Budapesti Hírlap, 1918. június(38. évfolyam, 129–150. szám)

1918-06-01 / 129. szám

—­ ­ a Bubafesti Kmur o» «.) isis. junta, t ■ n mi i ' "■■■»-- — ■>■ .«»•-! i i . . M —— ■■■•■ "■«..*»» »i»wimi köz- és magánügyeit a legderekabb, legmunká­sabb és legsellemesebb férfiak intézik és az az ország, melyben a legtöbb tiszta és jó házasság van, a legtöbb gyermek születik és a melyben a legideálisabb anyák élnek. A némsteh el, a ftoefolyót­ ifiz ellenséges frimissanyantása szíré­­tagiéi áttöréssé fe­tőszik.­­ Hegftet* mögött a francia (rosti fölgösigyő* lésé, — 45.009 fogolyf. Budapest, máj. 31. Az uj német offeritiva negyedik napja úgy előrenyomulás stílusa, mint tempója és ered­ményei dolgában méltó az első három nap je­lentőségéhez. Sőt behatóbb latolgatás után a negyedik nap eredményét még nagyobbra kell taksálnunk, mert úgy látszik, hogy Soissons és a Marcé között a német frontbetörés csakugyan ■­ stratégiai arányokat öltő áttöréssé fejlődik. A lökés súlya még mindig a támadóarc­vonal cen­trumában van s csak természetes, ha a néme­tek a leginkább engedett ellenséges frontrészen táplálják a legerősebben támadóerejüket. Az eredetileg öt­ kilométer hosszú támadóarcvonal már tegnap 70 kilométerre hosszabbodott és a mai jelentés adatai alapján a Noyantól keletre fekvő Brelignytől egészen a Reimsz nyugati ol­dalán fekvő Tillovig szétlitva kerek 100 kilo­méterre hosszabbodott, tehát meghaladja a bákkal s disztilelte föl az egyes termeket művészi kivitelű falfestményekkel. Lakóosztálya a máso­dik emeleten volt s kedvelt szobáját királyi fénye miatt paradicsom-szobánal­ hívták. E vá­rában tartotta meg azokat a német gyűlöletből eredő titkos gyűléseket, a melyek egyik főokává lettek, hogy a szatmári német őrséget a fölkelt nemesség a gombási erdőben egy szálig fel­koncolta. Ide várta kedves urát, Kemény János fejedelmet is e kuruc érzésű, áldozatra kész asszony, a ki nemcsak a fegyvert, de a tollat is nagy bravúrral forgatta. Ez időben váltotta ki férjét a tatár fogságból olyan nagy összegen, mely a mai érték szerint majdnem három millió koronán felüli összegnek felel meg. Mint buzgó protestáns nő, ezt írja tatár fogságból hazakerülő jegyesének: „úgy igyekezzék kegyelmed Me­gyésre, hogy a vasárnap reggeli prédikációra mindenesetre oda ér­jen.“ De a­mennyire fénykorának tetőpontját érte el az aranyosmegyesi vár Lónyay Anna alatt, éppen az ő kuruckodása vált olyan végzet­­szerűvé a vár sorsára nézve. Lipót császár ugyanis a szatmári őrség felkoncolása miatt meghagyta a szatmári vár parancsnokának, hogy a megyesi várat romboltassa le, a­ki aztán a vár bástyáit lőporral levegőbe röpítette. Bete­tőzte a vár sorsát II. Rákóczi Ferenc fölkelő ha­­dainak pusztítása, a­kik a vár megmaradt részeit fölgyújtották. A megyesi vár birtoka Lónyay Anna halála márciusi német offenzív arcvonal kiterjedését. A német támadó vonal e meghosszabbodása azonban, mint az eredményekből ■ láthatjuk, korántsem jelenti lökőerejének a gyöngülését, a­mi pedig általában természetszerűen elkövet­kezni szokott jelenség s ebben kétségkívül nagy része van annak, hogy a németek a frontbetö­rés legexponáltabb helyén egyre újabb pihent tartalékhadosztályokat tárnak a tűzvonalba. Ez teszi lehetővé, hogy a betörést nagyszabású át­töréssé fejlesszék és ez magyarázza, hogy előre­nyomulásuk irama még a negyedik napon sem csökkent. A 100 kilométerre hosszabbodott német támadóarcvonal közepe Soissons és Reimsz kö­zött 70 kilométer hosszú. Az arcvonal vonal­­vezetése egészen különös: merészen nyugat felé kiugró hegyes szöget alkot, melynek éle valahol Fére en Tardenoistól nyugatra a Soissons­— Chateau Thierrys út nyugati oldalán képzelhető. A­mi a legérdekesebb azonban, e­ német támadó­­arcvonal a maga egész hosszúságában többfelé néző fronttal halad előre. Reimsz közvetetten szomszédságában határozottan, dél felé néz, Tiroytól egészen a mai jelentésben említett st. gemmei és romignyi magaslatokig délkelet, majd dél felé fordul, e magaslatoktól azután fel egészen az Oise mellett fekvő Bretignyig tisztán nyugat felé tekint és ebben az irányban halad is előre. Ez az utolsó arcvonalrész, a­mely, egy­úttal e pillanatban a legfontosabb, mutatja, hogy a trónörökös centruma