Budapesti Hírlap, 1918. július (38. évfolyam, 151–176. szám)
1918-07-02 / 151. szám
* . *A férfi viszonyának s rendeltetésének lényegén változtatni nem lehet s midőn a törvényhozó az uj viszonyok rendezésén dolgozik, a problémája csak az lehet, miképpen békítse ki az uj helyzetet az örök helyzettel, miképpen alkalmazza hozzá az uj szükségét, miként egyeztesse meg a változhatatlan örök törvénnyel az új fölfogást. A férfiúnak minden körülmények közt apának, a nőnek minden körülmények közt anyának kell maradnia. A kérdés tehát az, hogy e kategorikus parancs minden sérelme nélkül hol, mint és mennyiben lehet változtatni a nőknek és férfiaknak eddigi állásán, munka- és jogkörén. A probléma tehát nem az, hogy a demokratikus jogegyenlőség nevében választójogot adjunk mindenkinek, akinek eddig nem volt, hanem az, hogy a nemzetnek a változott életviszonyokhoz mért és illő törvényhozást adjunk. És ha az életviszonyok vizsgálata azt deríti ki, hogy e feladatot tökéletesen csak úgy oldhatjuk meg, hogy immár az asszonynépet is bele kell vonni a köszolgálat e fajtába, akkor új vizsgálat és gondos tanulmány tárgya legyen, hogy, közülök kiket. Ha az eredendő képzett emberi jog szerint intézkedünk, akkor természetesen válogatás nélkül mindenkit, épp úgy, mint a férfiakban. Ha a célt nézzük, melyet el akarunk érni, akkor csak a feladatra alkalmasokat, úgy a férfiak, mint az asszonyok világából. Én bizonyos általános alapkellékeken túl csak egy kvalifikációt tudnék fölállítani a nők választójogára nézve. Adnék választójogot minden önálló, mondjuk családföntartó, vagyonkezelő (üzlet, gazdaság) nőnek. Ellenben sem férjes nőnek, sem család kötelékében élő nőnek nem, ha kereső is, ha doktor vagy hivatalnok vagy művész is. Manapság elég laza a családi élet. A pártpolitikát ha bebocsájtunk, egy durván romiboló tényezővel többet bocsájtottunk be a családba. Tessék csak belepillantani abba a családi szentélybe, ahol teszem az apa munkapárti, az anya Andrássy-párti, a bankban alkalmazott három polgáris leány Károlyi-párti és még egy kisasszony esetleg Bizony Ákos-párti. A gyermekszobában van még vagy négy csemete, aki aztán mind a nagyok módjára és példája szerint választást játszik. Bizony a házi béke, a főasztal ellátása, a gyermekek gondozása és nevelése mind azon fordulna meg ott, hogy hány hőfokra emelkedik a politikai háború szenvedelme és kinek-kinek milyen erejű az ő ad hoc szent meggyőződése. Azt hiszem, ezúttal csak egy okos dolgot művelhetünk: azt, hogy a hevenyészett választójogi törvénybe nem hevenyésszük bele hebehurgyán most a választójogot, hanem legfölebb utasítjuk az igazságügyminisztériumot, hogy tegye ezt a kényes, és a férfi választójognál még veszedelmesebb kérdést tanulmánya tárgyává, és ha megérlelte, készítsen róla javaslatot. El lehet azt intézni novelláris után is. Én elhiszem, hogy ideális dolog, ahogy Apponyi Albert gróf és felesége ezt a kérdést látják és fölfogják. De tudom, hogy van ennél egy nagyobb és felségesebb ideál is, melyet őriznünk, óvnunk és ápolnunk kell: általánosságban maga az asszony és különösebben a feleség. is német veszedelem? írja Kálmán. Budapest, jut ! A Piave-menti legutóbbi események, melyek az első szerb ofenzívánk sorsára és a Tivoli-divízió