Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)
1916-12-22 / 355. szám
Budapest, 1916, XXXVI. évfolyam, 355. szám. Megjelenik mindennap. Előfizetési Árak: Egész évre 38 kor, félévre 19 kor., negyedévre 9 kor, 30 fill, egy hónapra 3 kor. 30 CH. Egyes aám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 13 SU. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő . Péntek, december 22. Szerkesztőség és igazgatóság : VII. ker., Rokk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal : VIII. ker., József-körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. arp és Marghiloman, Politikai Népek Bukarestből. Bukarest, december, Bukarest ma kétségkívül a világ legérdekesebb városai közé tartozik. Fénye, csillogása, kedve és egész életberendezkedése annyira más, annyira elütő minden eddig látott meghódított várostól, hogy a szemlélő sokáig nem találja magyarázatát ennek a balkáni izűl furcsa kavarodásnak. Hogyan lehet egy levert, meghódított ország fővárosában ilyen kevés háborús izgalom, hogyan lehet a gazdag Bukarestben ilyen képzeletet fölülmúló drágaság? Honnét ez a lárma az utcákon, ez a ragyogása a kirakatoknak, amikor nincs is igazi forgalom, s az üzletekben nincs áru? Hogyan van az, hogy a románok virággal fogadták és már békés egyetértésben élnek a hódító német-magyar-török-bolgár katonák nyüzsgő tömegével? Aki tavaly Belgrádban járt s látta a Város komoly némaságát, mellyel a leigázást fogadta — az sehogysem érti a meghódított Bukarest hangulatát". Hiszen már az is furcsa, hogy olyan sokak ott maradtak, hogy a nép, amely erdélyi testvérei ,,fölszabadítására" indult el, most olyan természetes közönnyel törődött bele legyőzésébe. Még a politikusok is sokan Buka Karp Péter elmondja a román koronatanács tör- • ténetét és megállapítja Fer dinánd király felelősségét. Egy öreg, nyolcvan éves remete él Buka- Brestben: Karp Péter. Egykor Károly király bizalmasa volt, s a román kormányoknak többszöri premierje, — ma magányosan él, elvonultan a világtól, félre állva az események rohanó áradajából. Lakására, a Dorobanc Stradára nem jut el Bukarest utcáinak zsivaja, s hangos szó nem zavarja a fiát és nemzetét gyászoló öreg úr érzelmeit. A bukaresti köztudatban úgy szerepel Karp, mint a legbecsületesebb román politikus. Szilárd jellemét, egyenes lelkét mindenki elismeri és még politikai ellenfelei is tisztelettel beszélnek róla. Megvallom, én nem tudtam bízni az agg államférfiúban. Az a körülmény, hogy egészen egyedül állt, azt a látszatot keltette, hogy nemcsak ő maga, de politikája is elöregedett már. Azt hittem, hogy nimbuszát csak a régi tekintély foszlányai táplálják és amíg nem ismertem, kétségbe vontam az aggastyán sokszor reprodukált szavainak súlyát és tartalmát. Inkább az érdeklődés vezetett el tehát hozzá, mintsem komoly várakozás. Meg akarta 111 ismerni a balkáni államférfiul, aki a monarkiának egyetlen érdek nélküli, önzetlen barátja volt. Ám amikor megismertem, csodálatos csalódást éreztem. A Strada Dorobonci palotában egy hajlott vállú, ezüsthajú öreg urat találtam, aki azonban olyan frissen gondolkodik, olyan tájékozott, olyan bölcsen és okosan beszél, mintha nyolc évtizednek mindé® fáradalma és szenvedése nyomtalanul suhant volna el fölötte. Első pillanatra néhai Sághy Gyulára emlékeztet, de mennyivel részben maradtak, és ezek aztán bő magyarázatát tudják adni a leigázott főváros pszichológiájának. — Ez a háború — mondják — nem a mi háborúnk s nem a nép háborúja volt. Néhány ezer ember csinálta s a többi ugy érzi, hogy nincs köze hozzá, tízeknek mindegy, hogy Bratianu parancsol-e itt vagy Mackensen és ezért nem futottak el sokan, akik az országban egyébként vezérszerepet játszottak. — Nézzen uram körül, — magyarázza tovább egy zsidó bankár. — Románia legjelentősebb politikusai itt vannak, ha a nép nemzeti háborúnak tekintette volna a küzdelmet, ők bizonyára nem tagadták volna meg. Valóban, az öreg Karp-011 kívül Majorescu, Marghiloman és még egy egész csomó miniszterviselt politikus él ma Bukarestben- A szövetségi hűség vagy a semlegesség harcosai egykor - most visszavonult, tétlen emberek, akik bizonyára mélyen érzik hazájuk szerencsétlenségét. Várjon hogy gondolkodnak ők a háborúról, Románia katasztrófájáról és jövendő sorsáról? több benne a temperamentum és elevenség! Szavából valami csodás életbölcseség hangzik, és mindenről, még a hozzá közelálló eseményekről is úgy beszél, mintha történelmi távlatból ítélné meg a dolgokat. Kérem, Minidjon valamit a román politikáról. . mig