Budapesti Hírlap, 1918. október (38. évfolyam, 229–255. szám)

1918-10-01 / 229. szám

­dóit végbe vinni, nagy diadalokat tudott aratni. Azok az elemek, a­melyek a kez­det óta ellenségeinkkel éreztek együtt és­­ olyan politikát folytattak itthon, a­mely­­ellenségeink terveinek kedvezett, azok az elemek, e háborúságban a nélkülözéssel és testi-lelki szenvedéssel, melyet a ránk kényszeritett világháború mért ránk is, mint mindenkire, ma merészebben, mint : bármikor, lobogtatják a béke ürügye alatt ",és jelszavával ellenségeink zászlaját. Éppen ma vannak teli lapjaik Károlyi Mihály gróf bevonulásával. Úgy tesznek, úrnak, beszélnek, mintha Hollós Mátyás vonult volna be másodszor diadalmasan Bécs városába. A magyar nemzet, a ma­gyar közhangulat fogadta a Kolozsvárról, ■Andrássy Gyula gróf látogatásából haza­tért pártvezért,­rja az egyik lap. Kár, hogy néhány sorral alább meg is írja, ki volt az a közhangulat és az a nemzet, ime: a függetlenségi párt, a szociáldemo­­krata párt, a radikális párt és a „feminis­ták hatalmas küldöttsége". Ez hát ime Magyarország, a magyar nemzet, a ma­gyar közhangulat, és szónoka a józsefvá­­­­rosi plébános, Hock János. Károlyi Mi­­h­ály gróf röviden felelt Hock János izzó beszédére, melynek felét a cenzúra kitö­rölte, de kiemelem itt is a negyvennyol­cas függetlenségi párt vezérének a beszé­déből ezt: ..Megegyezést, megértést kere­sünk ellenségeinkkel épp úgy, mint idő­belin nemzetiség­einkkel". . , fia egyszer­, csak egyetlen egyszer,és ha csak egyetlen egy nevesebb ember mondta volna ellenségeink részéről, hogy­­velünk megegyezést és megértést keres, talán meg tudnák érteni a gyermeki lé­leknek ezt az államférfias ábrándját. De­­fölteszem a kérdést: ha nekünk nem sike­rül az antantnak ránk eresztett nagy hen­gerét szétzúznunk (persze nem a német segítség nélkül , ha ellenkezően, az orosz taposott volna el minket, ha nem mi vol­nánk Oroszországban, Romániában, S­zer­­biában, Montenegróban, hanem orosz, szerb, oláh, olasz katona tanyázna Ma­gyarországon, ugyan ki deklamálna akár ez idegenek, akár nemzetiségi politiku­saink közül megértésről és megegyezés­­ről! Mé­­ y zseniális árdrágító halmozta fel azt a rengeteg hiszékenységet, a mely ahhoz kell, hogy az ilyen utszéli fráziso­kat az ember e rettenetes időben komb­ Iván vegyen s a kitől hallja, államférfin-k­­nak nézte az ember. könyv 1605 elején jelent meg Madridban, és egy év illatt hat kiadást ért. Sikerének még a parytekin­télyű Lope de Yega kicsinyül ítélete sem árthatott. A költő azonban, mintha belefáradt volna dicsősé­gébe, elhallgatott. Könyve szerény jövedelméből, övéinek kezemunkájából, egy kicsit talán a kártyá­ból is élt. Később vissza-visszatért irodalmi fogla­latosságaihoz, románcot, szonettet, drámát írt és ezenkívül tizenkét klasszikus novellát, a Példás El­beszéléseké, a­melyek ma is méltók az elolvasásra és bőséges anyagot, szolgáltatnak az összehasonlító irodalomtörténet kutatóinak; köztük van a Cigány­­leány című­ novella is, Goethe Mignon­iának és V­ic­­tor­d Hugó bájos Eszmeraldájának­­.A Nőire Danté­ előképe. A Don Kihóte népszerűségével visszaélve, egy kontár szerző 1014-ben kiadta a Don Kihote foly­tatását; a vakmerő és hívatlan hamisító személye ma is még ismeretlen. A szerző, a­ki nem ügyetle­nül utánozza Cervantes modorát, nyiván ártani akart neki: öregnek, bénának, koldusnak, irigynek, rágalmazónak és börtöntölteléknek csúfolja Gervan­­test, a­kinek a zsenijéből és leleményéből élőskö­dőt­. Cervantes lázasan lógott hozzá a munkához, hogy már most ő maga fejezze be művét. És csak­ugyan a regény második része sikerültebb, mint az első. ■ Mi volt Cervantes célja nagyszerű szatirikus regénye megírásával? . Körösi Albin szerint nem­csak az a cél vezette, a­melyet ő maga vall meg, hogy a divatos lovagregényeket kicsiholja; ezt a di­vatot úgyis megölte volna egy másik, utána követ­kező divat, és e kornak volt égetőbb nyavalyája is, mint a lovagregények elharapódzása, a nemzeti