Budapesti Hírlap, 1918. november (38. évfolyam, 256–281. szám)

1918-11-01 / 256. szám

1918. november 1. Budapesti Hírlap (256.sz.) hasába fúródott, a jobboldalon ment be, a balolda­lon jött ki és valószínűen megsértette a szívburko­­latot. A másik lövés a lágyékát érte, mire szó nél­kül hanyatt vágódott , a fejét beleütötte az ajtó sarkába. Almássy Denisz grófnő maga is megsebesült. A homlokát horzsolta egy golyó. A rettenetes pil­lanatban Tisza Istvánné összeeselé­s ráborult az ura vérző testére. Tisza lassú elhaló hangon ennyit mondott haldoklása közben: — Megöltek .Végem van . .. Ennek tgy kel­lett lennie... A­hogy ezt kimondta, egy-két perc múlva meghalt. Hozzátartozói a pillanat első rémületében át­küldték a Bethezda-kórház orvosáért. De negyed óráig tartott, a­míg orvost tudtak keríteni, a­ki azonban már nem segíthetett. A katonák közben eltávoztak, a család pedig ágyba fektette a kiszenvedett Tisza Istvánt. Károlyi Mihály gróf részvéte. A Pol. Viradó jelenti: Károlyi Mihály gróf miniszterelnök, a mint Tisza István haláláról értesült, özvegy Tisza Istvánné grófnéhoz a kö­vetkező részvéttáviratot intézte: — Emberi kötelességemnek tartom, hogy legnagyobb politikai ellenfelem tragikus halála fölött őszinte és­­ mély részvétemet fejezzem ki. Károlyi Mihály gróf: A forradalom krónikáid. Budapest, okt. 31. Ezerkilencszáztizennyolc október harmin­­cadikának utolsó órája pergett le, a mikor­­ a Nemzeti Tanácsnak Astoria-szállóbeli helyisége előtt tüntető ezernyi tömegben mindenki érezte, hogy a hangulat a végsőkig izzó s minden perc­ben várható volt a kirobbanás. A tömegből fu­tárok­ váltak ki s mint valami szeizmográfiai ké­szülék vitték jelentéseiket minden lüktető­ erő­höz s ezek között elsősorban az újságokhoz, kö­zölve a hírt, hogy­ a forradalom küszöbére, lép­tünk A jelentésekre száz pontról egyszerre tó­dultak az emberek a Nemzeti Tanács székhelye elé, a­hol az izgalom ekkor már tetőpontra há­gott. A szálló forgó ajtaja mint valami szélma­lom működött, ontva folytonosan ki-be a jövő­­menő katonákat és polgárokat. Bent a fülledt levegőben az intézkedők megállás nélkül vették és adták az utasításokat s mint valami precíz óramű működött az egész gépezet. Közben egymást érték a kisebb-nagyobb tüntető csoportok és felvonulások. Polgári csat­lakozások, postások és távírók, majd matrózok a tengerészeti különítménytől, majd ismét harc­térre szánt katonák térnek vissza a pályaudvar­ról s hadnagyaik, főhadnagyaik vezetésével le­­jelentkeznek s kérik a Nemzeti Tanács további utasításait. Az utasítás rövid, de határozott: föl kell esküdni a Nemzeti Tanácsra. A tisztikar tagjai kardot rántanak, a legénység pedig es­küre emeli föl jobbját s a tömeg dörgő éljenzése közben ezer meg ezer katona teszi le az esküt. Ekkor történik, hogy a fölfegyverzett ka­tonák és Manlicherrel a hátukon civilemberek gyülekeznek a térparancsnokságnak Veres Pálné­ utcai helyisége előtt. Mikor a dologról a Nemzeti Tanács értesült, kiküldte négy tagját, hogy akadályozzanak meg minden vérontást, a­mi meg is történik. Alig távoztak azonban el a térparancsnokság épületéből, két katonatiszt kö­vette őket a Nemzeti Tanácsba és jelentette, hogy a