az ágyuk beszélnek. — mondja — addig nekünk hallgatnunk kell. És most még nagyon hangos az ágyuk szava. A/.után gondolja el az én helyzetemet . . . A németek és osztrákok most mint ellenség vannak az országban. Ha mellettük szólnék, népem ellen beszélnék, ezt pedig nem akarom. A háborúról úgyis tudják a véleményemet, a jövőről pedig ugyan mit mondhatnék? — Talán az elmúlt dolgokról mondhatna valamit excellenciád? Talán a koronatanácsról, amelyről oly sokat írtak a lapok. Igaz, hogy azon kegyelmes úr Románia vereségét kívánta? — Rég nem olvastam lapjaikat s igy nem tudom, hogy mit írtak. A koronatanács lefolyása azonban nagyon egyszerű volt: elmondhatom. Amikor meghívtak rá, azt hittem, hogy egy tanácskozásra, discussióra hivnak meg. De nem igy történt. A tanácskozáson a király fait accompli elé állitott minket. Először őmaga beszélt; egy rövid beszédet mondott, amelyben közölte velünk, egyszerűen tudomásunkra adta, hogy elhatározta a monarkia elleni háborút. — Mi meglepődve vártunk valami magyarázatot, de miután sem a király, sem Bratianu nemmondtak többet, én állottam föl s körülbelül a következőket mondtam: — Oroszország nem azért áldozott föl tiz millió oroszt és nem azért vesznek el húsz milliárd rubelt, hogy Erdélyt, Bukovinát és a Bánátot Romániának ajándékozhassa. Elmondtam továbbá, hogy meggyőződésem szerint az antant szerződésileg biztosította Oroszországnak Konstantinápolyt. Ez a megegyezés volt az, amelyről most Tropov nyilvánosan beszélt, s amelyről én már akkor tudtam. Ezért kifejtettem e szerződés következményeit: Konstantinápolyt a tengertől nem lehet megvédeni, he tehát a török főváros a cár birtokába jut, akkor Oroszországnak egy szárazföldi katonai útra (Militär-Strasse) lesz szüksége. Ez az út pedig Románián és Bulgárián át vezetne. Na tehát Oroszország győz, meg fogja nyitni ezt az utat s az antant győzelme a mi halálunk volna. Semhogy ez elkövetkeznék, inkább azt kiváltom, hogy vereséget szenvedjünk, bár három fiam van a fronton . . . Halkan, indulat nélkül beszél Karp, de szavai tompán, szárazon kopogtak, mint az egymáshoz vert fadarabok, mikor a nehéz órának történetét elmondotta. A könyvtárszoba sötét háttere és a halálos csend, amellyel az aggastyánt hallgattuk, még misztikusabbá, még komorabbá tette a fölidézett emléket. Az Íróasztalnál magas malakit-oszlopon hayványfényű petróleum-lámpa. Karp belebámul, egy, pillanatig hallgat, majd kijavítja önmagát: — ... Most már a negyedik fiam is elment ... — Azután tovább beszél, egyszerűen, közvetetlenül, minden póz nélkül. Neki már nincs szüksége hazug gesztusokra. — Utánam Maiorescu és Marghiloman beszélt a semlegesség föntartása mellett. Azután vártunk egy darabig; várjuk a választ, de Brahaiju és a király néma maradt. Végre szavazásra került asor, s . koronatanács a háború mellett döntött. Aztán megtörtént a hadüzenet, s a mi azóta történt, azt önök jobban tudják. — Számított excellenciád a román hadsereg sikertelen szereplésére. — Én ismertem hadseregünk állapotait, s előre megmondtam, hogy ki fogunk kapni, ha a centrális hatalmak ellen megyünk. .— A háború tehát igazolta a kegyelmes úr politikáját i1. — Sajnos, igen, ezt most ők is belátják, de most már késő. Pedig én akkor mindent megtettem a katasztrófa elhárítására. Lapom, a Moldva, nem a semlegességet akarta, hanem az Oroszország ellen való háború szükségét hangoztatta. — Hogy van az mégis, hogy a döntő tényezők ellenünk fordultak? — Bratianut máig sem értem. Róla iem tételeztem föl, hogy valaha ennyire félrevezesse önmagát. Hisz ő nemcsak a mi hadseregünk, de az orosz hadsereg állapotát épp úgy ismerte, mint én. — A nép állítólag színtén nem akart háborút..." — Persze, hogy nem akart, a nép csak szenved, mert bizonyára ön ismeri a latin mondást: Királyok vétkeiért a népek bűnhődnek. — Mi a véleménye excellenciádnak Románia jövőjéről? — Amíg a háború tart, nem mondhatok semmit. Mert három eset lehetséges: vagy az egyik fél győz, vagy a másik, vagy a végleges győzelem előtt megegyeznek valahogy. Mindhárom eset más és más konzekvenciákkal járna Romániára nézve. Ezekről beszélni tehát csak teórta volna, amolyan kávéházi politizálás, amit szívből utálok. Higgye el, a kávéházi politika önöknél is, nálunk is nagy kárt okozott. Maradjunk azért a reális politikánál, amelynek még nincs szava. — Vállalna excellenciád újra aktív szerepet Románia érdekében? — Nyolcvan esztendős vagyok. — felelte erre Karps arcán, mintha valami mosolyféle A Budapesti Hírlap mai száma 103 oldal.