról, sűrű barnás szőke haj, gyér szőke bajusz és ilyen rövidre nyitott szakál, széles arc, rövid orr, rövid nyak, izmos férfi, a jobb tompor táján 13,8 centin, átmérőjű fehér, a közép felé kissé sugaras,a bőrrel mozgatható hegedés. A 6., 12., 37., 41., 42., 44., 49., 51. számú hullák fényképei Hajós Géza dr.-nál, a pestvidéki kir. törvényszék vizsgáló birájánál (Vármegyeház) és hivatalomban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. (A póruljárt ezüstpénz-gyűjtő.) Ivanov Kriszta bolgár kertész, aki Kereszturi-út 2610. helyrajzi szám alatt lakik, tizenkétezer koronát gyűjtött össze ezüstpénzben és azt a szalmazsákba rejtette. Tegnap este egy fiatal bolgár kertészt fogadott fel és a kertész mindjárt az első éjjel a szalmazsákból kilopta a pénzt. A rendőrség keresi a tolvajt. (Büntet a rendőrség.) A nyolcadik kerfileli kapitányságon özvegy Schwartswald Ernőnét, a Magdolna utca 20. számú házban lévő kávést záróóra megszegése miatt egy hónapi elzárásra és 500 korona pénzbírságra. Schlesinger Mórt, a Telekitéri házépítő-egyesület igazgatóját lisztjegyek meg nem engedett módon való fölhasználása miatt 100 korona pénzbírságra. Roth Abrahamné üzletest, akinek a Práter utca 34. számú házban van üzlete, cukordrágítás miatt 50 korona pénzbírságra ítélte. (A Magdolna utcai rablómerénylet.) Mai számunkban megírtuk, hogy Eberling Pált, a Magdolna utcai rablómerénylet tettesét Budapestre hozták és Nagy Károly detektívfőnök előtt beismerte bűnét. Szembesítették a megsebesített Szondinéval, aki felismerte benne támadóját. A rendőrség most az elisbolt holmik" megszerzésén fáradozik. — A Fővárosi Or£enm nézőtere. Az országos gyász a színházakban érezhetően jutott kifejezésre, különösen azzal, hogy mostanában nélkülözni kell a páholyokban és a parketten a tiszti egyenruhát, azt, ami tarkaságot és a színek elevenségét kölcsönözte a nézőtérnek. A Fővárosi Orfeumból is hiányzik ugyan ez a tarkaság, de mintha pótlásul egy másik üde tarkaság jött a nézőtérre : a hölgyek friss és bájos színpompája. Elegáns úriasszonyok és bájos fiatal leányok dominálják mostanában minden este az orfeum színházi termét és az igazgatóság gondoskodott, róla, hogy ragyogó műsorral azt a gyönyörű nézőközönséget négy órán át valósággal lebilincselje. Nemzeti Royal-Orfeum Erzsébet-körút 31.kezdet 8-kor Városmajor Szanatórium FOVFLROSI OVYEK. — Akció a világítás megdrágítása ellen. Az országos iparegyesület tegnap értekezleten vitatta meg azokat az előterjesztéseket, melyeket a tanács a világítás megdrágítása ügyében készített. Nem volt fölszólaló, aki ne ellenezte volna a tanács igazságtalan és antiszociális tervét, sőt Matlekovits Sándor v. k. t. t. elnök egyenesen rámutatott arra, hogy a főváros annak idején kifejezetten azért váltotta meg a világító üzemeket, hogy a fogyasztóknak olcsóbban juttassa a világítást és a hajtóerőt. Az iparegyesület előterjesztését Soltész Adolf igazgató ismertette, aki javasolta, hogy hogy mindkét javaslat visszavonását tanácsolják a fővárosnak, mert a drágítással a fogyasztás csak csökkenne. Zipernovszky Károly műegyetemi tanár utalt arra, hogy amikor a Magyar villamossági társaság leszállította az áram árát, a fogyasztás ugrásszerűen növekedett. Ha mégis elhatároznák az árdrágítást, akkor azt kívánja, hogy a világításra szolgáló áramot egyenlő elbánásban részesítsék a világító gázzal. Koppély Géza fölszólalása után Becsen Antal mérnök, fővárosi bizottsági tag beszélt. Szerinte