katasztrófájára emlékeztetnek, bujtó választ adnak a német szövetség mélyítőjétek problémája körül a múlt hetekben felgerjedt vitákra. Míg a különböző középeurópai köz- gazdasági egyesületek, bajtársi és gazdasági szövetségek a kongresszusi banketezés keretein jóval messzebbmenő alapos és mélyjárású tárgyalásokkal igyekeztek közelebb jutni Közép- Európa okosan megvalósítható konstrukciójához, meglepetésünkre közgazdasági életünk vezéregyéniségei közül többen a legélesebb támadást intézték ellene és az elzárkózás zászlajához nyúltak. Hát már annyira elült a vihar, hogy a napsugár melegére ismét kibújhat az élettel együtt a gyom is, a széthúzás, a gyanakvás, a félreértés, az összegabalyítás? Az ágyuk és robbanóaknák zenekísérete mellett, amikor az emberi történelem legnagyobb koncentrált erőfeszítésével és a technika valamennyi eszközével még javában túrják, vágják, pusztítják a föld rétegeit, minden fölépítlményével, városaival és kulturális intézményeivel együtt, hogy a földkerekének leghajósabb és legtermékenyebb vidékeit, az emberiség haladásának halálfejként vigyorgó emlékeként Mezopotámia homokba temetett városainak sivatagjává változtassák és grénáttölcsérekből, föltúrásokból és gyújtószállá forgácsolt erdőkből az országokat elválasztó határsáv szélesítésére a küzdő világrészek polgári munkájuk minden eredményét, összes szellemi és testi erőiket, fémes vastartalékaikat, összes gyártmányaikat ráviharozzák. Erre az őszinteségi kitörésre a német önérzet túltengéséből fakadó bizonyos nyilatkozat adott táplálékot és az a kíméletlenség, mellyel a német katonai és gazdasági hatalom mindenkin végiggázol, ellenség és barát közt alig téve különbséget. Egyelőre a délvidéki táborozások emlékeként sikerül nálunk is kiirtani az alldeutsen mozgalmat. A germán faj ősi tökéletlensége, hogy idegen népekkel nem tud bánni, majd ha hoszszabb ideig járt a világuralom iskolájában, miként előtte a spanyol, .. .a és angol népek tehették, akkor tán majd ezt is megtanulja. De vájjon kifogásolható-e ez a német önérzet akkor, amikor az egész világ támadásait és kontinentális blokádját immár négy esztendeje győzelmesen visszaveri és a harctéren ugyanúgy, miként otthon, áldozatkész munkában, erőfeszítésben és a polgári igények aszkélikus leszorításában a heroizmusnak soha nem látott méreteit mutálja? A mikor acélfalat álul a feldühödött irigyek ostroma ellen és kardját, valamint gazdasági szervező talentumát Európa minden országába mélyen előre tolja, és bár otthon imlórépa-marin eládok é és testének sejtjeiből a zsírt már régen vízzel helyettesiteni kényszerűik a létfeíjsailás küzdelme tüjében a német fajt oly világuralomra hivatott nemzetté kovácsolta, melynek belső modern, államalkotó, politikai és gazdasági uj szervezettségétül a frank, a brit és a jenki még jobban retteg, mint Slindenburg és Ludendorf lángeszétől. Kétségtelen, hogy volt okunk a földorkanásra, bár jól tudjuk, hogy még nem érkezett el a biod kongresszus lakktopános, szalonnai illatú levegőjének ideje. Ide azért a pomerániai gránátos is csizmát válthatna, ha a Imreséből hazanézve, a világ valamennyi népe közül egyedül megmaradt őszinte barátjának lakába tér, hogy vele egy évezredes kapcsolat kulturális és gazdasági szálait