Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)

1916-12-22 / 355. szám

Budapest, 1916, XXXVI. évfolyam, 355. szám. Megjelenik mindennap. Előfizetési Árak: Egész évre 38 kor, félévre 19 kor., negyedévre 9 kor, 30 fill­, egy hónapra 3 kor. 30 CH. Eg­yes a­ám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 13 SU. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő . Péntek, december 22. Szerkesztőség és igazgatóság : VII. ker., Rokk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal : VIII. ker., József-körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. arp és Marghiloman, Politikai Népek Bukarestből. Bukarest, december, Bukarest ma kétségkívü­l a világ leg­érdekesebb városai közé tartozik. Fénye, csillogása, kedve és egész életberendezke­dése annyira más, annyira elütő minden eddig látott meghódított várostól, h­ogy a szemlélő sokáig nem találja magyarázatát ennek a balkáni izűl furcsa kavarodásnak. Hogyan lehet egy levert, meghódított or­szág fővárosában ilyen kevés háborús iz­galom, hogyan lehet a gazdag Bukarestben ilyen képzeletet fölülmúló drágaság? Hon­nét ez a lárma az utcákon, ez a ragyogása a kirakatoknak, a­mikor nincs is igazi for­galom, s az üzletekben nincs áru? Hogyan van az, hogy a románok virággal fogadták­­ és már békés egyetértésben élnek a hódító német-magyar-török-bolgár katonák nyüzs­gő tömegével? A­ki tavaly Belgrádban járt s látta a Város komoly némaságát, mellyel a leigá­zást fogadta — az sehogysem érti a meg­hódított Bukarest hangulatát". Hiszen már a­z is furcsa, hogy olyan sokak ott marad­tak, h­ogy a nép, a­mely erdélyi testvérei ,,fölszabadítására" indult el, most olyan természetes közönnyel törődött bele legyő­zésébe. Még a politikusok is sokan Buka­ Karp Péter elmondja a román koronatanács tör- • ténetét és megállapítja Fer­­­ dinánd király felelősségét.­­ Egy öreg, nyolcvan éves reme­te él Buka- B­restben: Karp Péter. Egykor Károly király bizal­­­­masa volt, s a román kormányoknak többszöri­­ premierje, — ma magányosan él, elvonultan a­­ világtól, félre állva az események rohanó árada­­j­­ából. Lakására, a Dorobanc S­trad­ára nem jut el Bukarest utcáinak zsivaja, s hangos szó nem zavarja a fiát és nemzetét gyászoló öreg úr ér­zelmeit. A bukaresti köztudatban úgy szerepel Karp, mint a legbecsületesebb román politikus. Szi­lárd jellemét, egyenes lelkét mindenki elismeri és még politikai ellenfelei is tisztelettel beszélnek róla. Megvallom, én nem tudtam bízni az agg államférfiúban. Az a körülmény, hogy egészen egyedül állt, azt a látszatot keltette, hogy nem­csak ő maga, de politikája is elöregedett már. Azt hittem, hogy nimbuszát csak a régi tekintély foszlányai táplálják és a­míg nem ismertem, ké­­tségbe vontam az aggastyán sokszor reprodukált szavainak súlyát és tartalmát. Inkább az érdek­lődés vezetett el tehát hozzá, mintsem komoly várakozás. Meg a­karta 111 ismerni a balkáni ál­lamférfiul, a­ki a monarkiának egyetlen érdek nélküli, önzetlen barátja volt. Ám a­mikor meg­ismertem, csodálatos csalódást éreztem. A Strada Dorobonci palotában egy hajlott vállú, ezüsthajú öreg urat találtam, a­ki azonban olyan frissen gondolkodik, olyan tájékozott, olyan bölcsen és okosan beszél, mintha nyolc év­tizednek mindé® fáradalma és szenvedése nyom­talanul suhant volna el fölötte. Első pillanatra néhai Sághy Gyulára emlékeztet, de mennyivel részben maradtak, é­s ezek aztán bő ma­gyarázatát tudják­ adni a leigázott főváros pszichológiájának. — Ez a háború — mondják — nem a mi háborúnk s nem a nép háborúja volt. Néhány ezer ember csinálta s a többi ugy érzi, hogy nincs köze hozzá, tízeknek­ mindegy, hogy Bratianu parancsol-e itt vagy Mackensen és ezért nem futottak el sokan, a­kik az országban egyébként vezér­szerepet játszottak. — Nézzen uram körül, — magya­rázza tovább egy zsidó bankár. — Romá­nia legjelentősebb politikusai itt vannak, ha a nép nemzeti háborúnak tekintette volna a küzdelmet, ők bizonyára nem­ tagadták volna meg. Valóban, az öreg Karp-011 kívül Majo­rescu, Marghiloman és még egy egész csomó miniszterviselt politikus él ma Bu­karestben- A szövetségi hűség vagy a sem­legesség harcosai egykor­ -­ most vissza­vonult, tétlen emberek, a­kik bizonyára mélyen érzik hazájuk szerencsétlenségét. Várjon hogy gondolkodnak ők a hábo­rúról, Románia katasztrófájáról és jövendő sorsáról? több benne a temperamentum és elevenség! Sza­vából valami csodás életbölcseség hangzik, és mindenről, még a hozzá közelálló eseményekről is úgy beszél, mintha történelmi távlatból ítélné meg a dolgokat. Kérem, Minidjon valamit a ro­mán politikáról.