térparancsnokságot elfoglalták, s az őr­ség rendelkezésükre bocsátotta magát. A beje­lentést fogadó éljenzés még le sem csillapult, a­mikor a Rákóczi-útról nagy sietséggel közeled­tek a tűzoltók, mert értesítést kaptak, hogy a térparancsnokság levéltárát fölgyújtották. Sok munkájuk azonban nem akadt, mert a tüzet egy­szeribe eloltották. Egy óra volt, mikor egy katonai autó kö­zeledett az Astoria elé s megállott előtte. Az automobilból Várkonyi altábornagy, budapesti városparancsnok szállott ki több tiszt társaságá­ban. A tábornok egyenesen a tanács intéző bi­zottságához sietett s jelentette, hogy az erő­szaknak engedelmeskedett. Fölajánlották neki, hogy továbbra is maradjon meg hivatalában, de a tábornok hivatkozással arra, hogy már ötven éve szolgált a hadseregben s hetven éves korá­val különben sem alkalmatos a súlyos helyzet­ben munkakörének betöltésére, kérte, hogy hű maradhasson a királynak tett esküjéhez s letéve katonai rangját, mint egyszerű polgár távozhas­son. Közölte egyúttal, hogy készséggel tesz ele­get a tanács parancsának, ha kijelöli­ azt a sze­mélyt, a­kinek hivatalát átadja. A tábornok ki­jelentését harsány­ éljenzés követte ,s kérelmét teljesítették. Mindenki érezte, hogy ezzel a meg­oldással sok ártatlan emb­ervér kiontását aka­dályozták meg s most már mindenki remélte, hogy a nagy átalakulás simán fog lefolyni, a­mit a következmények igazoltak is. Éjjeli sortüzek. Alig hogy a helyiségben ez a szép jelenet lejátszódott, egy kellemetlen félreértés folytán a Rákóczi-út és Kossuth Lajos­ utca találkozásánál nagy kavarodás támadt. A tömegben valaki ugyanis elsütötte Manficherét,­­ mire valaki el­kiáltotta magát: — Megérkeztek a csendőrök! A fölkiáltásra, hihetetlen zavar támadt. Minden fegyveres ember s a nagy számban lévő katonaság is fegyveréhez nyúlt s a távolban kö­zeledő teherautomobilokat látva, kétségtelennek tartotta, hogy azon érkeznek a csendőrök. Elő­ször sortüzek egész serege, majd gyorstüzelés következett, a­melybe egy gépfegyver is bele­szólt. Mikor negyedórás tüzelés után a tévedés kiderült, a rend helyreállt s mindenki megnyug­vással látta, hogy komolyabb sebesülés nem történt. Ezalatt azonban kiadták a parancsot a közintézmények megszállására. Tekintélyes fegy­veres erő a tanács tagjainak utasításai szerint megjelentek a telefonközéppontban, a postán, a­­xisutakon, hogy az intézményeket a Nemzeti Tanács rendelkezése alá hajtsák. A pálya­udvarok és a főposta megszállása egészen simán ment. Nemkülönben egy-kettőre itt lett a tanács először a Teréz-középponton, majd egy órával később a József-középpontban. A főkapitányság birtokbavétele. Már az egész est folyamán a főkapitányságon tartózkodott Körmesi Zoltán dr. rendőrfogalmazó. Kormos Károly detektivvel együtt, részben azért, hogy a történteket ellenőrizze, részben pedig, hogy a sajtót erről informálja. Éjfél elmúlt, mikor Kör­­nyey és Kormos a Budapesti Hírlap rendőri tudósí­tójával elhagyták a főkapitányság épületét s együtt mentek a Nemzeti Tanácshoz. A fogalmazó bement a tanács intéző helyiségébe s mikor a térparancsnok hatalmát a tanács kezébe letette, jelentkezett Károlyi Mihály grófnál és fölajánlotta, hogy ha parancsolja, akkor