a jobbszárnnyal való érintkező pont. Soissons mint tengely körül óraműszerű pontossággal már végrehajtotta a jobbfelé való átk­ar­yarodást s ezzel beállott az operációs iránytváltoztatás. Az Oisó és az­után első férjének, Wesselényi Istvánnak örö­köseire szállott. A Wesselényi-család a várnak fönmaradt részét 1741-ben kijavíttatta, s újból lakhatóvá tette. Az egész kétemeletes épület minden oldal­ról egyforma négyszögül, négy kiálló bástya­­toronyból áll, a­melyek fölött büszke őrtorony szökken a magasba. A nyugati és északi soron megszámlálhatóban szoba, konyha és rejtekhely van, a nagy torony irányában pedig üveges pa­lota. A birtok és a vár a nyolcvanas években kö­zössé vált. Egyik fele Karacsay Sándorné grófné Wesselényi Johanna, másik felének nagyobb része Teleki Sámuel gróf, kisebb része pedig Budák Istvánné báróné Rhédey Klára grófnőé lett, a­kiktől később a birtokot az ottani közbir­tokosságra várat pedig Benkó ügyvéd vásá­rolta meg. A várhoz még templom és kolostor is tar­tozott, a melyet a hitbuzgó protestáns főúr, Lónyay Zsigmond református temm­­­ommá­s csa­ládi temetkező kriptává alakí­tott át. A megyesi református hívek még 1700-ban is használták a templomot, a kuruc világ zivataraiban azon­ban ez is elpusztult. A szatmári mezőkről virágok illatát hozza a tavaszi szél... S különös játéka a sorsnak: Lónyay Anna fejedelemasszony otthonát Ste­fánia hercegnő készül meglátogatni férjével, Lónyay Elemér herceggel. Mintha csak e látoga­tásával a kuruc idők asszonyának szellemét akarná megbékíteni. Aisne közeti álló francia erőknek lépésről­­lépésre való, de egyre gyorsulni látszó kény­szerű visszamenése pedig arra vad, hogy a né­met centrumnak említett átkanyarodása teljes súlyával kezdi éreztetni a hatását a nyugat felé szomszédos ellenséges frontrészen is. Ez más szóval ennyit jelent, hogy az ellenséges Oisel vonal felsodrásának műve megkezdődött. Rajz­­ban visszaadva, nem ugyan első ízben, az a különös helyzet állott tehát elő, hogy a német arcvonalnak Soissons és a Marne között nyugat felé előrenyomuló 36 kilométer hosszú része úgy harcol, hogy egyidejűen a hátában van az ellenséges arcvonalnak Reimsz és a Marna kö­zött álló és északnyugat felé néző része. Kette­jük között azonban Reimsznál visszamaradt, balszárnnyal részben lassúbb áramban nyomul előre a trónörökös másik erőcsoportja, a Be­­low-hadsereg, a­mely tehát offenzív feladatain kívül egyúttal a Boelen hadsereg hátát is ta­karja. A németek elérték a Marn­é folyót , ezzel a nyugat felé kanyarodott támadóarcvonal baloldala természetes védelemhez jutott. A né­met előrenyomulás nagyszerűsége mellett rend­kívül merész és kétségkívül bizonyos kocká­zattal jár. A mai jelentésből kitetszően a fran­ciák máris megkíséreltek délkeleti irányból, a Marne déli­­­daláról északi oldalára átv­itt lö­késsel egy oldaltámadást a Boelus-hadsereg exponált balszárnya ellen. A Marne mint termé­szetes védelmi vonal ezúttal még nem érvénye­sülhetett a maga teljességében. Ennek ellenére a németek az oldalozó hatást semmivé tudták tenni. Ez az intermezzo a bizonysága annak, hogy a németek szokásuk szerint minden eshe­tőségre készen vannak, hogy Stindenburg sztra­­tégiája nem merevedik bele a halott teóriákba, hanem ereje éppen a csodálatraméltó alkalmaz­kodás az adott viszonyokhoz és körülmények­hez. A német offenzívával járó említett kocká­zat tehát — megbízhatunk benne — minimális lehet. S vájjon mit tesz az egységes francia had­vezetőség? Elvesztett három kiép­elt állásrend­­szert és három természetes védelmi vonalat. El­­vesztette a Marne völgyén haladó kettőssín­­párti Verdim—Chalous—Chateau Thierry sztra­­­téniai fővasútvonalat, a­mely az eddig­­szenve­­dettek között talán a legsúlyosabb csapás. Ed­dig csak a szomszédos szakaszokról és talán Páris körzetéből vetett a tűzvonalba tartaléko­kat, s az ellenséges front ellenálló képességének gyengülését mi sem jellemzi jobban, mint hogy ma már lovastömegeket is áldozott, nem azért, hogy meg tudjon állni, de hogy legalább vala­hogyan rendeződni tudjon a futó gyalogság és tüzérség. Hadiszerben is óriás a veszteség s a szük­ségeseket máról-holnapra, ha van is tartalék, nem lehet helybehozni, a­mi pedig az esetleges

Next