gőg, a vallási és politikai türelmetlenség, az egyházi és világi egyeduralomra való törekvés, az amerikai aranyláz, a produktív gazdasági, ipari és kereske­delmi munka elhanyagolása, a hivatalok áruba bo­csátása, gaz csínyek és esztelen kalandok hajhá­­rzása. Mindezeket a bajokat a költő összefoglalta, összesürítette Don Kihóte-jában. Körösi nagy lele­ménnyel és éleselméjűséggel mutat­ rá a Don Kihóte­­eszme alakulására, fokozatos kifejlődésére Cervan­tes előző irodalmi műveiből, különösen novelláiból, m­égitt arra a megállapításra jut, hogy a költő a lo­vagregények kigúnyolásának programvallásával csak elleplezte valódi célját: az egész korabeli, spa­nyol társadalom és közélet betegségének, kinövései­nek szatirikus és mégis hiteles rajzolatát. Don Ki­­do­e — maga Cervantes. Egyetlen megmaradt hite­les arcképe és az a kép, a model hőséről ő lesz, vo­násról-vonásra megegyezik. Cervantes rendületlenül hitt­e műve örök életé­ben. Hite jogos volt. .Az elmés, nemes lovagban és kísérőjében, San­cho Pansa-ban két oly alakot terem­tett, akik önmagukban is külön-külön az igazság, a természetesség, a látottsági meggyőző erejével hatnak, de egymás mellé állítva, örök ellentétükben dialekti­kus módon mutatják meg az emberi lélek szélső pó­lusait s egymáshoz való vonzalmukban, hűségükben, a gazda jóságában, a szolga könnyeiben a lovag ha­lálos ágyán azt is bizonyítják, hogy ezek az ellen­tétek nem kidegen h­ihe­tetlenek, hogy ezeknek az el­lentéteknek együtt játszásából keletkezik a legszebb harmónia. A nagy remekmű után már csak egy a­lregényt irt, de ez nem is jelent meg a költő életében. Cer­vantes 1616-ban meghalt, szegényen, mint ahogy szü­letett. Köszönettel tartozunk Körösi Albinnak, hogy tanulmányával ismét közelebb hozta érdeklődésünk­höz Cervantes nemes alakját, föltárta Telke legbense­­jék kedvesen és szellemesen elbeszélte ette kalandos, zaklatott, sok vihara folyását és érthetővé tette nagy mű­ve titkos célzatait. Nálunk a teljes Don K'hote-nek még mindig kevés olvasója van, a Példás Elbeszélések­nek úgyszólván egy sinc­s. Körösi maga is fáradozása legértékesebb gyümölcsének azt fogja tekinteni, ha uki magyar híveket toboroz Don Mi guel de Cervantes Saavedra géniuszának*,' BUDAPEST) HÍRUP (229. 87. 1918. október 1. Merls a helyiétről Budapest, szept. 30. Megírtuk vasárnapi számunkban, hogy Wekerle miniszterelnök szombaton este magához kérette a fővárosi sajtó képviselőit s megírtuk nagyjában azt is, hogy a miniszterelnök a bol­gár események folytán előállott helyzetről és a béke kilátásairól mit mondott. A miniszterelnök ezen a bizalmas konferencián nem hallgatta el a pillanat komolyságát s őszintén föltárta aggo­dalmait és azokat a veszedelmeket, a­melyeket el kell hárítanunk. De előadásában mindvégig kifejezésre jutott az a bizod­alom, hogy Német­országgal karöltve le fogjuk küzdeni a nehéz­ségeket s mihamarább újból helyreállítjuk az erők egyensúlyát a fronton. Mindenekfülött pe­dig arra kérte a lapokat, hogy kezeljék óvatosan a különböző híreket és gonosz híreszteléseket, mert ijedtségre nincs semmi ok s mert a riada­lom pótolhatatlan kárt okozhat gazdasági érde­keinkben. Tehát a fontos gazdasági érdekeket, a közönség nyugalmának megóvását, röviden: a híradások és a kommentárok lelkiismeretes mér­legelését kötötte a legmelegebben a megjelent szerkesztők és újságírók szívére. És ezek után a legmélyebb sajnálattal meg kell állapítanunk, hogy a konferencia nyomán még aznap éjszaka'' a legvadabb híreket terjesz­tették a miniszterelnök nyilatkozatairól. Aggo­dalmait kiszínezték, kijelentéseit elferdítették és­­meghamisították, előadásainak jelentékeny ré­szeit igaz miveltéből kiforgatták és az igazság ellenkezőjére változtatták. E sorok írója jelen volt a miniszterelnök konferenciáján s azóta mély megdöbbenéssel látja, mennyit hazudnak össze-vissza a miniszterelnöki nyilatkozat rová­sára és a nemzet fenyegetett, legszentebb javai­nak véghetetlen kárára. Hogy nagyobb