elfoglalják a főkapitányságot. A tanács öröm­mel fogadta a fogalmazó ajánlatát, nagyszámú ka­tonaságot akart rendelkezésére bocsátani, de Kör­­nyey Zoltán kijelentette, hogy ha kell, saját maga birtokba veszi a főkapitányságot. A tanács unszolá­sára végre is Kormos Károllyal, két tiszttel és né­hány közlegénnyel meg egy orvossal elindult a főkapitányságra, a tanácsnak azzal a felhatalmazá­sával, hogy az államrendőrség egész vezetését át­vegye. A fogalmazó Kormosra bízta a főparancs­nokság vezetését, ő múlva pedig egyenesen a főkapi­tányság középponti ügyeletére ment, a­hol éppen Keresztese Gyula rendőrtanácsos volt a vezető. A rendőrfogalmazó egyenesen a tanácsos szobájába ment s igy szőtt hozzá: — Tanácsos uram, a Nemzeti Tanács nevében átveszem a főkapitányságot és kérem, hogy azonnal vezessen a főkapitány elé. Mielőtt azonban a bizottság a főkapitányhoz ment volna, a rendőrfogalm­azó intézkedett, hogy a főkapitányság telefonközéppontjában, akadályozza­nak meg minden beszélgetést, nehogy segítséget le­hessen kérni, a rendőrfogalmazó azután fölment Sándor Lászlóhoz, a­kinek kijelentette, hogy a Nem­zeti Tanács nevében átveszi a főkapitányságot és az a főtörekvése, hogy Budapesten rend legyen. A Nemzeti Tanács nevében kijelentette, hogy a mos­tani vezetőséget egyelőre meghagyja, ha garanciát kap, hogy a tanács határozatait végrehajtják. A fő­kapitány engedelmet kért arra, hogy a történtekről meggyőződjék,A­mikor telefonérdeklődésére­ megkapta a választ, hogy­ már az egész város , a tanács kezé­ben van, kijelentette, hogy tudatába van annak, hogy e percben a közrend a legfontosabb és aláveti magát a Nemzeti Tanács parancsainak. Mialatt ez történt,­a főkapitány szobájában a­ középponti ügyelet Keresztessy Gyula rendőrtaná­csos vezetésével nagy lelkesedéssel csatlakozott a ta­­nácshoz. Mivel azonban ezek az intézkedések k­issé hosszabb ideig tartottak, a tanácsnak­ — úgy­mond — misszióm sorsa iránt aggodalmai vot­­tak, s nagyobb fegyveres erőt küldött a fő­kapitányság elé. Éppen jókor érkeztek s a katonaságot mindjárt szétosztottam a fonto­sabb helyekre. Éppen ezzel voltam elfoglalva, a­mikor az a h­ír érkezett, hogy harminc csendőr ér­kezik a főkapitány segítségére. A hír hatása alatt a katonaság benyomult a főkapitány szobá­jába és el akarta kísértetni, de a főkapitány kijelentette, hogy helyéről nem­ távozik, mert Környey Zoltán dr.-tól megbízása van arra, hogy a főkapitányságot tovább vezesse. Ekkor közbelépett maga Környey Zoltán dr. és a főkapitány becsületszavát adta, de­ segítséget nem kért, mire a katonák eltávoztak. Csakhamar azonban kiderült az is, hogy a csendőrökről szóló k­ir vaklárma volt, mire Környey dr. azonnal a belső­ rend konszolidálásához jorott és megtette az intéz­kedéseket a védelemre. Csakhamar megjelent Kormos Károly detektív s jelentette, hogy az őrszobák mind bejelentették csatlakozásukat s külső támadástól már nem kell tartani. Ezután Környeynek első intézkedései abból álltak, hogy Páll György rendőrfogalmazó a Nemzeti Tanácsnál teljesítsen szolgálatot, Nagy Endre rend­­őrfogalmazó Andrejka Károly rendőrtanácsoshoz, a politikai osztály vezetőjéhez kerüljön, Kormos Károly detektiv pedig