szorosabbra fűzze. A német faj vezéreinek bölcsesége bizonyára rövidesen meg fogja találni és megvalósítani azokat a gyakorlati csakésöket, amelyek a béke hajlandóságokat mindkét fél javára fogják gyümölcsöztetn). Egymás nélkül, még kevésbé egymás ellen, nem létezhetünk. Egymásra vagyunk utalva. A fölmérést múló incidens visszatérését bizonyára rövidesen örvendetes tények fogják lehetetlenné tenni. De hátha nem csupán pillanatnyi felindulás incidentális kitöréséről van szó, hanem mélyebb Unterströmung hullámhegybe dagadásáról, a test reakciójáról a lélek belátásával szemben?. E föltevés fölmerülhet. Fölmerülhet azok miatt az indító okok miatt, amelyek történelmünkben már .Szent István óta kísértenek és a melyekkel szemben a bölcs király jónak látta nemzete sorsát a Kelettől elszakítva, a Nyugathoz szögezni. Nehéz sors a határon állani, hullámtürünek és szülőnek. Miként azok a szerencsétlen elpusztult városok, a melyek az ellenséges csapatok összecsapásának lőkörletébe esnek, úgy kellett egy évezred óta országunk testén megtörnünk a Kelet és a Nyugat hódító expanziójának viharzását, átszűrnünk kulturális és eszmei áradatának habzását. A hasonló sorsú lengyelek veszte az volt, hogy a szláv álmodozás, a legkisebb erőfeszítés és a legbőségesebb élvezethajhászás, a kényelmes, könnyelmű, patópáli úri élethez való ragaszkodás, a keleti ópiumszivásnak ernyesztő hatása, egyszóval a test befolyása erősebb volt, mint a nyugati kultúra belsőséges magáévá tételének szükségszerű fölismerése és átvétele, ami nagy önleküzdést, kemény fegyelmezettséget és izzasztó munkát követel. Bár nem feledtük el hálátlanul azt a segítséget. s s mert sem Isten, sem ez világ előtt nem adhat számot.“ Barátait, a Zrínyi körül forgolódó vitézeket is kérve kéri: vigyázzatok az jó urra. A tocsanándi Káldy Györgynek írja: „Isten úgy áldjon meg, véremmel is szolgálok, csak parancsoljatok, urunkat pedig őrizzétek; őrizzétek, édes lelkem barátiul, ő Nagyságát, ha ő Nagysága él, mindnyájan élünk. íri, lelkem Káldym, mint jöttetek el Kanizsa alul.“ Nem volt tehát frázis, mikor Wittnyédy Keczernek írja: „Én ő Nagyságát igazán szeretem és hüven akarok ő Nagyságának holtig szolgálni.“ Vagy mikor magának Zrínyinek fogadja meg: „Az Nagyságod személyemhez való kegyelmességet holtig adorálom és gyermekimnek is, ha élni fognak, azont cselekedni átok alatt testamentumomban meghagyom.“ Ily nyilatkozatok után nem meglepő, hogy midőn Zrínyi 1663-ban a téli hadjáratra indult, a már törődött soproni prókátor is itt hagyva családját, klienseit, egy „öreg ember alá való“ lovat szerzett s maga is a táborba sietett, hogy urának legalább a hadi szekretáriusa legyen. Papirt, írószereket, tábori malmot rakatott föl egy társzekérre, de kétszáz katonát is fogadott a maga költségén s tizennégy éves Palkó fiát is magával vitte. Együtt akart élni és halni az urával. És vigyázott rá. Minden, ami Zrínyivel történik, az Wittnyédyt is szívén találja. Családi boldogsága, anyagi helyzete egyformán érdekli. Mikor Zrínyinek először leánya született, csalódással, de vigasztalódva írja: „Inkább akartunk volna fiat, de az lett, amit Isten adott.“ Mikor Zrinyiné nehézkes állapotában Bécsbe indult és Sopronban Wittnyédy Inkában száll meg, határtalan a prókátor öröme: „Ma lest üdvössége e háznak.