­­­ .­ mig az ágyuk beszélnek. — mondja — addig nekünk hallgatnunk kell. És most még nagyon hangos az ágyuk szava. A/.után gondolja el az én helyzetemet . . . A németek és osztrá­kok most mint ellenség vannak az országban. Ha mellettük szólnék, népem­ ellen beszélnék, ezt pedig nem akarom. A háborúról úgyis tudják a véleményemet, a jövőről pedig ugyan mit mondhatnék? — Talán az elmúlt dolgokról mondhatna valamit excellenciád? Talán a koronatanácsról, a­melyről oly sokat írtak a lapok. Igaz, h­ogy azon kegyelmes úr Románia vereségét kívánta? — Rég nem olvastam lapjaikat s igy nem tudom, hogy mit írtak. A koronatanács lefolyása azonban nagyon egyszerű volt: elmondhatom. A­mikor meghívtak rá, azt hittem, hogy egy ta­nácskozásra, discussióra hivnak meg. De nem igy történt. A tanácskozáson a­­ király fait accompli elé állitott minket. Először ő­­maga beszélt; egy rövid beszédet mondott, a­melyben közölte velünk, egyszerűen tudomá­sunkra adta, hogy elhatározta a monarkia elleni háborút. — Mi meglepődve vártunk valami magya­rázatot, de miután sem a király, sem Bratianu nem­­mondtak többet, én állottam föl s körül­belül a következőket mondtam: — Oroszország nem azért áldozott föl tiz millió oroszt és nem azért veszn­ek­ el húsz mil­liárd rubelt, hogy Erdélyt, Bukovinát és a Bá­nátot Romániának ajándékozhassa. Elmond­tam továbbá, hogy meggyőződésem szerint az antant szerződésileg biztosította Oroszország­nak Konstantinápolyt. Ez a megegyezés volt az, a­melyről most Tropov nyilvánosan be­szélt, s a­melyről én már akkor tudtam. Ezért kifejtettem e szerződés következményeit: Konstantinápolyt a tengertől nem­ lehet megvédeni, he­ tehát a török főváros a cár bir­tokába jut, akkor Oroszországnak egy száraz­földi katonai útra (Militär-Strasse) lesz szük­sége. Ez az út pedig Románián és Bulgárián át vezetne. N­a tehát­ Oroszország győz, meg fogja nyitni ezt az utat s az antant győzelme a mi halálunk volna. Semhogy ez elkövetkeznék, inkább azt kiváltom, hogy vereséget szenvedjünk, bár három fiam van a fronton . . . Halkan, indulat nélkül beszél Karp, de szavai tompán, szárazon kopogtak, mint az egy­máshoz vert fadarabok, mikor a nehéz órának történetét elmondotta. A könyvtárszoba sötét háttere és a halálos csend, a­mellyel az aggas­tyánt hallgattuk, még misztikusabbá, még ko­m­­orabbá tette a fölidézett emléket. Az Íróasztal­nál magas malakit-oszlopon h­ayványfényű pet­róleum-lámpa. Karp belebámul, egy, pillanatig hallgat, majd kijavítja önmagát: — ... Most már a negyedik fiam is el­ment ... — Azután tovább beszél, egyszerűen, közvetetlenül, minden póz nélkül. Neki már nincs szüksége hazug gesztusokra. — Utánam Maiorescu és Marghiloman be­szélt a semlegesség föntartása mellett. Azután vártunk egy darabig; vár­juk a választ, de Bra­h­aiju és a király néma maradt. Végre szava­zásra került a­­sor, s .­ korona­tanács a háború mellett döntött. Aztán megtörtént a hadüzenet, s a mi azóta történt, azt önök jobban tudják. — Számí­to­tt excellenciád a román had­sereg sikertelen szereplésére. — Én ismertem hadseregünk állapotait, s előre megmondtam, hogy ki fogunk kapni, ha a centrális hatalmak ellen megyünk. .— A háború tehát igazolta a kegyelmes úr politikáját i1. — Sajnos, igen, ezt most ők is belátják, de most már késő. Pedig én akkor mindent meg­tettem a katasztrófa elhárítására. Lapom, a Moldva, nem a semlegességet akarta, hanem az Oroszország ellen való háború szükségét han­goztatta. — Hogy van az mégis, hogy a döntő té­nyezők ellenünk fordultak? — Bratianut máig sem értem. Róla i­em tételeztem föl, hogy valaha ennyire félrevezesse önmagát. Hisz ő nemcsak a mi hadseregünk, de az orosz hadsereg­­ állapotát épp úgy ismerte, mint én. — A nép állítólag színtén nem akart há­borút..." — Persze, hogy nem akart, a nép csak szenved, mert bizonyára ön ismeri a latin mon­dást: Királyok vétkeiért a népek bűnhődnek. — Mi a véleménye excellenciádnak Ro­mánia jövőjéről? — A­míg a háború tart, nem mondhatok semmit. Mert három eset lehetséges: vagy az egyik fél győz, vagy a másik, vagy a végleges győzelem előtt megegyeznek valahogy. Mind­három eset más és más konzekvenciákkal járna Romániára nézve. Ezekről beszélni tehát csak teórta volna, amolyan kávéházi politizálás, a­mit szívből utálok. H­igg­ye el, a kávéházi poli­tika önöknél is, nálunk is nagy kárt okozott. Maradjunk azért a reális politikánál, a­melynek még nincs szava. — Vállalna excellenciád újra aktív szere­pet Románia érdekében? — Nyolcvan esztendős vagyok. — felelte erre Karp­s arcán, mintha valami mosolyféle A Budapesti Hírlap mai száma 103 oldal.

Next