tény az, hogy . fővárosnak a háborít folytán több kiadása van, szüksége van tehát a bevételi források növelésére, de előbb tudni kellene, mily természetűek és mértékűek azok a többletkiadások, mert amíg ez nem ismeretes, addig nem lehet kiragadni egyes tételeket s azokon át pumpolni a polgárságot. Németországban és más kulturállamban az állam és az egyes községek a közteherviselés arányos és igazságos eloszlásában karöltve járnak el, nálunk pedig e tekintetben versengés van s a ki előbb jön, az kapja meg az adót. Valósággal juttatást tartanak a polgárság bőrére. Fejtegeti az áremelésnek a kisiparra káros hatását a háborúban amúgy is megerősödött nagyiparral szemben. Végül a szénfogyasztás korlátozása is általános gazdasági nézőpontból kívánja azoknak a telepeknek megadóztatását, melyek maguk termelik az áramot, mert nem tartja helyesnek, hogy ily gyárak nagy számban legyenek a fővárosban. Vértes Emil elfogadja az előterjesztett javaslatot és kéri, küldjék azt meg az összes bizottsági tagoknak, hogy a városi közgyűlésen megvédhessék a kereskedők és iparosok érdekeit. Jakabovits Dániel hozzászólása után Mátyás Jenő arra utalt, hogy a fővárosnak a harmadosztályú keresetadóval és a részvénytársaságok adójával a jövő évben több jövedelme lesz, mellőzheti tehát az ilyen javaslatokat. Ifj. Stern Sándor szerint inkább luxusadókat léptessen életbe a főváros. Hölzer Sándor elismeri, hogy a fővárosnak a háború miatt óriás kiadásai voltak, amiket fedezni kell. Átmenetileg felemelhetőnek tartja a gáz és villamosáram árát a termelési többletköltség arányában. Dán Leó és Slasner Ede felszólalása után Matlekovits elnök kijelentette, hogy a javaslatot az egyesület elnöksége a tanácshoz juttatja és részletesen ki fogja fejteni, hogy a tervezett drágítás az iparra káros. Kérte a jelen volt fővárosi bizottsági tagokat, hogy a városi közgyűlésen is igyekezzenek megvédeni az ipar és kereskedelem érdekeit. A szerdai közgyűlés napirendje. A törvényhatósági bizottság december 20-án közgyűlést tart, amelynek tárgysorozatán a következő fontosabb ügyek szerepelnek: az üresedésben levő tiszti főorvosi, tiszti főorvoshelyettesi és egy másodosztályú tanács jegyzői állásnak választás útján való betöltése; a gáz és elektromos áram egységárának ujabb megállapítása; a gáz és elektromos áram megadóztatása; a dunai rakodópartok 1917. évi béreinek megállapítása; a Dunagőzhajós Társaság zárt rakodópartjának bérlete; a gázművek igazgatásáról alkotott szabályrendelet jóváhagyása ügyében érkezett belügyminiszteri leirat; a zsibárus bódék és az ószerescsarnok helybérei; a tanács előterjesztése a járdafoglalás díjszabása ügyében; a számadásokat felülvizsgáló bizottságban megüresedett tagsági bervel betöltése, azonkívül több bérlet, költségfedezet és felebbezés ügye. A tárgysorozat összesen negyvenöt pontból áll. 11 Elsőrendű ellátás! Kohemes karácsonyi tartózkodás A bennlakó orvoson kívül a szanatórium dr. báró Podmaniczky Tibor állandó felügyelete alatt áll. Bel-, ideg- és női betegek meleg, családias otthona. Hizlaló kúrák. Villamos és vizgyótykezelések. Bejáróknak is. Kérjen prospektust. 3698 jósságigazgató kerestetik, két egymástól távol fekvő, összesen körülbelül 10.000 kat. hold birtok intenzív gazdálkodásához. Csakis kipróbált, első erőkre, akik nagy gazdaságokat önállóan vezettek, reflektáltatik. Igényeknek megfelelő javadalmazás. Ajánlatokat "Jószágigazgató 3168" jelige alatt e lap kiadóhivatala továbbit.