“ Visszatérőben pedig, midőn Zrínyi a nejét és újszülött fiacskáját a soproni mezőkön fogadja, Wittnyédy a városi zenészekkel megy ki őket üdvözölni és világgá hirdeti az örömhírt. Hogy urának pénzt szerezzen, ökörkereskedést akar kezdeni Olaszországgal s a Széchyeket is azért perli, hogy urát gazdagítsa. És még jobban érdekelte urának politikai pályája és dicsősége. Neki nem elég, hogy Zrínyi horvát bán, ő a nádori széken is Zrínyit akarta látni, mint legméltóbbat. Mindent elkövetett, hogy a fővezérséget is, mint generalisszimusz, Zrínyi nyerhesse el. Bécsben is minden követ megmozgatott, hogy Zrínyi nagy ellenfelének, Montecuccolinak ármánykodásait meghiúsítsa. Jellemében a prókátor egészen hozzáidomult az urához. Mivel Zrínyi liberális volt a protestánsok iránt, ő meg „a luteránus főember“, ezt a jezsuitáknak fizeti vissza. Egy Koszoczky nevű lengyel jezsuita őt kérte föl, hogy Liptóban elrabolt két lovát szerezze vissza. Wittnyédy készséggel vállalkozik erre. Tudja, hogy türelmetlen korának fölfogása szerint ezt a dolgát , „az ördög is neveti“. De nem gondol vele. „Akárki mit ítéljen felőlem, de az kinek jóval lehetek, azt tartom értemben való nyereségnek.“ Zrínyinek a tudományokért való lelkesedése Wittnyédyben is buzgó követőre faláit. Sopronban új iskolát tervez és hat ifjúnak eltartására vállalkozott, az eperjesi kollégiumra hatezer forintot ajánlott föl. Külföldön is saját fiain kívül mindig volt két-három alumnusa. Tübingenben alapítványi helyet szerzett a magyaroknak. De maga is szerette a tudományt. Görög és latinótokat, Istvánfyt, Grotius Hugót idézi, olasz és francia közmondásokat használ. Történelmi jegyzetei voltak, melyeket Zrínyi is kölcsön kért tőle. A háborúból török könyveket is hozott haza zsákmányul s íródeákjától elvárta, hogy a házában tartott fogoly asszonytól tanuljon törökül. Külön figyelmet érdemel Wittnyédy jó magyar stílusa. Beszédében van kép, poézis, humor, gúny, elevenség, erő és szellem. Hogy ezt a tehetségét is Zrínyi mennyire megbecsülte, bizonyítja az, hogy műveit vele már kéziratban is közölte s véleményét meghallgatta. Romájával, a széplaki Megyery Zsigmonddal együtt olvasta Wittnyédy a nagy költő műveit. 1657-ben például a Vitéz Hadnagy hármas művét (Mátyás király, Centus-iák, Aphorismusok) küldi a Darufalván időző Megyerynek. Ura, úgymond, az ilyen dolgozásit csak mulatságnak és nyugodalmának állítja. Örül, hogy Megyery is, mint cenzor, approbációját adja s azt kívánja, hogy az ideig valónál több fényt lássanak. A kinyomatás költségeiről mondja Wittnyédy: „Ha használ az én kövérség nélkül való héjazásom, az taligát megkenni és nem mulatom.“ S egy hét múlva ismét Megyerynek írja: „Uram írási felől én is abban vagyok az opinióban, kiben komám, és valamint Júliusnak irtatk az képírók: Ex ulioque Caesar.“ Mikor pedig a költő a Török Afium ellen való Orvosságot is megküldte neki. Wittnyédy 1661. június 29-én nagy elragadtatással irta magának Zrínyinek: „Az Nagyságod nekem concredált bölcs és nemzetünk homályban levő régi dicsőségének helyrehozandó mediumiról istenes írását, kegyelmes parancsolatja szerint ime visszaküldöttem; magam akartam meg- Budapesti Hírlap völ. 1918. julius 2.