Jeszenszky Gellért főtaná­csos detektivfőnök mellé. A­­főkapitányság épüle­tének őrizetét Berki János közrendőrre bízta, a rendőrkaszárnyába pedig a főparancsnok mellé Dudák Pál rendőrt osztotta be. Közben egymás után jelentkeztek a főtisztviselők. Krecsányi Kálmán fő­kapitány-helyettes azonnal csatlakozott a tanácshoz, nemkülönben Markovics Ince főkapitány-helyettes is. Beniczky Tamás főparancsnok­okaiig ezalatt a Nem­zeti Tanácsnak már letette az esküt. A főkapitányt maga különben egész éjszaka a Nemzeti Tanács rendelkezésére állott s minden utasítást azonnal teljesített. Nagy volt az öröm a főkapitányságon, a­mikor értesítés jött arról, hogy százötven főnyi csend­őrség szintén Környey utasításai alá rendelte magát s egyúttal telefonon érkezett jelentés arról, hogy a monitorok és Környey rendelkezésére állanak, a­ki a félelmes szörnyetegek parancsnokainak azt az utasítást adta, hogy a Bristol szálló irányában helyez­­kedjenek el a Dunán. Az első délelőtt a­ Sőf kapitánnyal. Az izgalmas éjszaka végre véget ért s közele­dett reggeli 8 óra, a hivatal megkezdésének időpont­ja, mikor máré jóval előbb minden tisztviselő m­egje­­jelent a hivatalban- Már a bejáratok előtt az épület külső képe elárulta a változást. Százorvos katonai őrség volt a bejáratok előtt s az érkezőknek a rend­őrlegénység mondta el az éjszaka­­történteket. *A tisztviselők megkezdték munkájukat s mindenki a helyén volt. Alig egy órával később megjelent az épületben Ábrahám Dezső országgyű­lési képviselő Pál György rendőrfogalmazó társasá­gában s egyenesen fölment a főkapitányi szobába, a­hol ekkor összegyűltek az összes tisztviselők, de­­tektivek és rendőrök- Sándor László dr. főkapitány üdvözölte a Nemzeti Tanács kiküldötteit s bejelen­tette a tanácshoz való csatlakozását azzal, hogy sa­­ját személyét is rendelkezésére bocsátja. Ábrahám Dezső megköszönve az üdvözlést, kijelentette, hogy a tanács a főkapitánynak, továbbá Krecsányi Kál­mán és Markovics Ince főkapitány-helyetteseknek szolgálataira egyáltalán nem reflektál. Környey Zol­tán rendőrfogalmazót pedig, a­ki eddig a főkapitány­ság ügyeit intézte, ettől az állásától fölmenti és fő­kapitánnyá Dietz Károly rendőrkapitányt, az orszá­gos közélelmező tanács rendőri osztályának eddigi vezetőjét nevezte ki. Ugyancsak a tanács első főka­­pitányhelyettessé Szentkirályi Béla rendőrtanácsost nevezte ki, míg második helyettes Pál György rend­­őrfogalmazó lett. Az utasítás után Sándor László főkapitány tudomásul vette az intézkedést és elbú­csúzott a tisztviselőktől, a­kik éljenzéssel vettek tőle búcsút. Diesz Károly, az új főkapitány nyomban el­foglalta hivatalát, helyetteseivel egyetemben és azonnal hozzálátott a főváros rendjének biztosítá­sához s egymásután tette meg intézkedéseit. Az ösz­­szes tisztviselők fokozod buzgalommal állottak szol­gálatára, mire az egész épületben lázas munka kö­vetkezett. Az intézkedésekről lapunk más helyén szá­molunk be. A város ébredése. Hosszú, hosszú volt az éjszaka s az egész város kínos bizonytalattságban várta a reg­gelt. Az ellető világosság csak nehezen tudott utat törni a sűrű felhőkön keresztül, a­­melyek egész éjszaka patolták a vizet. A nap ereje végre

Next