hitelt adjanak ezeknek a rémes és riasztó hatású hí­reszteléseknek, becsületes emberek nyakába kö­töttek oly nyilatkozatokat, a­melyeket sohasem mondottak. Ha még szükséges volt a bizonyság arra, hogy mily merészen és mily vakmerően grasszál ebben az országban és ebben a nagy városban a defetizmus; ha még kellett valakinek bizonyíték arra, hogy a Northcliff-féle propaganda eljutott a mi országunkba is s itt mindenféle gaz maci­­nációval zavarni és megrendíteni igyekszik a nemzeti­­védelem egységét és a nemzeti létért való küzdelmünk biztosságát, úgy ezek a jelenségek mindenkinek fölnyithatták a szemét. Wekerle miniszterelnök a gonosz híreszte­lések folytán, a­melyek nyilatkozatairól elter­jedtek, kénytelen volt a nagy, nyilvánosság előtt hitelesen megállapítani, hogy mit mondott. Ne­vezetesen a mai napon a következő félhivatalos jelentés jelent meg: A közönség körében elterjesztet ellenkező híresztelésekkel szemben Horváth Elemér főrendi­házi tag, a tőzsde elnöke szükségesnek tartotta, hogy fölolvassa a tőzsde tagjai előtt azt a nyilat­kozatot, a­melyet Wekerle Sándor a nála megje­lent lapszerkesztők előtt tett. A miniszterelnök nyi­­latkozata a következőképpen hangzik: — Azért kértem az urakat, hogy a valóság­nak megfelelően tájékoztassam a helyzetről. A­mi ezt a helyzetet illeti, bizony a harctérről a bolgár események következtében nem kedvező híreket kaptunk. Megnyugtatásul azonban mondhatom, hogy a szükséges intézkedések megtörténtek oly­annyira, hogy a mi védelmi vonalaink minden irányban teljesen biztosítottnak tekinthetők.­­ A­mi a békét illeti, köztudomású, hogy a mi békekészségünk mindig megvolt. Hiszen csak a közelmúltban tett a külügyminiszter erre vonat­­­­kozó lépést. Ebbéli békehajlandóságunk most is­­ megvan és ebben az irányban is folyamatba tettük­­ a szükséges lépéseket, még­pedig Németországgal­­ teljes egyetértésben. if — Ez, uraim, a helyzet. Komoly időket élünk, de nincs semmi ok arra, hogy megijedjünk. Igen kérem és lelkükre kötöm, hogy az ilyen időkben keringő kedvezőtlen híreket fogadják a legnagyobb óvatossággal, mert elvesztett csatákat lehet újból megnyerni, de a pánikszerű híresztelések által oko­zott gazdasági károk véglegesek, az így megsem­­­m­isített értékeket sohasem kapjuk vissza. — Figyelmeztetem és kérem az urakat, vi­gyék át a közönségbe annak tudatát, hogy bár­milyen a harctéri helyzet, annak nincs közvetlen befolyása a mi gazdasági viszonyainkra,, mert gaz­dasági helyzetünknek és értékeinknek biztosított sása azok belső értékében rejlik. Koncentráció. — Tisza István nyilatkozata. — Politikai körökben napok óta mind élén** kebben nyilatkozik meg az a kívánság, hogy koncentrációs kormány alakuljon. A helyzet komolysága megköveteli, hangoztatták ma több oldalról, hogyta pártok és vezéreik felejtsenek el minden belső tusát, minden pártpolitikai küz­delmet és ellentétet és fogjanak össze együttes erővel, hogy a nemzetre várt nagy feladatokat sikerrel intézhessék. Ez pedig mondották, csak a parlamenti egység utján történhetik meg. A pártkörökben ma este is sokat foglalkoztak a koncen­tráció gondolatával. A munkapárti klubban, a­hol ma este igen sok képviselő jelent meg, Tisza István gróf a következő nyilatkoza­tot tette: , — Most mindenekelőtt az a legfontosabb feladat, hogy minden becsületes magyar ember összefogjon és hogy erős katonai front mellett erős politikai front is létesüljön. A kormány és a pártott. A miniszterelnök vasárnap az egyes pártokat informálta a helyzetről és a kormány szándékairól. Délelőtt Esterházy Móric grófot, majd később Urmánczy Nándort fogadta. A délután folyamán a miniszterelnök fölkereste Károlyi Mihály grófot s két óra hosszáig maradt ott. Jellemző Károlyi gróf határtalan elbizottsá­­gára az a nyilatkozat, a melyet látogatása után a nyilvánosság számára tett. A miniszterelnök — m­on­­dotta — azért hivatta őt, mert tájékoztatni akart s mert tájékozódni akart.­­— Én tájékoztattam is, — úgymond —i­de nent !

Next